Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)

1999-03-11 / 58. szám, csütörtök

POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 10. Tiltakozik az RMDSZ Bukarest. Az RMDSZ veze­tése egyetért az ügyészségi zaklatásnak kitett romániai magyar politikusok tiltako­zásával, és követeli, hogy vessenek véget a minden jo­gi alapot nélkülöző eljárás­nak a tavalyi alsócsernátoni fórumon felszólalókkal szemben. Markó Béla elnö­ke hangsúlyozta: elítéli, hogy a brassói fellebbviteli bíróság mellett működő ügyészség a kolozsvári pol­gármester feljelentése alap­ján vizsgálatot kezdett az alsócsernátoni fórum részt­vevői ellen. (MTI) Göncz Árpád elégedett Bern. Göncz Árpád magyar köztársasági elnök Svájcban közölte: dolgunkat meg­könnyíti, hogy Romániában és Szlovákiában a kisebbsé­gi magyarok részesei a kor­mánykoalíciónak. Ennek hatására a magyar kisebb­ség mágáévá tette azoknak az országoknak érdekeit, amelyekben él. Göncz sze­rint időre van szükség ah­hoz, hogy teljes mértékben érvényesüljenek a két or­szágban az emberi jogok, ebből a szempontból Budapest is adós. (MTI) Göncz szerint könnyült Bu­dapest helyzete (Archívum) Veszélyben az RTL Klub Budapest. Az Országos Rá­dió és Televízió Testület március 25-ig hozza meg a Magyar RTL Rt.-vei megkö­tött műsorszolgáltatási szer­ződés ügyében közigazgatá­si határozatát. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében kimond­ta, az ORTT jogellenesen járt el, amikor elbírálta a Magyar RTL Rt. alakilag ér­vénytelen pályázatát, és műsorszolgáltatási szerző­dést kötött a társasággal, ezért azt azonnali hatállyal fel kell bontania. (MTI) Abdullah Öcalan jól van Strasbourg. Abdullah Öcalant, a múlt hónapban elfogott szakadár kurd ve­zért a törökországi Imrali szigetbörtönben tágas, ké­nyelmes és világos lakó­szobaszerű helyiségben őr­zik, és a fogolynak engedé­lyezik, hogy a szabadban is mozogjon - áll abban a fel­jegyzésben, amelyet a tö­rök hatóságok az európai emberjogi bíróságnak küldtek. (MTI) Megöltek két tizenévest Rafáh. Két tizenéves fiú vesztette életét, amikor a palesztin rendőrök tüzet nyitottak egy halálos bíró­sági ítélet miatt tiltakozó tömegre. Az összetűzésben megsebesültek számát a je­lentések négy és hat közé tették. (MTI) . Az esküdtek mind az 57 vádpontban bűnösnek ítélték a levélbombagyártót Fuchs már nem jön ki Graz. A grazi büntetőbíró­ság tegnapra virradóra az ügyben kiszabható legsú­lyosabb, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Franz Fuchsot, az 1993 éš 1996 Ausztriában és Né­metországban elkövetett cső- és levélbomba-me­rényletek vádlottját. MTI-HÍR A stájeroszági férfit - egyebek kö­zött - bűnösnek találták négysze­res gyilkosság vádjában az 1995 februárjában elkövetett felsőőri (oberwarti) pokolgépes merény­lettel összefüggésben, amelyben négy cigány férfi vesztette életét; a klagenfurti és stinatzi robbantá­sokban; valamint a „Bajuvár Fel­szabadítási Hadsereg" levélbom­baterrorjában. Az ítélet kihirdeté­se egy óra húsz percen át tartott, felolvasásakor a vádlott nem volt jelen. Fuchsszal tegnap délelőtt zárkájában ismertették a döntést. Gerald Ruhri védőügyvéd úgy nyilatkozott, meglepte az esküd­tek egyöntetű állásfoglalása. Át­tekinti védencével az ítéletet, és ezután döntenek az eseüeges fel­lebbezésről. Az ítélet kihirdető bí­ró szerint az esküdtek kilencórás tanácskozásukon mind az 57 fő­vádpontban bűnösnek mondták ki Fuchsot, egy pont kivételével egyhangúlag. A 49 éves férfit gyilkosságban, gyilkossági kísér­letben, szándékos súlyos testi sér­tésben, robbanószerrel való szán­dékos veszélyeztetésben, súlyos károkozás kísérletében, valamint közveszélyes bűntettel való fe­nyegetés útján elkövetett köz­rendzavarásban találták bűnös­nek. A bíróság súlyosbító körül­ményként vette figyelembe a bűncselekmények elkövetésének „alattomos és kegyetlen" módját, az áldozatok gyötrelmét, a bűn­cselekmények nagy számát ­Fuchs összesen 23 levélbombát küldött szét, és 28 robbanószer­kezetet fabrikált -, hogy bűncse­lekményeit hosszú időn át követ­te el, és tetteit idegen- és fajgyűlö­let sarkallta. Enyhítő körülmény­ként értékelték a vádlott rende­zett életvitelét, hogy néhány eset­ben csak megkísérelte elkövetni a bűncselekményt és, hogy vallo­másai révén részben hozzájárult tettei felderítéséhez. A bírósági elmeszakértők javasolták, hogy Fuchs a zavart elméjű bűnözők intézetében töltse büntetését. A pszichiáterek szerint a férfi intel­ligens, de személyiségzavarokkal küzd, a „paranoia, a skizofrénia, a fanatizmus és a nárcizmus" jeleit mutatja, ráadásul megszállott hí­ve az erőszaknak. Prágának módosításokat kell eszközölnie az alkotmányban a NATO-tagság miatt Cseh csatlakozási problémák MTI-HIR Prága/Budapest. Csehország csak akkor fogja teljesíteni a NA­TO-csaÜakozás „minimális kato­nai feltételeit", ha olyan változá­sokat eszközöl alkotmányában, amelyek megkönnyítik a cseh ka­tonai egységek külföldre küldé­sét, illetve a külföldi katonai egy­ségek csehországi fogadását ­nyilatkozta Klaus Naumann tá­bornok, a NATO katonai bizottsá­gának elnöke. A problémáról tu­dunk, a változások előkészítése már folyamatban van - jelezte a cseh külügyminisztérium. Az al­kotmány szerint a cseh katonai egységek külföldi bevetését, illet­ve külföldi katonai egységek csehországi fogadását háromötö­dös többséggel kell jóváhagynia a kétkamarás parlamentnek. Pavel Rychetský kormányfőhelyettes szerint a kérdést ugyan nem szükséges azonnal a NATO-csat­lakozás után rendezni, de halo­gatni sem szabad. „A kormány még az idén a parlament elé kí­vánja terjeszteni az európai uniós csatlakozással kapcsolatos alkot­mánymódosításokat. Ebben a csomagban lenne benne a NATO­csatlakozással szükségessé vált alkotmánymódosítás is" - szö­gezte le. A problémát bonyolítja, hogy az alkotmánymódosításo­kat nem minden parlamenti párt támogatja, az ellenzéki kommu­nisták ellenzik, s a kormányzó szociáldemokraták sem egysége­sek ez ügyben. Mintegy ötven fő­városban szerveznek közös ren­dezvényt a magyar, a cseh és len­gyel külképviseletek a három or­szág NATO csadakozása alkalmá­ból -jelentette be Horváth Gábor magyar külügyi szóvivő. Tizenöt baszk terroristát tartóztattak le a francia és a spanyol rendőrök Az ETA-vezérelc két fekete napja MTI-HIR Párizs/Madrid. A baszk szaka­dár terrorszervezet, az ETA hat tagja, akit a párizsi rendőrség le­tartóztatott a szervezet logiszti­kai újjáépítésén dolgozott. A ter­rorszervezet pártja, az Euskal Herritarrok (EH) a letartóztatá­sok kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a kormány „háborús straté­giát" alkalmazott (az ETA által szeptemberben egyoldalúan be­jelentett fegyverszünet alatt), és ezzel „aláásta" a békefolyama­tot. Jaime Mayor Oreja belügy­miniszter szerint „a kormány pressziók és kényszer nélkül akar békét" és a letartóztatások „nem politikai döntésen alapul­nak, hanem a jogállam működé­sének szerves részeként történ­tek". A nacionalista pártok - köz­tük elsősorban az ETA pártja ­„provokációnak" nevezték a le­tartóztatások tényét. Az EH mozgósításokat helyezett kilá­tásba. A letartóztatottakat már hónapok óta figyelte a francia rendőrség. A letartóztatásra az adott alkalmat, hogy a hat terro­rista megbeszélésre gyűlt össze egy párizsi szállodában. A spanyol rendőrség kedden az észak-spanyolországi San Sebas­tian városban letartóztatta az ETA további kilenc feltételezett tagját. A főleg a város térségében működő, „Donosti-kommandó" néven ismert csoport elfogott tag­jai között van a régóta körözött Sergio Polo Escobes és Etxeber­rua Sagarzezu, akik elfogatásuk­kor tüzet nyitották a rendőrökre, de senkit nem sebesítettek meg. A másik hét gyanúsított ellenállás nélkül megadta magát. A Donos­ti-csoportot legalább öt halálos bombamerénylet elkövetésével, továbbá egy baszk városi taná­csos megölésével gyanúsítják. A dalai láma tárgyalna Kínával (TA SR/EPA) A párbeszéd beindítására szólít fel a dalai láma Negyven év erőszak MTI-HIR Peking. A Kínával való párbeszéd beindítását javasolta a dalai láma a tibeti felkelés 40. évfordulója al­kalmából mondott beszédében, éles ellentétben a lámát bíráló pe­kingi nyilatkozatokkal. Az észak­indiai Dharamszalában, ahova a négy évtizeddel ezelőtti felkelés leverésekor menekült el a tibetiek szellemi és politikai vezetője, hangsúlyozta: a felek bizalmat­lanságát csak őszinte párbeszéd­del lehet feloldani. Tibetben 40 éve Kína-ellenes megmozdulás robbant ki, amit a kínai hadsereg levert, ezrek pusztulását, illetve kényszerű menekülését okozva. A láma emlékeztetett arra, hogy tavaly javaslatot tett Csiang Cö­min államfővel folytatandó tár­gyalásra, ám e javaslatra nem ka­pott kedvező választ. A kínai ve­zetés, amelyet a tibeti kultúra, a nyelvhasználat, a vallásgyakorlás elnyomásával vádolnak, az évfor­duló alkalmával kiterjedt propa­gandakampányba kezdett a tibeti gazdaság és életszínvonal javulá­sáról, minden bajok okának a da­lai lámát jelölve meg. Ihászában, a tibeti fővárosban nagy katonai készenléttel várták a kínai hatóságok a felkelés évfor­dulóját. A fokozott katonai jelenlét a városba érve azonnal érzékelhe­tő. Lhásza főterén, a Barkhor téren egymást érik az egyenruhás illetve civilbe öltözött, felfegyverzett rendőrök. A Barkhor térről két Kí­na-ellenes felkelés is indult: az 1959. március 10-én kezdődött megmozdulás többezer tibeti ha­lálával és a dalai láma külföldre menekülésével végződött. Politikailag manipulálták a román bányászokat Zsil-völgyi államcsíny MTI-HIR Bukarest. A román rendőrség vizsgálata megerősítette azt a fel­tevést, hogy a Zsil-völgyi bányá­szok januári akciója államcsíny­kísérlet volt - jelentette ki Cons­tantin Dudu Ionescu román bel­ügyminiszter. Szerinte Miron Cozma bányászvezér januári kije­lentései, a Bukarest ellen vonuló bányászok „katonai jellegű esz­közei", valamint a bányászakció HÍRHÁTTÉR Két rossz közül lehet választani ONDREJCSAK RÓBERT A karintiai választások során be­következett, amitől sokan tartot­tak: az Osztrák Szabadságpárt (FPÓ) Jörg Haidejr vezetésével a legerősebb politikai erő lett Auszt­ria délkeleti tartományában. A második vüágháború utáni máso­dik osztrák köztársaság történel­mében először fordult elő, hogy valamelyik tartományban nem az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPŐ), vagy az Osztrák Néppárt (ÖVF) nyerte a voksolást. A két hagyományosan kormányzó párt veresége előbb-utóbb várható volt, hiszen a szociáldemokraták és a néppártiak hosszú évek alatt sem találták meg az ellenszert Haider szélsőséges populizmusá­ra. Az FPÓ Európa országos szin­ten legnagyobb támogatottságú nacionalista pártja, előretörése már 1986 óta tart. A nagy pártok mindig igyekeztek ellenzékbe szorítani, ez azonban csak növel­te népszerűségét, hiszen nem fű­ződtek nevéhez a kormányzás­ban óhatadanul előforduló nép­szerűden intézkedések. Ez a je­lenség megfigyelhető más euró­pai országokban (lásd. Francior­szágban LePen) is; a standard pártok igyekeznek a politikai pa­letta szélére szorítani az extré­mista erőket, gyakran a kommu­nikációt is megszüntetve velük. Ez az utóbbiaknak tökéletesen megfelel, mivel így szinte az „ut­cán" politizálva ígérhetnek fűt­fát, a nép pillanatnyi hangulatát kihasználva hirdethetik populista jelszavaikat, és mindezt kor­mányzati felelősség nélkül, kizár­va minden számonkérési lehető­séget. Ez azért is veszélyes, mert a problémák lényegét legtöbbször az idegenek jelenlétének tulajdo­nítják, felkorbácsolva ezzél a xe­nofóbiát. Jellemző, hogy a szélső­séges erők legnagyobb szavazó­bázisa a gazdaságüag kevésbé fej­lett, és a külföldi munkaerővel jobban telített régiókban találha­tó, ahol a munkanélküliséget könnyen rá lehet fogni az olcsó vendégmunkásokra. Hogy az FPÓ éppen Karintiában győzött, nem véletlen, hiszen a tartomány a kevésbé fejlettek közé tartozik, Haider, a rosszfiú (TA SR/AP) és közép-európai posztkommu­nista országokkal is határos, ahonnan jelentős számú munka­erő áramlik be. A választók akara­tára hivatkozva Jörg Haider már be is jelentette igényét a tartomá­nyi elnöki posztra. A szociálde­mokraták és a néppártiak ­ugyanerre hivatkozva - ezt eluta­sítják, mondván a karintiaiak 60 százaléka az FPÓ ellen szavazott. Mindegyik fél a tartományok au­tonómiájával érvelve a helyzet helyi megoldásának szükségessé­gét hangoztatja, viszont az ügy­nek országos, sőt nemzetközi je­lentősége is van. Az eset a két kor­mánypárt számára kellemetlen, hiszen Ausztriában 1999 az or­szágos és az Európa parlamenti választások éve. Ha a két párt tá­mogatná Haider jelölését a tarto­mányelnöki posztra, annak nega­tív belföldi és külföldi visszhangja lenne, hiszen egy populista-szél­sőséges erőt támogatnának. Ha viszont ezt megakadályozzák - a tartományi parlamentben erre le­hetőségük van -, akkor az FPÓ vezére mártírt csinál magából, aki ellen összeesküdtek, így újabb voksokat szerezhet a következő választásokon. A szociáldemok­raták és a néppártiak most csak két rossz közül választhatnak. politikai manipulásáról szóló je­lentések megerősítik azt a felte­vést, hogy államcsíny-kísérlet tör­tént Romániában. A belügymi­niszter közölte, a vizsgálat ered­ményeit a jövő héten ismertetik a Román Legfelsőbb Védelmi Ta­náccsal, s a belügyminisztérium a tanács által hozott döntések alap­ján teszi-meg lépéseit. A belügy­miniszter nem nevezte meg, hogy mely politikai erők álltak a januá­ri bányászakció mögött. Holbrooke Belgrádban Harcok Koszovóban Belgrád. Koszovói EBESZ-for­rások közlése szerint tegnap is­mét összecsapások törtek ki Ko­szovó déli részén a szerb belbiz­tonsági erők és a szakadár albán fegyveresek között. A szerb rend­őrök Prizren térségében bocsát­koztak tűzpárbajba az albán ge­rillákkal. Nem hivatalos forrá­sokból úgy tudni, hogy egy rend­őr megsebesült. Szerb források nem erősítették meg a harcok hí­rét. Közben Richard Holbrooke amerikai különmegbízott Belg­rádban megkezdte megbeszélé­sét Szlobodan Müoseviccsel, hogy rávegye a jugoszláv elnököt a teljes koszovói autonómia­egyezmény elfogadására. Az amerikai diplomata előző nap ar­ra intette Milosevicset: a Nyugat­tal kerülhet szembe, ha nem fo­gadja el, hogy az autonómia­egyezmény részeként NATO-ve­zetésű csapatokat vezényeljenek a tartományba. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents