Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)

1999-01-18 / 13. szám, hétfő

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK - HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1999. JANUÁR 18. 2005-ig minden iskolában lesz számítógépes tanterem A kormány eltökélt szándéka: helyreállítani a makrogazdasági egyensúlyt és versenyképessé tenni a gazdaságot Internet az oktatásban ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Legkésőbb 2005-ig Szlovákia minden általános és középiskolájában informatikai tantermet szeretnénk létesíteni, tantermenként ádagban tíz szá­mítógéppel, amelyek rá lesznek kötve az internetes világhálóra ­hangzott el az Infovek Szövetség bemutatkozó konferenciáján. A tervek megvalósítását két sza­kaszra osztották. Először létre­hozzák a Koordinációs Tanácsot és egy szakemberekből álló cso­portot, amelyek előkészítik a vál­lalkozás jogi, technikai és medi­ális terveit. A Koordinációs Ta­nács már az elmúlt év novembe­rében megalakult. Fő céljának az állami és magáncégekkel, vala­mint az iskolákkal való kapcsolat­felvételt tekinti. A tervek részle­tes kidolgozása után, valószínű­leg már 1999júniusában, megha­tározzák a hálózat kiépítésének menetrendjét. Pontosan még nem tudható, hogy mikor kezdik el az egyes iskolákon a program megvalósítását, annyi azonban biztos, hogy 2005-ig szeretnék befejezni a munkálatokat. A ter­vek 2 milliárd koronás kiadással számolnak. Költségessége miatt az Infovek Szövetség igyekszik bevonni a legnagyobb számítás­technikai világcégeket. Segítsé­gük fejében a szervezet reklámot biztosítana számukra az Infovek program keretén belül, és segíte­né őket a térség piacain való érvé­nyesülésükben is. (mi) TANÁCSADÓ A gyermekjogai G. L.: A lányom egy nős fér­fitól vár gyermeket. A férfi ezt nem is vitatja. Hogyan történik ilyen esetben a tartásdíj rögzítése? írásbeli megállapodást kell kötni? FEKETE MARIAN A családjogi törvény 95. §-a szerint a gyermek apja a tar­tási kötelezettsége mellett, köteles hozzájárulni az anya megélhetéséhez (mégpedig egy évig), valamint a terhes­séggel és a szüléssel kapcso­latos kiadásokhoz is. A bíró­ság azt, akinek az apasága va­lószínű, kötelezheti az emlí­tett kiadások és térítések, a gyermek tartásának 26 hétig történő fedezésére, úgymond előlegezve is. Ezek egy bizo­nyos értelemben ideiglenes jogok, mert a "valószínű apát" csak "várandós nő" perelheti a bíróságon, illetve követel­heti tőle, hogy megelőlegezze (még az apaság hivatalos megállapítása előtt) járuljon hozzá megélhetési költségei­hez, a terhességgel és a szü­léssel kapcsolatos kiadásai­hoz, a gyermek eltartásához. Szülés után'ezek a jogigé­nyek már nem érvényesíthe­tőek, de a szülés előtt érvé­nyesített (perelt) jogigényt a bíróság a szülés után is meg­ítélheti. Számlákkal lehet bi­zonyítani, mennyibe került a csecsemő kelengyéje,és bizo­nyítani lehet, hogy a terhes­séggel kapcsolatban is felme­rült számos különkiadás (mondjuk a kismamaruha varratásának költségei stb). Ezt a leányanya perelheti, de végül is a gyermeket megille­tő jogokról van szó. Ezzel kapcsolatban tehát lányának és az apaságát nem vitató fér­finak ajánlatos lenne felkeres­nie egy ügyvédet, aki nyilván a bíróság bevonása nélkül, valamilyen megállapodásban rendezné ezeket a pénzügye­ket, illetve ha a leendő apa nem hajlandó megállapodni a gyermek születésével kapcso­latos kiadások közös viselését illetően, akitor leányának még a gyermeke megszületé­se előtt egyedül kell ügyvéd­hez fordulnia, hogy az egy bí­rósági kereset beadásával idő­ben érvényesítse az említett jogokat. A tartásdíj összegét illetően konkrét összeget mondani nem lehet. A jog­szabály konkrét összegről nem tesz említést. A szabá­lyozás itt egy mérleget próbál felállítani. Nagyon leegysze­rűsítve: a mérleg egyik sepernyőjében a gyermek szükségletei vannak, a má­sikban pedig a tartásra kötele­zett apa lehetőségei jövedel­mi és vagyoni viszonyai. GAZDASÁGI HÍRMORZSA Hydrotour: Biztonságos utazás Pozsony. Újdonsággal rukkolt elő a Hydrotour utazási iroda ez évben kliensei biztosítását illetően. Az utazási iroda eset­leges fizetésképtelensége ese­tén ugyanis minden költséget magára vállalna az iroda mö­gött álló Hydrostav építőipari vállalat. Vagyis az iroda csőd­je esetén a Hydrostav vállalat minden utast saját vagyoná­ból kárpótolna. Az idegenfor­galmi törvény meghozataláig az utasok biztosítását az uta­zási irodák intézik. (SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1999. január 18-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euro 42,770 Magyar forint (100) 16,879 Angol font 60,807 Német márka 21,868 Cseh korona 1,193 Olasz líra (1000) 22,089 Francia frank 6,520 Osztrák schilling 3,108 Japán jen (100) 32,496 Spanyol peseta (100) 25,705 Kanadai dollár 23,902 Svájci frank 26,917 Lengyel zloty 10,266 USA-dollár 36,677 .fóv L I MAG RAIN ^ I li A kukorica, mely hasznot hoz Önnek ^íi Tel.: 0903 724 891, 0901 728 270 Keresse a vetőmag-forgalmazóknál! Megszorítások mindenkinek Pozsony. Hetvenöt pontba foglalta a kormány azokat az intézkedéseket, amelye­ket az ország makrogazda­sági egyensúlyának hely­reállítása és a gazdaság versenyképessé tételének az elérése érdekében meg kell lépni. GÁCYOR ALlZ A nadrágszíjmegszorító-intéz­kedések megvalósítása az egye­düli esély arra, hogy Szlovákia kikászálódik a súlyos válságból, amelybe az előző kormányzat •gazdaságpolitikájának köszön­hetően került. (Csak néhány adat annak ecsetelésére, hogy a helyzet mennyire súlyos: 1998 már a harmadik év volt, amikor a folyó fizetési mérleg hiánya meghaladta a GDP 10 százalé­kát, a bruttó külföldi adósság pedig a hazai össztermék 60 szá­zalékát tette ki.) Talán mondani sem kell, hogy a január elsejétől életbe léptetett áremelések csak egy vékonyka szeletét teszik ki a programnak, amely szigorú megszorításokat kíván életbe léptetni minden területen. Ám még mielőtt a tervezett intézke­déseket ismertetnénk, nézzük a legfőbb makrogazdasági célo­kat. A kormány eltökélt szándéka a fiskális deficitet a GDP-hez viszo­nyítva 2 százalék alá szorítani, a folyó fizetési mérleghiányt pedig 5-6 százalék körüli értéken tarta­ni. Ez óhatatlanul a gazdasági növekedés ütemének lassulását eredményezi (évközi szinten 3 százalék körüli növekedés várha­tó). Az előrejelzések szerint az infláció 10 százalék, a munkanél­küliség aránya pedig 15 százalék körül alakulna. A gazdasági elemzők meglátása szerint a ke­reskedelmi és a fiskális deficit csökkentése és a megszorító in­tézkedések rövid időn belüli fo­ganatosítása pozitív jelzés lenne a külföld felé atekintetben, hogy az új szlovák kormány komolyan gondolja, amit hirdet. A keret­számok elérése az előfeltétele a külföldi működőtőke-beáram­lásnak, amely a folyó fizetési mérleg hiányának fedezése szempontjából életbe vágóan fontos. A kormánynak igyekez­nie kell, Szlovákiának 1999-ben közel 4 milliárd dollárt kell kül­földi forrásokból szereznie. A megszorító intézkedések min­denkire vonatkoznak majd. A kormány célul tűzi ki az állam­igazgatási szervek és költségve­tési szervezetek szerkezetének átértékelését azzal, hogy csök­kentse számukat. Az 1999-es költségvetésről szóló törvényben megszabja a bérkiáramlás vissza­szorítását - a minisztériumok, a központi államigazgatási szer­vek, az állami alapok bér- és juta­lomalapja nem haladhatja meg az 1998-as szintet. Nem emelik a bértömeget a közvetlen, vagy közvetett állami tulajdonú pénz­intézetekben, a veszteséges álla­mi vállalatokban, vagy részvény­társaságokban, az energetikai, gázipari, vagy vízgazdálkodási vállalatokban. Javaslatot kíván a A megszorító intézke­dések mindenkire vo­natkoznak. kormány tenni ama törvényi ren­delkezések felfüggesztésére is, melyek alapján a parlamenti kép­viselők mandátumuk betöltése címén egyébb juttatásokat is kap­nak. Ez ugyanis nagy teher az ál­lami költségvetésre nézve. A bérstopp nem vonatkozik az ok­tatásügyben és az. egészségügy­ben dolgozókra, ám a napokban folytatott egyeztetések alapján nyilvánvaló, hogy jelentős bér­emelésre ezen ágazatban dolgo­zók sem számolhatnak. A meg­szorító intézkedéseket a mező­gazdászok is megérzik - az idei dotációk ugyanis nem haladják meg az 1998-as szintet, tehát előreláthatólag marad a 9 milli­árd korona. Ugyanakkor a kor­mány a pénz hatékonyabb fel­használását sürgeti. A kormány eltökélt szándéka visszaszorítani a pénzmosást, ha­tékonyabbá tenni a vám- és adó­beszedést különös tekintettel a vállalkozói szférára. Fokozott fi­gyelmet kíván szentelni a pénz­ügyi fegyelem betartásának min­den szinten, a vállalkozásból ere­dő veszteségek leírásának, de korlátozni akarja egyebek mellett a költségvetési szféra költekezé­sét is. Tervezi a közbeszerzési tör­vény, a polgári perrendtartás, a csődeljárásról szóló törvény, va­lamint a végrehajtást szabályozó rendelkezések módosítását. Mó­dosítani kívánja a szerencsejá­tékokról szóló törvényt is úgy, hogy az ebből befolyó összeg a költségvetést gyarapítsa. A célkitűzésekből kiderül, hogy nem akarja eltörölni a vagyon­bevallási. Ellenkezőleg: meg akarja teremteni az intézményi feltételeit annak, hogy ellen­őrizhető legyen a vagyongyara­podás és az adózott jövedelem. Szándéka visszaszorítani egyes drága luxuscikkek fogyasztását, s ezzel a lakosságot a megtakarí­tásra serkenteni. Eltörli a jelen­legi milliomosadót, mert mint a gyakorlat is bizonyította: gazda­sági szempontból indokolatlan, ugyanakkor fékező hatású és az adótörvények megkerülésére késztetett. Még ebben az évben előáll a jövedelemadó-törvé­nyek módosításával, melynek célja az adósávok módosítása és a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező rétegek adóterhé­nek mérséklése. A Dzurinda-kormány másként kívánja kezelni a kormányga­ranciák kérdését is, mint azt elő­dei tették. (Mečiaréknak kö­szönhetően ma 109 milliárdra rúg az az összeg, amelyre a kor­mány garanciát vállalt. A leg­rosszabb az, hogy egy sor válla­lat képtelen törleszteni a garan­ciával felvett hiteleket, sőt még a kamatokat sem fizetik. Ilyen gondokkal küzd például a Szlo­vák Villamos Művek, vagy a Víz­gazdálkodási Beruházó Válla­lat.) A megszorító intézkedések keretében az árak dereguláció­jára is sor kerül. Néhány termék és szolgáltatás ára már január elsejétől változott, további árak felszabadítására áprilisi, illetve 1999-ben 4 mid dol­lárt kell külföldi forrá­sokból szerezni. júliusi hatállyal kerül sor. A kor­mány ugyanakkor a legrászorul­tabbak kompenzálását tervezi. Összegezve: az idén drágább lesz a villany, a földgáz, a víz, a távfűtés, a lakbér, többet fize­tünk a postai és távközlési szol­gáltatásokért, a vasúti és autó­busz-közlekedésért. Az árak emelésére a kormány elképzelé­sei szerint úgy kerül sor, hogy az infláció mértéke éves szinten 10 százalék körül maradjon. Megfigyelők szerint az autópá­lya-programra az idén csak 7 mil­liárd korona jut, további 1,7 milli­árdot a Phare-programokból kér­hetünk. A makrogazdasági keret­számok arról árulkodnak, hogy a kormány számol a Szlovák Táv­közlési Vállalat magánosításával. A Tatra Banka gazdasági szakér­tője a SITA hírügynökségnek nyi­latkozva kifejtette: „amennyiben a vállalat magánosítása sikeres lesz, tehát a bevétel eléri a leg­alább 10 milliárd koronát, úgy a fiskális deficit elméletileg a terve­zett szintre faragható". A fiskális deficit alacsonyan tartása a felté­tele annak, hogy csökkenjen az ország külkereskedelmi mérleg­hiánya. Az export növelésével ugyanis - a szlovák gazdaság ver­senyképtelensége miatt - egyelő­re nem számolhatunk. A Nagykürtösi járásban a munkanélküliség aránya elérte a korábban soha nem tapasztalt 30 százalékot Segítenek majd a tajvani vállalkozók? BODZSÁR GYULA Nagykürtös. Annak, hogy tavaly év végén a Nagykürtösi járásban a munkanélküliség aránya elérte a korábban soha nem tapasztalt 30 százalékot, számos oka van. Az önjelölt szakértők gondolko­dás nélkül hajlamosak minden baj eredőjét a rendszerváltás számlájára írni. Tárgyilagos elemzők másképp látják a hely­zetet. Még emlékeznek arra, hogy az előző rendszer elvtársai különösebb megfontolások nél­kül, szinte erőszakosan ipari jel­legűre kívánták átalakítani ezt a túlnyomórészt mezőgazdasági hagyományokkal bíró vidéket. Ipartelepítési programjuknak köszönhetően került a régióba a LIAZ gépgyár, a Tesla üzem és a Bučina fafeldolgozó üzeme. így utólag nézve, jobban járt volna a régió, ha ezek helyébe, vagy akár melléjük, élelmiszeripari üzeme­ket (is) létesítettek volna. Nézzük csak, mi lett ezekből az ipari üzemekből! Leépülőben a gépgyár, amely hajdan ezernél több embert foglalkoztatott, ma alig háromszázat. Árnyéka régi ömmagának a Bučina is, a Teslát pedig teljesen felszámolták. Ho­lott az egykori járási vezetők nagy reményeket fűztek hozzá, egy időben úgy tűnt, az elektro­technikai ipar egyik fellegvára Nagykürtösön lesz majd. Ezzel a céllal fogtak hozzá a nyolcvanas évek közepén az új Tesla-üzem építéséhez. Mire elkészült, fel­számolás alá került a cég, és az­óta kihasználatlanul áll a 80 millió koronás beruházás. Nem mondhatni ugyan, hogy az elmúlt évek során nem mutatko­zott érdeklődés az átadás óta üresen kongó építmény iránt, de valamilyen oknál fogva rendre zátonyra futottak a vállalkozói kezdeményezések Közülük leg­életképesebbnek az a projekt bi­zonyult, amelynek 320 férőhe­lyes geriátriai központot létesíté­sét javasolt az épület falai kö­zött, és ahová egész Szlovákiá­ból fogadták volna az idős, ma­gukra maradt embereket. Ez a létesítmény javított volna a régió munkaerőpiacának helyzetén is, hiszen mintegy 240 ember ka­pott volna itt munkát - sajnos ez az elképzelés is dugába dőlt. Az év elején tajvani vállalkozók jártak a Nagykürtösi járásban is. Mint azt Bohuslav Beňotól, a já­rási hivatal elöljárójától meg­tudtuk, figyelmükbe ajánlották a szóban forgó épületet, amely­ben megfelelő átalakítással be lehetne indítani egy számító­gép-összeszerelő üzemet. Bizta­tójel, hogy a vendégek megfon­tolás tárgyává teszik a számukra is kedvező ajánlatot. VK-1282 Néhány élelmiszer átlagos fogyasztói ára (kg, l r db) 3. hét Marha­Sertéscomb Sertés Fagyasztott Friss Zacskós Vaj Köménymagos Péksütemény Kristály­Kerület hátulja (csont oldalas csirke tojás félzsíros tej kenyér (70 g-ig) cukor nélkül) aprólékkal (1 kg-ig) Pozsony 156,80 166,30 93,25 66,50 2,95 14,30 31,10 18,00 1,40 20,60 Nagyszombat 184,90 188,40 99,00 71,90 2,80 13,40 32,80 18,40 1,80 21,90 Trencsén 160,65 145,65 80,80 64,80 2,80 12,35 29,90 17,90 1,40 20,20 Nyitra 170,27 162,70 84,80 65,64 2,75 12,62 31,08 16,90 1,56 19,41 Besztercebánya 170,90 166,10 87,37 67,55 2,65 12,56 30,22 18,00 1,42 20,11 Zsolna 152,07 145,15 79,57 66,30 2,72 14,06 30,29 14,42 1,42 19,81 Kassa 174,00 187,50 90,00 66,67 2,43 14,15 30,60 17,20 1,30 20,00 Eperjes 170,00 191,00 91,60 65,00 2,90 12,10 28,40 16,80 1,20 19,50 Szlovákia 167,45 169,10 88,30 66,80 2,75 13,19 30,55 17,20 1,44 20,19

Next

/
Thumbnails
Contents