Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)

1999-03-11 / 58. szám, csütörtök

10 SPORT ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 11. Klinsmann az amerikaiakkal Los Angeles. Bruce Are­na, Egyesült Államok lab­darúgó-válogatottjának edzője meglepte védenceit egy díszvendéggel. A US Cupra készülő amerikai csapat edzésén bemutatta a játékosoknak Jürgen Klinsmannt, a német válo­gatott egykori csapatkapi­tányát, aki jelenleg Los Angelesben él. „Teljesen normálisan viselkedett, nem látszott rajta, hogy futballsztár" - mondta az amerikai szövetség sajtószóvivője. (SITA) Majdnem megfulladt Prága. A Litvínov-Vítko­vice bajnoki hokimeccsen majdnem megfulladt a vendégek játékosa, Vladi­mír Vujtek, aki egy ütkö­zés során a fejére esett és elvesztette az eszméletét. A 26 éves korongozó a nyelvét is lenyelte és éle­tét csak egyik csapattársá­nak gyors beavatkozása mentette meg, aki botjá­val felfeszítette Vujtek száját és kihúzta a nyel­vét. (MTI) Littbarski edző Japánban Tokió. A német Pierre Littbarskit szerződtette vezetőedzőnek a japán labdarúgó-bajnokság má­sodik vonalában szereplő Jokohama FC, amelyet a szurkolók alapítottak a hét elején, a japán profi bajnokság első osztályá­nak (J-liga) küzdelmeitől tavaly decemberben visz­szalépett Jokohama Flu­gels együtteséből. Az 1990-ben világbajnok né­met válogatott játékmes­tere, a most 38 éves Litti korábban már játszott a Távol-Keleten. (MTI) Holyfield kontra Lewis Los Angeles. Szombaton kerül sor New Yorkban az Evander Holyfield-Len­nox Lewis profi nehézsú­lyú ökölvívó-mérkőzésre a világbajnoki címért. A 36 esztendős Holyfield, az IBF és WBA kétszeres vi­lágbajnoka a WBC leg­jobbjával csap össze, és nem fél, mosolyogva nyi­latkozott a tévének: „A harmadik fordulóban ki­ütöm Lewist. Higgyék el, betartom a szavamat." Az összecsapásra a 19 ezer férőhelyes Madison Square Gardenben kerül sor, Angliából mintegy 7000 szurkolót várnak, akik meg vannak győződ­ve, hogy honfitársuk nyer­ni fog. (SITA) Steve Harkess: Benfica Lisszabon. Steve Hark­ness, az angol Liverpool védője három évre elköte­lezte magát a portugál Benfica labdarúgócsapatá­hoz. A huszonhat éves já­tékos szerződésének anya­gi részleteit nem hozták nyilvánosságra, de lissza­boni sajtóértesülések sze­rint a Benfica 1,19 millió dollárt fizetett Harknes­sért. Az angol játékos edzője Graeme Souness, a korábban a Liverpool együttesénél dolgozó szakember lesz. (MTI) Kovács Kokó István 12. ellenfele a 22 éves Gómes Kiüti az angolait? New York. Nyolc mérkő­zéstjátszottak az észak­amerikai profi jégkorong­liga legutóbbi játéknapján, négy hazai győzelem, egy döntetlen és három ven­dégsiker született. ÖSSZEÁLLÍTÁS Kilenc szlovák jégkorongozó lé­pett jégre, Žigmund Pálffy egy góllal és egy gólpasszal vétette magát észre, Róbert Petrovický belőtte első találatát. A Philadelphia csapata már nyolc mérkőzés óta nyeretlen, New Yorkban az Islanders ellen igye­kezett javítani a mérlegen. Két íz­ben is vezetett, ám végül csak döntetlenezni tudott. Žigmund Pálffy jól játszott, és két ponttal gyarapította pontszámát a kana­dai pontversenyben. Két harmad után St. Louisban 4:2-re vezetett a Calgary, ám a záróharmadban öt gólt kapott a hazai csapat kapusa. A vendéglá­tók egyik legjobbja a szlovák Pa­vol Demitra volt, aki két gólpasz­szal hívta fel magára a figyelmet. A Calgary zsinórban harmadszor nyert, pedig az együttes legna­gyobb csillaga, Theoren Fleury sérülés miatt nem szerepelhetett. Torontóban fölényesen győzött a hazai gárda a Tampa Bayi ellen. A vendégek csapatában jó teljesít­ményt nyújtott Róbert Petro­vický, ő lőtte a Tampa becsület­gólját. Végig fölényben játszottak a hazaiak és fölényesen nyertek, az orosz Berezin vitte a prímet, két alkalommal volt eredményes. Drámai mérkőzést láttak a nézők Washingtonban, ahol a Colorado hosszabbításban szerezte mega győzelmet. A lett Ozolins lőtte a találkozó sorsdöntő gólját, a hosszabbítás elején talált a hazai­ak hálójában. Vereségével nehéz helyzetbe került a Capitals, hi­szen már hét pont a hátránya a rájátszásba kerülésért vívott harcban. Peter Bondra és Richard Zedník, a Washington két szlovák légiósa igyekezett, de egyikőjük­nek sem sikerült gólt lőnie. Jaromír Jágr, a Pittsburgh cseh Vereségével nehéz helyzetbe került a Washington Capitals. vendégmunkása remekül ját­szott a New Jerseyvel vívott mérkőzésen, két gólt szerzett, ez sem segített csapatán, mert a vendégek 3:2-re győztek. Jágr immár a nyolcadik idényben lőtt harmincnál több gólt. EREDMÉNYEK: Washington-Co­lorado 2:3 (1:0, 0:2, 1:0 - 0:1), gólütők: Nyikolisin, Pivoňka, ill. Drury, Deadmarsh, Ozolins; 20 ezer néző. Pittsburgh-New Jer­sey 2:3 (1:3, 1:0, 0:0), Jágr 2, ill. Morrison, Sýkora, Arnott; 15 ezer néző. New York Islanders -Philadelphia 2:2 (1:1,1:1,0:0­0:0), Pálffy, Lawrence, ill. Tertis­nij, Langkow; 10 ezer néző. Bos­ton-Florida 2:0 (0:0, 1:0, 1:0), A NIKÉ 11.JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA A NIKÉ irodáiban a következő meccsekre tippelhetünk. SZOMBAT, MÁRCIUS 13. Labdarúgó Bundesliga I: 332. Klautern-Nürnberg 1,45-3,0-5,0­1.05-2,0; 333. Bremen-Wolfs­burg 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55; 334. M'Gladbach-Duisburg 2,2-2,8­2.6-1,25-1,35; 335. Schalke-Bo­chum 1,8-2,8-3,4-1,15 -1,55; 336. Hamburg-Bayem M. 3,4-2,8-1,8­1,55-1,15; 337. München 1860­Stuttgart 1,9-2,8-3,2-1,2-1,5. Osztrák fütballbajnokság: 338. Salzburg-Sturm Graz 2,4-2,8-2,4 -1,3-1,3; 339. Rapid-Lustenau 1,2-4,0-8,0-0-3,0; 340. Ried­LÁSK 2,9-2,8-2,0-1,45-1,5; 341. Steyr-Austria 3,4-3,0-1,7-1,6­1,15. Svájci fociliga: 342. Zürich­Grasshoppers 2,5-2,6-2,5-1,25­1,25; 343. Servette-Basel 1,6­3,0-3,8-1,1-1,7. Holland labdarú­gó-bajnokság: 344. Heerenveen­Waalwijk 1,4-3,0-5,5-1,05-2,1; 345. Eindhoven-Cambuur 1,15­4,0-11,0-0-3,3; 346. Tilburg-De Graafschap 1,65-3,0-3,6-1,1-1,65; 347. Twente-Roda Kerkrade 1,9­2,8-3,2-1,2-1,5. Belga focibajnok­ság: 348. Lommel-Harelbeke 2,4 -2,8-2,4-1,3-1,3; 349. Anderlecht -Aalst 1,45-3,0-5,0-1,05-2,0; 350. Ekeren-Lierse 2,0-2,8-2,9­1,2-1,45; 351. Beveren- Genk 3,8-3,0-1,6-1,7-1,1; 352. Charle­roi-Kortrijk 1,6-3,0-3,8-1,1-1,7; 353. St. Truiden-Lokeren 1,8­2,8-3,4-1,15-1,55; 354. Wester­lo-St. Liege 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3. Angol labdarúgó Premier Lea­gue: 355. Coventry-Blackburn 2,1-2,8-2,7-1,25-1,4; 356. Leices­ter-Charlton 1,85-2,8-3,3-1,15­1,5; 357. Sheffield W.-Leeds 2,3­2,8-2,5-1,3-1,35; 358. Everton­Arsenal 2,6-2,8-2,2-1,35-1,25; 359. Tottenham-Aston Villa 2,4­2,8-2,4-1,3-1,3; 360. Newcast­le-Manchester Utd. 2,6-2,8-2,2­1,35-1,25; 361. Wimbledon-Not­tingham 1,65-3,0-3,6-1,1-1,65; 362. Derby-Liverpool 2,3-2,8­2,5-1,3-1,35; 363. Chelsea-West Ham 1,55-3,0-4,2-1,1-1,8. Angol futballdivízió: 366. Port Va­le-Stockport 2,2-2,8-2,6-1,25­1,35; 367. Oxford-Watford 2,4­2,8-2,4 -1,3-1,3; 368. Portsmo­uth-Crystal P. 1,9-2,8-3,2-1,2­1,5; 369. Bradford-Norwich 1,65 -3,0-3,6-1,1-1,65; 372. Wolver­hampton-Bristol City 1,5-3,0­4,5-1,05-1,9; 373. Ipswich-Hud­dersfield 1,6-3,0-3,8-1,1-1,7; 374. Birmingham-West Brom­wich 1,75-2,8-3,5-1,1-1,6; 375. Bolton-Q. P. R 1,55-3,0-4,2-1,1­1,8. Skót futball-liga: 376. Dun­dee Utd.-Hearts 2,1-2,6-3,0-1,2­1,45; 377. Dunfermline-FC Dun­dee 2,4-2,7-2,5-1,3-1,3; 378. St. Johnstone-Kilmarnock 1,9-2,8­3,2-1,2-1,5; 379. Gl. Rangers­Motherwell 1,3-3,5-6,5-0-2,6. Olasz focibajnokság: 384. AS Roma-Bologna 1,7-2,8-3,6-1,1­1,6; 385. Juventus-Udinese 1,6­2,8-4,0-1,05-1,7; 386. Interna­zionale-AC Milan 2,5-2,6-2,5­1,25-1,25. Spanyol labdarúgóli­ga: 388. Betis Sevilla-Valencia 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3; 389. San­tander-Real Madrid 2,7-2,8­2,1-1,4-1,25; 390. Atl. Madrid­Mallorca 1,9-2,8-3,2-1,2-1,5; 391. Zaragoza-Celta Vigo 2,2­2,8-2,6-1,25-1,35. ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Kovács István március 13-án, szombaton vívja tizen­kettedik hivatásos ökölvívó­mérkőzését. A lübecki progra­mot az előzetes jegyeladások alapján várhatóan mintegy két­száz magyar szurkoló tekinti meg a helyszínen, míg az RTL Klub - immár megszokott mó­don - közvetíti a találkozót. Kovács 12. ellenfele a 22 éves, an­golai Manuel Gómes lesz, aki ki­lenc meccsen van túl, ezek közül hetet megnyert (5 K. O.), kettőt pedig elveszített. A lübecki gála két főmérkőzéssel zárul: az eleve ekkorra tervezett Artúr Grigorjan­Oscar Garcia Cano WBO-könnyű­súlyú vb-címmérkőzés mellett a két hete Hamburgban elmaradt Juan Carlos Gómez-Marcelo Do­minguez WBC-cirkálósúlyú cím­meccset is megrendezik. Kovács március 13-ai összecsa­pását tíz menetre tervezik. Re­ményeink szerint nem tart ennyi ideig, és Gómes is hasonló sors­ra jut, mint például az előző ri­vális, Cabello. Annyi bizonyos, hogy amatőr olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar bokszo­ló májusig már nem lép szorító­ba, ekkor azonban feltehetőleg Budapesten húz kesztyűt - vár­hatóan már címmérkőzésen. Ez utóbbi összecsapásról bármelyik pillanatban döntés születhet, ám egyelőre még nem írták alá a szerződést az Universum Box­Promotion illetékesei, (sr) Hosszabbítás után is döntetlenül végződött a New York Islanders-Philadelphia mérkőzés, fehér mezben a hazaiak (ČTK) Észak-amerikai profi jégkorongliga: Róbert Petrovický első találata Jágr újra jeleskedett Ma harmadszor: Ružomberok-Bourges Idegek harca várható Bourque, Allison; 15 ezer néző. Toronto-Tampa Bay 6:1 (4:0, 2:1, 0:0), Bohonos, Domí, Bere­zin 2, Sundin, Johnson, ill. Petro­vický; 19 ezer néző. St. Louis­Calgary 4:7 (3:1,1:1, 0:5), Pron­ger, Pellerin, Rivers, Maclnnis, ill. Hosley, Corbet 2, Iginla, Nazarov, Dubinský, V. Bure; 15 ezer néző. Los Angeles-Detroit 4:2 (2:1, 1:1,1:0), Blake, Bodger, Laperie­re, Courtnall, ill. Larionov 2; 14 ezer néző. San Jose-Phoenix 4:2 (0:0, 1:1, 3:1), Marleau, March­memt, Nolan, Ricci, ill. Nummi­nen, Isbister, 17 500 néző. A KANADAI PONTVERSENY ÁL­LÁSA: Jágr (Pittsburgh) 97 pont (31 gól+66 gólpassz), Lindros (Philadelphia) 87 (37+50), 3. Selänne (Anaheim) 82 (36+46), LeClair (Philadelphia) 81 (38+43), Kariya (Anaheim) 79 (27+52), Forsberg (Colorado) 76 (22+54), Jasin (Ottawa) 75 (35+40), Fleury (Calgary, Colo­rado) 70 (31+39). A szlovák hokisok eredményessé­ge: Demitra (St. Louis) 66 (27+ 39). Peter Bondra (Washington) 54 (30+24), Miroslav Satan (Buffalo) 51 (29+22), Žigmund Pálffy (NY Islanders) 35 (16+ 19), Róbert Švehla (Florida) 30 (7+23), Jozef Stümpel (Los An­gels) 27 (10+17), Marián Hossa (Ottawa) 18 (9+9), Michal Han­dzuš (St. Louis) 14 (3+11), Ri­chard Zedník (Washington) 12 (7+5), Ľuboš Bartečko (St. Lou­is) 7 (2+5), Zdeno Chára (NY Is­landers) 6 (1 + 5), Róbert Petro­vický (Tampa Bay) 3 (1+2). (sr) ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Egy párosítás kivételé­vel a lehető legizgalmasabban alakult a női kosárlabda Euroliga negyeddöntője. Két mérkőzés után furcsa módon csak a sorozat négyes zárótornájának (ápr. 6-8) házigazdája, a brünni Žabov­fesky esett ki az olasz Como elle­nében. Harmadik találkozó dönt a Dinamó Moszkva-Wuppertal, a Hermofarm Vrsac-Galatasaray Isztambul és a Ružomberok-Bo­urges párharcban. Otthoni veresége (44:65) után Franciaországban egyenlített (51:42) a hatszoros szlovák baj­nok, s ma délután 17 órakor a mindent eldöntő összecsapáson fogadja az Euroliga kétszeres győztesét. Jozef Smolek, a rózsa­hegyiek főmenedzsere lapunk­nak elmondta, hogy telt ház, 4200 néző vár a csapatokra, és olyan nagy az érdeklődés, hogy kétszer ennyi jegy is elfogyottvol­na. „Remélem, akkor is érezni fogjuk a szurkolók biztatását, ha hullámvölgybe kerül az együttes. Mint ilyen tétmérkőzésen lenni szokott, most sem a szép kosár­labda, hanem elsősorban az ide­gek csatája várható. Két azonos játéktudású, tapasztalt csapat ta­lálkozik, s valószínűleg az nyer, amelyikben nagyobb győzni aka­rás, több önbizalom lesz, s ame­lyik hamarabb megszabadul az idegesség béklyóitól. Erre a mér­kőzésre is úgy készülünk, mint máskor, csupán annyi az eltérés, hogy több idő maradt a játékosok sérülésének kezelésére, a felépü­lésre. Valamennyi kerettag pályá­ra léphet." (jmk) Kitüntették az atlétikai-világbajnokság romániai hőseit Ingyen utazhatnak MTI-JELENTÉS Bukarest. A Maebasibam vasár­nap véget ért fedettpályás adéti­kai világbajnokság két román érmese, Szabó Gabriella és Vio­leta Beclea-Székely - eredmé­nyeiért jutalmul - élete végéig ingyen utazhat a Tarom légitár­saságjáratain. A két sportoló egyaránt a közle­kedési minisztérium felügyelete alá tartozó Rapid Bucuresti egyesület tagja. Á kedvezmény­ben azért részesülhetnek majd, mert - Vasile Racaru, a Tarom igazgatója szavaival - „döntő mértékben járultak hozzá" Ro­mánia második helyéhez a Ja­pánban rendezett vb éremtáblá­zatán. Szabó két aranyérmet szerzett (1500 m, 3000 m), míg Székely a rövidebb távon ezüst­érmes lett honfitársa mögött. Szabó egyben a világbajnokság egyik legnagyobb alakjának bi­zonyult, ráadásul ő a harmadik olyan adéta, aki egyazon ren­dezvényen duplázni tudott. A bukaresti turisztikai és spor­minisztérium is kitüntette a vb román hőseit: pénzjutalomban részesült az ország két aranyér­mese - Szabó, illetve a női 200 méteren győztes Ionela Tirlea -, valamint a két edző, Gyön­gyössy Zsolt és Vibrica Enescu. Tirlea ugyanakkor nem kapta meg az ingyenes repülési lehe­tőséget a Taromtól, mivel nem a Rapid, hanem a rivális Oltchim Rimnicu Vilcea klub tagja. Patrick Rafter kesereg, 7:6, 3:6, 7:5-re kikapott a német Kiefertől az Indian Wells-i tenisztornán (ČTK)

Next

/
Thumbnails
Contents