Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)

1999-01-18 / 13. szám, hétfő

10 SPORTVILÁG ÚJ SZÓ 1999. JANUÁR 18. A Toronto Maple Leafs tizenhárom Stanley Kupával az NHL történetének második legsikeresebb csapata, ám az utóbbi időben megállt a tudomány Ki szedi össze a lehullott juharleveleket? így fest torontói jégkorong jelene, még a bunyókban is ők húzzák a rövidebbet (TA SR felvétel) Összesen 13 Stanley Kupát nyert a Toronto Maple Leafs („Juharlevelesek") jégkorongcsapata az NHL­ben, ezzel a bajnokság tör­ténetének második legered­ményesebb klubja. Egyedül a Montreal Canadiens volt képes többre. MAREK SVÁTEK A torontói hoki hagyományai a múlt századba nyúlnak vissza. Bár hivatalos engedélyt csak 1917. november 22-én kapott a klub, alaposan megdolgozott ér­te. Az első világháború idején több játékosa bevonult a hadse­regbe. Torontót akkoriban a 228. zászlóaljnak hívták. Tíz mérkőzés után mindenkit Angliába vezé­nyeltek - itt azonban nem hokibottal, hanem valódi fegyve­rekkel kellett harcolni. A háború végeztével a Toronto is bekapcso­lódott az újdonsült bajnokságba, az NHL-be. Sőt, ők nyerték az el­ső hivatalos mérkőzést, amelyen 700 néző előtt 1917. december 19-én, idegenben 10:9-re győz­tek a Montreal Wanderers ellen. A következő találkozóra már ha­zai pályán, a Mutual Arénában került sor; a végeredmény 11:4 az Ottawa Senators ellen. A sportág ebben a városban kez­dettől fogva óriási népszerűség­nek örvend - mi sem bizonyltja ezt jobban, minthogy a csapat el­ső hazai mérkőzésére 2500-an lá­togattak ki. Nem várt sikerrel zá­rult az első idény a Toronto Arenas (kezdetben ez volt a neve) számára. Előbb megnyerte az alapszakaszt, majd a döntőben is tarolt. 1919-ben E. Livingstone 2000 dollárért passzolta tovább a klubot néhány lelkes rajongónak. Ennek örömére keresztelőt tar­tottak: Arenasból St. Patricks lett. Három évvel később a Toronto is­mét gazdát cserélt, 160 ezerért Conn Smythe cége vásárolta meg. Ekkor kapta a klub máig ér­vényes nevét, a Maple Leafset. Smythe a háború alatt a kanadai hadsereg őrnagya volt, s szigorú szokásairól az íróasztal mögött sem tett le. Idővel meglett mun­kája gyümölcse. Miután 1922­ben a Toronto megint Stanley Ku­pát nyert, a város lakóinak tíz évig kellett várni az újabb sikerre. A Maple Leafs negyedik serlege újabb évtizedet késett: 1944-ben már 0:3 arányú vesztésre állt a döntőben. Nem akadt ember, aki a torontóiak győzelmére mert volna fogadni. Mégis fordult a kocka, a csapat 4:3-ra nyert. Ilyenre addig sem, azóta sem volt példa az NHL-ben. Akkoriban a, Juharlevelesek" ka­puját Walter „Türk" Broda védte. Egész pályafutását Torontóban töltötte el, 729 találkozóból 75­A sikeres évek után természetesen a kudarc sem maradhatott el. ön nem kapott gólt. Jelentős sze­repe volt abban, hogy a 40-es években a Maple Leafs a legszebb időszakát élte. Igaz, 1940-ben, a" döntőben 4:2-re kikapott a New York Rangerstől, de jött az 1942­es, a '45-ös győzelem, majd zsi­nórban három bajnoki cím 1947 és '49 között. A különleges játéko­sokból összekovácsolt együtteset Happy Day vezényelte. A sikeres évek után természetesen a kudarc sem maradhatott el, 1944. március 30-án a Toronto fájdalmas vereséget szenvedett legnagyobb vetélytársától, a Monreal Canadienstől. Maurice „Rockét" Richárd és Toe Blake volt az est fénypontja. Richard öt gólt, Blake ugyanennyi gólpasszt adott. A Toronto az utolsó har­madban tört meg, melyben hét „fát" kapott. A mérkőzés végén 0:11 díszelgett az eredményjelző­táblán. Ezt a negatív csúcsot azóta sem döntötte meg senki, s a csa­pat reméli, nem is dől meg soha. George „Punch" Imlach 1958­ban került a kispadra. Játékos­ként nem sokra vitte, az NHL-ben egyszer sem szerepelt, ám edzői képességei egyedülállóak voltak. Egyeden vezéregyénisége volt a keretben, a többiekjobbára feltö­rekvő fiatalként kerültek a csa­patba. Közülük való Frank Ma­hovlich. Imlachhal egyidőben ke­rült a „Juharlevelesekhez", s 11 évig maradt hű a klubhoz. Már az első idénye imponáló volt, ami a díjkiosztáson is megmutatko­zott. Franknek jutott az NHL leg­jobb újoncának járó Calder Tro-, phy. A másik hasonló kaliberű já­tékost, akinek meccs közben nem okozott gondot felelősséget vállalni a csapatért, George Arm­strongnak hívták. Talán hihetet­lenül hangzik, de 22 éven át nem cserélt csapatot (1949-1971), összesen 1187 alakalommal ka­pott lehetőséget. Ne feledkez­zünk meg Allan Stanleyről és a kapus, Johny Bowerről sem ­utóbbi 1961-ben és 1965-ben megkapta a legjobb kapus díját, a Vezina Trophyt. Ezek a fiúk gon­doskodtak a Toronto Maple Leafs utolsó dicsőséges korszakáról, 1962 és '64 között három Stanley Kupát szereztek, 1967-ben a rá­játszást nyerték meg. Az utolsó bajnoki címnél Terry Savchuk védte a Toronto kapuját. Addigra már három briliánsgyűrű volt a birtokában, melyeket a Detroittal érdemelt ki. 1970-ben tragikus baleset áldozata lett. Az NHL­ben szereplő kapusok közül ő vé­dett a legtöbb bajnoki mérkőzé­sen, 1077 találkozóból 115-ön nem kapott gólt. Bár az elkövetkező években a Maple Leafs a Stanley Kupa köze­lébe sem került, több neves játé­kos fordult meg az öltözőjében, 1973-ban például a svéd Börje Salming. A hazai játékosok okkal tartottak a technikás európaiak­tól, s ezt nem rejtették véka alá. Minden mérkőzés, minden pár­harc az iszony jegyében zajlott. Főleg a Philadelphia „Repülő­sei", akiknek akkoriban Broad Street Bullies, azaz a Broad utcai bikák volt a becenevük. Ők ki­mondottan az öreg kontinens ho­kisaira vadásztak. Ez a sors várt Salmingra is az 1976-os ráját­szásban, amikor a Toronto a Phi­ladelphiával találkozott. Mel Bridgman nemes egyszerűséggel megverte a svéd fiút, aki nem ököllel állt bosszút. A közönség tapsviharral tüntette ki Salmin­get, miután beütötte a Toronto győztes gólját. Továbbra is az el­lenfelek célpontja maradt, de legsúlyosabb sérülését a véletlen okozta. Az egyik bajnoki találko­zón Gallant, a Detroit támadója korcsolyájával megvágta Sal­ming arcát, az eredmény: 300 öl­tés. A szerencsétlenül járt svéd csapattársa, a torontói Dave „Ti­ger" Williams a következőket mondta róla: „Azért kapta a Ki­rály becenevet, mert ő volt a leg­jobb európai játékos. Akik utána érkeztek, csak köszönetet mond­hatnak neki." Darryl Sitder szin­tén nagy névnek számított. Nem rossz csatár - vélték az emberek, de amit 1976. február 7-én mű­velt, azzal a Maple Leafs statiszti­kájában stabil helyet biztosított magának. A Toronto-Boston (11:3) meccsen 6 gólt ütött, 4 gólpasszt adott, tehát szinte nem volt gól, amelyben ne lett volna benne a keze. A csehszlovák hoki rajongói is emlékeznek rá. Az el­ső Kanada Kupa döntőjének Harmincegy éve nem érezték Torontóban a győzelemi mámort. hosszabbításában, Csehszlovákia ellen belőtte a győztes gólt Vladi­mír Dzurilla kapujába, és egész Kanada örülhetett a trófea meg­szerzésének. Szlovák játékosok is szerepeltek a kék-fehér torontói mezben. Peter Ihnačák 1982-ben emigrált Kanadába, első bajnoki idényé­ben 66 pontot gyűjtött (28 gól, 38 gólpassz). Máig ő a csapat leg­eredményesebb újonca. Három évvel később testvére, Miroslav is a tengerentúlra érkezett, s a szlo­vák triót Marián Šťastný (a Que­becből ment Torontóba) egészí­tette ki. Harmincegy éve nem érezték Torontóban a győzelemi má­mort. Az idény elején Ken Dry­den ült a menedzseri székbe. Megtiszteletetésnek vette vissza­vezetni a Torontót oda, ahová egykor tartozott. A kispadról Pat Quinn is ezen dolgozik. A kulcs­emberek ezúttal is európaiak le­hetnek: a svéd Mats Sundin és Frederik Módin, az orosz Bere­zin, Koroljov, Markov és Jusk­jevics, valamint a cseh Procház­ka. A hazai kedvencekről (Smith, Joseph, King, Hondrikson és Domi) sem szabad megfeledkez­ni. Utóbbi, Tie Domi a csapat rosszfiúja. Szereti az öklével ren­dezni a számlákat, a többiek helyett is. Csak rajtuk múlik, hogy össze­szedjék a lehullott juharleveleket és felvirágoztassák a csapatot. A holland Johan Cruyffot kiáltották ki az évszázad labdarúgójának Huszadik századi zseni MARCEL MERČIAK Erről a legendás játékosról már mindent megírtak. Ahol felbuk­kant, feltűnést keltett. Egyrészt vé­konydongájú alkata miatt (főleg ifikorában), másrészt istenadta te­hetségének köszönhetően, amely a zsenialitással volt határos. En­nek legkézenfekvőbb bizonyítéka, hogy a sportág történelmével és statisztikájával foglalkozó szerve­zet (IFFHS) az évszázad labdarú­gójának kiáltotta ki, Franz Be­ckenbauer, Di Stefano és Puskás Ferenc előtt. Johan édesanyja takarítónő volt a legnépszerűbb holland klubban, az Ajax Amsterdamban. Addig járt a vezetőség nyakára, amíg fi­át be nem vették az előkészítőbe. Tizenhat éves korában már Hol­landia-szerte ismerték a nevét; az Ajax ificsapata megnyerte a kor­osztályos bajnokságot, abban az egy idényben Cruyff 74 gólt lőtt. Ekkor írta alá első profi szerződé­sét, egy évvel később már rend­szeresen pályára lépett a felnőt­tek között. Magyarország ellen NÉVJEGYKÁRTYA Név: Johan Cruyff Született: 1947. április 25­én, Amszterdamban Sikerei: Az évszázad labdarúgója, háromszoros európai Aranylabdás (1971, 1972,1973), BEK-győztes (1971-73), Interkontinen­tális Kupa-győztes (1972) mutatkozott be a nemzeti tizen­egyben: Hollandia l:2-es vesztés­re állt, Cruyff egy perccel a mér­kőzés vége előtt egyenlített. Ez volt az első gólja a 48-ból, melyet a válogatottban szerzett. Első BEK-döntőjét 1969-ben játszotta. Akkor a csupa fiatalból álló Ajax nem tudott megbirkózni a sztá­rokkal tűzdelt AC Milánnál, 1:4 arányban kikapott. Két évvel később a Wembley látta vendégül Európa két legjobb baj­nokcsapatát. Az Ajax ellenfele a BEK nagy meglepetése, a Pana­thinaikosz Athén volt, Puskás Fe­renccel a kispadon. Cruyff és tár­sai 2:0-ra nyertek. A következő BEK-döntőbe ismét bejutottak a vörös-fehérek, a másik ágon a rendkívül erős Inter Milano ke­rült a fináléba. Az Ajax Cruyff két góljának köszönhette 2:0-ás győ­zelmét. Harmadszorra egy másik olasz klub, a Juventus ellen bizo­nyultak jobbnak. Pályafutása legsikeresebb évei után az FC Barcelonához igazolt. A katalánok eleinte a bajnokság középmezőnyében kóvályogtak, végül, 16 év után ismét spanyol bajnokok lettek. A szurkolók Cruyffot és Michels edzőt éltet­ték. Kettejüket egy láthatatlan fo­nál kötötte össze; együtt aratták sikereiket az Ajaxban, a Barcelo­nában, a válogatottban és később Los Angelesben is. Méltán várták a szurkolók, meddig jut a holland válogatott a németországi világ­bajnokságon. Csak a döntőben ért véget a tulipánok virágzása, addig bámulatosan játszottak. A házigazda, német csapat nyomá­sának nem tudtak ellenállni, 2:1­re kikaptak. Cruyff jó benyomást tett a szakemberekre, akik 1971 és 1973 után ismét neki ajánlot­ták az Aranylabdát. Korábban nem fordult elő, hogy ugyanazt a játékost háromszor válasszák Eu­rópa legjobb labdarúgójának. Hollandia a következő vébén is igazolta klasszisát, bejutott a fi­náléba, csakhogy Cruyff nélkül. Ó, röviddel a világbajnokság előtt lemondta a válogatottságot és a Los Angeles Aztecsben folytatta pályafutását. Még abban az év­ben a bajnokság legjobb futballis­tájának kiáltották ki. 1981-ben visszatért Európába. Rövid ideig a spanyol Levanteban szerepelt, majd hazament. Nyert két bajno­ki címet az Ajax-szal, pályafutását a Feyenoordban fejezte be. Ter­mészetesen bajnoki címmel. Pavol Demitra az idei bajnokság tíz legeredményesebb játékosa közé tartozik Szenátori (jel)mezét St. Luis Bluesra cserélte MARIÁN PÁLEŠ Brett Hull távozása után a St. Luis Blues -vezetősége kétségbeeset­ten keresett méltó utódot, aki be­tölthetné a gólerős Hull megüre­sedett posztját. Duchesne és Godinyuk szintén elköszönt, a ve­zetőség aggodalmai a bajnokság előtt nem voltak alaptalanok. Joel Quenneville edző azonban nem adta föl, fiatal tehetségekre építette a csapatát. Tisztában volt Pavol Demitra képességeivel, akit a támadósorban két honfitársá­val, Michal Handzušsal és Ľuboš Bartečkóval erősített meg. Három hónappal a bajnokság kezdete után Pavol az NHL tíz legeredményesebb játékosa közé tartozik, Lindros, Jágr, LeClair, Forsberg és Karyia társaságában. Pavol Demitra 1974. november 29-én született Trencsénben. Már fiatalon fitogtatta a hoki iránti szeretetét. Már kétévesen megta­nult korcsolyázni. Sőt, nővére Monika is ezt a sportot űzte, a Dubnica női csapatában. Ebbe a városba Demitráék a családfő mi­att költöztek, aki hivatásos labda­rúgó volt. Egy ideig úgy tűnt, Pavol édesapja nyomdokaiba lép. Aztán tizennégy évesen fölha­gyott a futballal,és kizárólag a ho­kinak szentelte figyelmét. Az álta­lános iskolában a matematika és a testnevelés volt a kedvenc tan­tárgya. Tizenhat évesen kapott meghívót Csehszlovákia junior­válogatottjába. Tagja volt az 1992-es 18 éven aluli világbaj­nok csapatnak. Egy évre rá a 20 évesek csapatát segítette világ­bajnoki bronzhoz. A torna után Csehszlovákia legjobbjának kiál­tották ki. Képességeire az NHL „kémei" is fölfigyeltek, nem sok­kal később el is utazott a draftolásra... Tizenhat éves korától a Tren­čínben játszott. A támadósorban Braňo Jánoš és Žigmund Pálffy volt a partnere. Csehszlovákiá­ban az 1992-es év volt számára a legsikeresebb. A Trenčín meg­nyerte a szövetségi ligát, De­mitra pedig Richi Winter meghí­vására Quebecbe utazott a szo­kásos évi draftra, az újoncok „vásárára". Már elindult hazafe­lé, amikor közölték vele: az Ot­tawa Senators kiválasztotta. A csapatban a cseh Vladimír Ružička volt a támasza. Első mérkőzésére mai klubja, a St. Luis ellen lépett pályára. A mér­kőzés tizedik percében bejötte első tengerentúli gólját. Egy nem várt ütközet után eltörött a lába és sokáig színét sem lehe­tett látni. Miután Ottawában lejárt a szer­ződése, nem bírt közös nevezőre jutni a klub vezetőivel. Az ügy odáig fajult, hogy a gazdátlan játékos alacsonyabb osztályú csapatba ment. Végül az Ottawa megegyezett a St. Luisszal, De­mitra pedig Kanadából az Egye­sült Államokba költözött. Itt Peter Šťastný gondoskodott ró­la, hogy hamar megbarátkozzon az új környezettel. Persze ehhez új szerződése is hozzájárult. Gyakori eset: Pavol Demitra helyzetben (TA SR) Túl az ötvenen

Next

/
Thumbnails
Contents