Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-08-12 / 32. szám
Kultúra 1998. augusztus 12. Geszty Szilvia ősszel operát rendez. Folytatja azonban a szopránok versenyét is. Dalverseny a csendeseknek „Nekem szinte csak a zsűrizésben kell részt vennem...” Inkey Alice feltétele Réfi Zsuzsanna ______________ Ju bileumot ünnepelhet idén a Geszty Szilvia Nemzetközi Kolo- ratúr Énekverseny. Éppen tíz évvel ezelőtt rendezték meg az első ilyen megmérettetést, amelynek magyar győztese volt Iván Ildikó személyében. Azóta kétévente mérhetik össze tudásukat a fiatal énekesek. A kiváló koloratúr- szoprán, Geszty Szilvia, aki bejárta a világ nagy operaszínpadait, a nemzetközi zenei fesztiválok állandó szereplője volt, s a stuttgarti zeneakadémia, majd a zürichi főiskola mesterosztályában tanított, mindig részt vesz a zsűri munkájában. Ön több énekversenyt nyert pályája kezdetén, s ezek Is nagy szerepet játszottak nemzetközi karrierjének elindításában. Ez ösztönözte arra, hogy létrehozza ezt a versenyt? Nem ez volt az indító ok. Több énekversenyen zsűriztem, s azt tapasztaltam, hogy az nyer, aki ordít. Koloratúrát pedig nem lehet kiabálva énekelni. Ezért aztán úgy döntöttem, lehetőséget adok a valódi koloratúrénekesek- nek. Egyébként megmondom őszintén, hogy többet vártam. A mai fiatalok türelmetlenek, mindent azonnal akarnak, pedig a jó éneklést nem lehet meggyorsítani. Milyen ön szerint a jó éneklés? Én hangfetisista vagyok. Az operában szerintem a hang a legfontosabb, minden más, a külső, a színészi képességek csak ezután következnek. S úgy állítom ezt, hogy Felsensteinnel dolgoztam együtt, tehát nem a lefúrt lábú énekesek hagyományát követem. Az operában akkor is a hang a döntő, s ezért is vagyok időnként elkeseredett, amikor az énekversenyeken, mesterkurzusokon meghallgatom a fiatal művészeket. A legborzalmasabbak a szopránok, és ez engem két- ségbeejt. Ilyenkor mindig elhatározom, hogy megírom már végre az éneklés technikájáról szóló könyvemet, amit a lustaságom miatt évek óta halogatok. Az éneklés ugyanis olyan egyszerű! Természetességre kell törekedni, arra, hogy hagyják, hadd szóljon a hang. Persze jó mesterből is egyre kevesebbet lehet találni. A nagy énekesek között ritka kivétel, aki valóban tud tanítani, aki pedig sosem állt színpadon, hogyan mond bármit is? Sok a jó hang, de egyre kevesebben tudnak énekelni. Ezért azoknak, akik nem jutnak tovább a versenyzők között, de érzem bennük a tehetséget, mindig írok néhány sort arról, szerintem hogyan tudnának továbbfejlődni. Tavaly adott Budapesten egy mesterkurzust. Lesz ennek folytatása? Szívesen jönnék, de számos anyagi és egyéb kérdésen múlik, hogy ez megvalósul-e, egyelőre még tárgyalunk a folytatásról. Egyébként elég betáblázott a naptáram, hiszen Budapest előtt például Finnországban adtam mesterkurzust, s idén még Wei- marban, Neustadtban és Luxemburgban is foglalkozom fiatalokkal. Emellett a versenyek megszervezése is sok munkával jár, de szerencsére az ügyek nagy részével a féljem foglalkozik, nekem szinte csak a zsűrizésben kell részt vennem; persze ez is elég fárasztó. Ősszel viszont kipróbálhatja magát egy új műfajban is, hiszen Poznanban színpadra állítja a Don Pasqualét. Régóta foglalkoztatja a rendezés? Nem, eddig nem jutott eszembe, hogy színre vigyek operákat, most azonban, amikor megkérdezték tőlem, hogy lenne-e kedvem ezt a Donizetti-vígoperát megrendezni, azonnal igent mondtam. Rengeteg a tapasztalatom, hiszen az edinburghi, salzburgi, müncheni és glyndebourgi fesztiválokon rendszeresen dolgoztam kiváló rendezőkkel, s gondoltam, megpróbálom a tudásomat átadni, hátha tudok valami jót, érdekeset létrehozni. A premier október 11-én lesz, utána majd meglátjuk, hogy érdemes-e folytatnom! Heti kultúra Könyvespolc Mészáros Károly: Voltam Európában A szerző negyedik önálló kötetét veheti kezébe az olvasó. A Magánügyek, A nagy ember halála, valamint a Sötét verem után a közelmúltban a Voltam Európában című elbeszélés- és vallomáskötet jelent meg, a Nap Kiadó gondozásában. A kötet elején megelevenedik a Dunazug környéke (Párkány vidéke) szőlőskertjeivel, szorgos munkásembereivel. A szerző szemléletesen mutatja be az ottani ember földszeretetét, mentalitását; aki ha már nem bír dolgozni, akkor legalább biztatja, irányítja a többieket. A vidék távlati perspektíváján túl a szerző megismertet bennünket a háztáji gazdaság sokszínű világával: a kertészkedéssel, állattenyésztéssel, no meg a gazda ház körüli „ezermesteri” teendőivel. Ez a vallomásféle amolyan szubjektiven kitárulkozó Nagy La- jos-i Kiskunhalom, bár Mészárosnál nem jelenik meg a falusi közösség, csak a szűkebb családi kör, ahol a Mama áll döntően az előtérben. Mészáros Károly kesernyés szájízzel emlegeti az örökös küszködést, az egzisztenciális problémákat, hiszen ha az ember nem képes „könnyelmű kölcsönökre építeni az életét, s a napi keresetéből kíván megélni, előbb- utóbb a perifériára szorul”. A könyv olvastán Illyés Gyula Puszták népe jut eszembe. Míg azonban Illyés általánosságban térképezi fel a pusztai életet, addig Mészáros Károly egyéni élményeit veti papírra. A könyv lapjain megelevenedik a béresek sanyarú sorsa egészen a lehetséges felemelkedésig (mert az sem sikerül mindenkinek). Végigbarangolni a pusztákat, s végül megállapodni a málladozó vályogházban, amely végül a szülők (béres és cseléd) első önálló lakása lett. A szerző egy pillanatra sem feledkezik meg a Csallóköz népének végtelen szomorúságáról és fájdalmáról. Ezek a szorongások a mai napig nyomot hagytak valamennyiük lelkületé- ben: a kitelepítések borzalmai és megpróbáltatásai, ártatlan emberek meghurcolása és megalázása, a kommunista rendszer vízduzzasztó gigantomániája, a nagyszámú idegen segédmunkás idetelepítése, a közigazgatási központtal nem rendelkező falvak elsorvasztása, ahol a tudatosan kimért apró építkezési telkeken a családi ház mellé még csak egy valamirevaló zöldségeskertet se lehetett telepíteni. Mészáros Károly tehát egy tájegységről ad áttekintést: a Csallóköz élő lelkiismeretének megszólal tatója. (Nap Kiadó, Dunaszerdahely) Köbölkúti Varga József Közlemény A Kírályhelmeci Városi Egyetem - Kírályhelmeci Akadémia igazgatósága felvételt hirdet a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Kihelyezett Tagozatára az 1998/99-es tanévre matematikából és történelemből (írásbeli + szóbeli). A felvételi vizsga időpontja: 1998. szeptember 2-3. Jelentkezési határidő: 1998. augusztus 25. Érdeklődni és jelentkezni lehet írásban az intézmény tí- mén vagy telefonszámán/fa- xon: Kírályhelmeci Városi Egyetem - Kírályhelmeci Akadémia, Hlavná ul. 49; 077 01 Král’ovsky Chlmec, tel./fax: (0042D-949-212 52. Regény M adridba érkezésükkor távolról sem hatottak olyannak, mint két egymással jóllakott szerelmes, sőt elég tartalékuk volt ahhoz, hogy új házasokként viselkedjenek. Szüleik mindenről gondoskodtak. Ahogy földet értek, egy proto- koll-tisztviselő fölment az első osztályra, hogy Nena Dacoménak átadja szülei nászajándékát, a fehér nercbundát, melyet fénylő fekete sávok díszítettek. Billy Sánchez báránybőr zekét kapót, az volt a téli idény slágere, és annak az autónak a kulcsát, mely meglepetésül várt rá a repülőtéren. Szülőföldjük diplomatái a hivatalos fogadóteremben vártak rájuk. A nagykövet és felesége barátja volt mindkettőjük családjának, a férfi, eredeti foglalkozása orvos, még Nena Daconte születésénél segédkezett is, és most olyan ragyogó rózsacsokorral fogadta, hogy a vízcsöppek is mesterségesnek hatottak a szirmokon. Az újdonsült asszony előbb tréfálkozva megcsókolta őket, kicsit zavarta friss nászához képest korai állapota, majd átvette a csokrot. Amikor megfogta a rózsákat, az ujjába beleszúrt egy tövis, de bájosan túltette magát a kellemetlenségen.- Szándékosan történt - mondta -, hogy a gyűrűmre felhívjam a figyelmet. Véred nyoma a havon Gabriel Garcia Márquez 3.rész Az egész követség megcsodálta a pazar gyűrűt, mely egy vagyonba került, nem is annyira a briliánsok minősége, hanem inkább szépen megőrzött régisége miatt. Senki sem törődött azzal, hogy a fiatalasszony ujja vérzik. Érdeklődésüket az új kocsi kötötte le. A nagykövet jó humorral, miután kivitte az autót a repülőtérre, celofánba csomagoltatta, és egy hatalmas arany masnival köttette át. Billy Sánchez nem méltányolta az ötletet. Úgy odavolt, hogy mielőbb lássa a kocsit, hogy egyetlen mozdulattal letépte a csomagolást, és elállt a lélegzete. Az évad új, lenyitható tetejű Bentleyje állt előtte, valódi bőr kárpitozással. Az ég hamuszínben játszott, a Guadarrama felől metsző, jeges szél fújt, Billy Sánchez nem téli ruhába öltözött, de nem érezte a hideget. Az egész diplomatatársaságot ott váratta a fedetlen parkolóban, nem ért el a tudatáig, hogy miatta összefagynak, végigtapogatta az autót, megismerkedett minden parányi részletével. Aztán a nagykövet mellé ült, és a rezidenciához irányította, ahol már megterítettek az ebédhez. Menet közben a város nevezetességeit mutogatta, de az ifjút fogva tartotta a kocsi bűvölete. E lőször jött el szűkebb hazájából. Végigpróbálta az összes magán- és nyilvános iskolát, ugyanazt az évfolyamot ismételgetve, míg végül mindenütt az ellenszenv légkörében lebegett. Az otthonitól annyira különböző város láványa, a sok hamuszürke háztömb a nappal is égő lámpákkal, a kopár fák sora, a tenger távolléte lassanként az elhagya- tottság érzésével töltötte el szívét, de levertségét igyekezett elhessegetni. Bár rövidesen, anélkül, hogy észrevette volna, a feledés csapdájába esett. Csöndben, váratlanul ítéletidő támadt, először az évben, és mire kijöttek a nagykövet ebédjéről, hogy folytassák útjukat Franciaország felé, ragyogó hótakaró borította a várost. Billy Sánchez akkor megfeledkezett az autóról, a jelenlévőkről, hangos rikoltozás közepette marokszám szórta fejére a porzó havat, és az utca közepén hempergett benne. Nena Daconte akkor vette észre, hogy az ujja vérzik, amikor elhagyták Madridot, a vihar után áttetszővé vált délutánon. Meglepődött, hiszen alig érezte, hogy gyűrűsujja megsérült, amíg szaxofonon kísérte a nagykövemét, aki hivatalos ebédek után vissza- tarthatatlanul operaáriákat énekelt. Miközben a legrövidebb utat mutatta férjének a határ felé, időnként öntudatlanul leszopta ujjjáról a kiserkenő vért, és csak a Pireneusoknál jutott eszébe, hogy gyógyszertárat keressen. Azután elmerült a napok óta nélkülözött álomban, és amikor felriadt arra a lidércnyomásra, hogy az autó vízen gumi, hosszú ideig eszébe sem jutott zsebkendőbe csavart ujja. Látta a műszerfal ragyogó mutatóján, hogy három óra múlt, utánaszámolt, és rájött, hogy elhagyták Bordeaux-t, Angouleme-et és Poitiers-t, a Loire töltése mellett haladnak, melyet vízzel árasztott el az esőzés. A holdfény átszűrődött a ködön, és a kastélyok a fenyvesek között kísértetmeséket idéztek. Nena Daconte jól ismerte a vidéket, és kiszámította, hogy már csak háromórányira vannak Párizstól, Billy Sánchez pedig rendületlenül ült a kormánynál. -Vadember vagy - mondta neki -, több mint tizenegy órája vezetsz éden-szomjan. Félje még mindig az új kocsi szédületében leiedzett. Bár a repülőn keveset és rosszul aludt, még élénk volt, és úgy érezte, elegendő energia van benne ahhoz, hogy hajnalra Párizsba érjen.- Még fűt a követségi ebéd - mondta. És minden logika nélkül hozzáfűzte: - Végtére is Cartagenában csak most jönnek ki a moziból. Otthon tíz óra lehet. N ena Daconte ennek ellenére félt, hogy Billy elalszik vezetés közben. Kibontotta a számtalan ajándékdoboz egyikét, amelyekkel Madridban elhalmozták őket, és egy cukrozott narancsot próbált férje szájába tömni. De az elhárította.- Egy igazi férfi nem él édességgel-vetette oda. Orleans előtt felszállt a köd, az óriás telihold tisztán ragyogott a behavazott vetések fölött, de a forgalom erősödött, hatalmas zöldséges teherautók és boros tartálykocsik húztak Párizs felé. Nena Daconte szívesen segített volna férjének, de erről még említést sem mert tenni, mert az első alkalommal, amikor együtt ültek kocsiba, Billy kifejtette neki, nincs nagyobb megaláztatás egy férfi számára, mint ha engedi, hogy az asszony vezessen, (folytatjuk)
