Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)

1999-01-27 / 21. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1999. JANUÁR 27. SPORT E Tizenkilencedik téli Universiade: nem született szlovák érem a csapatversenyek napján Orosz siker a sífutóváltóban Csorba-tó. Tegnap a ne­gyedik versenynap esemé­nyeivel folytatódott a Ma­gas-Tátrában a 19. téli Universiade. Mind a sífu­tásban, mind a síugrásban csapatversenyek voltak műsoron, de külön verse­nyeztek a hódeszkások és a rövidpályás gyorskorcso­lyázók is. Ezútal nem szü­letett szlovák érem. ÖSSZEÁLLÍTÁS Tizenhárom csapat versengésé­ben a hatodik helyen ért célba a háromszor öt kilométeres női sí­futóváltóban a Páričková, Buk­vajová, Briedová összetételű szlovák csapat. Elejétől kezdve az orosz versenyzőnők diktálták az iramot, s végül Moszkalenko, Arbuzova és Lajszkaja vitte el a győztesnek járó pálmát. Az első szakasz után Páričková hetedik­ként adta át a váltót Bukvajová­nak, alig lemaradva a kínai ver­senyzőnő mögött. Bukvajová ér­te el az egész váltófutás legjobb szakaszidejét (13:11.1) és a vál­tásnál már negyedikként indul­hatott csapattársnője Briedová. Elsőnek Lajszkaja érkezett a cél­ba, mögötte meglepetésre a cseh Kocumová hajrázott, megelőzve az ukrán Sevcsenkót. Briedová­nak a végén fogytán volt az ereje és csak hatodikként futott a cél­ba, a fehérorosz Sviridova és a japán Hoszoda mögött. Jaroslava Bukvajová: „Ma na­gyonjói ment a futás jói elkészí­Elejétől kezdve az orosz versenyzőnők diktálták az iramot. tették a síleceimet. Igyekeztem a csapatért megtenni mindent, hogy a lehető legkisebb hátrány­nyal adjam tovább a váltót." Tegnap rendezték a síugrócsa­patok versenyét a középsáncon. Nem ment a szlovák sportolók­nak, az utolsó nyolcadik helyen végeztek. Legtávolabb Rastislav Leško repült: 88,8 és 89,7-es • A Prágában zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon a párosok rövid programja után az orosz Berezsnyaja, Sziharuli­dze kettős vezet, a francia Abid­bol, Bernadis és a Schwarz, Mül­ler német duó előtt. Jégtáncban: 1. Krilova, Ovszjanyikov (orosz) 0,4; 2. Anyiszina, Peizerat (fran­cia) 0,8; 3. Lobacseva, Averbuh (orosz) 1,2 ...16. Merzov, Mor­bacher (szlovák) 6,6 pont. • Ma délután (14.30) előkészü­leti labdarúgó-mérkőzésen a f 1 éjt --Vápj ÔBBMr * ^m^m^mé • 1 * $ i Nem sokkal a női 3x5 km-es sífutás rajtja után már elöljártak a későbbi érmesek, a csehek (balról), az ukránok és az oroszok (jobbról) (Fotó: ČTK) pontot érő ugrásokkal. A ven­déglátók nem számítottak ugyan éremre, de az utolsó hely magukat is meglepte. A második fordulóban nyújtott jobb telje­sítményük sem változtatott a végeredményen. A versenyben egyértelműen a Kaneko, Curuta, Ota, Ikeda összetételű japán né­gyes dominált. Az ezüstérem Ausztriába, a bronz pedig Oro­szországba került. Rastislav Leško: „A második ug­rásnál az elrugaszkodás pillana­tában hibáztam, nagyon előre­hajoltam és elrontottam a repü­lést. A lehető legtávolabb akar­tam talajt fogni, emiatt kockáz­tattam még a bukást is. Szerep­lésünk hatalmas csalódás." Svit mellett versenyeztek a hó­deszkások. Mind a férfiaknál, mind a nőknél az óriásműlesik­lás versenyszáma volt műsoron. A férfiak mezőnyében az olasz Fedrico Parini nyert a kanadai Baker és a bolgár Grebencsarsz­ki előtt. A nők viadalát a lengyel Kukucz nyerte a svájci Gutter és a német Holzer előtt. Egyik számban sem került szlovák ver­senyző dobogóközeibe. Tizenhat ország 28 női és 32 fér­fi versenyzője csapott össze a rö­vidpályás gyorskorcsolyázó 1500 méteres távján az iglói téli stadionban. Egyeden szlovák női résztvevője volt a mezőny­nek, mégpedig Miroslava Velic­ká, aki azonban már a előfutam­ban elvérzett. Ugyancsak az elő­futamban fejezték be a szereplé­süket a szlovák férfiak: Sagula, Naštický, Zima és Juriš. EREDMÉNYEK - háromszort 5 km női sífutóváltó: 1. Oroszor­szág (Moszkalenko, Arbuzova, Lajszkaja) 41:24.7; 2. Csehor­szág (Štrusová, Rázlová, Kocmo­vá) 41:49.6; 3. Ukrajna (Pestria­kova, Jakincsuk, Sefcsenko) 42:07.5;... 6. Szlovákia (Páričko­vá, Bukvajov, Briedová) 43:30.4. Síugrás csapatverseny, közép­sánc: 1. Japán (Kaneko, Curuta, Ota, Ikeda) 671 pont; 2. Ausztria SPORTHIRADO Slovan a Drnovice együttesét látja vendégül. • Előkészületi labdarúgó-mér­kőzések eredményei: Trnava­Nové Zámky 3:2 (1:2), góllö­vők: Timko 2,Macák, ill. Augus­tín, Mäsiar; Žilina-Púchov 1:0 (1:0), Pikus; Prievidza-Devín 2:0 (0:0), Homola, Jelšic. • A 2000-es olimpiai játékok megrendezésének jogaiért vívott küzdelemben vesztes városok között szerepelt Manchester szervezőbizottsága kárpótlást kért a NOB-tól. Ugyanakkor beis­meri, hogy a pályázatának meg­ítélésével kapcsolatos látogatá­soknál túlzott vendégszeretet­ben részesítette a NOB-tagokat. • Hat évre szóló, 27 millió dol­láros szerződést kötött Brent Barry, a kosárlabda NBA utóbbi nyolc idényében hatszor bajnok­ságot nyert Chicago csapatával. • A jégkorong NHL-ben szerep­lő Colorado két évvel meghosz­(Reinthaler, Gattinger, Schal­lert, Ebenhoch) 633; 3. Oroszor­szág (Lusnyikov, Ivanov, Vaszili­jev, Hamidulin) 577,5... 7. Szlo­vákia (Diča, Čunderlík, Koštial, Leško) 521,5. Hódeszka - férfi óriásműlesik­lás: Federico Parini (olasz) 1:21.89; 2. Mitch Baker (kana­dai) 1:22.14; 3. Bojan Greben­csarszki (bolgár) 1:22.44; ... 9. Roman Staník (szlovák) 1:24.8; 23. Peter Otčenáš 1:29.78. Női óriásműlesiklás": 1. Malgor­zata Kukucz (lengyel) 1:28.95; 2. Kristíne Gutter (svájci) 1:29.60; 3. Melina Holzer (né­met) 1:29.96... 15. Petra Bodko­vá (szlovák) 1:47.61. Rövidpályás gyorskorcsolya ­1500 m, nők: 1. Efgenia Radano­va (bolgár) 2:27.568; 2. Xiaoying Liu (kínai) 2:27.870; 3. IkueTesi­gavara (japán) 2:27:880. Férfiak: 1. Nicola Francheschina (olasz) 2:26.335; 2. Simon Van Vossel (belga) 2:26.881; 3. Wei Go (kí­nai) 2:27.550. (sr) szabbitotta Patrick Roy kapus szerződését. • Hollandiában a 8. forduló mér­kőzéseivel folytatódott a nemzet­közi sakktorna: Kaszparov-Ka­szimdzsanov 1:0, Ivancsuk-Tim­man 1:0, Szvidler-Anand 0,5:0,5. Az állás Kaszparov 7,5; Anand 6; Kramnyik 5 pont. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 5, 13, 14, 19, 20, 22, 24, 25, 30, 31, 33, 34, 47, 49, 50, 51, 58, 70, 72, 79. Tegnap Spanyolországba utazott a labdarúgó-válogatott, négy mérkőzést játszik az Ibériai-félszigeten Pinté nem haragszik Galis edzőre TOMI VINCE Eredetileg a 22-es keret tarta­lékjátékosa volt, aztán hárman sérülés miatt kiestek, így az egyik „behívót" Pinté Attila, az Inter 26 éves középpályása­csatára kapta. Haragszol a válogatott új ve­zetőedzőjére, Dušan Galisra? Miért kellene? Megyek én is Spanyolországba... Azért a kérdés, mert eredetileg csak a tartalékok közé nevezett Nem tagadom, lelkem mélyén bíztam abban, hogy a huszon­kettőben leszek. Valószínűleg a klubedzőmmel való konzul­táció után döntött úgy, ahogy döntött. Miért, Bubenko tréner nem „szeret"? Ezt nem mondanám, de az is igaz, nem én vagyok a liblingje. Mindenkit nem szerethet egy­formán. Mi igaz abból, hogy több aján­latod is van külföldről? Háromról is beszélnek. Mielőtt Simon Gyuszit leigazolta volna az osztrák I. ligás Ried, én vol­tam a talonban. Egy kis túlzás­sal mondva, nem volt nagy kedvem „falura" menni. Ez volt a konkrét ajánlat. Most Svájc­cal „ijesztgetnek" a a klubveze­tők. Nem tagadom, szívesen mennék „világgá". Még Kínába is? Merthogy ez az ázsiai ország is számításba jöhetne, öt éve zajlik ott a pro­filiga. Valami elhangzott az egyesüle­temben, a négyszeres bajnok Dalian csapatát emlegetik, itt játszik a cseh Václav Némeček. Tíz hónapról lenne szó, ott ta­vasztól őszig tart a bajnoki idény. Lenne kedved „kínaiul" fut­ballozni? Hirtelen nem is tudom. Talán megpróbálnám. Mindenesetre jót tenne egy kis levegőváltozás. Persze, azért Kínán kívül más országot is el tudok képzelni. Mondjuk Spanyolországot? Egy évvel ezelőtt állítólag az Ibériai-félsziget felé kacsin­gattál. Kacsingattam, ez igaz, de nem jött össze az üzlet. Nem tudom miért, talán a mendezser hibá­jából. Most itt az alkalom, hogy bi­zonyíts az ibériaiaknak. Remélem, sikerül. Galis edző azt mondta, mindenki legalább két meccsen játszik. Nekem tu­lajdonképpen mindegy, hogy a csatársor vagy a középpályássor jobb oldalán. Csak játszhassak. RÖVIDEN DiMaggio saját halálhírét olvasta New York. Joe DiMaggio, az amerikai profi baseball élő legen­dája megdöbbenve olvasta az NBC híradója közben azt a ki­írást a képernyőn, miszerint meghalt. DiMaggio egy barátjával ült a televízió előtt, amikor megjelent a felirat: 84 éves korá­ban elhunyt Joe DiMaggio, legendás baseballjátékos, aki... - a szöveg itt megszakadt, az adás pedig zavartalanul folytató­dott. Az idős sportember csak egy 20 perccel később elhang­zott közleményből értesült arról, hogy valótlan halálhírét egy technikus gondatlansága okozta. (MTI) Tagadja, hogy pazarlóan élne Lausanne. Juan Antonio Samaranch, a NOB spanyol elnöke a sajtó képviselői előtt tagadta azokat a híreszteléseket, hogy egyes korrumpálódott NOB-tagokhoz hasonlóan ő is költekező és pazarló luxuséletvitelt folytat.- Az életvitelem rendkívül egyszerű. Nagyon meglepődöm, amikor azt olvasom az újsá­gokban, hogy Lausanne-ból helikopterrel utazom a közeli Genfbe Amikor Lausanne-ban tartózkodom, egész nap az iro­dámban dolgozom, az éjszakáimat pedig egy 300 frankos egy­szerű lakosztályban töltöm. (TA SR) Moorert ittas vezetéssel vádolják Murfreesboro. Michael Moorer korábbi profi nehézsúlyú ököl­vívó világbajnokot fegyverrel kellett együttműködésre kénysze­rítenie egy rendőrnek, miután a Tennessee állambeli Murfrees­boro közelében ittasan egy árokba csúszott autójával. A 31 éves sportoló Mercedesével előbb belecsúszott egy rendőrjárőr autó­jába, majd miután nem sikerült kibeszélnie magát a kínos szitu­ációból, elhajtott. A rendőr követte az egykori világbajnokot, aki pár kilométerrel arébb belecsúszott egy árokba. (MTI) Azeglio Vicini Plattét támadta Milánó. Azeglio Vicini, az olasz edzők uniójának elnöke tá­madta David Plattét, a Sampdoria együttesének angol vezető­edzőjét, mivel az egykoron Genovában is játszott középpályás edzői képesítés nélkül dirigálja a Sampdoriát. - Lehet, hogy Platt képes egy elsőosztályú olasz csapatot irányítani, ám az szabályellenes, ahogyan jelenleg dolgozik, ugyanis nem ren­delkezik edzői engedéllyel - mondta Vicini. A Sampdoriánál egy hónapja dolgozó Plattét a klub vezetése a szabályokat megkerülve technikai igazgatóként alkalmazta. (MTI) Egy hónap után folytatódik a női I. kézilabdaliga Hetediknek maradni J. MÉSZÁROS KAROLY Pozsony. Bő egyhónapos szünet után ma a rájátszás első össze­csapásaival folytatódik a női ké­zilabda Extraliga. Csupán az al­sóház, azaz az 5.-8. helyért sze­replő csapatokra vár forduló, a többiek szombaton folytatják. Pozsonyban a Chirana Prema otthonában vendégszerepel a csallóközaranyosi csapat (18.00), Partizánskeba a nagy­mihályiak látogatnak. Mi újság az aranyosiak háza tá­ján? Mivel telt el a hosszú holti­dény? Tóth Károly klubmene­dzser: „Már az ünnepek között Budapesten játszott a csapat, bemutató mérkőzésen nyertünk a Spartacus ellen. Január negye­dikétől folyt a kéthetes alapo­zás, együtt készült a női és az ifi­csapat. Közben kétszer játszot­tunk Székesfehérvárott, a ma­gyar élvonal negyedik helye­zettjével, mindkétszer kikap­tunk, akárcsak a hazai visszavá­gókon. A hétvégén elindultunk a partizánskéi tornán, a vendég­látók mögött másodikok let­tünk. Felkészülésünket semmi különös nem zavarta. A keretből Kelemen távozott, rendőriskolá­ba ment tanulni, más változás nem történt. Tavasszal szeret­nénk megőrizni a hetedik he­lyet, s így elkerülni a közvetlen kiesést. Ma Pozsonyban döntet­lent várok. Mindig szoros mecs­cseket játszunk a fővárosiakkal, Aranyoson mi nyertünk, náluk ellenfelünk. Most miért ne ra­bolhatnánk egy pontot?" A bajnokság állása - az 5-8. he­lyért: 5. Partizánske 14 8 Ó 6 323:296 16 6. Chirana 14 5 2 7 310:323 12 7. Zlatná 14 3 0 11 282:365 6 8. Michalovce 14 1 2 11 301:399 4 Pinté Attila a válogatott új edzőjének is be akarja bizonyítani, hogy ott a helye a legjobbak keretében (Fotó: M Nagy László)

Next

/
Thumbnails
Contents