Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)

1999-01-04 / 2. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 1999. JANUÁR 4. SPOR Tvilág képekben Síugró négysáncverseny: Martin Schmitt a szombati bukás után nem tudta összeszedni magát Japán vasárnap Innsbruckban Innsbruck. Noriaki Kaszai nyerte vasárnap a 47. síug­ró négysáncverseny har­madik viadalát. A japán fiú vasárnapi győzelmének köszönhetően összetett­ben átvette a vezetést a korábbi éllovas német Martin Schmitt-től, sőt a finn Janne Ahonen is me­gelőzte a fiatal német sí­ugrót. ÖSSZEÁLLÍTÁS Martin Schmitt a szombati selej­tezőn elérte a 120,5 m-es határt, ám ugrását érvénytelenítették, mivel földet érésekor kibillent az egyensúlyából és elesett. Ko­moly sérülés nélkül megúszta a dolgot, csak a lelke nem nyugo­dott meg. „Túl hosszú volt a ne­kicsúszásom, simán megközelít­hettem volna a 125 métert is. Ilyen körülmények között ez tel­jes képtelenség. Ha megpróbá­lom, egyenest a kórházban kö­tök ki, és akkor oda az egész idénynek" - méltatlankodott az év német fölfedezettje. Az edzéseket és a selejtezőt az időjárási viszonyok miatt későbbre halasztották. „Bizo­nyára déli szél fújt, ami ellen senki nem tehet semmit. De ha hallgatnak szóvivőnk, Dieter Thoma intelmeire, legalább a Noriaki Kaszai, az innsbrucki viadal győztese (ČTK-felvétel) rugaszkodódeszka körül eltaka­ríthatták volna a havat." A né­met versenyző élesen kritizálta a pontozóbírák munkáját. Az ő felelősségük a pálya alkalmassá­gának a megítélése. „Csak az ő szavuk miatt vettem rá magam a versenyzésre. A történtek után arra a következtetésre jutottam, hogy nem végzik rendesen a dolgukat. Különben aligha for­dult volna elő ilyesmi." MTI-HlR Firenze. Élete végéig szóló szerződést ajánlott Vittorio Cec­chi Gori, a Fiorentina elnöke az olasz labdarúgó-bajnokság első helyén álló csapata ve­zetőedzőjének, Giovanni Trapat­toninak. Az 59 éves szakvezetőre egyelőre edzőként számítanak a firenzei csapatnál, majd később Jeannie Longo végleg föladta Több már nem lesz MTI-HlR Mexikóváros. Jeannie Longo francia versenyzőnő végleg fel­hagyott azzal a szándékával, hogy megdöntse a női egyórás kerékpározás világcsúcsát. A 41 éves sportolónő 14. és 15. nekirugaszkodása is kudarcba fulladt a mexikóvárosi pályán. Jeannie Longo kijelentette: sem Mexikóban, sem máshol nem fogja újra megpróbálni, hogy túlszárnyalja az általa 1996. október 26-án felállított 48.159 kilométeres világrekor­dot. A francia kerékpáros 1998. november 6. óta 15 alka­lommal tett kísérletet a világ­csúcs megdöntésére Mexikóvá­rosban. Jeannie Longo az újabb kudarc után elismerte, hogy "ret­tentően bosszantja" a sikerte­lenség. Közölte: hazautazik, ahol pihenéssel és síeléssel próbálja elfelejteni a mexikói kísérleteit. (MTI) HAVAS, JEGES LEJTŐKRŐL JELENTIK ÖSSZEÁLLÍTÁS MARIBOR. Női szuperóriás­műlesiklás. Hide Gerg nyerte az újév első alpesísí versenyét. Tel­jesítményéért 92 800 márka ju­talmat érdemelt ki hazája szö­vetségétől. Sorrend: 1. Hilde Gerg (német) 1:30,17 p, Marti­na Ertl (német) 0,13 mp h., 3. Michaela Dorfmeister (osztrák) 0,29 mp h. Összetett: Alexandra Meissnitzer (osztrák) 269 pont, Martina Ertl 220, Hilde Gerg 200 pont. Műlesiklás. Pernilla Wiberg pá­lyafutása 23. elsőségét szerezte. Bár az első futam után a 9. he­lyen állt, másodszorra ő bizo­nyult a leggyorsabbnak. Sor­rend: 1. Pernilla Wiberg (svéd) 114,88 mp, 2. Hilde Gerg plusz 0,29 mp, 3. Ylva Nowen (svéd) plusz 0,49 mp. Óriásműlesiklás: 1. Anita Wach­ter (osztrák) 2:15,66 p (1:08,29/1:07,37), 2. Sonja Nef (svájci) 2:16,57 (1:08,16/1:08,41), 3. Alexand­ra Meissnitzer (osztrák) 2:16,65 (1:08,34/1:08,31). A Világ Kupa állása (19 viadal után): Meissnitzer 980 pont, Gerg 700, Ertl 688. Csapatver­seny: Ausztria 3493 pont, Né­metország 1895, Svédország 1362. SCHONACH. Északi összetett. Nagano kétszeres olimpiai baj­noka, Bjarte Engen Vik nyerte a Schwarzwald Kupa 33-ik évfo­lyamát, amely az idei alpesisí VK nyolcadik állomása. Sor­rend: 1. Bjarte Engen Vik 43:49,5 perc, 2. Jaskko Tallus (finn) plusz 1:46,2 p., 3. Samp­pa Lajunen (finn) plusz 2:21 p. Nyolc viadal után az állás: Vik 965 pont, Hannu Manninen (finn) 960, Felix Gottwald (osztrák) 557. (TA SR/MTI) Végül is a japán versenyzők re­mekeltek, hiszen a győztes Nori­aki Kaszai mögött Mijahira Hi­deharu lett a harmadik, Harada Maszahiko pedig a negyedik. A Világ Kupa-sorozatban tartozó négysáncverseny következő, egyben befejező állomása Bis­chofshofenben lesz szerdán. Síugró négysáncverseny, 3. állo­más, Innsbruck: 1. Noriaki Kaszai 232,6 pont (109,5 m és 108 m), 2. Janne Ahonen 226,1 (108,5 és 108,5), 3. Mijahira Hideharu 225,9 (108 és 107,5)... 13. Mar­tin Schmitt 200,2 (107, 96,5)... 47. Martin Mesík (szlovák) 47 (75 m). A négysáncverseny állása a 3. viadal után: Kaszai 705,1 pont, Ahonen 704,7, Schmitt 692,8. A Világ Kupa pontverse­nyének állása 11 verseny után: Ahonen 813, Schmitt 760, Funa­ki Kazujosi (japán) 536. (TA SR) Különleges ajánlat Giovanni Trapattoninak Élete végéig maradhat SPORTH1 RADO angol mintára, a klub menedzse­reként dolgozhatna. Trapattoni még nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, ő inkább a csapat megerősítésén gondol­kodik. A* tavaszi folytatásra két yédőt szeretne leigazolni: a fran­cia Paris Saint-Germain német válogatottját, Christian Wörnst, valamint a Bayern München ghá­nai játékosát, Samuel Kuffourt. • Magyarország nyerte a 17 éven aluli labdarúgó-válogatot­tak tornáját Izraelben. Fekete Zsolt góljával a magyar csapat l:0-ra győzött Belgium ellen, s miután a tavalyi Európa-bajnok íreket is legyőzték (2:0), ők let­tek az elsők. • A Dunaferr SE női kézilabda­csapata hazai pályán 26:27-re kikapott az osztrák Niederöster­reichtől a Bajnokok Ligája C­csoportjának vasárnapi, 3. for­dulójában. A Fotex Veszprém férfi csapata bejutott a BL nyol­caddöntőjébe, miután 26:17 arányú győzelmet aratott a fran­cia Montpellier fölött. • Boris Becker mégsem indul a dohai nemzetközi tenisztornán. A hivatalos indoklás szerint részvé­telével túl nagy kockázatot vállal­na magára az iraki válság idején. • Megkezdődött a vegyescsapa­tok nem hivatalos tenisz világ­bajnoksága, a Hopman Kupa. Eredmények: Ausztrália-Dél-af­rikai Köztársaság 1:2, Francia­ország-Zimbabwe 2:1. • Million Wolde (etióp) 27:02 perces idővel az első helyen vég­zett a durhami krosszverseny férfi mezőnyében, a szlovák Ró­bert Štefko 18-ként ért célba. A nőknél Wolde honfitársa, Gete Wami 21:58-cal győzött. • Näfelsben a Sete (fran­cia)-Náfels (svájci) mérkőzéssel kezdetét vette a férfi röplabda Bajnokok Tornája. A házigazdák 1:3 arányú vereséget szenved­tek, sőt az osztrák Donarkrafttól is kikaptak (0:3). • Harmadik mérkőzését is meg­nyerte, ezzel csoportgyőztes lett szombaton a magyar férfi kézi­labda-válogatott az Újvidéken zajló főiskolás világbajnoksá­gon. A magyarok 9 gólos (27:18) győzelmet arattak Oroszország fölött. így várhatóan a Jugoszlá­via-Törökország összecsapás vesztesével mérkőznek a mai elődöntőben. • Eredmények a férfi kosárlab­da Szuperliga középdöntőjének csoportmérkőzéseiből: Pécs-Al­bacomp 97:110, Szombat­hely-Pezinok 94:80, Pezi­nok-Albacomp 87:81. A székes­fehérváriak elleni győzelemnek köszönhetően a baziniak beju­tottak a Szuperliga döntőjébe. Elmarad a Foreman-Holmes bokszmérkőzés? Lariy még nem tudja... MTI-HIR Houston. A korábbi kedvező hírekkel ellentétben úgy tűnik, hogy január 23-án mégsem rendezik meg a két korábbi profi nehézsúlyú ökölvívó-vi­lágbajnok, George Foreman és Larry Holmes összecsapását ­jelentette szombaton az AP amerikai hírügynökség Fore­man testvérére, Roy-ra hivat­kozva. - George mondta ki a végső szót, mivel Roy Levitt mérkőzésszervező a módosí­tott határidő lejártáig nem fi­zette ki a Foreman számára ígért tíz millió dolláros összeg jelentősebb, mintegy kilenc milliós részét. Már korábbra ígérték a pénz átadását, majd az időpontot egy héttel módo­sítottuk. Még ekkor sem tudták azt kifizetni - nyilatkozta Roy Foreman, a néhány napon be­lül 50. születésnapját ünneplő George fivére. A mérkőzés törlését minden- . esetre még nem lehet biztosra venni, ugyanis Larry Holmes még mit sem tud vetélytársa döntéséről. - Nem tudom, hogy jelenleg hol tart az ügy - jelentette ki a 49 éves Holmes. Roy Foreman bejelentése né­hány órával azután történt, hogy Roy Levitt mérkőzésszer­vező még a pénzügyi akadá­lyok elhárulásáról számolt be. A promoter azt állította, hogy be tudja mutatni azt a hitelle­velet, melynek segítségével el­hárulnak az akadályok a mérkőzés megrendezése elől. RÖVIDEN Hot doggal dobták meg a bírót London. Paul Durkin ismert angol labdarúgó játékvezető rendőrőrizetet kért a szombati Oldham-Chelsea angol kupa­meccs után. A mérkőzés folyamán ugyanis egy hot dog találta el. Az eset akkor történt, amikor megadta a Chelsea gólját és megbeszélésre partjelzőjéhez sietett. Ezután visszavonta a ta­lálatot. A bíró nem sérült meg, a rendőrség letartóztatta a kiflit bedobó férfit (SITA) Gunda Niemann-Stirnemann az Eb-n? Erfurt. Valószínű, hogy az olimpiai és világbajnok német kor­csolyázónő, Gunda Niemann-Stirnemann korábbi terveivel el­lentétben mégis részt vesz a közelgő hollandiai összetett Euró­pa-bajnokságon. Edzője szerint tanítványát a körülmények ar­ra kényszerítik, hogy elinduljon a kontinensviadalon, ugyanis a heerenveeni Eb kvalifikál a februárban sorra kerülő hamari világbajnokságra. (MTI) Hiddink bajusz nélkül Madrid. Guus Hiddink, a spanyol Real Madrid labdarúgócsa­patának holland vezetőedzője leborotválta bajuszát, hogy ele­get tegyen korábbi ígéretének. Hiddink a decemberi, tokiói In­terkontinentális Kupa előtt játékosainak azt ígérte, hogy győzelem esetén megválik bajuszától. Nos, most megtette. A holland futballedzőnek legalább huszonöt éve volt bajusza, ami már-már személy es védjegyének számított. (MTI) Autissier bálnával ütközött Auckland. Isabelle Autissier francia versenyzőnő bálnával ütkö­zött az Around Alone elnevezésű földkörüli vitorlás viadal má­sodik szakaszán, útban az új-zélandi Aucklandbe. Ezen a szaka­szon eddig nem sok szerencséje volt: Tasmániában kény­szerűségből szakította meg útját, mert egy viharban megsérült a PRB nevet viselő hajójának vitorlázata. A rendezők tájékoztatá­sa szerint a versenyzőnő ép és egészséges, de hajójának kor­mánylapátja komoly károkat szenvedett. (MTI) SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 1. játékhete I. húzá­sának nyerőszámai: 7, 11, 13, 31, 37, 42; pótszám: 44. II. hú­zás: 7, 8, 17, 33, 34, 43; pót­szám: 18. LEHETÖSÉG-szám: 758420. A MATES 1. játékhetének nyerőszámai: 4, 16, 17, 23, 25. A KENŐ 10 szombati sorsolásá­nak nyerőszámai: 2, 6, 12, 19, 20, 25, 26, 27, 28, 29, 40, 47, 50, 56, 57, 63, 71, 74, 75, 79. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 1. játék­hetének nyerőszámai: 10, 34, 54, 75, 78; JOKER-szám: 291686. A magyar HATOSLOTTÓ nyerőszámai: 7, 13, 17, 23, 32, 36; pótszám: 40. (TXT) A Dakar '99 rali, 3. szakasz: 14. Katriňák Női győztes a volánnál MTI ES SITA-HIR Tan Tan. A motorosoknál 2:14:07 órás idővel Joan Roma nyerte a Dakar-99 raliverseny harmadik szakaszát az osztrák Heinz Kinigadner (2:15:10) és a dél-afrikai Alfie Cox (2:17:36) előtt. A szlovákiai Jaroslav Kat­riňák 14. lett (2:25:24). Az au­tósok mezőnyében a német Jut­ta Kleinschmidt végzett az első helyen, ezzel összetettben átvet­te a vezetést a címvédő francia Fontenay-től. Másodszor ért női autóversenyző szakaszgyőzel­met a Dakar-rali történetében, arra azonban még nem volt pél­da, hogy a gyengébbik nem kép­viselője összetettben is az élre ugorjon. Az autósok sorrendje: Jutta Kleinchsmidt (német, Mit­subishi) 2:20:26 óra, Maszuoka Hirosi (japán, Mitsubishi) 2:18 perc hátrány, Jean-Louis Schlesser (francia, Schles­ser-Renault) 4:07 p. h. Szombaton az autósoknál a francia Jean-Pierre Fontenay, a motorosoknál pedig az osztrák Heinz Kinigadner nyerte a má­sodik, 654 km-es szakaszt a ma­rokkói Rabat és Agadir között. Eredmények - autósok: Jean-Pi­erre Fontenay (Mitsubishi) 1:13:22 óra, Kendzsiro (japán, Mitsubishi) 1:49 p. h., Prieto (spanyol, Mitsubishi) 3:02 p. h. Motorosok: 1. Heinz Kinigadner (osztrák, KTM) 1:11:22 óra, Ro­ma (spanyol, KTM) 16 mp hát­rány, Fasola (olasz, KTM) 36 mp h. Összetett állás, autósok: Kle­inschmidt 3:43:17 óra, Maszuo­ka 1:55 p. h., Schlesser 6 p hát­rány. Motorosok: Roma 3:31:16 óra, Kinigadner 1:29 p. h., Cox 6:07 p. h. Ma, a rali negyedik szakaszán 515 lem (ebből 451 km gyorsasági) vár a ver­senyzőkre a marokkói Tan Tan és a mauritániai Bir Mogrein kö­zött. Az olasz Joan Roma (KTM) nyerte a Granada-Dakar rali harmadik útszakaszát a motorosok verenyében, és az összetettben is az élre került. (ČTK-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents