Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-07-01 / 26. szám
8 1998. július 1. Riport Az amatőr diák- és felnőtt-színjátszóegyüttesek fesztiválja A XXXV. Jókai-napok margójára Kiss Péntek József __________ Ah hoz, hogy a Deszkákon meg tudjon szólalni a lélek, kell a művészi szó. Ahhoz, hogy a gondolat az esztétikum által a színpadra vetített szárnyalás legyen, hogy megteljen a szív melegével, Rájuk van szükség! Rájuk: a mozdulókra, a megszólalókra, az önmagukat kiadókra, az önmagukat a gondolat erejével erősítőkre. A színjátszókra. A fesztivál újságja, a Visszhang hű krónikás. Több mint egy évtizede már, hogy napról napra nyomon követi a találkozó minden eseményét, fontos pillanatát. Az idén sem volt ez másként. Naponta, a délutáni órákban vehették kezükbe a szereplők és az érdeklődő közönség. Ráadásul a megőrzött példányok által remélhetőleg az utókorra is marad valami, ami több, mint a megtartó, de véges idejű emlékezet. Amatőr színjátszásunk történetét figyelve, őszintén szólva, voltak termékenyebb évek is. Olyanok, amikor minden magyarok lakta járás és kerület megtartotta a maga fesztiválját. Száz előadás közül a Jókai-na- pokra eljutni valóban rang volt és dicsőség. A nyolcvanas évektől már az egyes előadásokat megtekintő szakmai válogatók látogatták az egyes bemutatókat. Az elmúlt öt évben pedig odáig jutott műkedvelő színjátszásunk (amely egykor nem csak a szocialista terminológia szerint volt „mozgalom”, hanem mögötte valóban tömegek álltak), hogy lassan nincs miből válogatni. Keserű tények, de ki kell mondani. Az idén négy diák- és öt felnőttegyüttes jelentkezett. Ezek meghívást is kaptak, és elmentek Komáromba. Meg kell vallani azt is, hogy (különösen a felnőttegyüttesek közül) nem mindegyik érte el azt a színvonalat, amely érdemes a neves színházi szakemberekből álló zsűri általi megmérettetésre. A fesztivál szervezői és a Pódium Színházi Társaság, amely amatőr színjátszóink szakmai társulása, a tanfolyamok szervezésében keresi a kiutat, így az idei seregszemle része volt egy június 14-e és 18-a között zajló intenzív alapképzés is, amelynek folytatását Gútán tervezik (július 13-17.), valamint a zsámbéki fesztivált követően (július 27. és augusztus 2. között) Biator- bágyon. Az ezeket a tanfolyamokat látogató fiatalok közül kerülhetnének ki azok a magukban alkotói késztetést érző fiatal tehetségek, akik új együtteseket szerveznek, és előadásokat hoznak létre. Ehhez azonban környezetük megértő támogatására is szükség van. Középiskoláink vezetőségének és tanárainak erkölcsi kötelességük lenne, hogy ezt az alkotó munkát támogassák. Pedagógiai, embernevelő vonzatairól felesleges különösebben beszélni. Mindenki sejtheti. A városok és községek önkormányzatának, a még működő művelődési otthonoknak és Csemadok-szervezetek- nek, a tehetősebb magánvállalkozóknak pedig az eltűnőiéiben lévő felnőttszínjátszásunkat is támogatnia kellene. Ehhez természetesen olyan művészi önkifejező igénnyel és tehetséggel megáldott egyénekre van szükség, akik színházat akarnak csinálni, teremteni. Az idei Jókai-napok „költségvetése” az elmondottakat nem tükrözi, hiszen a versenybe állt kilenc együttes mellett nyolc vendégprodukciót látott a tátongó széksorokban elszórtan ülő közönség. (Ez egy másik nagy gond, amely a reklám ellenére eddig még soha nem tapasztalt módon jelentkezett.) Szomorú a summázás, igen. Ám az idei rendezvénynek is voltak a résztvevők számára emlékezetes pillanatai, amelyeket sokáig őriznek majd a szívükben azok, akik ott voltak. Hiszen az első kérdés, amelyet egy találkozó után hazatérve hall az ember, így szól: „Na, milyen volt?” Bizonyára így történt ez most is. A válasz egyszerű. Olyan, amilyet teremteni tudunk magunknak. Akkor is egyre türelmetlenebbül várunk a jobb időkre. Addig is Isten tartsa meg az anyanyelven megszólaló gondolat erejébe vetett hitünket; mert ez a hit értelmesebbé képes varázsolni a Teremtőtől kapott legnagyobb ajándékot - az életünket. Amatőr színjátszásunk történetében voltak termékenyebb évek is. Középiskoláink vezetőinek erkölcsi kötelességük ezt az alkotó munkát támogatni. A sepsiszentgyörgyi Mandala Mágikus Színház Az idő arca című szuggesztív erejű mozgásszínházi produkciójával kápráztatta el a közönséget: „A csoport tagjai jórészt olyan fiatalok, akiknek az ezoterikus tudományok terén alapos ismereteik vannak, és akik fel szeretnék eleveníteni a színház és a mágia között valaha létezett kapcsolatot. A szakrális tér megteremtése feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az előadás során a néző elérhesse a katarzis állapotát, amely a csoport tagjainak meggyőződése szerint minden valódi művészetnek a lényege” - vallja Csibi István, az együttes rendezője. Ferenczy Anna, a jeles szlovákiai magyar színésznő azzal a céllal alapította ezt a díjat, hogy a legfiatalabb tehetségeket támogassa. Saját bevallása és tapasztalata szerint nagyon nagy szükség van arra, hogy a fiatal tehetségeket ilyen formában is ösztönözzék e műfaj művelésére. A díjat az idén Szalay Zoltánnak, a gútai Rizsegő Diákszínpad tagjának ítélte oda a zsűri. A hajnalig nyitva tartó fesztiválklub (Pavilon Söröző) arra szolgált, hogy a résztvevők az ismerkedés és szórakozás mellett a látottakról is beszéljenek, vitázzanak. A fesztiválklub mindig is vitatott „eleme” volt a találkozónak, de nélküle mindenképpen szegényebb lenne a rendezvény. Mede Gabriella olyan személyiség és tehetség, akinek magával ragadó lénye ritka jelenség az amatőr színjátszásban. A füleki Macskajáték-előadásban Orbánné megformálásával elnyerte a legjobb női alakítás díját. Az amatőr színjátszásban betöltött szerepéért Komárom város, a Pódium Színházi Társaság és a Komáromi Városi Művelődési Központ Életmű-díjjal tüntette ki a kiváló színésznőt. A Visszhang idei 3. számában így vall: „1979-ben alakult a Zsákszínház. Azóta már sokszor be akartam fejezni, de Mázik István, az együttes rendezője mindig rábeszélt a maradásra. Miatta folytatom a színjátszást, csak azért is!”
