Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-07-29 / 30. szám

Kultúra 1998. július 29. 13 Amerikai, svájci, kanadai résztvevői is voltak a rendezvénynek Népművészeti tábor ’98 A kassai Pribék házaspártól tanulhatták mega gyerekek a szövés egyszeregyét Dömötör Ede felvétele Klein Melinda ___________ Jú lius 8-ától 11-éig zenétől és énekszótól volt hangos a gom­baszögi völgy. A népművészeti tábor résztvevői táncoltak, énekeltek, hangszeres népze­nét tanultak, a gyerekek neme­zeitek, szőttek, és elleshették a fazekasmesterség ősi fogásait. Kár, hogy az időjárás nem ked­vezett a sátorozóknak, hisz jó­formán egész idő alatt szakadt az eső.- Igaz, hogy pocsék időt fogtunk ki, de a meghirdetett program­hoz így is tartani tudtuk magun­kat - mondja Richtarcsik Mi­hály, a Szlovákiai Magyar Folk­lórszövetség elnöke, a tábor szervezője. A táncosok a sza­badban, de fedett helyen gya­korolhattak, így őket nem za­varta az eső. Szabó Szilárd és Németh Ildikó napi hat órában tanított méhkeréki román tán­cokat. Varsányi Ildikó foglalko­zott a zenészekkel, de a gömöri hagyományőrző zenészek is el­jöttek, akiktől valóban sokat ta­nulhatnak a fiatalok. Sajnos, ke­vesebben voltunk, mint tavaly, szerintem ez is a rossz időnek köszönhető. Azért így is volt kö­rülbelül nyolcvan résztvevője a tábornak. Néhány szép, régi mesterség­gel is megismerkedhettek az érdeklődők. Igen, mégpedig nem csupán el­méleti szinten, hanem a maguk valóságában is bemutatták az oktatók ezeket a mestersége­ket. Gyetvai István magával hozta a fazekaskorongját, az égetőkemencét és az agyagot. A hét végére sok szép tál, korsó és bögre került ki a „tanítvá­nyai” keze alól. Gyetvai Zsuzsa a nemezelés ősi mesterségével ismertette meg a gyerekeket. Nem lehetett valami kellemes szappanos, vizes kézzel gyúrni, simogatni a gyapjút kint a hi­degben, mégis mindig tele volt a kézművesek sátra. A kassai Pribék házaspár pedig a szövő­szék használatára, a szövés csínjára-bínjára tanította meg az érdeklődőket. Esténként mulattunk, táncoltunk, jó volt a hangulat. A szerény részvételi díjak fede­zik a tábor költségeit? Távolról sem. Ahhoz, hogy fe­dezzék, a jelenleginek körül­belül ötszörösét kellene kér­nünk. Azt hiszem, úgy elriasz­tanánk csaknem az összes ér­deklődőt, hiszen a legtöbben közülük kispénzű diákok. Nem ez a célunk, ezért fordulunk in­kább az alapítványokhoz, fgy sem dúskálunk a pénzben, de amire kell, arra jut. A rendez­vényt a Gombaszög Fejleszté­séért Alapítvány és Szalóc köz­ség önkormányzata, valamint az Illyés Közalapítvány és a Magyar Köztársaság Művelő­dési és Közoktatási Minisztéri­uma támogatta. Az elmúlt években több vállalkozó is se­gítségünkre volt, idén azonban nem voltunk ilyen szerencsé­sek. Egyedül Varsányi György és László féli magánvállalko­zók ajánlottak fel pénzbeli tá­mogatást, amit ezúton is kö­szönünk nekik. A legelső ilyen tábort Zselizen rendeztétek meg, majd évekig Nagyfödémes adott neki ott­hont. Tavaly óta Gombaszögön találkozhatnak a népművészet iránt érdeklődők. Miért e gya­kori helyszínváltoztatás? Nem akarunk mi vándortábort csinálni. A körülmények miatt alakult így. Zselizen még csak tánctáborban gondolkodtunk, ehhez jött később a zeneokta­tás. Szerettünk volna minél jobb feltételeket biztosítani, ezért esett a választás Nagyfödémes- re. Négy év után azonban kide­rült, hogy ez sem a legszeren­csésebb megoldás. Remélem, hogy Gombaszög az lesz, és vég­leges helyszínnek tekinthetjük. Gyönyörű a környezet, a tanu­lás mellett kirándulni, túrázni is lehet, az oktatáshoz megfelelő, fedett sátrakat tudunk biztosí­tani, megoldható a szállás és az étkeztetés is. Ezenkívül ez a vál­tozás jót tett a rendezvénynek, mert az utolsó nagyfödémesi tá­borba nagyon kevesen jöttek el. Tavaly óta - hálaistennek-jócs­kán megszaporodtunk. Amerikaiak, kanadaiak, svájci­ak is eljöttek a táborba. Hon­nan tudtak róla? Többnyire az Interneten keresz­tül szereztek tudomást a tábor­ról, de vannak már állandó kül­földi vendégeink is. Szeretik ezt a zenét, ezeket a táncokat, ér­deklődnek a kultúránk iránt. Tőlük tudom, hogy megfogta őket ez a hangulat. Sokuknak semmi köze a magyarsághoz, mégis megtanulják a nyelvet, hogy közelebb kerülhessenek a népi kultúrához. Másrészt az amerikai vagy nyugat-európai, „megkoreografált” népi táncok­kal ellentétben a mi táncaink erősen improvizatívak. Mosta­nában sokat beszélnek a kreati­vitáskészség fejlesztéséről. Erre is alkalmas a magyar néptánc, hiszen minden benne van. Heti kultúra Könyvespolc Kopócs Tibor: Album „Hívő ember vagyok, bár a hí- vőségem nem demonstratív. Elgondolkoztató, milyen cso­dát tudott művelni Jézus. Hi­tet tudott adni, szeretette tu­dott buzdítani. Az, hogy a hi­tet, a szeretetet valaki olyan szuggesztív erővel volt képes átadni, hogy majd’ kétezer éve él, az olyan csoda, ami való­ban ritkaság. Óriási feladat a Jézus-arcot mint emberarcot megmintázni, és kihívás, mert annyiféle felfogás, megjelení­tési mód rakódott rá, hogy szinte kánonná vált az ábrázo­lása. (tallósi) Heti jegyzet Utóhang az oktatásromboláshoz Regény A lkonyodon, amikor a határhoz érkeztek, és Nena Daconte észre­vette, hogy gyűrűsujja még mindig vérzik. A csendőr, mielőtt kijött, nyersgyapjú sálat csavart háromszögletű lakksap­kájára, és miközben a karbidlám­pa fényénél az útleveleket vizs­gálta, azon erőlködött, hogy a Pi- reneusokból süvöltő fagyos szél­rohamok te ne döntsék a lábáról. Bár mindkettőjüknek szabály- szerű diplomataútlevele volt, a csendőr az arcukba világított, hogy ellenőrizze, hasonlítanak-e fényképükhöz. Nena Daconte csaknem kislány volt még, vidám madárszemekkel, melaszszínű bőréből a Karib-tengeri nap fé­nye sugárzott a gyászos januári estébe, nyakig beburkolózott nercbundájába, amelyet az egész határőrgamizon évi fizeté­séből sem tehetett volna meg­venni. A férje, Billy Sánchez de Ávila, aki a kocsit vezette, egy év­vel volt fiatalabb nála, és csak­nem olyan szép, mint ő, skótkoc­kás kabátot és sportsapkát viselt. Feleségével ellentétben magas volt, atlétatermetű, acélkemény állkapcsa akár a gyáva gyilkoso­ké. Anyagi helyzetükre legin­kább mégis a platinafényű gép­kocsi utalt, egy vadállat élő ereje áradt belőle, ilyent még nem lát­tak itt, a szegénység határállo­másán. A hátsó ülésen vadonatúj bőröndök és kibontatlan aján­Véred nyoma a havon Gabriel Garcia Márquez 1.rész dékcsomagok tornyosultak. Ott hevert a tenorszaxofon, amely Nena Daconte legfőbb szenvedé­lye volt, egészen addig, amíg a lány meg nem adta magát gyön­géd, tengerparti banditája dü­hödt szerelmének. Mikor a határőr visszaadta a le­pecsételt údeveleket, Billy Sánchez megkérdezte tőle, van-e a közelben patika, ahol bekötnék felesége vérző ujját, a határőr a szelet túlordítva azt tanácsolta, hogy érdeklődjenek Hendaye- ban a francia oldalon. De a hendaye-i határőrök, akik ingujj­ban ültek az asztalnál, verték a kártyát, és közben vörösborba mártogatott kenyeret rágtak jól fűtött, kivilágított üvegbódéjuk­ban, a kocsi márkáját és méretét látva csak intettek, hogy folytas­sák nyugodtan útjukat francia földön. Billy Sánchez többször is rájuk dudált, de a határőrök nem értették, mit akar, az egyik kinyi­totta az ablakot, és az orkánnál dühösebben üvöltötte feléjük: -Merde! Allez-vous-en! Ekkor Nena Daconte, fülig be­burkolózva bundájába, kiszállt a kocsiból, és tökéletes francia nyelven megkérdezte az őrt, hogy hol talál egy gyógyszertá­rat. A katona boros kenyérrel teli szájjal morogta, hogy ez nem tar­tozik rá, még kevésbé ilyen cudar időben, és becsapta a kis ablakot. De aztán jobban megnézte a sé­rült ujját szopogató leányt, aki valódi nercbundába burkolva tündökölt a kísérteties éjszaká­ban, talán elvarázsolt lénynek hi­hette, mert egyszerre barátságo­sabb tett. Elmagyarázta, hogy a legközelebbi város Biarritz, de télvíz idején, ebben a farkasordí­tó hidegben aligha talál nyitott patikát egészen Bayonne-ig.- Súlyos? - kérdezte.- Semmiség - mosolygott Nena Daconte, és felemelte briliáns­gyűrűs ujját, melynek begyén alig látszott a rózsatövis ütötte seb. - Csak egy szúrás. B ayonne előtt ismét rá­kezdett a havazás. Hét­re járt, de az utcák már kihaltak, a házakat be­reteszelték a zord szél elől, és mi­után hiába kerestek patikát, el­határozták, hogy tovább men­nek. Billy Sánchez örült a dön­tésnek. Mohó szenvedéllyel él­vezte a különleges autót, apja túlzott bűntudattal és töménte­len pénzzel engedett fia szeszé­lyének, nászajándékul adta ezt a Bentleyt, melyhez foghatót Billy még soha nem vezetett. Úgy megrészegült a volánnál, hogy minél tovább haladtak, annál ke­vésbé érezte a fáradtságot. Kész volt rá, hogy még aznap éjjel el­érje Bordeaux-t, ahol nászutas- lakosztály várta őket a Splendid Hotelban, és a fiút sem ellenszél, sem hóvihar nem akadályozhat­ta ebben. Nena Daconte viszont kimerült a Madridtól tartó hosz- szú utazástól, az ónos esőtől sí­kos, csak hegyi kecskéknek való úttól. így Bayonne után becsa­varta gyűrűsujját zsebkendőjébe, hogy elállítsa a vérzést, és mély álomba merült. Billy Sánchez észre sem vette, csak éjfél felé, amikor már elállt a havazás, a fe­nyők között hirtelen elcsitult a szél, és a síkság fölött szikráztak az égen a jeges fényű csillagok. Áthaladtak Bordeaux alvó fényei között, csak azért állt meg, hogy tankoljon az út menti benzinkút­nál, aztán lélegzetvételnyi szü­net nélkül vezethessen egészen Párizsig. Annyira élvezte hu­szonötezer font sterlinges játék­szerét, hogy eszébe sem jutott, vajon jó-e ez a rohanás a mellette alvó ragyogó teremtésnek is, aki­nek gyűrűsujján a zsebkendőt át­áztatta a vér, és akinek ártatlan álmába először tört be a bizony­talanság. Három napja házasodtak össze tízezer kilométernyire innen, Cartagena de Indias városában, a fiú szüleinek megrökönyödésé­re, a leány szüleinek csalódására, a hercegprímás személyes áldá­sával. Kívülük senki sem értette, senki sem ismerte e váratlan sze­retem eredetét. Három hónappal az esküvő előtt egy tengerparti vasárnapon kezdődött, amikor Billy Sánchez megrohamozta bandájával Marbellán a női öltö­zőket. Nena Daconte éppen be­töltötte tizennyolcadik életévét, és akkor érkezett meg a svájci Saint-Blaise ChateUene leányne- velő intézetből, hibáüan kiejtés­sel beszélt négy nyelven, meste­rien szaxofonozott, s ez volt az első tengerparti vasárnapja, ami­óta visszatért. Már meztelenre vetkőzött, hogy fürdőruhát húz­zon, amikor kitört a strandon a vakrémület, kiabálás, csákányok robaja hallatszott a szomszédos kabinokból, de nem értette, mi történik, amíg az ajtóretesz te nem röpült, és a lány előtt ott állt az elképzelhető legszebb bandi­ta. Csak egy vonalnyi leopárd- bőrt utánzó fürdőnadrágot viselt rugalmas jó felépítésű testén, amely aranyszínű volt, mint a tengerparti népeké, (folytatjuk) Vas Ottó _____________ Min dnyájan ismerjük a parla­ment által (ugyan csak hat szavazattal) elvetett oktatási törvény elutasításának alapve­tő indokait, hallhattuk és hall­hatjuk a javaslatot benyújtó párt képviselőinek magyar­gyűlölő kirohanásait, engem mégis meglepett, hogy többek szájából (többekközött az ok­tatási miniszter asszonyéból is) elhangzott az a szakmai szempontból teljesen abszurd kijelentés, hogy Szlovákiában senki számára nem lehet ide­gen nyelv a szlovák. Mintha az emberek anyanyelvét egy bi­zonyos területhez való tarto­zás határozná meg. E kitekert nyakú logika alapján megtá­madták a pillanatnyilag egyet­len új oktatási módszert is, amellyel a magyar tannyelvű iskolákban a szlovák nyelv eredményesen oktatható, mert a szlovák nyelvet idegen nyelvként kezeli, és hiába ér­velt a józan ész, miszerint min­den embernek csak egy anya­nyelve van, oktatási szem­pontból pedig az összes többi (bármennyire szereti is őket) számára csak idegen lehet, a politika és az elvakult gyűlölet szakmai ostobaságokra ragad­tatta még az állítólagos szak­embereket is. Vajon miért? Hi­szen jóakaróink” amásik ol­dalon folyton azt szajkózzák, hogy csak meg akarnak ben­nünket tanítani rendesen szlo­vákul beszélni. A szakmai di­lettantizmusról tanúskodó ér­vek azonban, hogy' a magyar gyereknek anyanyelvi oktatási módszerrel kell tanulnia a szlovákot és szlovák nyelven a földrajzot és a történelmet, mivel Szlovákiában él, azt bi­zonyítják, hogy a valódi cél en­nek ellenkezője, vagyis hogy minél kevesebben tanulják meg megfelelő szinten beszél­ni a nyelvet, hogy egyre keve­sebben tudjanak érvényesül­ni, mert már így is túl sokan vannak a magyarok, akik a hi­vatalokban és a politikai fóru­mokon államnyelven tudják képviselni a szlovákiai magyar polgárok érdekeit. Atörvény- javaslat elutasítása most ugyan megállította az elbutí- táson alapuló beolvasztást, de résen kell lennünk, hogy ha­sonló, az ostobaságból böl­csességet kreáló javaslatok a jövőben legalább a törvényho­zásban ne kaphassanak sza­bad utat a megvalósításhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents