Új Szó, 1999. február (52. évfolyam, 25-48. szám)

1999-02-09 / 32. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. FEBRUÁR 11. KULTÚRA 9 A fő cél az volt, hogy kommunikálni kezdjenek egymással a szomszédos országok művészei és művészete Európai szellemiség, képekben Vasil Stanko: Színház a tükrökben (1996) Egymás mellett nyílt a budapesti Ernst Múzeumban a Szlovák fotográfia, illetve a Szlovén fotográfia című kiállítás. Társrendezőként Hushegyi Gábor esztéta segített a szlovák tárlat tető alá hozásában. Vele beszélgettünk. TALLÓSI BÉLA Hogy került a Műcsarnokhoz tartozó Ernst Múzeumba a szlovák anyag, és miért a szlovénnel együtt? A budapesti Műcsarnok nagy hangsúlyt fektet a közép- és kelet-európai államok művészetének bemutatására. Az elmúlt években a budapesti tárlatlátogatók megtekinthettek egy kitűnő osztrák kiállítást, két jelentős cseh képzőművészeti kiállítást. A Polónia expressz-rendezvénysorozat keretében pedig a főváros több jelentős kiállítóterme kortárs lengyel művészeti tárlatoknak, illetve az 1945 utáni lengyel képzőművészetet bemutató kiállításoknak adott otthont. A szlovák és a szlovén képzőművészet, fotóművészet ellenben az elmúlt években nem igazán volt előtérben. Most viszont az a tény, hogy Magyarországon nagyon gyakran keverik a Szlovákia, Szlovénia, illetve a szlovák, szlovén fogalmakat, adta azt a gondolatot, hogy közös kiállítási lehetőséget kapjon a két nemzet művészete. A Műcsarnokban jelenleg érvényesülő koncepció jóvoltából pedig a fotóművészetre esett a választás, mert mindkét országban nagyon jelentős pozíciót és művészeti értéket képvisel ez a művészeti ág. Hogy fogadta a budapesti közönség a szlovák fotográfiát? A médiák megkülönböztetett figyelmet szenteltek a kiállításnak, annak ellenére, hogy a véletlen folytán ugyanazon a napon nyitottak kiállítást a Ludwig Múzeumban és a Szépművészetiben is. A fotóművészet képviselői, illetve a szakma színe-java jelen volt a megnyitón. Szlovákia megítélése a választások után radikálisan módosult Magyarországon is, és talán ennek a politikai-társadalmi változásnak is köszönhetően sokkal érzékenyebb és szenzibilisebb a magyarországi befogadó közeg. Tehát az odafigyelés nem a művészetnek szólt? De igen. Ez a kedvező fogadtatás nem egy kritikátlan hozzáállást jelent, hanem valóban a szakmai szempontokat érvényesítő figyelmet. S ez minden bizonnyal bírálatot is hoz majd, akár pozitívat, akár negatívat. Mit mutat Budapest közönségének az összeállított anyag? Ez az első önálló szlovákiai fotográfiai kiállítás Magyarországon, ezért nagyon felértékelődik ennek a tárlaltnak a jelentősége. A fő cél az volt, hogy valamiféleképpen kommunikálni kezdjenek egymással a szomszédos országok művészei és művészete. A szlovák és szlovén anyag azt bizonyította, hogy hallatlanul sok az azonosság, ugyanakkor bőven van eltérés is. S hogy ezt megtehesse, milyen koncepció alapján kellett válogatni? A szlovák kiállítás koncepciójának, illetve a kiállítást kísérő katalógus koncepciójának Václav Macek az atyja. Ő a pozsonyi Fotóművészeti hónap főrendezője, főigazgatója, a fotóművészeti hónapot szervező FOTOFO polgári társulás igazgatója, továbbá a Pozsonyban angol nyelven megjelenő IMAGO folyóirat főszerkesztője, valamint a képzőművészeti főiskola docense. Kitűnő ismerője, szakértője a huszadik századi szlovákiai fotográfiának, valamint a fotográfiaelméletnek. Václav Macekkel úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk egy kis keresztmetszetet adni a szlovák képzőművészetből. Nagyon jól érezte, hogy nem elég csak az imaginatív fotográfiát bemutatni, mert ez a szlovák fotográfiának csak egy fragmentuma. Kibővítettük az anyagot a dokumentarista, illetve az ún. manipulált fotográfiával. A szlovák fotográfia természetesen ennél sokkal gazdagabb, de úgy éreztük, ez a három csoport alkalmas arra, hogy akár a magyar és szlovák, akár a szlovák és szlovén fotóművészet közötti különbségekre vagy azonosságokra felhívja a figyelmet. E három sajátosan fotográfiai területet egészítette ki egy negyedik, amely a határterületekre lépett ki, mégpedig a képzőművészet felé. így alakult ki egy olyan kerek kép a szlovákiai fotográfiáról, amely tartalmazza a klaszszikus fotóművészeti technikákat, de magába foglalja a legújabb irányzatokat is. Nemzedéki szempontok menynyire számítottak a válogatásnál? Akiállítás nem generációs szemléletű, hanem a nemzedékek keresztmetszetét nyújtja. Jelen van olyan kiállító is, aki jelenleg a pozsonyi képzőművészeti főiskola végzős hallgatója, de képviselve van a harmincasok, negyvenesek és az ötvenesek nemzedéke is. Éppen ezért magán a szlovák anyagon belül is érdekes a konfrontáció. Szlovákiában 1996-tól működik fotóművészképzés, korábban mindenki Prágában szerezte diplomáját. A fiatalabb nemzedékhez tartozók számára már teljesen természetes, hogy tanulmányaik során egy vagy két szemesztert Prágában, Amerikában vagy Nyugat-Európában töltenek. Éppen ezért egy nagyon európai szellemiségű, egy nem nemzeti sajátosságokhoz kötődő fotóművészetet mutat be a szlovák tárlat. És csak Budapesten? Václav Macek koncepciójában olyan művészeti szemléletet érvényesített, amely lehetővé teszi, hogy a kiállítás ne fejezze be útját a magyar fővárosban. Ha sikerrel járnak a kultúrdiplomáciai erőfeszítések, ugyanez az anyag Varsóba és Moszkvába is eljut. SZÍNHÁZ POZSON

Y SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Mefistofeles 19 KIS SZÍNPAD: Tangó 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Karnyóné 11 MOZI POZSONY HVIEZDA: A közellenség (am.) 20.30 Guru (am.) 15.30, 18 OBZOR: Psycho (am.) 16, 18, 20.30 MLADOSŤ: Truman show (am.) 15.15, 20.15 Párizsi randevú (fr.) 18.30 CHARLIE CENTRUM: Sekalnak meg kell halnia (cseh-szlov.-lengy.-fr.) 16.30,18.30,20.30 Scream 17.30,20 Egyiptom hercege 15.30 17.15 Klub 54 (am.) 15.30, 17.15 A túszszedő (olasz) 20 Építs házat, ültess fát (szlov.) 19.30 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: Scream 2 (am.) 17, 19,15 LÉVA JUNIOR: Dr. Dolittle 16.30, 19 GÚTA - VMK: Chipkatonák (am.) 18.30 NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Truman show (am.) 18 Pedagógusok találkozója Nyitra. Idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a nyitrai Konstatnin Egyetem (régen Pedagógiai Főiskola) hungarisztika tanszéke. Ebből az alkalomból április 24én ünnepi találkozót szerveznek a tanszéken végzett magyartanárok és az alsó tagozatra képesítést szerzett pedagógusok részére.A szervezők kérik, hogy az érdeklődők március végéig jelezzék részvételi szándékukat az alábbi címre: FF UKF, Katedra hungaristiky, Hodžova 1, 949 01 Nitra, (ú) Megjelent a Tábortűz Színes, gazdag tartalommal került az olvasókhoz a februári szám. A második oldal kisriportja a Dunaszerdahelyi hviezdoslav Utcai Alapiskola eredményes sportolóit mutatja be. A Szókimondó az iskolai beíratásokkal foglalkozik. A Popcsokor a könnyűzene világába kalauzol. A lap riportot közöl a nagykéri alapiskoláról és a vásárúti alapiskola színjátszócsoportjáról. Pista bácsi értékeli az Anyanyelvi vetélkedő első fordulóját. Számos apró írás olvasható a tudomány, a technika világából, a csillagászat, a komputerek témaköréből. Az operakedvelők Leoncavallo Bajazzók című operájának ismertetését olvashatják. Az irodalom kedvelői Herceg János és Lázár Ervin egy-egy elbeszélésében gyönyörködhetnek. (b) A Majd elválik átlagos története az égvilágon semmivel sem tud meglepni Lelki mélységek nélkül A képzelet kötetlen játéka és az emberen túli tapasztalatok Italo Calvino művében Mese a kettészelt őrgrófról ERDELYI EDIT A Majd elválik című amerikai film forgatókönyvírója, Steven Rogers merőben szokatlan szakítási módot talált ki főszereplőjének. A boldog házasságban élő Birdee Pruitt (Sandra Bullock) ugyanis egy tévéshow-ban tudja meg, hogy a férje már egy éve csalja őt a legjobb barátnőjével. A férjek hűtlenségét a feleségek általában másképp szokták megtudni, nem a tévéből. Birdee uralkodni tud magán. Se egy hangos szó, se sírás-zokogás, tányérok sem repülnek, igaz is, hiszen tévéstúdióban vagyunk, ahol a közönség és persze a tévénézők ezrei lesik a megalázott fiatalasszony minden mozdulatát. Birdee, hazatérve gyorsan öszszecsomagol, és nyolcéves kislányával, Bernice-szel a mamához utazik a texasi Smithville-be. A szülői házban keres gyógyírt összetört lelkére, ám a sebek igen nehezen gyógyulnak. Ráadásul a mama (Gena Rowlands) sem várja tárt karokkal. Forrest Whitakert elsősorban színészként ismerheti a hazai közönség. S hogy nem is akármilyen színész, bizonyította pélául Neil Jordan Síró játék című filmjében, és ezt támasztja alá az 1998-as cannes-i filmfesztiválon a legjobb színésznek járó díj is, amelyet Clint Eastwood A Majd elválik című filmet nézve előre sejtjük, hogyan végződik a romantikus találkozás (Fotó: Tatrafilm) Bird című alkotásában nyújtott alakításáért ítéltek neki. Rendezőként is bemutatkozott már, ám ezúttal, sajnos, jóval elmarad a tőle megszokott színvonaltól. A Majd elválik ugyanis nem több és nem kevesebb egy átlagos történetnél. Steven Rogers forgatókönyvíró az égvilágon semmivel nem tud meglepni bennünket, az események alakulását jó előre sejtjük, és néhány epizód után az is világossá válik előttünk, hogy hogyan alakul majd Birdee és a régi osztálytárs, Justin (Harry Connick, Jr.) romantikus találkozása. A valójában hétköznapi történetet a film alkotói sajnos nem tudják érdekessé tenni, ráadásul még a figurák jellemrajza is igen gyengécske. Lelki mélységek után kutatni ebben az alkotásban, meg egyenesen nevetséges lenne. Mindezek ellenére a színészek minden erejüket és tehetségüket bevetve megpróbálják menteni a menthetőt. Elsősorban alakításuknak köszönhetően bírjuk végignézni a filmet. így azok számára lesz nézhető Whitaker filmje, akik szeretik Sandra Bullockot vagy Harry Connick Jr.-t, akiről mellesleg azt sem árt tudni, hogy kitűnő dzsesszénekes, több arany- és platinalemez tulajdonosa, s ő komponálta a híres Harry és Sally című film zenéjét. NEMETH ZOLTÁN „Amikor A kettészelt őrgrófba belefogtam, elsősorban egy szórakoztató történetet akartam írni a magam és lehetőleg mások szórakoztatására" - nyilatkozta a népszerű olasz író, Italo Calvino egy korábbi interjúban. Az ötlet megvalósításához elsősorban olyan színfalakra, problémátlan világra volt szüksége az írónak, amely lehetővé teszi a képzelet kötetlen játékát, a fizikai lét nyers világának fellazítását. Italo Calvino nagyszerűen érzett rá arra a lehetőségre, amelyet Bohémiába érkezik, hogy harcoljon a török megszállókkal. egyreszt a mese, a meseszerű történet, másrészt a gyermekkor világa nyújt. A meseszerű elemek felhasználása William Shakespeare némely darabjával mutat rokonságot, de megtalálhatjuk benne a német romantika íróinak - leginkább a hátborzongatóan fantasztikus történeteiről ismert E. T. A. Hofmannnak - a nagy témáit is, a borzongató, gyakran szinte valószínűtlenül drasztikus cselekményvezetést, a tudat és a tudat elvesztésének, illetve a tudathasadásnak a problémáját, az emberen túli tapasztalatok közvetítését. A kafkai értelemben vett átalakulás, az „én" meghatározhatatlanságának és elhelyezésének kérdése, illetve ezen kérdések felbukkanása A kettészelt őrgrófban ezen hagyományok felelevenítése jól mutatja, milyen irodalmi hagyományokhoz, regénytechnikai előzményekhez kíván kapcsolódni Italo Calvino szövege. Másfelől ha azt nézzük, hogyan kíván ez a regény reagálni a kortársi kihívásokra, talán nem túl merész az a feltételezés, hogy már az ötvenes évek végén az önmagát talán túlságosan is komolyan vevő egzisztencialista és modernista nagyregények ellenében, az abszurd és a groteszk lehetőségein túl a játékosság és a fikció olyan új esztétikai lehetőségeit kereste, amelyek majd csak a posztmodernnek nevezett korszakban váltak elfogadott formateremtő elvekké. Maga a történet banálisan egyszerű: egy olasz őrgróf érkezik Bohémiába, hogy ott harcoljon a török megszállók ellen. Ám már az első csatában olyan szerencsétlenül ront neki egy ellenséges ágyúnak, hogy annak lövése pont középtájon kettészakítja. Ennek ellenére - csodával határos módon - mindkét félrész megmenekül, életre kel, de míg az egyik, a Gonosz csak a mind sötétebb tervek kieszelésében és valóra váltásában képes megvalósítani „önmagát", addig a másik, a „Jóságos" Medardo di Terralba számára csak a gyakran túlzásba vitt jótékonykodás van kimérve osztályrészül. A történet hátteréül szolgáló „történelmi" kor csak annyiban lehet fontos számunkra, amenyA sötét tervek kieszelésében képes megvalósítani „önmagát". nyiben az „aranykor", a problémátlan múlt képét állítja elénk. Érdekesebb viszont annak a kérdése, hogy ki beszél ebben a szövegben, ki és honnét mondja el a történetet. A narrátor időben és térben rétegezett alakja, a regényben feltűnő szereplők, a végső megoldást kereső cselekménymenet, s az ennek ellenére létrejövő, a történet végén a mesélőben vagy inkább mesélőkben lecsapódó, megsokszorozódó magány egy olyan lehetőséget biztosít a különböző olvasási módok számára, amely a posztmodern „esztétika" legmegnyerőbb lehetőségeiből táplálkozik. Italo Calvino: A kettészelt őrgróf, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998