Új Szó, 1999. február (52. évfolyam, 25-48. szám)
1999-02-19 / 41. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1999. FEBRUÁR 22. SpOrtvIlág - eredményeK 5 13 Beszélgetés Duray Miklóssal, a Magyar Koalíció Pártja tiszteletbeli elnökével és képviselőjével Kormányközeiben kell lenni Duray Miklósról hónapok óta nem hallottunk, mintha száműzetésben lett volna. Aztán a múlt héten mondott valamit Budapesten a kormánykoalíció munkájáról, azóta mindenki a nevét ragozza. MOLNÁR NORBERT Hogyan értékeli a kormány száz napját? Nehéz egy kormányt értékelni addig, amíg az országnak nincs rendes költségvetése, s nem tudni, milyen lépéseket tervez az elkövetkező egy évben. A kormányprogram alapján semmit sem lehet megítélni. Igaz az, amit Szigeti László, a Kalligram kiadó igazgatója állít, hogy nem szavazta meg a kormányprogramot? Három fázisban voksoltunk. A lényegi kérdést megszavaztam. Elkészült a költségvetési tervezet, s a száz nap alatt a kormány hozott egy-két intézkedést. Meg kell várni a költségvetési törvényt. Nyugtalanító, hogy a javaslat a nemzetiségi kultúrák támogatására csak 37 millió koronával számol. Az is gondot okoz, hogy az MKP-s miniszterek vezette tárcáknak kevesebb pénzt irányoz elő a költségvetési tervezet, mint az SZDK és a DBP vezette tárcáknak. Nem értékelhetjük pozitívan azt sem, VV Amíg az országnak nincs rendes költségvetése, addig nehéz egy kormányt értékelni. hogy a földművelési miniszter felrúgta az állami földalap igazgatói posztjáról kötött szóbeli megegyezést, a partnerek sem A költségvetést minisztereink már a kormányban is megvétózhatják (Archívum) állnak ki mellettünk, és még sorolhatnám. Vannak elsőrendű és másodrendű koalíciós pártok. Ez is minősíti a koalíciót. Egészében véve nem lehet pozitívan értékelni a kormánykoalíció munkáját? Az igyekezetet pozitívan értékelhetjük, az eredmények azonban kívánnivalót hagynak maguk után. Ellenzékben kellett volna maradni? Nem. A kormányba be kellett lépni, bár továbbra is állítom, ezt egy kicsit elhamarkodtuk, túl könnyen adtuk fel a földművelésügyi miniszteri posztot. Ha megkapjuk, most nem lennének ezek a gondok. Azt a véleményt sem osztom, hogy ki kell lépni a kormányból. Viszont tény, hogy több mindent nem használtunk még ki, egyebek mellett a parlamenti eszközöket sem. Elképzelhető, hogy az MKP nem a költségvetés mellett szavaz? Igen, minisztereink már a kormányban megvétózhatják a büdzsét, s akkor ismét a koalíciós tanácsban kell egyeztetni. Nem furcsa, hogy a kormány nemzetiségekért felelős alelnöke, Csáky Pál a költségvetési tervezet első kormánybeli vitája idején Indiában tartózkodott? Nem furcsa, hiba. Három helyünk van a kormányban, s nekik ott kell ülniük, ha nem egy konkrétan rájuk bízott feladat teljesítése érdekében maradnak távol. Indiában nincsenek ilyen problémák. Csáky Pál Budapesten azt nyilatkozta, vannak a párton belül olyanok, akik nem akarják a kormányzást. Akkor többen önre gondoltak. Én már 1994-ben is azt vallottam, hogy egyenlő partnerekként részt kell venni a kormányzásban. Sőt továbbmegyek: a magyar politikai erőnek - a választási eredmények ingadozásától és a kormány politikai összetételétől függetlenül - mindig kormányközeiben kell lennie. Miért Budapesten nyilatkozott az Állami Földalap miatt kirobbant koalíciós ellentétekről? vv Van olyan érzésem, hogy négy évig nem marad együtt a kormány- . . koalíció. \\ Ott nyílt rá lehetőségem. De úgy látszik, hasznos volt, azóta nyíltan foglalkoznak a kérdéssel. Az utóbbi időben eltűnt. Nem vett részt a koalíciós egyeztetéseken sem. Szívesen részt vettem volna, de nem fértem bele a csapatba. Nem önkéntes száműzetésről van szó? Nem. Minden munkát vállalok, ami a köz érdekét szolgálja. Mennyi időt bír ki a kormánykoalíció? Olyan érzésem van, hogy négy évig nem marad együtt. Elsősorban a DBP viselkedése és az SZDK-n belüli viszonyok miatt, de ugyanolyan veszélyes lehet, ha Rudolf Schustert nem választják meg államfőnek. El tudja képzelni, hogy az ellenzék valamelyik pártja átül a kormánypadsorokba? Inkább azt, hogy az ellenzéki padsorokból néhányan átülnek, de elképzelhető, hogy kialakul egy új politikai erő, amelynek parlamenti képviselete lesz, s ez is elegendő arra, hogy átalakuljon a kormánykoalíció. RÖVIDEN Dzurindának sem sikerült Pozsony. Szlovákia külföldi megítélése még mindig negatív derül ki a Standard & Poor's Hitelminősítő Ügynökség tegnap kiadott jelentéséből. Az ország hosszú távú - idegen pénznembenjegyzett - kinnlévőségének minősítése továbbra is BB plusz, tehát semmit sem javult a Mečiar-kormány idején végzett felmérések óta. (SITA) 33 millió egyötöd hajógyárért Pozsony. Keddtől a komáromi hajógyár részvényeinek húsz százalékát a Park Real Rt. birtokolja. A részvénycsomag korábbi tulajdonosa, a Chirana-Prema Export Import körülbelül ötmillió koronás nyereséggel adott túl a hajógyár egyötödén: a részvények ára egyébként majdnem ezerötszáz koronát zuhant 1996 óta. (SITA) SZISZ-irányítás Moszkvából Prága. Egyenesen Moszkvából irányították a szlovák titkosszolgálat (SZISZ) csehországi működését - nyilatkozta egy magát megnevezni nem kívánó cseh kormánytag. Alapos vizsgálatok után a szlovák-orosz kapcsolat nyilvánvalóvá vált, Csehország ezért szakította meg saját titkosszolgálatának együttműködését a SZISZ-szel. Jaroslav Subert szóvivő egyébként elismerte a korábbi együttműködést, de azt tagadta, hogy a cseh Biztonsági Információs Szolgálatnál kettős ügynökök működnének. (ČTK) „Szlovákia Cérnáké volt" Besztercebánya. Szlovák vizsgálótisztek jelenlétében tanúkat hallgattak ki Krakkpban Grzegor Szymanek gyilkosságának ügyében. Mikuláš Černák maffiavezér ügyvédje megismételte: védence tagadja, hogy bármi köze lett volna az említett gyilkossághoz. „Černák csak Szlovákiában működött" - hangsúlyozta Ján Gereg. Ez az ügy csak egyike a hét vádpontnak, a főtárgyalásra előreláthatólag márciusban kerül sor. (TA SR) Tizenötezer munkahely veszélyben Pozsony. Az adóterhek növelése társadalmi elégedetlenségekhez vezet - jelentette ki Emil Machyna, a KOVO gépipari szakszervezet vezetője. Szerinte a kormány ismételten nem vette figyelembe a 315 céget tömörítő szakszervezet érdekeit, ezért készek bármilyen tiltakozó akcióra, akár sztrájkra is. (ČTK) Petőcz az ENSZ-ben Pozsony. Március 15-től hosszabb ideig külföldön tartózkodik majd Petőcz Kálmán. Az MKP alelnöke Genfben, az ENSZ kirendeltségén teljesít majd diplomáciai szolgálatot. (TA SR) Langošék precedens ítéletet várnak Pozsony. A Demokrata Párt szerint Mitro titkosszolgálati elnök parlamenti jelentésének nyilvánosságra hozása csupán formalitás - mondta Ondrej Dostál szóvivő, majd hozzátette: a Mitrojelentésből egyértelművé vált, hogy az előző kormány visszaélt a titkosszolgálattal. Bízunk benne, hogy a politikai célból végrehajtott bűncselekmények elkövetőivel szemben az igazságszolgáltatás precedens értékű ítéletet hoz - mondta, (zl) Már az alapvető gyógyszerek is hiányoznak Lángoš levele Brigita Schmögnerovához Újabb amerikai harci repülőgépek Európába Ingyen lenne, ha lenne „Gyanúsak" névsora Az UCK taktikázik ÚJ SZÓ-HlR Pozsony. „A gyógyszerészek és a magán patika tulajdonosok viszonya eléggé megromlott az új törvény miatt" - ismerte el Bugár Béla, miután tanácskozott a Gyógyszerészek Kamarájának képviselőivel. A probléma a parlament alelnöke szerint igen sokrétű, hosszas megbeszélést igényel, természetesen szakértői szinten. A kialakult helyzettel kapcsolatban válságról beszélt az egészségügyi miniszter. „Indokolt esetben olyan gyógykészítményeket is ingyen kapnak meg a betegek, melyek árát egyébként téríteni kellene. A lépésre az alapvető gyógyszerkészítmények hiánya miatt volt szükség" - ismerte el Tibor Sagát. DSZM-beadvány: törölhető az amnesztia? Krajci is aláírta Pozsony. Ismét az amnesztiarendelet visszavonását támadó beadvány érkezett az alkotmánybírósághoz, melyet a DSZM összes képviselője, így Gustáv Krajči is aláírt. „Ez a beadvány valószínűleg több szerencsével jár majd, mint januári elődje, melyet jogi ellentmondásokra hivatkozva utasított el az alkotmánybíróság" - nyilatkozta tegnap Ivan Šimko. Az SZDK jogi szakértője szerint januárban nem járhatott sikerrel a beadvány, hiszen az alkotmánybíróság csak két alkotmányos tényező ellentétével foglalkozik a DSZM képviselői előző beadványukban ilyesmire még nem hivatkozhattak. (SITA) A regionális együttműködés bővítéséről Harna Budapesten MTI-HÍR Pozsony. A regionális együttműködés bővítéséről tárgyal ma Harna István Budapesten. „Az alapszerződés sokoldalú együttműködést előirányzó vonatkozásairól, illetve az EU-csatlakozási törekvéseinkben megjelenő közös célokról szeretnék tárgyalni vendéglátómmal, Chikán Attila gazdasági miniszterrel" mondta tegnap Szlovákia építésügyi minisztere. ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Ján Lángoš Schmögnerovához címzett levelében átfogó adóellenőrzést sürget az előző kormány magas rangú tisztségviselőivel szemben. A DP elnöke konkrétan Ján Porvazníkot, a Nemzeti Vagyonalap volt elnökségének vezetőjét, Miroslav Maxon expénzügyminisztert, Peter Baco volt agrárminisztert, Milan Rehák volt államtitkárt, Alexander Režeš volt közlekedési és távközlési minisztert, valamint Víťazoslav Moricot és Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt parlamenti képviselőit venné nagyító alá. Lángoš szerint az említett személyek Mečiar kormányzása idején olyan hatalmas vagyonra tettek szert, amilyen törvényes keretek közt szinte elképzelhetetlen. Ezért a DP elnöke sürgeti az értékpapírokról szóló törvény mielőbbi módosítását, (levi) A vártnál tovább tart a bizonyítási eljárás Tagadnak a skinheadek V. PAIZS GÁBOR Budapest. Tegnap reggel a Fővárosi Bíróság nagytermében állította az ügyészség dr. Vaskúti András - az ilyen jellegű ügyekben már gyakorlott bíró - tanácsa elé azt a hét külföldi bőrfejűt, akik a nyomozó hatóság szerint a legaktívabbak voltak a múlt szombat esti rendőr-skinhead ütközetben, a Viking Klubban. Ebből az alkalomból a Nový časnak megfelelő, de negyedannyi példányban megjelenő Mai Nap kétoldalas riportban szólaltatott meg egy időben elillant szlovákiai magyart, bizonyos Jozef H.-t. Nos az ő politikai álláspontját tükrözi, hogy a Trianon előtti Magyarország térképét a fenekére tetováltatta... A bíróságnak igen nehéz volt rekonstruálni a tömegverekedés hullámzó mozzanatait. A vádlottak védekezésüket a tumultusra építették, abban bízva, hogy a tanúk, a sértett rendőrök nem ismerik fel őket. A bizonyítás elhúzódása miatt a tanácsvezető február 24-ére napolta el a tárgyalást. Addig a hivatalos személy elleni csoportosan elkövetett erőszakkal vádolt két komáromi ifjú, a 20 éves Bereczki György és a 22 éves Keresztes Károly előzetes letartóztatásban marad. Ruzsonyi Péter, a büntetés-végrehajtás parancsnokságának szóvivője elmondta, különböző bűncselekményekért ma összesen 15 szlovák állampolgár ül magyar börtönökben. A külföldiek zömét a budapesti fegyházban és börtönben tartják fogva. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Washington. Cohen amerikai védelmi miniszter szerdán elrendelte, hogy 51 további katonai gépet vezényeljenek az USA-ból európai támaszpontokra, ha Ram-bouillet-ben nem születik megállapodás a koszovói békeszerződésről. Az újabb, bevetésre váró gépek között tizenkét F-117-es „lopakodó" bombázó is van. Az albán fegyveresek (UCK) csütörtökön követelték: a NATO és az USA vállaljon védnökséget minden olyan békeegyezmény végrehajtásáért, amely a most zajló Koszovó-értekezlet keretében születhet. Leszögezték: „Amíg más országok fegyveres testületekkel rendelkeznek, addig az UCK Koszovó népének hadserege marad." Ez arra utalhat, hogy a gerillák továbbra is elutasítják fegyveres osztagaik leszerelését. Borisz Jelcin vendégével, Gerhard Schroder német kancellárral, aki a mai EU-orosz csúcstalálkozóra érkezett Moszkvába. A sorrendben harmadik orosz-EU csúcs napirendjén Oroszország politikai és gazdasági helyzete, az orosz gazdaság támogatásának kérdései, illetve a G-7 csoport kölni értekezletén való orosz részvétel témája szerepel. (ČTK/AP)