Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)

1999-01-13 / 9. szám, szerda

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. JANUÁR 13. JEGYZET Bizi mint bizonyíték MADI GÉZA Sok mindennek minősítették már a kétnyelvű bizonyítvá­nyokat. Megszüntetésükkor például feleslegesnek, nyelv­törvényellenesnek, hetven­éves kommunista csökevény­nek. „Hivatalból" Eva Slavkovská volt oktatási mi­niszter tiltakozott leginkább kiadásuk ellen, s aztán hama­rosan el is rendelte az egy­nyelvű dokumentumok beve­zetését. Döntését pedig azzal tetézte meg, hogy bizonyít­ványosztáskor magyar isko­lákban provokált. Most, amikor az új parlament a kétnyelvű okmányok visz­szaállítására készül, ismét felerősödtek a nemzeti han­gok. Slavkovská újra kommu­nista gyakorlatról beszél, olyan lépésről, amellyel Mikuláš Dzurinda kormánya „többletjogokhoz juttatja a magyarokat". De ez még semmi. A törvényhozás ma kezdődő ülésére „készülve" a Szlovák Nemzeti Párt nem hagyta ki a kétnyelvű bizo­nyítványokat. És már a soka­dikjelzőt találta ki: hatalomösszetartónak nevez­te őket. A párt képviselői klubja - amelynek Eva Slavkovská is tagja - azért utasítja el a tervezett tör­vénymódosítás elfogadását, mert az „a kormány gyenge­ségének újabb tanújele, an­nak bizonyítéka, hogy nem tud ellenálni a Magyar Koalí­ció Pártja követeléseinek, és a meghátrálás a jelenlegi kor­mánykoalíció fennmaradását szolgálja". Hát, ilyet tényleg csak mély­nemzeti aggyal lehet kifun­dálni. Meg olyan fejjel, amely még mindig, úgymond, nem polgárban, hanem hatalom­ban gondolkodik. Az SZNP képviselői ezt jól elsajátítot­ták Vladimír Mečiar iskolájá­ban. Ott nemhogy kétnyelvű bizonyítványokról nem volt szó, de még a lakosság érde­keiről sem. Ezért az uralko­dásbóljelesre vizsgázott nemzetiek ma is csupán azt látják, milyen előnyt vagy hátrányt jelenthet egy-egy döntés a kormányzat számá­ra. Az még véletlenül sem jut az eszükbe, hogy az állam­polgár javára is lehet dolgoz­ni. Pedig lehet. Ajelenlegi hatalom a bizonyítványokkal ezt próbálja bizonyítani. TARCA A nem sok az nem sok HOLOP ZSOLT Ezzel nem számoltunk, ezzel a kis év végi pluszkiadással, a megszorító negyvenezerrel. Bár száz nap nem a világ, el­szalad egy-kettő, de addig nem illik szájunkra venni az új kormányt, inkább csak fi­gyelni, merre indul el, mit tart fontosnak, úgyhogy ezzel ne is foglalkozzunk, összpon­tosítsunk csak a számokra. Anyám, a számok nem hazud­nak, száznak pont ötven a fe­le, s a hivatalba lépést követő ötvenedik nap táján vitték ha­za a miniszterek rendes éves prémiumukat, mind a negy­venezret. Negyvenezer nem sok, egy jobb tévére talán fut­ja, árleszállítás után, vagy egy négytagú család tengerparti nyaralására, ha a gyerekek nem zabálják tele magukat minden nap jégkrémmel. Ta­lán tíz elárusítónő havi fizeté­se ha kijön belőle. Nem sok. Még akkor se, ha tudjuk, bő egy hónapot gürcölt ez a ka­binet ezért a szegény kifosz­tott népért és a prémiumért, aztán beütött a karácsony. Legyen karácsonya a kor­mánynak is. Persze ne gon­doljuk, hogy a miniszter éle­te csak móka és kacagás, kor­mányülés, csillogó-villogó fo­gadás; éjt nappallá téve, ke­resztül-kasul járják az orszá­got, persze nem megállás nélkül, mindenfelé méricské­lik a négyéves tatárjárás okozta károkat, fő a fejük, aludni sincs idő, legföljebb néhány órácskát szundítani a BMW-ben, melyből aztán frissen és kívánatosan kell ki­ugrani a célban és végighall­gatni mindenkit. Elismerem, fárasztó. De ők akarták, vál­lalták, erre készültek négy évig, nekünk, értünk, megte­szik, a javunkra, ígérték, csak takarítsuk már el azt a sze­metet és szabadítsuk meg magunkat a gonosztól, hogy ne legyen aki kísértésbe esik. És most már nincs más dol­gunk, csak legyünk türelem­mel, míg kisüt a nap. Negyvenezer tényleg nem sok, de az előző miniszterba­nya nem lehet példa, aki százhuszonhármat vitt haza, s most még neki áll feljebb, amikor a negyvenezer tény­leg nem sok. Tudjuk azt is, nagy ez a kormány, de ne le­gyünk kicsinyesek, még húsz­szor negyvenezer se sok, le­gyen az mondjuk nyolcszáz­ezer, államtitkáros derék­haddal együtt durván üsse meg az egymilliót és még nem gondoltunk nagyot. Hát mi az az egy a sokhoz képest, amit szétharácsoltak itt a go­noszok. Ha nagyon megszo­rítanak gazdaságilag, akkor is csak azt tudom mondani, csekélység. Egymillió tény­leg nem sok. Még egy gyerek­otthonnak se. Megbízott főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, 58238341) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt-politika- (58238338), Sidó H. Zoltán-gazdaság ­(58238310), - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma ­(58238338), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/ A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 58217054, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenet­rögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Šamorín. Kül­földi megrendelések: PNS ES-vývoz dače, Košická 1, 813 81 Bratislava. Újság­küldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. decem­ber 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: voxnova@isternet.sk A gazdasági csomagtervben csak fekete színt találtam.. (Peter Gossányi rajza) Orbán Viktor magyar miniszterelnök át akarja helyezni székhelyét Múzeumi darabok Nem szeretnék más ország belügyeibe való beavatko­zással megvádolhatónak tűnni, de ha a magyar kormányfő megtisztelt bennünket azzal, hogy 15 millió magyar miniszterel­nökének mondta magát, hadd tiszteljem meg virtu­ális miniszterelnökünket azzal, hogy véleményt mondok hivatala egyik legutóbbi döntéséről. LjSZKA JÓZSEF Ukázt kapott a budapesti Népraj­zi Múzeum vezetősége, hogy az egész múzeumot március 31-ig el kell költöztetni, mivel a volt Kúria épületére („amely különben sem méltó" nemzeti kulturális öröksé­günk e jelentős szeletének pre­zentálására) a miniszterelnöki hi­vatal vetett szemet (azt „méltó körülmények között" szeretnék tudni). Az elmúlt kormányok ide­jében többször fölvetődött az öt­let, de maradt az ötlet szintjén. A mostani magyar kormányzat fia­talosan, gyorsan cselekszik: föl­ajánl egy gázgyárat, egy kaszár­nyát, egy kastélyt, akármit, tessék választani, és gyorsan, szakszerű­en kiköltözni! Arra az ellenvetés­re, hogy a legutóbbi költözéskor a műtárgyak 8-10 %-a megsemmi­sült, az egyik minisztériumi alkal­mazott azt válaszolta, senkinek A legutóbbi költözés során a műtárgyak 8­10 %-a megsemmisült. nem érdeke, hogy egy költözte­téssel tovább pusztuljanak. „Az a kérdés, megfelelően kezelik-e ezeket". Ő már csak tudja... Nézzük, mi szól amellett, hogy a Néprajzi Múzeum mostani lie­lyén, a Kossuth téren, a parla­menttel szemben álló épületben maradjon. Néhány esztendeje el­OLVASÓI LEVELEK Maradandó élmény volt Sokunknak nyújtott maradandó élményt a tévében bemutatott Melyiket a kilenc közül című film. A nagy mesélő valamennyi művének van reális magja. En­nek a kis elbeszélésnek is meg­volt a valós háttere. Az író korá­ban nem volt ritka a népes csa­lád, a szülők a nincstelenségben is vállalták a gyermekáldást. Ez akkor természetes volt. Ezeréves készült az állandó magyar kiállí­tás, amely méltó módon prezen­tálja a magyar népi műveltséget (a 15 millió magyar viszonylatá­ban), és bemutatja a magyaror­szági nemzeti kisebbségek népi kultúráját is. A külföldi turisták nagyobb megerőltetés nélkül megtekinthetik a valóban szép ki­állítást, amely nemcsak azokat az értékeket tükrözi, amelyekkel mi, magyarok gazdagítottuk az euró­pai műveltséget, hanem azokat a jelenségeket is, amelyeket az eu­rópai kulturális áramlatok hatá­sára szervesen beolvasztottunk népi műveltségünkbe. A kiállítás kézzelfogható bizonyítékait szol­gáltatja a magyar nép és kultúrája európai kötődéseinek. Most, ami­kor Magyarország a legjobb úton halad az európai integráció felé, le akarjuk „rombolni" a kész kiál­lítást, hogy aztán, Isten tudja mi­kor és hol, de jó néhány év múlva felépítsük újra. Az új hely bizto­san nem lesz ilyen reprezentatív és a turisták által frekventált, nem valószínű, hogy annyi kül­földi látogatója lesz, mint ennek. S mindezt épp akkor tesszük, amikor az ország (mit ország: az egész magyarság!) a Szent Ist­ván-i államalapítás ezredik évfor­dulójának megünneplésére ké­szül. Ha elég balszerencsések le­szünk (márpedig ez a mi kártya­paklinkban mindig benne volt), könnyen előfordulhat, hogy Ma­gyarországnak (és a magyarság­nak) 2000-ben nem lesz méltó ál­landó magyar néprajzi kiállítása! A múzeum nagyjából csaknem negyedmillió műtárggyal rendel­kezik, aminek csak töredéke lát­ható a kiállítótermekben. Ezen kí­vül (s ez legalább ilyen fontos!) európai jelentőségű szakkönyv­tárral, óriási adat-, fotó-, film-, hang- és videotárral rendelkezik. A költözködésnek „hála" ezek a pótolhatatlan források hónapok­ra el lesznek zárva a kutatók elől, most, amikor Kárpát-medence­szerte készülnek a millenniumi kiadványok. Ezek pedig nem ke­múltunknak ez az alapja. Csak így tudott a nemzet évszázado­kon át fennmaradni, és kivédeni a külső és belső romlást, a táma­dásokat. A film után többen aka­ratlanul is összehasonlítottuk a múltbeli és a mai népesedési vi­szonyokat. Eszünkbejuttatta a megromlott családi életet, az er­kölcsi züllést és süllyedést, a nép­szaporulat csökkenését. Azt hi­szem, a szórakozás mellett ezért is érdemes volt megnézni a fil­met: ráterelte figyelmünket fáj­dalmas, égető gondunkra. Demeter Ferenc Szepsi rülhetik meg a Néprajzi Múzeum adattárát és fotótárát. így aztán a múzeum költöztetése óhatatla­nul rányomja bélyegét számta­lan, az ünnepségekre készülő néprajzi kiadványra is. S nem ép­pen pozitív értelemben... A minisztereinöld hivatal embe­rei gyakran és szívesen beszélnek szakmaiságról, miközben az első lépések megtétele előtt nem egyeztettek a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma illetéke­seivel, hogy az érintett múzeum vezetéséről ne is beszéljek. Érthe­tő, hogy a „kultúrállamokra" hi­vatkozva létre szeretnének hozni A múzeum csaknem negyedmillió mű­tárggyal rendelkezik. Budapesten egy kormány-negye­det, s ebben a Kúria épületében székelő Néprajzi Múzeum igen­csak kakukktojás lenne. De a „kultúrállamokra" az is jellemző, hogy a nemzeti kulturális örökség egyik legfontosabb alapkövének számító intézmény költöztetését legalább egyeztetik a szakmával. Való igaz, a Kúria épülete nem múzeumi célokra épült (melles­leg a Néprajzi Múzeumnak fenn­állása óta ez a nyolcadik épüle­te!), ám a Néprajzi Múzeum mára jól „belakta magát". Ha a magyar kormánynak annyi pénze van, akkor tessék kiírni egy pályáza­tot, annak elbírálása után méltó helyen (!) tessék felépíteni egy új, a 21. század követelményeinek megfelelő néprajzi múzeumot. A fejlett kultúrájú demokráciákra valami ilyesmi a jellemző. Ennek persze van egy hátulütője: időbe kerül, s bizony ebben az évezred­ben bajosan költözhetne a mi­niszterelnöki hivatal a Kossuth té­ri pompás épületbe. No, de a de­mokrácia időigényes... A szerző a komáromi Etnoló­giai Központ igazgatója Újra a posta titkairól A január 8-i számban olvastam a komáromi kedves levélíró, Hostina Irén írását a posta tit­káról. Ő jobban járt az üdvöz­letekkel, mint én, illetve a lá­nyom, mert ha késve is, de megkapta a küldeményeket, vi­szont az enyém Margaret Mitchell regényét juttatja eszembe: „Elfújta a szél". Ugyanis december 28-án hét­főn az izsai postán feladtam három üdvözlőlapot Komá­TALLÓZÓ SLOVENSKÁ_REPUBUKA „Miért segít állandóan a szlo­vák kormány a magyaroknak ilyen alkotmányellenes törvé­nyekkel?" - kérdezi a volt okta­tásügyi miniszter. „A kétnyelvű bizonyítványok bevezetése a magyar iskolákban egyszerűen példátlan. Hiába beszélnek a Magyar Koalíció Pártja képvi­selői, értesüléseim szerint a szocialista Csehszlovákiában sem volt törvény, csak úgy, egyszerűen szokásból adták ki." Eva Slavkovská bírálja a szlovák kormányt, mivel az adófizetők pénzéből bőkezűen osztogat a lakosság kilenc szá­zalékának. „Az ilyen kormány irigylésre méltó" - jelentette ki. Anna Malíková, a Szlovák Nemzeti Párt frakcióvezetője szerint nemcsak a fasiszta és kommunista rendszer áldoza­tait kellene kárpótolni, megér­demelnék azt a Felvidék 1938­as megszállásának áldozatai is. „A magyarok, látom, szívesen hozzájárulnának ehhez, hiszen hivatalosan eltemették Horthy Miklóst" - gúnyolódott. NOVÝ ČAS Valószínűleg február hetediké­ig elkészül az a „fekete könyv", amely Vladimír Mečiar kabi­netjének működését hivatott elemezni - nyilatkozta Mikuláš Dzurinda a Castá-Papierničkán tartott koalíciós megbeszélé­sen. A kormányfő fontosnak vélte a találkozót, szerinte rendszeresen és minél gyak­rabban kellene találkozniuk a kormánypártok vezetőinek. „Legjobb lenne, ha kölcsönös bizalommal" - tette hozzá. Jozef Migaš házelnök ugyanak­kor kijelentette: egyre fogy a gazdasági megszorító intézke­désekhez szükséges jogi nor­mák elfogadására megszabott idő. „A polgárokat ennek elle­nére mindenről alaposabban kellene tájékoztatni." - mond­ta Jozef Migaš. PRÁCA Január hetedikén gördült ki az új pozsonyligetfalui állomásról az első Bécs felé tartó vonat. A lehetséges legrövidebb vasúti pálya kiépítésével a Bécs-Po­zsony menetidő egy órára csök­kent. Nosztalgiavonatnak is be­illik: a régi pozsonyiak még em­lékeznek a háború előtti „béke­időkre", mikor még villamos járt a két város között. A tervek szerint ha nem is „villamos-sű­rűséggel", de valószínűleg leg­alább kétóránként fog közle­kedni Pozsony Ligetfalu-Kitt­see-Pama-Gattendorf települé­sek érintésével. Igény jelentke­zett egyenes bécsi járat létreho­zására Poprádtól, vagy akár Kassától is, a kétirányú pálya, a nagy teherbírású kikötői híd minden bizonnyal állni fogja a sűrű forgalom okozta megter­helést. Egy probléma mégis megmaradt: a pozsonyi főállo­mást és ä ligetfalui terminált csak egy kis áteresztő képessé­gű pálya köti össze, így az állo­mások közötti gyors utas­szállítást a városi tömegközle­kedési vállalat fogja ellátni. romba. Köztük egyet Alexand­ra lányomnak címezve január 2-i névnapjára, amit a mai na­pig (jan. 11.) nem kapott meg. A másik két címzett megkö­szönte, a lányom pedig meg­kérdezte: Anyuci, tényleg fel­adtad? Talán egyszerűbb lett volna, ha a 4 koronás bélyeg helyett 6 koronáért buszra szállok és személyesen adom át neki. így nem kellett volna magyarázkodnom. De akkor minek a posta? Tisztelettel hű olvasójuk: Lévai Józsefné Izsa

Next

/
Thumbnails
Contents