Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)
1999-01-13 / 9. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1999. JANUÁR 12. POLITIKA 12 Gyanúsítottja még nincs a községháza felgyújtásának. A verebek mégis csiripelnek ezt-azt... Hivatalátadás nádasdi módra A bent maradt hivatalos iratok megmentésére semmi remény nem volt, hiszen a tűz belülről terjedt (Somogyi Tibor felvétele) röviden Bátorkeszi, Búcs fellélegezhet Pozsony/Komárom. Fellélegezhetnek a tavaly kitartóan és szívósan tiltakozó bátorkeszi és búcsi iskolások szülei. „Bizonyítékok hiányában beszüntették a rendőrségi eljárást a szülők ellen" - nyilatkozta Varga Lajos iskolaigazgató. (SITA) Hamžík pénteken on-line válaszol Pozsony. Pénteken 15 órától Pavol Hamžíknak tehet fel bárki kérdéseket a www.sop.sk internetes címen. A miniszterelnökhelyettes on-line válaszol az érdeklődőknek, (ú) A postások sem szeretik Ficót? Pozsony. Szombaton végre tisztázzuk Róbert Fico ügyét nyilatkozta Braňo Ondruš, a Demokratikus Baloldal Pártja szóvivője. Hozzátette: még mindig hiába várják a DBP alelnökének lemondó levelét, ezért még lehetséges, hogy marad. „Mindenképpen nagy veszteség lenne. Fico népszerű, távozásával a DBP-t gyengítené" - jelentette ki Ondruš. (TA SR) Tájékoztatás a Ducký-úgyben Pozsony. Rendkívüli ülést tart ma a parlament védelmi bizottsága, melyen részt vesz az országos rendőr-főkapitány. Ján Pipta a Ducký-gyilkosság ügyében folyó nyomozás eddigi állását ismerteti. (SITA) A DSZM Pittner fejét akarja Pozsony. „A parlamentnek rendkívüli ülésén kell foglalkoznia a Ducký-gyilkossággal." - jelentette ki Ivan Gašparovič. Nem cáfolta, hogy a DSZM Ladislav Pittner belügyminiszter leváltását szeretné elérni. „Az elmúltidőszakban ha kezet emeltek egy újságíróra, azellenzék azonnal egy miniszter fejét kövételte. Mi miért ne tennénk ugyanezt?" -mondta. (SITA) Ježík ügyében még nincs eredmény Pozsony. „Valószínűleg egy héten belül nyilvánosságra hozzuk Karol Ježík volt főszerkesztő halálának ügyében lefolyt nyomozás eredményeit" - áll a belügyminisztérium tegnap kiadott nyilatkozatában. „Ezért felszólítjuk a médiákat, ne segítsék elő álhírek keringését, mivel ez az újságírói etika súlyos megsértése." (SITA) Börtön a Malomvölgyben Pozsony. Harminc „hátrányos megkülönböztetéstől szenvedő" televíziós dolgozó levelet küldött az Egyesült Államokból tegnap érkezett kongresszusi képviselőknek. „Az SZTV 8. emelete a börtönünk - ide vannak bezárva azok, akik szerződése még mindig nincs tisztázva" - áll a levélben. Minden nap 8 órát az épületben tartózkodnak a megszüntetett szerkesztőségek dolgozói, de nem dolgozhatnak, s nem is bocsátják el őket. (SITA) Menekültek az ukrán határon Kassa. Nagy fogás volt Lakárt határában, az ukrán határon: harminchat illegális határátlépőt tartóztattak le. Indiából elég kalandos úton jutottak el Ungvárig, ahonnan teherautóval próbáltak hajnalban átszökni a határon. Az estét ismét Ukrajnában töltötték, börtönben. (TA SR) Hamžík: Palkó sem bújhat ki a koalíciós szerződés alól Kellemetlen részletek Hétfőre virradó éjszaka rendőrök ébresztették a csallóköznádasdi községháza szomszédságában lakókat, hogy figyelmeztessék őket: lángokban áll a szomszédos épület. Nem sokkal később a harangzúgás és a tűzoltók szirénázása a többi lakót is felverte. KÓSIK ANDREA A járőrkocsi Bősről Dercsika felé haladva még semmi különöset nem észlelt, visszafelé jövet viszont már lángokban állt a községi hivatal. Bár korán észrevették a tüzet, a bent maradt hivatalos iratok megmentésére semmi remény nem volt, hiszen a tűz belülről terjedt. Vélhetőleg attól a gyufaszáltól, melyet valaki munkája végeztéül dobott el, hogy lángra lobbantsa a gyúlékony anyaggal lelocsolt helyiségeket. Érsek Miklós nyomozó megerősítette, hogy a szakértők szerint szándékos gyújtogatás történt. A kannát, sőt a tettes álarcát is megtalálták a helyszínen, s egyértelmű bizonyítéka az erőszakos behatolásnak a külső ajtó lefeszített vasrácsa és a betörött ajtó is. Bent minden fekete volt a koromtól: összeégett a számítógép, rajta az öszszezsugorodott kis rádiómagnó, képek maradványai a falon... A tettes „tökéletes" munkát végzett, a falu új vezetése és polgármestere valóban szó szerint a nulláról kezdheti. A lángok martalékává vált a község könyvelése, a szerződések és más hivatalos dokumentumok. A több község anyakönyveit tartalmazó páncélszekrényt daruval kieA lángok martalékává vált a község könyvelése, a szerződések. melték - mindössze ezt sikerült megmentem. Készpénz nemigen veszett oda, mert a helyi kasszában állítólag mindössze hét korona volt. Ezt maga a volt polgármester állította a pénteki ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Abban, hogy az utóbbi időben a hadsereg volt az ország legtöbb bizalmat élvező intézménye, nagy részük van az újságíróknak. A védelmi tárcának továbbra is érdeke, hogy jó viszonyban legyen a hetedik nagyhatolommal - mondta Pavol Kanis védelmi miniszter tegnap azon a már hagyományossá váló munkareggelin, amelyre a médiák vezetőit és a védelmi tárcával fogalkozó szerkesztőit látta vendégül. Amint az már ilyenkor szokásos, a miniszter kitüntetett néÚJ SZÓ-HLR Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap költségvetési tervezete szerint az idén felhasználható vagyon 300 millió korona. Ez a tétel már figyelembe veszi a tervezett bevételeket és kiadásokat, illetve a múlt évből eredő tartozásokat és kintlevőségeket. A pénzt a kormány a hatályos törvények értelmében fejlesztési programokra falugyűlésen, amikor Vásik Mária, az új polgármester letette hivatali esküjét. A hivatal átadására azonban nem került sor, mert a megbeszélt időpontban, szombaton délelőtt Pongrácz Olivér, a korábbi polgármester nem jelent meg a községházán, hétfőre pedig leégett a hivatal. Gyanúsított még nincs, de a szóbeszédnek nem lehet útját állni, ha az emberek találnak olyat, aki éppen a bögyükben van. Ezúttal a volt polgármester az, akit nem szívelnek. Pongrácz Olivér hat évig állt a község élén, négy éve az MKDM színeiben indult. Az 1994-es választások előtt megbízott polgármesterként - a falu végén vásárolt egy 40 áras parkot, amin az egész falu felháborodott. Mégis megválasztották - ő volt az egyetlen jelölt. Két év után átigazolt a DSZMhez, s az idei helyhatósági választásokon már a Mečiar vezette mozgalom jelölte őt. Ezúttal azonban egy független és egy MKP-s jelölt is indult, s a helybéliek többsége ez utóbbira adta voksát. Ezután az új polgármester többször próbálta felkeresni hány újságírót, illetve sajtófelelőst, köztük Tomáš Švec ezredest, a vezérkari fónök szóvivőjét, Anna Vargovát, a Twist Rádió riporterét, Pavol Múdryt, a Szlovák Sajtóügynökség igazgatóját és másokat. Persze nemcsak kitüntetések átadásából és falatozásból állt a munkareggeli, a tárcával kapcsolatos prob-lé-mákról is szó esett. Kanis újfent elmondta, a védelmi tárca és a kormány célja, hogy Szlovákia mielőbb csatlakozzék a NATO-hoz. - Helytelen lenne, ha Szlovákiáról csak mint „egy európai államról" beszélnének. Szlovákia sajátos fordítja. A vagyonalap tervezett bevétele 3,509 milliárd korona, kiadása 4,032 milliárd, a tervezett deficit 523 millió korona. Ehhez hozzá kell adni a múlt évi 1,433 milliárdos deficitet. Összegezve: a Nemzeti Vagyonalap 1999 végén előreláthatólag 2 milliárd koronás hiánnyal zárja az évet A vagyonalapnak a korábbi évek bevételkiesései miatt az idén is gondjai lesznek, (ú) elődjét, hogy megbeszéljék a hivatal átadásának időpontját - sikertelenül. Pongrácz Olivér a pénteki polgármesteri eskütételre és falugyűlésre ugyan elGyanúsított még nincs, de a szóbeszédnek nem lehet útját állni. ment, de miután néhány kellemetlen kérdést kapott a lakosoktól, távozott. Az elmúlt években sokaknak nem tetszett a faluban, hogy míg a község kaszszája üres, a polgármester vagyona egyre gyarapszik: állítólag a falu egyetlen eladható házát telekkel együtt az utóbbi két hétben az ő nevére írták. Gyanús a polgármesteri hivatal átadása leörül kialakult huzavona is, végül a tűzvész. Pongrácz Olivér másként látja a történteket. Nem ő halogatta az átadást, mint mondja, szerette volna, ha Vásik Mária még az eskütétel előtt átveszi a hivatalt. Az új polgármester azonban csak az új képviselő-testület jelenléthelyzetben van, hiszen összeköti a jelenleg csatlakozó három államot - figyelmeztetett a miniszter. Arról is beszélt, hogy a tárca nem ellenzi a hadsereg polgári ellenőrzésének szigorítását. Elsősorban az illetékes parlamenti bizottságokkal való együttműködést kellene javítani, „hiszen az állampolgárok joggal kérhetik számon, mire használják fel az adójukból befolyó pénzt". Szó esett a hadsereg anyagi gondjairól, a kilenchónapos tényleges katonai szolgálatról, a profi hadsereg kialakításának akadályairól és a szlovák űrutazásról is. (gl) ében lett volna hajlandó erre, az időpontot szombatra tűzték ki. A pénteki falugyűlésre Pongrácz Olivér úgy emlékszik, a vita veszekedéssé és személyeskedéssé fajult, ingatlaneladások miatt támadták őt. Szerinte jogtalanul, hiszen „minden eladásról testületi döntés született". Pongrácz úgy érzi, az egész hadjárat „a DSZM elleni globális gyűlöletből" fakad. „Pedig a mozgalomban is vannak korrekt, rendes, becsületes emberek, akik segítettek a falufejlesztésben" - állította. Az elmúlt négy évben épült ki a faluban a telefonhálózat, bővítették a villanyhálózatot, bevezették a gázt, épült egy kisebb templom, posta és orvosi rendelő létesült. Rágalmazásnak nevezte, hogy a község kárára gyarapította vagyonát, azt vállalkozásának köszönheti. A pénteki gyűlés miatt nem ment el másnap a hivatalba; reggel fél ötig vigyázott arra a területre, ahol vállalkozása található, „nehogy valami történjen". Azt is elmondta, negyedévenként ellenőrzés volt a hivatalban, tehát semmit sem titkolhatott el. Bizottságok ülései Májusban új elnök? Pozsony. Már májusban elnököt választunk, ha a törvényhozás ma kezdődő ülésszakán elfogadja a közveden elnökválasztásról szóló törvényt. Mészáros Lajos, Peter Kresák, Ivan Šimko és Ladislav Orosz tegnap terjesztette a parlamenti bizottságok elé a javaslatot. A földművelésügyi bizottság nem volt szavazóképes, ennek ellenére foglalkozott Pavel Koncoš földművelésügyi miniszter javaslatával, mely szerint szükség van egy élelmiszer-ipari termékek exportját biztosító szervezetre, amely az összes gyártó nevében járna el. (TA SR) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Vladimír Palkó kilépése az SZDK-ból egyértelműen a legnagyobb koalíciós, partner gyengülését jelenti - mondta Pavol Hamžík. A PEP alelnöke kijelentette: a KDM közvetve aláírta a koalíciós szerződést, tehát Palkó és társai nem hagyhatják figyelmen kívül a számukra kellemetlen részeket. Hamžík szerint Szlovákiának most újból vissza kell szereznie a külföld bizalmát, mert az Európa Tanácsban egyre gyakrabbak az olyan hangok, ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A választások óta nőtt a kormánypárt népszerűsége derült ki a Markant közvélemény-kutató intézet karácsony előtti felméréséből. A tíz százalék felé közelít a PEP, novemberhez viszonyítva valamelyest nőtt a DSZM szavazótábora, és kissé csökkent a Magyar Koalíció Pártjára voksolók száma. Az MKP elődpártjainak támogatottsága a következő: MKDM 4,4, MPP 2,4 %, Együttélés 1,1%. Ha most megszűnne a hogy a jelenlegi kabinet nem lesz képes négy évig talpon maradni. Sokan elfelejtik, hogy a választások tétje miatt létrejött „hirtelenpártok" legfőbb célkitűzése a Mečiar-kormány leváltása volt. E pártok még mindig nem tudtak felülkerekedni a belső nézeteltéréseken és nem formálódtak stabil politikai erővé. Ezért most nem azon van a hangsúly, hogy az SZDK formálisan megmaradjon, hanem hogy mindenki betartsa a nagy nehézségekkel létrejött koalíciós szerződést - fűzte hozzá Hamžík. (szl) kormánykoalíció, akkor 18 százalékkal nyerne a DSZM, második lenne a DBP, s harmadik a PEP, a Demokratikus Uniót és a SZNP-t megelőzve. december október SZDK 35,3% 32,3% DSZM 19,3% 16,6% DBP 14,3% 17,3% SZNP 10,4% 12,3% PEP . 9,4% 7,6% mkp 7,2% 7,9% Szlovákia sajátos helyzetben van a NATO-csatlakozás szempontjából A miniszter reggelije A Nemzeti Vagyonalap idei költségvetés-tervezete Juraj Švec is indul a köztársaságielnök-választáson Maradnak a gondok A kampány előszele SITA-HÍR Pozsony. Ha a törvény megengedi, akkor független jelöltként mérkőzöm meg az államfői tisztségért - mondta Juraj Švec. Az SZDK parlamenti képviselője nem szeretne újabb feszültséget kelteni a kormánykoalíción belül, ám elismerte, hogy önjelölése nincs összhangban a koalíciós szerződéssel. Švec elmondta: Decemberi közvélemény-kutatási eredmények Élen Dzurinda pártja lelkiismeretem nem engedi, hogy támogassam Rudolf Schustert. Švec szerint a PEP elnöke nem veszi komolyan jelölését, hiszen ha Kassán polgármesternek választották őt, akkor azzal kéne foglalkoznia, nem pedig az elnöki posztra pályázni. Ki fizeti meg az újabb polgármester-választást Schuster győzelme esetén? - fűzte hozzá Švec.