Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)
1999-01-07 / 4. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1999. JANUÁR 2. Politika 5 Tegnaptól megkezdődött a hamvazószerdáig tartó, a nagyböjtöt vígsággal megelőző időszak, a báli főszezon Vízkereszt és ami belefér Vízkereszt napjától, azaz tegnaptól megkezdődött a hamvazószerdáig, azaz a húsvét előtti 40. napig terjedő, a nagyböjtöt vígsággal, evés-ivással megelőző időszak a báli főszezon. Vízkereszt, a római katolikus naptár szerint Epiphama Domini, vagyis az úr megjelenésének napja. Ákkor nyilvánította ki Jézus születését a pogány népnek. Jelképe a három napkeleti bölcs, a három királyok - Gáspár, Menyhért és Boldizsár - a betlehemi csillagot követve megjelent Jézus jászlánál, s uralkodónak kijáró tisztelettel hódolt a kisded és anyja, Mária előtt. A templomokban tömjént és vizet szentelnek, innen a magyar vízkereszt elnevezés. A karneválok igazi hazája Olaszország, ahol a mulatságok a római kori szatumáliák emlékét őrizték meg. Az európai országokban az eseménysorozathoz számos népszokás fűződik, amelyek napjainkban is felidézik az egykori tavaszváró és termékenységet kérő szertartásokat. Ilyen például a farsang utóján a busójárás, (m) Leváltották Ružena Smatanovát, az oktatásügyi osztály vezetőjét, valamint további öt osztályvezetőt Takarítás a Nyitrai kerületben Nyitra. Peter Miššík nyitrai kerületi elöljáró leváltotta Ružena Smatanovát, az oktatásügyi osztály vezetőjét. VRABEC MÁRIA Vele együtt kellett távoznia hivatalából Ivan Pastiernak, aki a középiskolák módszertani irányításáért felelt és személycserékre került sor további öt osztály élén is. Az oktatásügyi osztály vezetésével március 31-ig Ladislav Steckert bízta meg az elöljáró - a tervek szerint ugyanis április elsején már elfoglalhatja helyét az új osztályvezető, akit a jelentkezők közül háromtagú bizottság választ ki. Ennek egyik tagját az oktatásügyi minisztérium delegálja, másik kettőt a kerületi hivatal. Hasonló lesz az eljárás a többi osztályvezető esetében is. „Valamennyi leváltott személynek felajánlottam, hogy más beosztásban a hivatal alkalmazottja maradhat, de másnapra a legtöbbjük megbetegedett - ez úgy tűnik szlovákiai specifikum " - mondta Peter Miššík. Információink szerint paradox módon egyedül Ružer.a Smatanová szeretne minden áron a hivatalban maradni akár három-négyezer koronával kevesebb fizetésért, egyszerű szakmai előadóként is. A kerületi elöljáró ezen a héten kinevezte a regionális kulturális központok új megbízott vezetőit: Komáromban Mácza Mihály, Léván Peter Turay, Érsekújvárban Štefan Vida, Nyitrán pedig Tatjana Némethová számolja fel április elsejéig az intendantúra vagyonát. A kulturális központok hatáskörébe tartozó színházak, múzeumok és galériák igazgatói posztjára majd a jogalanyiság visszanyerése után írnak ki pályázatot, áddig csak ott történik személycsere, ahol már az intézmény működése áll veszélyben. Ilyen a nyitrai bábszínház, amelynék élére január 5-én helyezte vissza az új megbízott intendánsa két éve leváltott Karol Spišákot, akit hónapokig tartó hiába való sztrájk után szinte az egész társulat követett. A járási elöljárók helyetteseinek kinevezésével kapcsolatban Peter Miššík elmondta azt is, hogy a politikai megegyezések alapján az SZDK 3, a DBP 5, a PEP és az MKP pedig 2-2 helyettest jelölhetett a kerületbe. A két kerületi elöljáróhelyettes közül Fehér Miklós (MKP) hatáskörébe a regionális fejlesztés tartozik, František Maťo (DBP) pedig a szervezési és személyzeti dolgokért felel. A dolog érdekessége, hogy František Maťo „felfelé bukott", mert az elmúlt választási időszakban a járási elöljáró helyettese volt (a Munkásszövetség színeiben). Kérdésünkre válaszolva Peter Miššík elmondta, nem gondolja, hogy Jozef Prokeš nyitrai polgármesterként különösebben befolyásolni tudná a városban működő államigazgatási hivatalok munkáját. „Mi azonban nem fogjuk megkönnyíteni a dolgát, hiszen a képviselő-testületbe legtöbben az SZDK színeiben jutottak be" - mondta Peter Miššík, aki maga is nyitrai városatya. Kényszerszabadságukat töltik a kassai magnezitbánya dolgozói, fizetésüket még mindig nem kapták meg A fiúk a bányában nem dolgoznak KASSA Amint arról december folyamán beszámoltunk, a kassai KOMAG részvénytársaság bankói magnezitbányájának dolgozói októberben évi fizetésük töredékét kapták csak kézhez. A cég igazgatója eleinte szinte bujkált a bányászok és az újságírók elől, később röviden annyit mondott: nincs több pénz, mindenki legyen türelemmel. Az ünnepek közeledtével a feszültség egyre nőtt, december közepén aztán tizenhat bányász radikális lépésre szánta el magát. Leerszkedtek a bányába, és kijelentették: addig maradnak odalent, amíg a cég ki nem fizeti az elmaradt októberi és novemberi béreket. Összesen 60 órát töltöttek a föld alatt, ezzel elérték, hogy rájuk figyeljen az ország, megkapják az októberi fizetést, a novemberi előleget, és az ígéretet, miszerint hamarosan megérkezik a teljes novemberi bér. A sztrájk befejeződött, a vezetőség viszont megszegte ígéretét, mivel a pénzt a mai napig nem kapták meg a dolgozók. A KOMAG két fő részvényese a Kelet-szlovákiai Vasmű és az Általános Hitelbank. Ahánya zavartalan működtetéséhez hiányoznak az anyagiak, ezért a vezetőségjanuártól kényszerszabadságra küldte a bányászokat, hatvan százalékos fizetéssel. A szakszervezet ebbe nem egyezett bele, teljes fizetést követeltek a szabadság idejére. „Papíron" tehát száz százalékot kapnak, a valóságban viszont egy fillért sem, mivel a cég a decemberi bérekkel is tartozik. A szakszervezet elnöke és az exelnök Marián Mesiarik, aki jelenleg parlamenti képviselő, kezdeményezni fogja a fő részvényesek találkozóját az ügyben. Erre valószínűleg a jövő hét folyamán kerül sor Kassán, juk POZSONY Mától Pozsony-Bécs-járat Ma reggel 5,30-kor indult az első rendszeres vonatjárat a Pozsony-Ligatfalu-i állomásról Kittsén keresztül Bécsbe. A Szlovák Vasutak és az Österreichische Bundesbahnen szerződése alapján májusig egy vonat közlekedik Poszony és Bécs között. A reggel 5,30-kor Pozsony-Ligatfaluból induló vonat 6:26-kor érkezik a bécsi Südbahnhof-ra, a Bécsből délután 17:25-kor viszainduló szerelvény 18:20-kor érkezik Pozsonyba. (SITA) KASSA Rudolf Schuster és a Vasmű Kassa főpolgármestere reméli, hogy javul a Kelet-szlovákiai Vasmű és a főpolgármesteri hivatal viszonya. Ennek első jele Schuster szilveszteri vasműbeli látogatása volt. Hétfőn Gabriel Eichler, a vasmű új elnöke és Ladislav Drabik alelnök személyesen köszöntötte a főpolgármestert születésnapján. Schuster beismerte, könnyebben szót ért az új vezetéssel. „Itt Kassa és a vállalat viszonyáról van szó, hiszen a vállalat a város lakosságának jelentős részét foglalkoztatja, az ő érdekükben fontos a felhőtlen viszony kialakítása." Schuster nem titkolja, a felhők eloszlatása attól is függ, mikor kérnek tőle hivatalosan bocsánatot azok, akik a vasműhöz tartozó lapokban éveken át lejáratták, (juk) GALÁNTA Kiskorúval közösült Fiatalkorú nemi célra történt kihasználása címén emelt vádat a galántai járási ügyész egy 17 éves jókai fiatalember ellen. A fiú Újév napján közösült egy 14 éves lánnyal, pedig tudta hogy az még nem töltötte be a 15. életévét, tehát kiskorú. A tettes szabadlábon védekezhet. (TA SR) DIÓSZEG Újévi rámolás Január 4-én ismeretlen tettes hatolt be egy 50 éves hölgy lakásába, ahonnan 70 000 koronát, 7000 forintot, 200 francia frankot, 250 német márkát és 800 cseh koronát, aranyékszert és egy 9 milliméteres pisztolyt rabolt el. A tulajdonos kára meghaladja a 180 000 koronát. Ugyanabban az időben, ugyanabban az utcában betörtek egy másik lakásba is. A betörő 13 500 koronával, 500 osztrák schillinggel, 5000 forinttá] és egy női bundával távozott, és magával vitte a tulajdonos személygépkocsiját is. Az autót másnap a rendőrség Pozsonyban megtalálta. (TA SR) Megjelent a Vasárnap A tartalomból: • Bízni magunkban CsákyPál, a szlovák kormány alelnöke • Semmit sem lehet a véletlenre bízni Interjú Bárdos Gyulával, az MKP frakcióvezetőjével • Mindenki a fivérünk és a nővérünk 1999 karácsonyától 2001 vízkeresztjéig tart a szentév, melyet II. János Pál pápa hirdetett meg • Csak a szépet szeretni Riport Inkey Alicéről, aki az elmúlt harminc év alatt végigfotózta szinte az egész magyar színésztársadalmat • A fekete mágus Interjú David Copperfielddel • Francia focimámor, Moravcová triplája Mit hozott 1998 a sportpályákon s a versenyzők világában? VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐS LESZ AZ ÉG, A NAPPALI HŐMÉRSÉKLET, 0-4 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 07.43 - nyugszik 16.13 órakor. A Hold kel 22.27 - nyugszik 10.45 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 295, apad; Medve: 130, apad; Komárom: 200, apad; Párkány: 120, apad. Szlovákia felett ma felhős lesz az ég, helyenként ködképződéssel. Egyes helyeken fútó zápor is előforduhat, aminek következtében az utak jegesek lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 4 fok között alakul. Napközben változó irányú, este enyhe nyugati szél. Pénteken és szombaton felhős lesz az ég, sok helyen havazással, az alacsonyan fekvő területeken havas esővel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és 2 fok között, a nappali 1 és 5 fok között alakul. ORVOSMETEOROLÓGIA Napközben többnyire kedvező orvosmeteorológiai hatásokra számíthatunk, később nyugat felől a fizikai és szellemi teljesítőképességet csökkentő időjárási hatások jelentkeznek. Fokozatosan növekedhet a légzőszervi, szív- és érrendszeri, esetleg az emésztőszervi megterhelés. Migrénes eredetű fejfájás is felléphet. A pszichikailag labilis egyének depresszióra számíthatnak. A mozgásszervi megbetegedésekben szenvedőkre azonban kedvező hatással lesz az időjárás alakulása. 16^- ^ 18&H Három királyok a jászol előtt. Közép-Európában tovább élnek a hagyományok (ČTK)