Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)

1999-01-26 / 20. szám, kedd

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. JANUÁR 26. KOMMENTÁR Pragmatikus kulcs MOLNÁR NORBERT Ahány közép-európai regionális találkozó, annyi biztosíték: mindenki megtesz mindent Szlovákia európai integrációjá­ért. A soproni magyar-osztrák-szlovák csúcstalálkozó leg­fontosabb momentuma a két, még Európai Unión kívüli or­szág csatlakozásának meggyorsítása. Mindhárom állam más helyzetben van: Ausztria már tagja az uniónak, Magyaror­szág a legesélyesebb jelölt a társult országok közül, Szlová­kia pedig megpróbálja bepótolni a lemaradást. A NATO ese­tében kicsit más a helyzet. Budapest két hónapon belül a szö­vetség tagjává válik, Bécs nem tudja eldönteni, mit tegyen, . Pozsony pedig - a változatosság kedvéért - megpróbálja be­pótolni a lemaradást. Mindkettőből le lehet vonni egy következtetést: Szlovákiának létszügséglet a két szomszédos országgal fenntartott jó vi­szony, s remélhetőleg nem csupán pusztába kiáltott szavak a kormány kijelentései a bővülő kapcsolatokról. A Bécs-Buda­pest-Pozsony háromszög legalább annyira fontos, mint a Prága-Varsó vonal. Ausztria az EU-elnökség idején bizonyí­totta: neki is érdeke egy ütőképes kis blokk kialakítása, hiszen pontosan ez idő alatt kezdődött meg a társult tagországokkal az érdemi integrációs párbeszéd, s Bécs szorgalmazta a szlo­vák országértékelés módosítását is. A soproni találkozó más légkörben zajlott, mint a korábbiak, hiszen az osztrák kancellár eddig a feszültségoldó szerepét töltötte be. Most más volt a „klíma". Szinte minden kérdésben sikerült megegyezni, szinte minden területen bővülnek a há­romoldalú kapcsolatok. Ez nem meglepetés. Három partner­ország, amely a pragmatikus kapcsolatok híve, nem is viszo­nyulhat másképpen a dolgok állásához. S ami még örömte­libb: a gondokat okozó bősi kérdés, illetve a mohi atomerőmű nem szerepelt a programban. Valószínűleg nem is tárgyaltak róla. A szakemberekre hagyják a vitát és a döntést. Ha egy üzlet beindul... JEGYZET A rendőrhős és a sajtó HOLOP ZSOLT Mindenki mást látott és hal­lott vagy rosszabb esetben nem látott és nem hallott semmit. A belügyminisztéri­um tegnap hozta nyilvános­ságra belső vizsgálatának eredményét, mely szerint Ján Ducky búcsúztatása után a szolgálatban levő fiatal rend­őr hatáskörének megfelelően járt el Vladimír Mišauerrel szemben, megvédte őt a DSZM felbőszült és koros sza­vazóbázisától, amikor a fotóst elrángatta a közelből. A tévé­felvételeken nem ezt lehetett látni, illetve ezt nem. A kér­dés, miért nem lehet egy vizs­gálat végére azzal pontot ten­ni, hogy hibáztunk, bocs, bocs, bocsi, főként ha már Mišauer is kijelentette, nem kíván feljelentést tenni a fiatal és tapasztaladan rendőr ellen, aki úgy megrémült a felbő­szült fenevad láttán (Szolgá­lunk és félünk!), hogy ijedté­ben a fotós kabátjába kapasz­kodott görcsösen, mint gye­rek az anyja szoknyájába. Ez volna a rendőri betyárbecsü­let. Persze ha a vizsgálat ab­ból indult ki, hogy Mišauer így sokkal jobban járt, mintha húsz mozgalmi ember verte volna görbebottal, akkor mindjárt másképp fest a hely­zet. A belügy tegnap hozta nyilvánosságra a tárca előző vezetésének ténykedését tar­talmazó fekete könyv tartal­mát, és lezárta az agilis rend­őr esetét a sajtóval. Furcsa volt együtt hallani a kettőt, így aztán szokadanul vidám hangulatban ért véget a rend­őrség sajtótájékoztatója, de­rültek az újságírók és mosoly­gott a rendőrfőkapitány is, igaz, ő inkább kínjában. Szó­val mindenki mást látott. Mišauer a képébe fújtató bő­szült fenevadat, a híradók né­zői többé-kevésbé ugyanezt, mást láttak viszont a Republika olvasói, mert a lap például kémeket lát, meg per­sze lehallgatást. Mindenki lá­tott és hallott valamit. Színes, szélesvállú, szinkronizálni nem kellett. Egy, csak egy „sehallseláť volt a környé­ken, és éppen Mečiarral be­szélgetett, amikor rátört az át­meneti látás- és hallászavar. Milan Čič, az alkotmánybíró­ság elnöke, aki újabban po­tenciális elnökjelölt is. Az iga­zat nem akarja mondani, ha­zudni sem akar, hát nem hall. Eddig harmincötödik életévét betöltő személy lehetett ál­lamfő, a törvényhozás most ezt kitolta öt évvel; csak negy­venes elnökünk lehet. Talán érdemes volna elgondolkodni a felső korhatár megállapítá­sán is, a karakán nagyothallás elkerülése végett. Hiszen van jó pár sokat hallott és sokat lá­tott elnökjelöltünk. Túl sokat. Megbízott főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, 58238341) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), SidóH. Zoltán ­(58238310), - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella -panoráma ­(58238338), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P.O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 58217054, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenet­rögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLERKft. - Šamorín. Kül­földi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1, 813 81 Bratislava. Újság­küldeményekfeladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. decem­ber 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: voxnova@isternet.sk - Sajnáljuk, miniszter úr, de szó sem lehet álcázásról, ugyanis a szponzorok azt mondták, hogy fonto­sabb a reklám. (Agócs Ernő rajza) Kétnyelvű félévi bizonyítvány: örüljünk, bizakodjunk, fogadjuk szeretettel Mindannyiunké lesz Közeledik a félévi bizo­nyítványosztás napja. Pén­teken a tanulók ország­szerte átveszik féléves munkájuk jutalmát, ha úgy tetszik, minősítését. SZIGETI LÁSZLÓ A szlovákiai magyarság számára az idei bizonyítványosztás nem­csak gyermekeink tanulmányai eredményeit tükrözi, hanem mi­nősít bennünket, környezetün­ket, azokat a társadalmi és poli­tikai törekvéseket, amelyeket honi magyarságunk az utóbbi időszakban képviselt. Mert sok­szor és sokan beszéltek arról ke­let-közép-európai régiónkban ­a nemzetiségi problémák kap­csán -, hogy sikerül-e felújítani nemzetrészünk számára a több mint 70 éves hagyományt, azt, hogy kétnyelvű bizonyítványt adjanak ki. Sokan kételkedtek, nem hittek abban, hogy közös erőfeszítéseinket siker koronáz­hatja. A többség azonban úgy gondolta, hogy nem lesz hiába­való a búcsiak és bátorkesziek hősies kiállása, kiknek iskola­igazgatóit a hatalom a kétnyel­vű bizonyítványok kiadása miatt távolított el. Reménykedtünk, hogy a galántai és a szepsi tilta­kozó nagygyűlések nem voltak hiábavalók, s hogy Popély Gyu­la, Kovács Péter, Varga Lajos és Novák Ferenc leváltása egy zászló alá tömöríti a szlovákiai magyar nemzeti közösséget. Azt vette el tőlünk a hatalom, amit a nemzetközi joggyakorlatban szerzett jognak tekintenek, ami számunkra természetes volt, s ugyebár a természettel nem illik ujjat húzni, mert az megbosszul­hatja magát. Tudtuk, hogy Eu­rópa ránk figyel, éreztük, hogy Max van der Stoel velünk van, s biztosak voltunk abban is, hogy az anyaország mellettünk áll. OLVASÓI LEVELEK Sírjunk vagy nevessünk? Hogy Szlovákiában nincs lehe­tetlen, azt már megszokhattuk. Ám amikor az ember olyan hír­ről szerez tudomást az újságból, hogy a lévai polgármesternek az önkormányzati képviselők havi 51 600 koronát hagynak jóvá, sőt még pótlékot, jutalmat is megszavaznak, akkor bizony nem tudja már, hogy sírjon-e vagy nevessen. Nem nehéz kita­lálni, miért szavaztak így a kép­Egyet azonban mindnyájan sej­tettünk, hogy a Mečiar-kormány önszántából nem adja vissza, amit előre megfontolt szándék­kal elvett tőlünk. Még az alkot­mánybírósági beadvány sem se­gített ügyünkön. Nem maradt más hátra, mint folytatni a poli­tikai harcot, s olyan társakat ta­lálni, akik hajlandók a problé­mák kezelésére, akik számára nem okoz gondot a kétnyelvű bizonyítványok kiadása. A párt­egyesülés és az őszi parlamenti választásokon való sikeres helytállás, a demokratikus erők Mindnyájan tudjuk, hogy jövőnk az iskola falai között van. győzelme megteremtette az alapvető politikai feltételeket helyzetünk, jogállásunk javítása felé. Január 13-án a késő esti órákban a parlament hosszú vita után elfogadta azt a törvénymó­dosítást, amelynek értelmében a nemzetiségek nyelvén oktató is­kolákban újra kiadhatók két­nyelvű bizonyítványok, illetve kétnyelvűen vezethető a peda­gógiai dokumentáció. Sokan kö­zülünk meg voltak győződve ar­ról, hogy talán törvénymódosí­tás nélkül is felújíthattuk volna szerzett jogaink gyakorlását, mert hiszen az ominózus nyelv­törvény nem tartalmaz egyértel­mű tiltást. Mégis talán jobb, hogy a kormánykoalíció pártjai félreérthetetlenül tudtára adták az ország lakosságának: a nem­zetiségi oktatás sarkalatos kér­déseit megfelelő módon tudják kezelni. Tudatosítanunk kell azonban, hogy a kétnyelvű bizo­nyítványok problémája csak egy volt a sok közül, s talán nem is volt kardinális kérdés. Óvodá­ink, iskoláink, pedagógusaink helyzetének javítása, decentrali­viselők - ezután majd ők követ­kezhetnek, elvégre nem képvi­selhetik a választópolgárt in­gyen. Nagyon sok olyan ember van, akinek az egész évi jöve­delme nem haladja meg a pol­gármester havi illetményét. Nem tudom, mi olyan különle­ges, rendkívüli egy polgármes­terben, hogy így felértékelik. Az orvos, ápolónő, rendőr, tűzoltó annyival kevesebbet ér? Gondo­lom, a szavazópolgároknak négy évig elég idejük lesz, hogy elgondolkozzanak azon, jól vá­lasztottak-e, és következő alka­lommal elmennék-e még sza­vazni vagy inkább nem, ha a zált, demokratikus nemzetiségi oktatásügyünk minőségi arcula­tának kialakítása terén rengeteg tennivalónk van. Csak akkor tu­dunk előrelépni, ha egységesen, megfontoltan, hitünkben meg­erősödve tudunk cselekedni. Vannak alapvető feladatok, me­lyek teljesítése nélkül nincs jö­vője sem a kisebbségi oktatás­nak, sem a szlovákiai magyar nemzeti közösségnek. Mindnyá­jan tudjuk, hogy jövőnk az isko­la falai között van. Persze nem mindegy, hogy milyen az az is­kola. Legyen minőségi magyar iskola, s ennek eléréséért éppen a napökban tehetünk a legtöbbbet, hiszen kezdődnek a beíratások. Érvényesüljön végre „a magyar gyerek magyar isko­lába való" elv, s a szülők dönté­sük előtt gondolják végig, mi az, amit gyermeküknek adnak, ha magyar iskolába íratják, s mitől vonják meg legdrágább kincsü­ket, ha nem így cselekszenek. Hosszasan lehetne érvelni a ma­gyar iskolák mellett, mégis csak egy dolgot említek. Az egyete­mekre jelentkezők esetében a hat jegyzett nemzetiség közül a magyaroknak a második legjobb az úgynevezett sikerességi inde­xe, s ez egyértelműen iskoláink jó színvonaláról tanúskodik. S hogy még jobbak legyenek és még több legyen belőlük, az el­sősorban rajtunk múlik. Ha a pa­dok megtelnek tanulókkal, ha pedagógusaink megfelelő elhi­vatottsággal és szakmai hozzá­állással végzik munkájukat, ak­kor nem lesz mitől féltenünk a jövő nemzedékét. Örüljünk és bizakodjunk. Fogadjuk szeretet­tel és dicsérettel gyermekeink félévi bizonyítványát, azt a do­kumentumot, amely újra két­nyelvű és amely tulajdonképpen mindnyájunk bizonyítványa. A szerző az oktatási miniszté­rium államtitkára. megválasztottak úgyis azt tesz­nek, amit akarnak. Szabó Vilmos Vága Hiányoltuk, vártuk Dáridó? A legutóbbi már Lagzi Lajcsival, aki közkedvelt művé­szekkel igazi hangulatot tud csi­nálni. Hiányoltuk őt, vártuk a január nyolcadiki adásba, de csak a Ki vagyok én? című unal­mas műsort kaptuk. Csodálko­zom, hogy Vágó István is része­se ennek a bukásra ítélt lcomé­TALLÓZÓ SME A NATO-csatlakozás első cso­portjába tartozó országok az Egyesült Államokba szakadt egykori állampolgáraikat is be­vonták, hogy lobbyzzanak érde­kükben. A lap munkatársa Eduard Kukán külügyminiszter­nek - Washingtonból való haza­érkezése után - ezzel kapcsolat­ban a következő kérdést is feltet­te: A szlovák diplomácia nem kí­ván-e együttműködni a külföldi szlovákokkal a csatlakozás alap­elveinek kidolgozásán? Válaszá­ban Kukán elismeri, hogy a kül­földi szlovákokkal kifejtett e­gyüttműködés nincs magas szín­vonalon, de ebben az is közreját­szik, hogy az idegenbe szakadt szlovákok sem egységesek. A külügyminisztérium szerint a hasonló kérdéseket mielőbb ren­dezni kell. Ami a külföldi szlová­kok Szlovákiához fűződő kap­csolatát illeti, létrejöhet olyan szerv, amely az ország javára külföldön végzendő munkát irá­nyíthatná. A külügyminiszter szerint az amerikai szlovákok is úgy érzik, nincsenek eléggé be­vonva. Kukán elmondta azt is, hogy többségük üdvözli a szlo­vákiai változásokat. NÁRODNÁ OBRODA Az EastWest Intézet - hasonlóan, mint a többi kelet-európai állam­ban - Szlovákiában is elsősorban a régiók fejlesztéséhez kíván se­gítséget nyújtani. Ezt a napilap­nak adott interjúban John Edwin Mroz, az intézmény elnöke közöl­te. Az EastWest Intézet olyan há­lózatot szeretne kiépíteni Szlová­kiában, amely tanítókat, egész­ségügyi dolgozókat, vállalkozó­kat segítene azzal, hogy tanácso­kat adna terveik megvalósításá­hoz. Sok pobléma megoldásához nincs szükség a kormány közre­működésére, mert az a szűkebb régióban is lehetséges. Ez az el­gondolás vezette az EastWest In­tézetet, hogy Kassán létrehozza a Kárpátok Eurorégiót Segítő Ala­pítványt. PRAVDA „Róbert Fico DBP-képviselőnek nem volt kitől ajánlatot kapnia a Polgári Egyetértés Pártja elnöki posztjának betöltésére" ­nyüatkozta Pavol Hamžík mi­niszterelnök-helyettes, a PEP al­elnöke. Hamžík szerint Fico a PEP számára nem megfelelő politi­kus, ezért nem is számídiat arra, hogy helyet kapna a pártban, de az alelnök nem is tud arról, hogy Fico ott keresné a helyét. Mint mondta, a PEP-ben még nem tár­gyaltak arról, ki töltené be a párt­elnöki funkciót, ha jelenlegi veze­tőjét, Rudolf Schustert államfővé választanák. Helyreigazítás Lapunk tegnapi számának első oldalán pontatlanul közöltük Perhács Jánosnak, a Komenský Egyetem tanárának nevét. A professzor úr nem a pedagógiai, hanem .a bölcsészettudományi karon oktat. Az érintett és az ol­vasók szíves elnézését kérjük. diának. Jó, jó, egy újszülöttnek minden vicc új, de nagyon kicsi­nek kell lennie az illetőnek ah­hoz, hogy elhiggye: a gesztiku­lációk, szemforgatások valódi­ak, a viták pedig komolyak. Még ha gyermekműsornak szánnák! Egyébként a TV2 nagymestere az önreklámnak, de már szinte gusztustalan az örökös „maradjanak velünk, csak mi tudjuk, csak mi intéz­zük el". Visszatérve a Dáridóra. Igazi tapsvihar kíséri. Nincs szükség a műsorvezető biztatá­sára. Hauser Jenő Szepsi

Next

/
Thumbnails
Contents