Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)

1999-01-27 / 21. szám, szerda

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. JANUÁR 27. KOMMENTÁR Ami jó, ami rossz MALINAK ISTVÁN Mečiarék egyik legnagyobb bűne az volt, hogy örökös bizonytalanságban tartották az embereket. Semmit sem lehetett előre kiszámítani, nem lehetett tervezni, a polgár sosem tudhatta, mikor milyen rafinált törvénnyel fogják sújtani, hogyan rövidítik meg amúgy is egyre kurtább takaróját. Most tudjuk, hogy nehéz évek állnak előttünk, a nadrágszíjat nemcsak egy lyukkal kell majd összébb húzni. Minden téren drágul az élet, hiszen az energiaárak emelkedése automatikusan és nagyon gyorsan lecsapódik a termékek és szolgáltatások árában is. Lakbér, villany, gáz, fűtés, víz - hogy a napi szükségleti cikkekről már ne is beszéljünk. Ezek azok a tételek, melyek a szociálisan leggyengébb rétegeket - a tartalékaikat már rég felélt családokat - lehetetlen helyzetbe hozzák. Ami jó: az illetékes tárca nyilatkozatai szerint a szociális csomag elsősorban épp az ő gondjaikon hivatott enyhíteni. Ez az elv, amit ismerünk. Ami rossz: csak ezt ismerjük. A nyugdíjast főleg az érdekli, hogy mit, mikor és mennyivel. Hogy kiszámíthassa, mennyiből meddig kell kihúznia. És most minden populista felhang nélkül: van ebben az országban olyan nyugdíjas, akinek ezt elmondták? Dzurinda kormányfő hét végi nyilatkozata szerint a nyugdíjak emelésének kérdésében a kormány kénytelen (!) az 199l-es törvény szerint eljárni, vagyis emelésre akkor kerülhet sor, ha a gazdaságban bizonyos mértékben (!) emelkednek a bérek, illetve ha nőnek a létfenntartási költségek; s előreláthatólag az év második felében kerülhet sor a nyugdíjak emelésére. Jelentkezzen, aki ettől okosabb lett! Gondolom, az a veszély nem fenyeget, hogy a bérek gyors növekedése hozza nyugdíjemelési kényszerbe a kormányt, a létfenntartási költségek mozgásirányával pedig mindenki tisztában van. A legboszszantóbb mégis „az év második fele". Ami lehet december is. És addig? Minden kormánynak kijár száz nap nyugalom a felkészülésre, koncepciójának kidolgozására, addig nem illik piszkálni. Ennek a védettségnek 11 nap múlva vége. A tizenkettediken megint fel kell majd tenni a kérdést: mikor és kb. mennyivel emelkednek a nyugdíjak? S ha ismét vladós válasz érkezik, akkor a tizenharmadikon meg a tizennegyediken is. JEGYZET A vívódás napjai , VRABEC MÁRIA Olyan sunyítós időszak ez a január vége, február eleje. Ilyenkor kerülni szokták a hatéves gyermekek szülei a régi ismerősöket és a régi tanárokat, aztán - mint gyakran kiderül - a régi iskolát is. Persze a folyamat, amíg a magyar szülő gyerekének neve bekerül a szlovák iskola leendő elsőseinek névsorába, hosszú és vívódásokkal teli. Egészen ártatlanul, csupa jószándékkal kezdődik, úgymond, ne legyenek a gyereknek olyan gondjai, mint az apjának, aki a főiskolán nem tudta kapásból, hogy mondják szlovákul a magasfeszültségű vezetéket. Aztán elég kétszer-háromszor megtanácskozni a dolgot hasonló módon érvényesült gyermekek szüleivel, vagy az államnyelvű oktatás helybeli apostolaival és a döntés már meg is született. Igaz, az érintett még nem tud róla, néhanapján még sóhajtva leveszi a polcról az Ady-kötetet és maga sem tudja, miért érzékenyül el még az esti mese felolvasása közben is, de aztán rezignáltán hátrább csúsztatja a fiókban saját kétnyelvű bizonyítványait és már nem olvas bele a megsárgult gimnazista emlékkönyvbe. Aztán valahogy kiül az arcára is az a különös kifejezés, szégyenből és dacból keverve, amelyből mindenki olvas és senki sem kérdez már semmit. Pedig fogadni mernék, hogy valamennyien erre várnak: válaszokat és magyarázatokat fogalmaznak meg magukban, amelyekre úgysem kíváncsi senki, és az sem biztos, hogy ők maguk elhiszik. A lényeg azonban nem ez. A lényeg sokkal prózaibb és szeptemberről szeptemberre egyre csökkenő számso-rokkal szoktuk kifejezni. Addig mindenesetre van még néhány hónapunk - elég idő mondjuk a 77 magyar népmesére, de arra is, hogy gyakorlásul szlovákul kezdjünk beszélni a gyerekkel. Ki tudja, vajon milyen nyelven beszél a lelkiismeret? Megbízott főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, 58238341) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238310), -kultúra - (58238313), Urbán Gabriella -panoráma(58238338), Tomi Vince - sport- (58238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P.O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 58217054, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. -Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz dače, Košická 1, 813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: voxnova@isternet.sk Ugy tűnik, ebben az országban több vállalat megy tönkre, mint házasság (Peter Gošsányi karikatúrája) TALLÓZÓ PRAVDA Magyarország, Ausztria és Szlovákia kormányfőinek találkozója végre a tárgyilagos és hasznos tárgyalások jegyében zajlott. A soproni találkozót a tettek embereinek párbeszéde, és nem a hosszú körmondatok jellemezték. Szeptemberben Győrött találkoznak a három ország gazdasági és pénzügyi szakértői, hogy végre konkrét formába öntsék elképzeléseiket a régió és az egyes projektek lehetőségeinek kihasználásáról. Ebben nagyobb szerepet kell játszaniuk a helyi vállalkozói kezdeményezéseknek és az önkormányzatoknak. Sopronban elsősorban szlovák szemszögből volt tapasztalható a változás. Vélhetően megszabadulunk a szomszédainkkal szemben érzett örökös gyanakvástól, mely az utóbbi négy évben elszigetelt minket. A hármas együttműködés jó próba lehet, segítheti a szélesebb összeurópai együttműködésben való részvételünket is. A SALT II leszerelési egyezmény oroszországi ratifikálása a NATO közép-kelet-európai bővítésének túsza lehet Moszkvának fáj a leszerelés Diplomáciai udvariaskodásba göngyölt „fogd ahol éred" és a stratégiai partnerség díszletdús színjátéka egyaránt a Moszkvában zajló amerikai-orosz külügyminiszteri találkozó, amelynek egyik fő témája a START II szerződés oroszországi ratifikálása. PIRITYI SÁNDOR Három évtizede, 1969 óta folynak amerikai-szovjet, illetve amerikai-orosz tárgyalások a hadászati fegyverrendszerek, egyszerűbben a legpusztítóbb atomfegyverek csökkentéséről, elkészültek a SALT I és a SALT II, a START I és a START II megállapodások, felerészben hatályba léptek, felerészben nem. Ahogy a Washington által mindmáig nem ratifikált SALT II túsza lett a Szovjetunió afganisztáni beavatkozásának, úgy a START II az Egyesült Államok közép-keleti és balkáni beavatkozásának, a NATO bővítésnek. 1999 januárja nem a legkedvezőbb időszak a tisztességes megbékéléshez. Washington és Moszkva egyszerre fúj hideget és meleget, .a két külügyminiszter megnyilatkozásai végletek köWashington és Moszkva egyszerre fúj hideget és meleget. zött mozognak. Igor Ivanov december közepén egyik írásában azt vallotta, hogy Oroszország és az Egyesült Államok minden eddiginél tartalmasabb politikai párbeszédet folytat. Moszkva és Washington a világbéke és a biztonság kérdéseiben természetes partnerei egymásnak. A nézeteltérések megléte teljesen normális jelenség, ezeket nem szabad OLVASÓI LEVÉL Az egyház gondjairól Évtizedeken át üldözték a vallásközösségeket, működésüket csaknem lehetetlenné tették. A fordulat után aztán az egyházak visszakapták a földeket, épületeket, s most szabadon tevékenykedhetnek. Az anyagi gondok azonban megmaradtak: nincs pénz a templomok, egyházi épületek fenntartására. Igaz, a nagyobb, negyven-ötven hektáros dramatizálni, hiszen a politikai párbeszéd keretében valamenynyit rendezni lehet. Szinte ugyanakkor egy interjúban az orosz külügyminiszter figyelmeztet: a NATO erőinek egyoldalú felhasználása a középkorba vetne vissza bennünket. „A hidegháborút mindnyájan megnyertük és most már senki nem hajlandó elfogadni egy nagyhatalom uralmát." Ivanov fél mondat erejéig nyugtázta, hogy az Oroszország és a NATO közötti együttműködés pozitív, „elsősorban a kölcsönös bizalomnak köszönhetően", majd leszögezte: „A bővítésnek vannak határai, nem engedhetjük biztonságunk fenyegetését, megtesszük a szükséges intézkedéseket. Ezt az utat nem mi választjuk, azok lesznek felelősek, akik a bővítést erőltetik. A NATO csak regionális szervezet lehet a páneurópai biztonság területén." A támadó fegyverrendszerek amerikai-orosz csökkentése, mint az atomleszerelés központi területe, messze túlnő egy vagy két kontinens biztonsági problematikáján és ez magyarázza a START-folyamat iránti világméretű érdeklődést. Emlékeztetőül: a START I szerződést az Egyesült Államok még a Szovjetunióval kötötte, 1991. július 31-én. A START II szerződést 1993. január 3-án Moszkvában írta alá George Bush amerikai és Borisz Jelcin orosz elnök. Ennek rendelkezéseit két szakaszban kellett volna végrehajtani. Az első szakasz a hatálybalépéstől számított hét év múlva, a második 2003-ban zárult volna, s addigra egyik állam sem rendelkezhetett volna több robbanótöltet egyidejű különböző célokba juttatására épített rakétákkal, valamint nehézrakétákkal. Ez alól kivételt képeztek a több robbanótöltetű haditengerészeti ballisztikus rakéták, amelyeket csak számszerűleg korlátoztak. A betiltott rakétákat részben meg kellett semmisíteni, részben át lehetett alakítani egy robbanótöltetűekké. Mód nyílt volna az indítósilók bizonyos fajtáinak átalakítására is. A nehézbombázók az egyes típusoknál rendszeresített atombombák, illetve atomrobbanótöltetű robotrepülőgépek száma szerint illeszkedhettek a keret-maximumba. Nem felesleges itt megemlíteni, hogy Borisz Jelcin a START II szerződést 1993. február 9-én, tehát közel hat évvel ezelőtt terjesztette becikkelyezésre az orosz parlament elé. A ratifikálás számos okból várat magáHa Oroszország nem ratifikál, nem fogják megérteni a világon. ra, jóllehet az amerikai kongreszszus már régen túl van ezen. Az orosz stratégák abból indulnak ki, hogy egypólusú világok nincsenek. Naivság a stratégiai partnerségről beszélni, a katonai erő szerepe továbbra sem elhanyagolható. Az orosz általános rendeltetésű haderők jelenlegi szintje és ziláltsága mellett elsőrendű feladat a hadászati nukleáris erők megőrzése Oroszországban. Az „atompajzs" a hadászati stabilitás fenntartásának egyik fő katonai-politikai tényezője az új globális és regionális biztonsági rendszerek kialakításának időszakában. Ennek szellemében cselekedni kell azokon a területeken, ahol 1991-1998 között szinte semmi sem történt. Le kell cserélni az orosz hadászati nukleáris fegyverzetet, de nem lehet megengedni a kozmikus felderítési és navigációs rendszerek végleges lebomlását. Az oroszországi állapot nem teszi lehetővé többezres robbanótöltetszám fenntartását: 2007-2010-re esetleg csak néhányszáz atomtöltet birtokokon gazdálkodni tudnak az egyházközségek, de az alkalmazottakat már képtelenek kellőképpen megfizetni. A kisebb plébániák helyzete sokkal roszszabb. Kevés a föld, kevés a hívők anyagi hozzájárulása, óriásiak viszont a kiadások. A gáz- és villamosművek is például dupla árat számláznak - olyan előlegeket követelnek, a gáz- és áramfogyasztásért, amelyek messze túlhaladják a fogyasztás értékét. Miért kell mondjuk 22 ezer korona előleget befizetni a gázért, ha csupán 10-12'ezer korona értékű gázt fogyasztunk? Igaz, később „nagylelkűen" visszafizetik a maradék összeget, amely azonban rég az egyház számláján kamatozhatott volna. Vagy itt a biztosítás. Valóban csak a legnagyobb plébániák engedhetik meg maguknak ezt a „luxust". Hiszen a biztosító által megszabott feltételeket (riasztóberendezés, páncélszekrény, biztosítási összeg) a kisebb plébániák nem tudják teljesíteni. Szóljunk még a lelkipásztorok nyugdíjaztatásáról. Ötvennégy évi szolgálat után a nyugdíjam 4 028 korona. Vajon ugyanennyi nyugdíjat kap az az egyházügyi maradhat. Ha 2007-2010-ig a START I keretszámainak megfelelően, vagyis mintegy 5000 robbanótöltet maradna, ez Oroszországnak összesen 700 milliárd rubelbe kerülne. A szovjet korszakban gyártott interkontinentális és tengeralattjáró-fedélzeti rakétákat 2-3 év múlva tömegesen kell kivonni, maximum 10 év múlva egyetlen szovjet eredetű rakéta sem maradhat szolgálatban. Nem megoldás - az atomelrettentés hitelessége szempontjából tekintve - a szavatossági időn túli rendszerben tartás sem. Magyarán: az orosz hadászati fegyverzet START II nélkül is „olvad", ratifikálással vagy anélkül. A ratifikálás ellen szól, hogy a NATO - orosz szóhasználat szerint - „tovább nyomul keletre", „próbálgatja a gátlástalan világzsandár mundérját", fokozódik a NATO „katonai diktátuma, amelynek szövegkönyvét Washingtonban írják'\Kí>suéfi bővül az „atomkluJ^valanrint a rakétákkal rendelkező államok köre és ennek még nincs vége. Egyidejűleg Oroszország-szerte hallatják hangjukat a START II ratifikálásának hívei. Ha Oroszország nem ratifikál, nem fogják megérteni a világon, Moszkva nem tud majd befolyást gyakorolni a tömegpusztító fegyverek ellenőrzésének folyamatára, elszigetelődik, a konfrontáció újabb ellenőrizhetetíen fegyverkezési hajszához vezet. A ratifikálás felvillantja a reményt: jönnek újabb nyugati hitelek. Ha Madeleine Albright hatásosabban kezeli Moszkvában a mézesmadzagot, mint az ostort, az Egyesült Államok sokmilliárd dollárt takaríthat meg a START II végrehajtásán. Lehet persze, hogy ennek a megtakarításnak egy része átcsorog Oroszországba - de nem végleg. A szerző az MTI munkatársa titkár is, aki hajdanán gúzsba kötött bennünket, és olyan szegénységbe kényszerített, hogy 10-15 évig még ruhát sem tudtunk varrattatni? Ő is nyilván az akkori fizetése szerint kapja a nyugdíját, és mi is. Mert a törvény az törvény, akkor is, ha a jogtalanságot támogatja. Jó lenne, ha állami vezetőink felfigyelnének ilyen jelenségekre is. Természetesen nem akarunk klerikalizmust, papi uralmat, de nem is tapsolunk annak, aki teret enged a jogtalanságnak. Paxy László, Egyházra