Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)

1999-01-16 / 12. szám, szombat

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. JANUÁR'16. JEGYZET Pokoli torony MADI GÉZA Nagy pofátlanság volt, hogy Vladimír Mečiar a vég közeledté­vel közkegyelemben részesítette Pavel Kapustát, a Szlovák Televízió hírhedt talpnyaló kommentátorát. Akkor még nem sejtettük, hogy ez is túlteljesíthető. Kiderült, a pofátlanságot Kapusta volt kollégái művészi szintre tudják emelni. Köztudott, hogy az egykori miniszterelnök mozgalmát va­kon kiszolgáló tévésektől a közszolgálati intézmény új ve­zetősége szeretne megválni. Akik még nem távoztak ön­ként, mint például Maroš Púchovský, aki a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom parlamenti frakciójának szóvivője lett, azoknak a felmondási idő leteltéig tilos a többi alkal­mazottal érintkezni, nem készíthetnek műsorokat, és a tele­víziós székház lefelső szintjén, semmittevéssel múlatják napjaikat. Persze a négy bő esztendő után nem nagyon tet­szik nekik a „pokoli torony" 28. emeleti büféje, mert eddig más étkekhez szoktak. Egészen más volt egy tálból cseresz­nyézni az előző kormánykoalíció tagjaival. Mára a tálban még befőtt se maradt, így az urak és hölgyek, úgymond, fel­emelték szavukat az „internálás" ellen. „Segítség! Mentse­nek ki bennünket ebből az ŠtB-s börtönből" - hallatszik már hosszabb ideje a „felhőkarcoló" tetejéből. Mečiar televíziós csillagainak kiabálását a parlamentben is észlelték. Persze a legjobb fülük a volt kenyéradóknak van. Dušan Slobodník és Roman Hofbauer azonnal az emberjogi bizottságba rohant, mert nem szabad megengedni, hogy „olyan dolgok történjenek, amelyekhez még a kommunis­ták általi sajtóelnyomás sem mérhető". A kormánykoalíció képviselői jó pofátvágtak ehhez a pofátlansághoz is, s el­döntötték: foglalkoznak a „koncentrációs tábor lakóinak" ügyével. Megtehetik, de csak fölöslegesen pazarolják drága idejüket. Mert mit láthatnak a 28. emeleten: újságot lapoz­gató, békésen kávézgató, szendvicset majszolgató tévése­ket. Ez így van rendjén. Vegyék csak igénybe a büfé szolgál­tatásait, de az övékre már nincs vevő. Az árnyék árnyéka KÖVESDI KÁROLY Valószínűleg sosem tudjuk meg, hány évet kapott volna Ján Ducký, ha egyszer bíróság elé kerül, és nem távolítja el valami bérgyilkos. Pedig sokan szórakoztunk azzal a múlt év szep­temberéig, hogy tippelgettünk, kinek mennyi járna a volt kor­mány tagjai közül, csak úgy első ránézésre. Lehet, hogy egyet sem, bár Szlovákiában, hajói tudom, még nincs vádalku, amely alapján futni engedhetik a rendőrséggel együttműködő tanúkat. Ján Ducký pedig koronatanú lett volna, hiszen sokat tudott. És sok mindenben benne volt. Az ember beleszédül, amikor az egyre több nyilvánosságra kerülő adatot olvassa, s döbbenten nézi, micsoda pénzmosás folyt itt állami szinten, hogyan rabolták ki az országot a Mečiar-kormány idején. Hogy mi minden derülhetne itt ki, s hányan kerülhetnének rács mögé. Halottról jót, vagy semmit, tartja a mondás. Jó lenne hinni, hogy érvényes ez az erkölcsi hullákra, előző kormányra is, s hogy a bűnösök minél előbb lelepleződnek, elnyerik méltó büntetésüket, és pontot lehet tenni arra a négy évre, amely nem ismert törvényt, erkölcsöt, tisztességet, és megalapozta a politikai gyilkosságok gyakorlatát. Csakhát az urak még mindig nyeregben érzik magukat. Tör­vényt és igazságot emlegetnek, le akarják mondatni a belügy­minisztert. Azok merik ezt a szájukra venni, akiknek szintén rács mögött lenne a helyük. Elnököt akarnak adni az ország­nak. Árnyékkormányt csinálnak. Készülődnek, fészkelődnek. Tartok tőle, hogy a szlovákiai társadalom csak akkor szabadul meg ettől a rémálomtól, ettől a züllött és gátlástalan társaság­tól, ha megtudja a teljes igazságot az elmúlt négy évről. S ak­kor az árnyékkormányból legfeljebb árnyékszék lesz, egy örök mementó, hogy finomkodva nem lehet politikát csinálni, hanem - tetszik, nem tetszik - bele kell nyúlni a kakába. Párt­viták, pitiáner civakodás helyett az új kormánynak erre kelle­ne összpontosítania minden erejét és bátorságát. Mert a tisz­togatáshoz bátorság kell, s nem tehet valakit szentté avatni (ugye, Čarnogurský úr?) csak azért, mert szlovák, s mert a hatalom csúcsára verekedte fel magát. Az emberi minőség nem nemzetiségi kategória, miként a társadalmat sem lehet aszerint osztályozni, hogy vannak kiválasztottak és pórok. Csak tisztességes emberek vannak és gazemberek. p MB 1 Megbízott főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, 58238341) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság ­(58238310), - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma ­(58238338), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: 82006 Bratislava,Prievozská 14/ A,P.O.BOX49 Szerkesztőségi titkárság: 58217054, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenet­rögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadáséit felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijesztí a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Šamorín. Kül­földi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1, 813 81 Bratislava. Újság­küldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. decem­ber 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://virww.voxnova.sk/ E-mail: voxnova@isternet.sk Főúr, gyorsan fizetnénk, még mielőtt utolér bennünket az ifláció (Peter Gossányi karikatúrája) Az emlékére rendezett tüntetések jelentették a kommunizmus végének kezdetét Harminc éve halt meg Palach, az „élő fáklya" „A történelemben vannak ólyan pillanatok, amikor mindeképpen tenni kell valamit. Most eljött a tet­tek ideje. Fél év múlva, egy év múlva már véglegesen késő lesz" - mondta halá­los ágyán Jan Palach. KOKES JÁNOS A Károly Egyetem Bölcsészka­rának 20 éves hallgatója 1969. január 16-án a prágai Vencel téren benzinnel leöntötte ruhá­ját, és felgyújtotta magát, hogy „élő fáklyaként" tiltakozzon Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállása ellen a Varsói Szerződés hadseregei által, s tettekre, ellenállásra buzdítsa polgártársait. Palach három nap múlva meg­halt, s temetése, amelyen fél­millió ember vett részt, hatal­mas és néma tiltakozás volt a Az ŠtB titokban exhumálta és elégette a holttestet. megszállás ellen, a demokrácia és a szabadság mellett. A hős fiatalembert az Olšanyi teme­tőben helyezték nyugalomra, és sírja rövidesen zarándok­hely lett a Gustáv Husák vezet­te kommunista rendszer ellen­zői számára. Palach példáját 1969 során többen is követték, de mind a mai napig tart a vita arról, hogy ezek az „élő fák­lyák" egy szervezett csoport tagjai voltak-e, vagy pedig spontán akciókról volt szó. A kommmunista titkosrendőr­ség, az ŠtB ezért 1973-ban ti­tokban, a család engedélye nél­kül exhumálta és elégette a holttestet, majd a hamvakat 1974-ben Palach szülőfaluja, Všetaty temetőjében helyezte el. A sírt hosszú éveken keresz­tül őrizték, s idegeneket nem engedtek be a temetőbe. Ennek ellenére szemtanúk szerint Pa­lach sírjáról sosem hiányzott a virág. Bár a kommunista rendszer Pa­lachot hivatalosan az ellenfor­radalom „eszközének" és „ál­dozatának" tekintette, soha egy jó szót nem lehetett róla le­írni a sajtóban, s nevét feledés­re ítélték. Ennek ellenére Pa­lach története közismert volt, s az ellenzéki körök róla nevez­ték el az egyik Nyugaton mű­ködő cseh könyvkiadót és hír­ügynökséget a híres Palach­Presst. Palach halálának 20. évfordu­lóján, 1989 januárjában, öt cseh független ellenzéki szer­vezet tüntetéssorozatot szerve­zett a prágai Vencel téren, amely hosszú évek óta az első nagyszabású konfrontáció volt a kommunista rendszer és a la­kosság között. A" később „Pa­lach-hét" néven ismertté vált események idején a rendőrség 1400 személyt tartóztatott le, s - ahogy Václav Havel mondta ­ez a konfrontáció volt Cseh­szlovákiában a „kommunizmus végének kezdete". A hősi halált halt egyetemista neve 1989 őszén, a bársonyos forradalom idején is gyakran Soha egy jó szót nem lehetett róla leír­ni a sajtóban. elhangzott. A rendszerváltás után Palachot teljes mértékben rehabilitálták, nemzeti ' hős lett, akiről tereket, utcákat ne­veztek el. Hamvait 1990-ben ismét visszavitték Prágába, az Olšanyi temetőbe, ahol a cseh nemzet számos nagy alakja nyugszik. 1990-ben in memori­am a legmagasabb csehszlovák kitüntetéssel, a Tomáš Garrique Masaryk érdemrenddel tüntet­ték ki. Jan Palach halálának harmin­cadik évfordulója alkalmával először történik meg, hogy a szülőfalujában megrendezen­dő emlékünnepségen szemé­lyesen Václav Havel államfő is megjelenik. A szerző az MTI és a ČTK prá­gai munkatársa TALLÓZÓ SME Nem helyes, ha Rudolf Schuster államfővé jelölésének módját az­zal próbálja ködösíteni, hogy az ötlettel a DBP állt elő. Világos ugyanis, hogy a kassai polgár­mester nagypolitikába történő visszatérésének hajtóereje az volt, hogy elfoglalhassa az elnöki rezidenciát - szögezi le a napilap. Schuster úgy akaija elnyerni az államfői tisztséget, hogy a közvé­lemény előtt eltitkolja: becsvá­gya kielégítése végett vág bele a választási küzdelembe. A kor­mányalakítási tárgyalásokon partnereivel elfogadtatta ki­agyalt pozícióosztási elméletét: amennyiben az SZDK kapja a kormányfői posztot, a DBP a ház­elnöki tisztséget és az MKP a PEP-től eggyel több kormányzati funkciót, akkor a koalíció közös elnökjelöltje Schuster kell, hogy legyen. A kommentár rámutat: a kassai polgármester szinte sem­mit nem tett az ügyben, hogy a polgároknak elmagyarázza, mi­ért ő a legjobb választás. Képvise­lőként alig véteti magát észre a törvényhozásban, a sajtóban tett nyilatkozatai abban merülnek ki, hogy saját magával foglalkozik, az ország számára nem vázol fel semmilyen jövőképet. COTIDIANUL Németh Zsolt külügyi államtit­kár erdélyi körútjának hivata­los célja az, hogy az erdélyi ma­gyar egyházakkal a nekik fize­tendő kártérítésről tárgyaljon, de a nem hivatalos cél az, hogy Budapest megszilárdítsa pozí­cióit Erdélyben - írja a román újság. A lap, amely a romániai magyarságot és Magyarorszá­got illetően gátlástalanul közöl nyilvánvaló csúsztatásokat, tel­jes oldalt kitöltő összeállítás­ban bizonygatta, hogy „minden fronton folyik a háború Nagy­Magyarország helyreállításá­ért". Az írás szerint Németh Zsoltnak most az a feladata, hogy felmérje a Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában élő magyar kisebbség képvise­lőinek véleményét a követke­zőkkel kapcsolatban: megköny­nyítenék az ezekben az orszá­gokban élő magyarok számára a munkavállalást Magyarorszá­gon, biztosítanák a kettős ál­lampolgárság eshetőségét és a kivételes bánásmódot ezeknek a magyaroknak, ha Budapest kénytelen lesz vízumkényszert bevezetni az említett országok­kal szemben. Helyreigazítás Lapunk január 15-i számában közölt „Egyelőre nincs új igazga­tó" c. írásban tévesen említettük a Nagyszombati Kerületi Hiva­talt a komáromi Duna Menti Múzeummal kapcsolatban, ter­mészetesen a Nyitrai Kerületi Hivatalról van szó. Olvasóink el­nézését kérjük. VISSZHANG; EGYELŐRE NINCS ÚJ IGAZGATÓ, ÚJ SZO, JANUÁR 15. Az elvről van szó A parlamenti választások a de­mokratikus erők győzelmét hoz­ták. Ezután mi sem természete­sebb, ha a rájuk szavazó honpol­gár elvárja, hogy a korábban ho­zott törvénytelenségeket az új szlovák vezetés korrigálja. Anti­demokratikus intézkedést persze hoztak az elmúlt négy esztendő­ben garmadával, így a hatalom­ba becsöppentek bizony kapkod­hatják a fejüket, hol is kezdjék a munkát. Mindez azonban nem menti fel őket az alól, hogy las­san folyik az előző hatalmi gar­nitúra által okozott (főleg erköl­csi) károk helyrehozatala, és mintha nem is értenék a lénye­get. Amikor a komáromi Duna Menti Múzeum Magyar Nemze­tiségi Osztálya éléről, s vele együtt magából a múzeumból is (enyhén szólva) kurtán-furcsán kiebrudaltak, elhatároztam, hogy ebben az ügyben többé nem szólalok meg nyilvánosan. Kínos ugyanis, ha az embernek maga mellett kell érvelnie. De mivel sok víz lefolyt a Dunán, jó­magam pedig nem tartok igényt semmiféle rehabilitációra, bo­csánatkérésre, egykori állásomat sem kívánom elfoglalni, enged­tessék meg, hogy az egyes dél­szlovákiai múzeumok élére párt­jutalomból került, s még mindig ott pöffeszkedő igazgatók kérdé­séhez egy elvi megjegyzést fűz­zek. Annak idején, csaknem két­éves szórásban szinte kivétel nél­kül leváltották (általában min­denféle indok nélkül) a vidéki múzeumok magyar (és nem csak magyar!) igazgatóit, akik törvé­nyes pályázat útján kerültek az adott intézmények élére. He­lyükbe az akkori hatalom az őt feltétel nélkül kiszolgáló, párt­hű, a legtöbb esetben múzeumi gyakorlattal egyáltalán nem ren­delkező személyeket ültetett. Akik, amint már említettem, az­óta is ott ülnek, ugyanis az új ha­talom nem tudja eldönteni, mit tegyen: azonnali hatállyal me­nessze-e őket, vagy (ki tudja mi­kor?) pályázatot írjon ki. Pedig a képlet számomra rend­kívül egyszerűnek tűnik: mivel annak idején törvénytelenség történt, hiszen a szabályosan pozícióba került embereket tet­ték ki sok esetben az utcára, az európai normák szerint abszo­lút szabálytalanul, most csak vissza kellene állítani az ezt megelőző állapotokat. Ameny­nyiben tehát az egykori igazga­tók vállalják a megbízatást, meg kell őket bízni az adott intézmé­nyek vezetésével, azzal, hogy mondjuk egy éven belül pályá­zatot írnak ki e posztok betölté­sére. Aztán bárki pályázhat, akár a mostani igazgatók is (ha van hozzá bőr a képükön). És minden félreértés elkerülése vé­gett: itt nem a Bornayovákról és Lehotskákról, vagy B. Kovács Istvánokról és Csütörtöky Jó­zsefekről van szó, hanem az 'elv­ről. Amennyiben az új, demok­ratikus hatalom sem érti ezt, már nem tudom, mit gondoljak. IHetve sejtem. Liszka József, a komáromi Etnológiai Központ igazgatója

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents