Új Szó, 1999. február (52. évfolyam, 25-48. szám)

1999-02-26 / 47. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1999. FEBRUÁR 25. SpOrt/Tévé és rádIó szombaT FI 5 A Szlovák Információs Szolgálatról szóló jelentés részletei - nem több, mint amit eddig is tudtunk Törvénytelen titkosok Vladimír Mitro, a titkos­szolgálat vezetője dönté­sének értelmében a SZISZ tevékenységéről szóló je­lentés egy részét nyilvá­nosságra hozták. Ami hi­vatalosan nem publikus, azt már a közvélemény az újságokból úgyis megtud­hatta. Helyszűke miatt a jelentést kivonatosan, há­rom részben közöljük. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Nehezítette a jelentés elkészíté­sét, hogy nem volt teljes a titkos­szolgálati dokumentáció. Csak rendkívüli erőfeszítések árán si­került megszerezni az informá­ciókat. Sok dokumentumot - fő­ként a választások után, 1998 októberében - megsemmisítet­tek, amivel megsértették a SZISZ-ről és az archiválásról szóló jogszabályt. A törvénysér­tés gyanúját igazolja, hogy az iratmegsemmisítő- bizottság egyetlen nap alatt 1094 doku­mentum eltüntetéséről döntött. Azon a napon 20 000 oldalnyi anyagot likvidáltak, köztük az ifj. Michal Kováč elrablásával kapcsolatos, a köztársasági el­vezetéséről szóló törvényt. Sok jelentés lényeges részét eltüntet­ték, az iratokat összekeverték, il­letve azt állították, hogy meg­semmisítették, pedig ez nem volt igaz. A bezúzott iratok közt az állam belső rendjéről és belbiz­tonságáról szóló fontos doku­mentumok is szerepeltek. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a SZISZ sajátos hírszerzési rendszert vezetett be - amely ugyancsak törvénysértő volt. A SZISZ munkatársai illegális munkát is végeztek, amit nem dokumentáltak, s azok közül, akik ebben részt vettek, sokan otthagyták a szolgálatot. Természetesen az egyházakat is megfigyelték, főként a római ka­tolikus egyházra vonatkozó in­formációk domináltak. A SZISZ érdeklődésének középpontjában olyan személyiségek álltak, mint Rudolf Baláž püspök, a Szlová­kiai Püspökök Konferenciájának elnöke, Ján Sokol érsek és az Or­solya rendi Ignácia nővér. Szlovákia nevének állítólagos befeketítése miatt a SZISZ egye­bek között a következő intézmé­nyeket figyelte: Lapkiadók Tár­sulása, Újságírók Szlovák Szin­dikátusa, Szlovák Külpolitikai Társaság, Szlovák Politikatudo­ségekben uralkodó viszonyok, a média anyagi háttere, néhány újságíró kapcsolatai, a sajtó és a politikai pártok összefonódása érdekelte. Figyelték a Szakszer­vezeti Szövetségek Konföderáci­óját, adatokat gyűjtöttek a veze­tőség személyes problémáiról, a kormányhoz való viszonyáról. A majd saját embereiknek adták el. A legkirívóbb annak a 14 el­használt, régi típusú vagy meg­rongált gépkocsinak az esete, amelyeket a becsüs 630 000 ko­ronára értékelt, s amelyeket 13 450 koronáért adtak el egy veze­tő beosztású SZISZ-alkalmazott utasítására, három nappal szol­Hatalmas meny­nyiségű fegyvert - köztük 30 géppisz­tolyt, 218 pisztolyt, 74 ezer töltényt - ad­tak el potom 25 koronáért. (( Az előd: Ivan Lexa (Archívum) ww Egyetlen nap alatt r' 1094 dokumen­tum eltüntetéséről döntöttek. Azon a napon 20 000 oldalnyi anyagot likvidáltak. (( Az utód: Vladimír Mitro nöki iroda személyeire vonatko­zó és a SZISZ illegális tevékeny­ségét bizonyító anyagokat. A jelentéseket még a Dzurinda­kormány beiktatása előtt tüntet­ték el - tehát mielőtt az új SZISZ­vezetés megkezdte volna mun­káját. Emellett megsértették a hírszerzés írott dokumentációja mányi Társaság és természete­sen az alapítványok és polgári társulások többsége, a SITA hír­ügynökség, a Szlovák Köztársa­ság Városainak Társulása, az ARCHA építészszövetség. Egyes szerkesztőségekről és újságírók­ról is gyűltek a terhelő adatok; a SZISZ-t elsősorban a szerkesztő­SZISZ érdekében állt, hogy be­folyásolja a szakszervezet politi­kai irányvonalát. Tájékozódtak a szakszervezeti tüntetésekről és a szakszervezetek országos tanácskozásairól. A SZISZ a szomszédos országok ügyeibe is beavatkozott. El akar­ta hitetni Közép-Európával, hogy Magyarország az Egyesült Államok kedvence; el akarta ér­ni, hogy Ausztria elveszítse Né­metország iránti bizalmát, hogy Csehországban a lakosság ne tá­mogassa a NATO-tagságot. Neo­fasiszta kampányokat készítet­tek elő, romák ellen kiélezett rasszista hangulatot akartak kelteni, hogy Csehország ne ke­rüljön az euroatlanti struktúrák­ba. Szlovákia lakosságát pedig meg akarták győzni arról, hogy az országnak vissza kell térnie az orosz fennhatóság alá. Külön fejezet a SZISZ fegyverei­nek kiselejtezése. Olyan fegyve­rektől és lőszerektől szabadul­tak meg, amelyeket 1995-ben és 1996-ban vásároltak. Hatalmas mennyiségű fegyvert - köztük 30 géppisztolyt, 218 pisztolyt, 74 ezer töltényt - adtak el po­tom 25 koronáért. A SZISZ szolgálati gépkocsijait magánszemélyekre írták át, gálati viszonya lejárta előtt, 1998 októberében. Ugyancsak az állami vagyonról szóló tör­vénybe ütközően adtak el 4 gép­kocsit - melyek értéke 700 ezer korona volt - magáncégeknek és magánszemélyeknek. A SZISZ igazgatója 1998 nyarán jóvá­hagyta, hogy egymillió korona értékben két gépkocsit vegye­nek kereskedelmi társaságok­ban alkalmazott magánszemé­lyeknek, akik állítólag a SZISZ külső munkatársai voltak. A SZISZ alkalmazottai ingatlan­közvetítéssel is foglalkoztak. A belügyminisztérium pozsonyhi­degkúti villája először a SZISZ tulajdona lett, majd eladták egy magánszemélynek, aki közeli kapcsolatban volt a SZISZ egyik magas beosztású alkalmazottjá­val. Ugyancsak magas beosztá­sú SZISZ-alkalmazott kötött szerződést nem létező személy­lyel - 1 millió 100 ezer koroná­ért vett házat, amelyet a SZISZ kasszájából fizettek ki 1995 ok­tóberében, majd az épületet 1 millió 350 ezer koronáért egy magánszemélyre írták át a kö­vetkező év novemberében, s a különbözetet a magas beosztá­sú illető vágta zsebre. (Folyta­tás holnapi számunkban.) Ausztria támogatja Szlovákia integrációját Régi-új elnök a Városok és Falvak Társulása élén Felismert jelzések Eltérő súlyú voksok ZALAN LEVENTE Pozsony. Ausztria teljes mérték­ben támogatja Szlovákia integrá­ciós törekvéseit - jelentette ki az osztrák alkancellár és külügymi­niszter. Euduard Kukán külügy­miniszterrel tegnap folytatott tár­gyalásai után Wolfgang Schüssel kifejtette: a szeptemberi választá­sokat követően a szlovák kor­mány egyértelmű jelzést küldött a környező országokba, és az új kabinet Európa-orientáltságát egyre több állam - köztük Auszt­ria - polgárai világosan felisme­rik. Schüssel nem tartja kizárt­nak, hogy Szlovákia az integráci­óra várók első csoportjába kerül­jön, mert „lehet, hogy már most jobb esélyei vannak a csatlako­zásra, mint a többi jelöltnek". Megjegyezte: megnyugvással vették tudomásul a szlovák kor­mány keddi nyilatkozatát, misze­rint egyértelműen elhatárolja magát a Lexa vezette SZISZ tevé­kenységétől, amely teljesen eltért az európai gyakorlattól. Kukán megállapította: vannak még hiá­nyosságok a gazdasági együttmű­ködésben, ám ezek rendezésére mód nyílik az áprilisi gazdasági találkozón. A külügyminiszterek aláírták a Ligetfalu-Kittsee közöt­ti új vasúti határátkelőhely meg­építéséről szóló egyezményt. Ausztria szeretné, ha 2004-ig el­készülne az autópálya, mellyel Szlovákia rákapcsolódna az A-4­es osztrák sztrádára. Erwin Pröll, Alsó-Ausztria tartományi kor­mányzója a regionális együttmű­ködés fontosságát hangsúlyozta. UJ SZO-TUDOSITAS Pozsony. Bejött a „papírforma", amikor a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának 9. közgyű­lésén a tegnap esti titkos szava­záson Michal Sýkorát, Tatranská Štrba polgármesterét választot­ták újra a társulás elnökévé. A szavazáson 1639 küldött vett részt, és Sýkora 2113,68 szava­zatot kapott. Ez úgy lehetséges, hogy a falvak polgármesterei együttesen ugyanannyi szava­zattal rendelkeztek, mint a váro­sok polgármesterei. Azaz min­den falusi polgármester egy, minden városi pedig 11,608 sza­vazattal bírt. A második helyen Andrej Ďurkovský, Pozsony­Öváros polgármestere, a harma­dikon pedig Csanda Endre, Ér­sekújvár polgármestere végzett. A vendégként jelen levő Ľubo­mír Fogaš miniszterelnök-he­lyettes elmondta: háromféle ja­vaslata is van a községi tulajdon­ról szóló törvény módosítására. Felajánlotta a társulásnak, hogy jogi képviselői vegyenek részt a módosítások előkészítésében. Pavol Koncoš földművelési mi­niszter arra figyelmeztette a pol­gármestereket, hogy amennyi­ben a községek saját kezelésük­be veszik a nevesítetlen földeket, ezzel sok restítúciós kötelezett­séget is magukra vállalnak, (gl) Parlamenti adok-kapok Van, aki könyvet ír... Eva Slavkovská volt iskola­ügyi miniszter a kérdések órájában kijelentette: Csáky Pál, a kormány alelnöke mű­kedvelő történészként koráb­ban írt egy könyvet, melynek címe Magyarok és szlovákok, s amelyben Csáky sértő mó­don ír a szlovákságról. Az al­elnök válasza: „Eddig hat könyvet írtam, s nyilvánosan kijelenthetem, hogy egyik­nek sem adtam ezt a címet. Ha ön mégis ilyen című könyvet olvasott, az más szerzőtől származik." (sóti) DP: elszomorító egyes képviselők viselkedése Azonos mércével ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. A Demokrata Párt saj­nálattal vette tudomásul Ďuračka (SZDK) képviselő incidensét - mondta Peter Zajac. A DP képvi­selője szerint a kormánynak ugyanúgy kell eljárnia, mint a Krajci-ügyben, mivel ilyen súlyos esetekben nem szabad figyelem­be venni, hogy képviselőről van szó. „Elszomorít Baco pofozkodá­sa Andrassyval és az ellenzék vi­selkedése, amelyet legjobban a Krajci-ügy vitájában tapasztal­tunk. Úgy gondolom, még min­dig nem ismerik a demokrácia já­tékszabályait " - vélekedett Zajac. Ondrej Dostál reményét fejezte ki, hogy a SZISZ-jelentés közzété­tele után már senki sem fog bűn­vádi eljárást kezdeményezni az újságírók ellen, akik a köz érde­kében, még Mitro döntése előtt nyilvánosságra hozták a jelentés egyes részeit, (levi) RÖVIDEN A DSZM fél a vizsgálatoktól Pozsony. Ha Gustáv Krajči nem lenne bűnös, nem tiltako­zott volna akkora hévvel mentelmi jogának megvonása ellen - nyilatkozta Peter Weiss. A DBP alelnöke őrültségnek ne­vezte Krajči pártjának kijelentéseit, a DSZM szerinte fél, hogy kivizsgálják a kormányzása idején elkövetett többi bűncselekményt is. „Demokráciaellenességgel vádolják a kormányt, hogy leplezzék a pártban uralkodó bizonytalan­ságot" - állapította meg Weiss. (SITA) Nem ragaszkodik a visszaütéshez Pozsony. Peter Baco (DSZM) becstelenségének újabb jelét adta: letagadta, hogy a parlamenti büfében megpofozott ­mondta tegnap Ľubomír Andrássy. A DBP képviselője meg­erősítette: indítvánnyal fordult a törvényhozás fegyelmi bi­zottságához, melyben nyilvános bocsánatkérést követel Bacótól. (SITA) Hegyeinkben nincs lavinaveszély Magas-Tátra. Szlovákiában nem fenyeget közvetlen lavina­veszély-jelentette ki a Hegyi Mentőszolgálat illetékese. En­nek ellenére középfokú, hármas számú készültség van ér­vényben a hegyekben. Erős szél fúj, ami elősegíti a hó moz­gását, a turistaösvényeket és a sípályákat ezért gyakrabban ellenőrzik. (ČTK) A képviselők nem változnak Pozsony. Ideje, hogy új házszabálya legyen a parlamentnek -jelentette ki tegnap Bugár Béla. A törvényhozás másik al­elnöke, Pavol Hrušovský szerint a szabályzatban elég sok az ellentmondás és a kiskapu, ezért teljesen át kell dolgozni. Feltéve persze, hogy általános megegyezés születik, és a parlament elfogadja saját működesének módosítását - tette hozzá Hrušovský. (SITA) Még egy államfőjelölt Pozsony. „Nem személyes célok vezérelnek. Csak szeret­nénk megmutatni: él Szlovákiában egy kisebbség, melynek saját céljai mellett fontos az egész társadalom boldogulása is" - jelentette ki Anna Koptová. A Roma Értelmiség az Együttélésért elnöke tegnap közölte: indul az elnökválasztá­son. „Szeretném, ha minden roma összefogna" - mondta ez­zel kapcsolatban Koptová. (ČTK) Új kanadai nagykövet Pozsony. „Majd megpróbálom Szlovákiába csalogatni a kanadai befektetőket" - nyilatkozta Miroslav Mikolášik. Az SZDK képviselője szerdától Szlovákia kanadai nagykö­vete. Kinevezését tegnap Eduard Kukán hivatalosan is meg­erősítette. „Fontos, hogy ez a poszt mentes legyen minden politikai színezettől" - tette hozzá. Értesüléseink szerint Mikolášik helyét Branislav Orava foglalja el a parlamentben. (TA SR) Vladimír Mečiar kezd ébredezni? Pozsony. Vladimír Mečiar állítólag hamarosan levélben kéri a parlamenti pártok vezetőit, kezdjenek tárgyalásokat az or­szág politikai és gazdasági helyzetéről, mivel „a Demokrati­kus Szlovákiáért Mozgalom úgy látja, hogy a jelenlegi kor­mánykoalíció nem találja a megoldás kulcsát". A volt mi­niszterelnök szerint mozgalma „megmutathatja a kiutat". Mečiar leveléről Sergej Kozlík, a DSZM alelnöke beszélt a mozgalom tegnapi pozsonyi nagygyűlésén. A választások utáni első ilyen találkozót azonban ezúttal nem a „szokott helyen", a hírhedt sportcsarnokban, hanem a vasút egyik üléstermében tartották. (TA SR) ŠtB: Ľudovít Černák tagad Pozsony. A Twist rádió munkatársainak kezébe került do­kumentum szerint Ľudovít Černák jelenlegi gazdasági mi­niszter együttműködött az egykori csehszlovák titkosrend­őrséggel. A tárcavezető azonban tagadja ezt. Közlése szerint 1993-ban kérte a Szlovák Információs Szolgálatot, hogy „vi­lágítsa át". A lusztrálás negatív eredménnyel járt, azaz nem bizonyosodot be, hogy kapcsolatban állt az ŠtB-vel. (ú) ítélet a budapesti szkínhed-perben Felfüggesztett börtön v. PAIZS GÁBOR Budapest. A vádlottak követ­kezetesen tagadtak, a rend­őrök provokatív fellépésére hi­vatkoztak, a vallomások hom­lokegyenest ellentmondtak egymásnak - így kétszeri elna­polás után, csak tegnap este tu­dott ítéletet hirdetni a másfél hete történt rendőr-bőrfejű összecsapás ügyében Budapes­ten, a Fővárosi Bíróság nagy­termében dr. Vaskúti András bíró. Mint azt korábban megírtuk, az ügynek két szlovákiai ma­gyar vádlottja is volt: a 20 éves Bereczky György és a 22 éves Keresztes Károly. A bíróság a hét külföldi közül a két komáromi fiatalt és még négy vádlott-társát bűnösnek találta a hivatalos személy el­len csoportosan elkövetett erő­szak vádjában, és nyolc hónapi börtönre ítélte, de a büntetés végrehajtását mindegyikük esetében kétévi próbaidőre fel­függesztette. A külföldieket ki­utasították Magyarországról. A nyolc vádlottból egyet, aki csak fotós-szemlélője volt az eseményeknek, bűncselek­mény hiányában felmentették. Az elítélt vádlottaknak átlago­san 8000 forintnyi perköltsé­get is fizetniük kell. Ezekután a komáromi fiatalok hazaindulhatnak Budapestről. Az ítélet szóbeli indoklása lap­zártakor még tartott.

Next

/
Thumbnails
Contents