Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-08-05 / 31. szám
8 1998. augusztus 5. Karlovy Vary idei fesztiválján a filmek mellett mást is láthatott a közönség. Szórakozott is nagyon Húsvét a nyárban, avagy ki mit kapott és miért? Szabó G. László Két csiga áll a kétszer három sávos autópálya szélén, a száraz, sivár földúton, és néznek át a túloldalra, ahol gyönyörű zöld a fű, dús a mező. „Te, ha mi egyszer oda átjuthatnánk...!” - sóvárog az egyik. Mire a másik: „Ugyan, kérlek, oda születni kell!” Hasonlóan ábrándozhat Kelet- Európa számos rendezője, amikor a nagy költségvetésű nyugati produkciókat vagy akár a „szuperolcsó” amerikai független filmeket nézi: „Jó lenne egyszer odaát dolgozni, jobb feltételek között, nem kolduspénzen, igazi sztárokkal forgatni.” Men- zeltől, Mihalkovtól, Makk Károlytól sosem hallottam ilyet. És nem azért, mert annál sokkal büszkébbek. Azért nem, mert éppen ők, akik már belekóstoltak egy-egy koprodukcióba, vagy „bérmunkát” is vállaltak valamilyen nyugati filmben, pontosan tudják: a „művészi szabadságtól” vagy a magasabb költségvetéstől nem okvetlenül függ a minőség. Vágyakozni persze lehet, az önáltatás azonban még senkit sem vitt előbbre. Amerikával, a hollywoodi stúdiók receptre készült szuperprodukcióival amúgy sem érdemes versenyezni. Maga alatt vágja a fát az a rendező, aki híres-neves tengerentúli kollégáit próbálja utánozni. Kelet-Európábán nem lehet és nem is kell „Warner Brothers”-fil- meket forgatni. Itt mások a hagyományok, máshogy érzünk, máshogy gondolkozunk, máshogy élünk. Ki tudja, miért, valahogy nem kötelező a happy end. Vladimír Michálek, a kilencvenes évek cseh filmgyártásának egyik jeles erkölcsrendésze (Amerika, Elfelejtett fény) Sekalnak meg kell halnia című legfrissebb munkájával, amely az idei Karlovy Vary-i fesztivál nyitófilmje volt, már az Óperen- cián túlra kacsingat. Legalábbis ami a történet tálalását, a szakmai fogásokat, a rendezői megoldásokat illeti. 1943 nyarán, egy festői morva faluban felizzik a gyűlölet. De nem a németek ellen, hiszen a háborúnak még a szele is elkerüli az itt élőket. Sekalt, a falu leggazdagabb lakóját veti ki magából a közösség, ezt a fattyúként nevelkedett durva, tisztességtelen, megzaboláz- hatatlan, sem Istent, sem embert nem tisztelő vadat, aki úgy tett szert hatalmas birtokára, hogy a Birodalom besúgója lett. Sekalt meg kell ölni - döntenek a falusiak, ám a tett végrehajtását egyikük sem vállalja magára. Marad hát az idegen, aki a németek elől bujkál a faluban. Őt kérik, illetve fenyegetik meg: ha nem végez vele, fel is út, le is út. A lengyel Olaf Luba- szenkót, aki „vendégként” gyilkol a cseh filmben, a legjobb férfialakítás díját nyerte a fesztiválon, s bár megérdemelte, a drámai csúcson komédiába illő jelenetre késztették. Jóval a véres öldöklés után, amikor halálos sebével már rég a porban feküdt, engedve a rendezői óhajnak, a hitelességgel mit sem törődve, még egyszer feltápászkodott, és látványosan összecsuklott. A pozitív hős elnyerte méltó jutalmát: a nézők harsány nevetését. Eme kínos jelenettel együtt a Sekalnak meg kell halnia magasan kiemelkedett a játékfilmek versenyéből. Olyannyira, hogy a fesztivál filmpiacán a külföldi forgalmazók többsége ezt vette meg a cseh kínálatból. És ez az alkotás képviseli majd Csehországot a Los Angeles-i fesztivál versenyében is. Karlovy Vary ez évi mustrája egyébként a zöld jegyében zajlott. Zöld selyemszalagot húztak a színpadról a zsinórpadlásra a megnyitó rabruhába öltözött kaszkadőrei, akik acélkötélen lógtak fejjel lefelé, zöld volt a csaknem háromszáz filmet magába foglaló programfüzet, de még több köze volt a zöldhöz annak a népes seregnek, amelynek minden egyes tagja, megszállott mozirajongókról lévén szó, a fesztiválpalota közelében, a szabad ég alatt vetette meg ágyát. Közép- és főiskolások végeláthatatlan csapata szállta meg most is a várost, s mivel minden pénzüket belépőjegyre költötték, a kollégiumok, a panziók, a „zimmerek” pedig amúgy sem voltak üresek, bokrok alatt, a parkok pázsitján vagy a közeli dombokon terítették ki hálózsákjukat. Ott aludtak akkor is, ha éjszaka eleredt az eső, legfeljebb meghúzták butykosukat, amelyből valahogy sosem fogyott ki a „gyógylikőr”. Nem mintha a Becherovkát ez idő tájt ingyen mérték volna... A reklámra, ily módon, csak a helybeli ostyagyár áldozott. Arra azonban, hogy a fesztivál utolsó napján a morva „zöldek” is megszólalnak, senki sem gondolt. Tavaly, ugyancsak záróakkordként, másfajta botrány kerekedett. Akkor bombariadót fújtak, mert egy ismeretlen telefonáló merő jó szándékból elárulta: Milos Forman filmje, a Száll a kakukk fészkére vetítése előtt levegőbe repül a Thermál Szálló. A „huzat” szerencsére elmaradt, és bár a fesztiválnak helyt adó, szocialista realista stílusban épült szálloda azóta is ormótlan betonkolosszusként uralkodik a városon, sokan nem is bánnák, ha eltűnne végre a Kolonnád kapujából. De vissza a zöldekhez, illetve az idei „botrányra”. Jirí Menzel, hogy országvilág tudtára adja: Bohumil Hrabal regénye, az Őfelsége pincére voltam megfilmesítéséről csak azért csúszott le, mert egy Jirí Sirotek nevű, nem éppen becsületes producer lehetetlen helyzetbe hozta, büntetésképp ugyanazt a módszert választotta, mint annak idején Ludas Matyi. „Elnáspángolta” Döbrögi urát. Egy vékony kis vesszővel jó párszor végigsuhintott rajta. Bent a moziban, ezerkétszáz néző szeme láttára. Persze csak szimbolikusan, hogy a szégyen legyen igazán nagy, ne a fájdalom. Lett is aztán sok hűhó - semmiért! Menzel - aki által Sirotek potom áron kapta meg Hrabaltól a megfilmesítés jogát, majd több milliós haszon fejében eladta a Nova tévétársaságnak - valóban nem akart többet, csak nyilvánosan megszégyeníteni egy tisztességtelen embert, pár óra leforgása alatt „botrányhős” lett. „Én ujjongani kezdtem, amikor meghallottam, mi történt - kommentálta az eseményeket Pos Kati, a magyar film csehországi »nagykövete«, az Oscar-díjas rendező régi munkatársa. - Nem is gondolkoztam ezen, annyira örültem, hogy megtette. Nekem ugyanis szent meggyőződésem már évtizedek óta, hogy Hrabalhoz igazából csak Menzel ért, nála jobban senki sem tudja filmre vinni. Többen próbálkoztak, de senkinek sem sikerült. Ráadásul ez a könyv Hrabalnak talán a legfontosabb, legjobb és legszebb műve, Menzelnek pedig, túl a hatvanon, ötéves hallgatás után ismét forgatnia kellene egy értékes filmet. És ez lehetne az, ha a Nova nem tévésorozatot akarna, amire Menzel nem vállalkozik. A filmreviteli jogok körül azonban már annyi a disz- nóság, ezt már úgy összekuszálták a pénzes emberek, hogy szerintem az az igazi szégyen! Én tehát Menzel oldalán állok, és tudom, hogy nem vagyok egyedül. Jó, hogy végre valaki kimutatta, mit érez ilyen helyzetben. Hogy mit engedhet meg magának egy Oscar-díjas rendező? Végül is... a levesébe köpjön? Gyűlölködjön a lelke mélyén? Ö biztosan tudta, mit csinál, és számolt vele, hogy ennek visszhangja, sőt következménye lesz. És úgy érzem, nemcsak a saját nevében tette ezt, hanem elsősorban Hrabal nevében, akit tisztelt, becsült és szeretett. Hogy ezt az egész bonyodalmat részben ő okozta, mert Menzelen kívül mással is szerződést kötött? Beteg volt már, neki ezt meg kell bocsátani.” És hogy a „zöldeket” se tévesszük szem elől: morvaországi pártjuk frissiben, a történtek után feljelentést tett Menzel ellen, hogy kárt tett a természetben, mert letört egy ágat. Mellesleg ez is jó anyag lehetne egy filmhez. A milliókat bezsebelő producer esete a pórul járt rendezővel. A megszállott mozirajongók a szabad ég alatt vetették meg ágyukat. Jirí Menzel kétszáz mozinéző szeme láttára elnáspángolta Jirí Siroteket. Jaromír Hanzlík, a Sörgyári capriccio nagyhangú Pepin bácsija és a film rendezője, Jirí Menzel egy késő esti fogadáson. A vesz- sző itt még szóba sem jöhetett. Az egy későbbi ötlet. Hogy kinek a fejében született, azt már sosem tudjuk meg. Pascal Montpetit kanadai francia színésznő. Charles Binamé Kristály Glóbuszt nyert Teljes szívvel című filmjében övé a főszerep. A nő, akit játszik, feleslegesnek érzi magát az életben, s hogy változtasson szűnni nem akaró magányán, veszélyesjátékba kezd. Id lit meg utcán, kávéi kozóhelyeken, hog; vele - bárhol és bár lenegy órát. Vállalk tesen mindig akad, tek egyre szélsőség«
