Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)

1999-01-30 / 24. szám, szombat

ÚJ SZo 1999. JANUaR 26. Sport Panoráma RIMASZOMBAT Nem a j egy volt érdekes A város két magyar tanítási nyelvű alapiskolájában mintegy 900 kétnyelvű bizonyítványt osztottak ki. A szülőket ez nem lepte meg, mert mint mondták, a különböző nyilatkozatokból már értesültek a dologról. „Tud­tam, mégsem a jegyeket figyel­tem először, azt néztem, hogy valóban két nyelven íródott-e a fiam bizonyítványa" - jegyezte meg a Novomeský utcai magyar iskola előcsarnokában Danyi apuka. Sebők Valéria, az iskola igazgatója megerősítette, hogy nem volt probléma a kétnyelvű dokumentumok beszerzésével, időben megérkeztek a járási hi­vatalba. (kas) Výborný - kitűnő (Somogyi Tibor felvétele) LOSONC Nem kellett indoklás, az igazgató nagylelkűen osztogatta aláírását Áthidalni a szakadékot A Losonci Járási Hivatal új irányí­tói szeretnének közvetlen kap­csolatot kialakítani az állami ap­parátus és az önkormányzatok között - nyilatkozta Csúsz Péter, a járási hivatal helyettes elöljáró­ja. Január első felében szinte minden önkormányzatot meglá­togattak. „Több kisebb település polgármestere meglepődött láto­gatásunkon - mondta Csúsz -, mert ez ideig állítólag nem járt elöljáró a községben. Óriási sza­kadék tátongott az állami hivatal és az önkormányzatok között, mi most ezt szeretnénk áthidalni. Nem diktálni akarunk az önkor­mányzatoknak, látogatásaink célja, hogy első kézből tájéko­zódjunk a problémákról." Csúsz a továbbiakban elmondta, hogy Bácskái Sándor fülekpüspöki polgármester kezdeményezésére február 6-án polgármesteri ta­nácskozást szerveznek, (kas) Röpködtek a milliók Az egészségügyi miniszté­rium fekete könyvében bi­zonyára előkelő helyet kap a nyitrai kórház. VRABEC MÁRIA Amint a kórház nemrég visszahe­lyezett igazgatójától, Viktor Žák­tól megtudtuk, elődje, a DSZM ál­tal támogatott Miroslav Ondrej nagylelkűen írogatta alá a több­milliós szerződéseket. A legszem­beötlőbb példa a pozsonyi DUS­MANN céggel kötött szerződés, amely havi kétmillió korona kifi­zetésére kötelezi a kórházat, ho­lott azelőtt a takarítás alig került többe egymilliónál. „A kórház vett porszívókat, takarítóeszkö­zöket, munkaruhákat - mondta el lapunknak Viktor Žák. - A na­pokban sikerült 400 ezer koronát lealkudnunk az összegből. Elége­dett vagyok a cég munkájával, de az összeg túlméretezett volt." Ért­hetetlen annak a mosodának a megszüntetése volt, melyet egy magáncég üzemeltetett. Az 1996. október 31-én még üzemképes mosógépekről november 1-jére kiderült, használhatadanok, és a kórház olcsón megvásárolta, majd elajándékozta. „Ott még ma is mosnak velük - mondja Viktor Žák, majd folytatja: - A kórház szerződést kötött a városi moso­dával havi 1,1 millió koronára, az összes ágyneműjét eladta ennek a mosodának, most a kölcsönzé­sért is fizetnünk kell. Egy új kór­házi mosoda berendezése 10-20 millióba kerülne." Valószínűleg a bíróság számára is érdekesek lesznek azok a szerző­dések, amelyeket a kórház egy magáncéggel kötött az új sebé­szeti pavilon berendezéséről, „A pályázaton három cég vett részt, az egyik 9 millió 700 ezerért, a másik 9 millió 900 ezerért, a har­madik 10 millióért kínálta a bú­tort. A nyertes az első lett, de egy hónap múlva már 3 és fél millió­val emelte az árat. Ez a cég ren­dezte be az igazgatóság irodáját 350 ezer koronáért. A szerződés értelmében az igazgatói iroda bú­torait ingyen adták 2000-ig. Gya­nús áremelkedések folytak az építkezéseknél is. Volt olyan fel­újításra kiírt pályázat, amelyet 4 millióval nyert meg egy cég, vé­gül 11 milliót fizettek ki neki. Eb­ből jutalékra is futhatta azoknak, akik jóváhagyták. Ilyen sáfárko­dás a nyomorgó egészségügyben nem maradhat megtorlatlanul" ­fejezte be Viktor Žák. Miroslav Ondrej, aki nagy mér­tékben hozzájárult a nyitrai kór­ház anyagi gondjaihoz, informá­cióink szerint az egyik dél-szlová­kiai kórház igazgatói posztjára pályázik. Túlságosan is rendben van a DSZM bérleti szerződése Folytatódott a városi képviselő-testület első ülése Kinevezések, leváltások Teljes egyetértés NYITRA Január 27-én elfoglalta hivatalát a nyitrai járási elöljáró két helyet­tese: Laczika István (MKP) és Dušan Kúdela (SZDK). Laczika István építészmérnököt valószí­nűleg a lakásfejlesztési osztály vezetésével bízza meg az elöljá­ró. A járási hivatal többi osztályá­nak élén is változások várhatók az elkövetkező hetekben. Ugyan­csak január 27-én kapta meg a le­váltásáról szóló okmányt a föld­művelési és a környezetvédelmi osztály vezetője, valamint Vladi­mír Ďuga, az oktatásügyi osztály vezetője. Posztjuk betöltésére február első hetében írnak ki pá­lyázatot. Juraj Horváth járási elöljárótól megkérdeztük azt is, átnézte-e már a hivatal épületé­ben működő DSZM-iroda bérleti szerződését. „Igen, és minden rendben volt, mondhatnám, túl­ságosan is, tehát még mindig itt vannak. Akaratuk ellenére nehéz lesz őket törvényes módon eltá­volítani, csak a megegyezés a jár­ható út. A dologhoz azonban mindenképpen visszatérek" ­mondta Juraj Horváth, (-ec) ÉRSEKÚJVÁR Január 28-án folytatódott az ér­sekújvári Városi Képviselő-tes­tületjanuár 15-én megszakított ülése. Míg két hete a nézetek üt­közésétől, az indulatoktól sem mentes, heves vitatkozástól volt hangos a Béke mozi nagyterme, addig ez alkalommal már-már a „letűnt időkre" emlékeztető egységes szavazás, a program­pontok gyors elfogadása, a kép­viselők és a polgármester teljes egyetértése jellemezte a tanács­kozást. Ez valószínűleg annak köszön­hető, hogy a képviselők többsé­géből álló „koalíció" és a polgár­mester egyezségre jutott a sze­mélyi kérdésekben. A képvise­lők meggyőző többséggel - 30 igen szavazattal - František Stefánikot (KDM) választották meg polgármester-helyettes-' nek. A nagy érdeklődéssel várt képviselő-testületi ülés mind­össze egy órát tartott. Minden esély megvan arra, hogy az ön­kormányzat előtt álló négy év a konstruktív együttműködés lég­körében zajlik majd. (kis) Felhívás A Szlovák Rádió Magyar nyelvű adása híradás-, publicisztikai és ifjúsági szerkesztőket keres. Felvételi követelmények: főiskolai végzettség, a magyar és a szlovák nyelv tökéletes ismerete, íráskészség, kellemes hang. A magyar nyelvű adás ugyancsak felvesz adminisztratív dolgozót. Feltétel: középiskolai végzettség, a magyar és a szlovák nyelv megfelelő ismerete. Jelentkezni írásban lehet legkésőbb február 3-ig. A cím: Szlovák Rádió Magyar Adása, Mýtna 1, P. BO BOX 55, 810 05 Bratislava Értesítés A Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága tudatja a szülőkkel, hogy a beíratás az 1999/2000-es tanév első osztályába a következő időpontban lesz az iskola épületében. 1999. február 1-től - 1999. február 6-ig, azaz hétfőtől péntekig naponta 8 és 17 óra között, szombaton (február 6-án) pedig 9 órától 12 óráig. Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk. Felhívás Hároméves előkészítő időszakot követően a Szlovák Oktatási Minisztérium engedélyével 1999. szeptember 1-én megnyílik a komáromi Marianum Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium, mely 4 éves képzési rendszerű, kollégiummal ellátott oktatási intézmény. Szlovákia egész területéről olyan végzős alapiskolás tanulók jelentkezését várjuk, akik kitűnő tanulmányi eredményekkel rendelkeznek, és keresztény értékeken alapuló képzettséget akarnak szerezni. Jelentkezni az alapiskolákban rendelkezésre álló pályaválasztási űrlapokon lehet. További információk személyesen vagy telefonon az alábbi címen kaphatók: Marianum, Ul. biskupa Királya 30., Komárno 945 01, tel: 0819/730397 ROZSNYÓ Alapiskolás betörők Hat betörőt fogtak el a rozsnyói rendőrjárőrök január 26-án. A gyanúsítottakat a Csucsomi utca egyik lakatlan családi házában szolgálati kutya segítségével kapták el, mert többszöri felszólí­tásra sem voltak hajlandóak előjönni az épületből. A hat rozs­nyói lakhelyű személy közül kettő még alapiskolába jár. A lopott tárgyakat a rendőrség visszaszolgáltatta tulajdonosainak, (kp) Csalót fogtak a rendőrök Szélhámost sikerült kézre keríteniük a rozsnyói rendőröknek. . A csalással gyanúsított rozsnyói férfi tavaly novemberben és decemberben azzal fogadott el pénzt különböző személyektől, hogy autót, elektronikai cikkeket, illetve bútorokat vesz szá­mukra külföldön. J. O. egy rejdovai polgártól például 1 600,­német márkát vett fel autóvásárlásra, de a pénzt saját céljaira költötte, (kp) KASSÁ Hatórás küzdelem a tűzzel Több mint húsz tűzoltó küzdött hat órán át a lángokkal csütör­tökön éjszaka Kassán, a Textilná utcában. A Kassai Kerületi Hi­vatal tűzvédelmi osztálya operatív részlegének jelentése sze­rint a textilraktár kezdett égni, és a tűz rendkívül gyorsan ter­jedt. A tűz okát és a keletkezett kárt tűzvédelmi szakértők és nyomozók kutatják (TA SR) ZSELIZ Növekvő munkanélküliség Aggodalmukat fejezték ki az Alsógaram-menti Regionális Szervezetben tömörülő falvak polgármesterei a régióban ta­pasztalható növekvő munkanélküliség miatt. A munkanélküli­ség aránya átlagosan eléri a 33 százalékot, egyes községekben azonban a katasztrofális 60-70 százalékot is meghaladja. A polgármesterek szerint a régióban újabb munkanélküliségi hullám várható, mivel az egyetlen zselizi gépipari vállalat, a SES TVP Kft. is elbocsátásokat tervez. (TA SR) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FOLYTATÓDIK A BORULT IDŐ, -4-0 FOK A Nap kel 07.25 - nyugszik 16.46 órakor. A Hold kel 15.40 - nyugszik 06.16 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 315, árad; Medve: 160, árad; Komá­rom: 210, árad; Párkány: 120, árad. ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOGIA Borult idő. A változó felhő­zet helyenként megerősödhet. Néhol havazás­sal, hózivatar­ral is számolni kell. A kora dél­utáni hőmérséklet -4 és 0 fok kö­zött alakul, éjszaka -6, -10 fokig süllyedhet. Az északi szél he­lyenként gyengül. Vasárnap a felhőzet továbbra is változó lesz, helyenkét hózivatar is előfor­dulhat. Hétvégére tovább hűlik a levegő. A legmagasabb nappa­li hőmérséklet -4, -8 fok lesz, a legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet pedig -6 és -10, helyen­ként -20 fok között mozog. Folytatódik az ízületi bántal­makban s: védők szem­pontjából ked­vezőtlen időjá­rás. A magas vérnyomásúaknái fokozódnak a gyulladásos fáj­dalmak. Csökken a fizikai és szellemi teljesítőképesség, rosszabodik az összpontosító­készség. Depresszió, fokozott ingerlékenység is előfordulhat. Reggel a fagyosabb területeken a légzőszervi megbetegedésben szenvedők is panaszokra szá­míthatnak. Továbbra is romlik az ekcémával küszködők állapo­ta. Hétfőn r r V­PO i _ ryjLÄG EUMlntU IRCDMtNYIK. CSÚCSOK • Milyen tréner Dušan Galis? • Bemutatjuk a Chicago • Stan Mikita, jégkorongcsapatát az egykori HNL-sztár

Next

/
Thumbnails
Contents