Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-12-30 / 52. szám
6 1998. december 30. Kultúra Fábián Gyula kaszkadőr. Forgatás közben egyedül a veszéllyel néz farkasszemet Filmbemutató X-akták Mit is lehet mondani egy filmről, amely a világ egyik legnépszerűbb tévésorozatát ülteti át a filmvászonra? Kinek is ajánlható? Az alkotók szerint mindenkinek: rajongóknak éppen úgy, mint azoknak, akik még egyetlen epizódot sem láttak Mulder és Scully kalandjaiból. Talán nem sértem meg az „ikszakta”- hívőket, ha idézem a sorozat szlogenjét: az igazság odaát van, nem a filmben, és nem a tévében. Kéretik egyiket se úgy nézni, mint a Delta című tudományos híradót! Az ötletgazda, forgatókönyvíró, producer, Chris Carter valamibe beletra- fált, amikor 1993 szeptemberében elindította a sorozatot, amely az elmúlt öt évben számos díjat és elismerést szerzett, valamint nézők millióit szögezte a képernyő elé. A társproducer, Dániel Sckheim szerint az X-akták Amerika közvéleményének azt a csöndesen munkáló sejtelmét fejezi ki, hogy kormányberkekben folyton összeesküvések szövődnek. Az emberek úgy érzik, nem mondják el nekik az igazságot. A moziváltozat - amely csupán erősebb és hatásosabb látványeffektusaiban különbözik a tévéből ismert epizódoktól - ezúttal is halálos veszedelembe sodorja a két FBI-ügynö- köt, akik világméretű ösz- szeesküvés nyomára bukkannak. Van itt minden: idegen bolygóról származó gyilkos vírusmutáció, valamint egy titokzatos szervezet, a „szindikátus”, amely - a filmből nem derül ki, miért - ennek az emberiséget pusztulással fenyegető élő organizmusnak az elterjesztésén munkálkodik... A filmet lényegében elintézhetnénk annyival: egy- gyel több lezáratlan akta. Meglepő újdonság mindössze annyi, hogy Mulder végre megcsókolja Scullyt. Borotvaélen tangózik Heti hír Hitchcock-reneszánsz lesz. Elkészült a Fogjunk tolvajt, a Hátsó ablak, a 39 lépcsőfok mai verziója. Az 1954-es Gyilkosság telefonhívásra „újra- rendezője”, Andrew Davis nyilatkozatában kifejti: a Hitchcock-film új címmel (Tökéletes gyilkosság), új, parádés szerep- osztással a mai „multiplexgeneráció” ízlését, igényeit szolgálja. Emily szerepében Grace Kelly helyett Gwyneth Paltrow-t láthatjuk, a férjet Michael Douglas alakítja, a bérgyilkost pedig Viggo Mortensen. Reméljük, nem forog a sírjában a „suspence” mestere, Alfred Hitchcock. Az utóbbi időben ugyanis öt legendás filmjét is újraforgatják. Gus Van Sant rendezte a Psycho új változatát, amelynek tenge rentúli bemutatója újévkor Szabó G. László ___________ Re pül, mint a nehéz kő. Ló hátán, robogón, négy keréken a legképtelenebb helyzetek ura. Lángok közt, híd korlátján, ökölcsapásokra várva sosem áll égnek a haja. Karddal, tőrrel, buzogánnyal úgy bánik, mint gyerek a csúzlival. Vállalkozókedvét, merészségét, lazaságát tekintve úgy tűnik: Fábián Gyula az ördöggel cimborái. Lélegzetelállító mutatványaival a cirkusz porondján is megkeresné a kenyérrevalót, tudását, rátermettségét, vakmerőségét azonban filmekben villogtatja. Különös kaszt tagja: kaszkadőr. Neve, arca sosem látható a plakátokon, pedig olyan világsztárok alakítását segítette már, mint James Belushi vagy Patrick Dempsey. Kezdjük az ököicsapással... Rendben. Adom vagy kapom? Nem adja, és nem kapja. Magyarázza. Azt szeretném tudni, hogy hol vagyok mint néző átverve. Egy hatalmas lendület után hogyan tud megállni a kéz milliméterekkel az arc előtt? Nem áll meg. Persze behúzni sem fogok. Ezt meg kell tanulni. Technika, amelyet el lehet sajátítani. Egyvalamitől függ csupán: a kameraállástól. Az utolsó mozdulatnak ugyanis nem szabad látszania. Amikor a néző azt hiszi, hogy csattan az öklöm a másik orrán, azt a pillanatot valójában nem is látja. Elindul a kezed, és ha ügyes vagy, elirányítod az arc mellett. A többi a vágó dolga. Illetve a partneré, aki elhiteti, hogy az ütés telibe találta. Eljátszotta, hogy akkorát kapott, hogy majdnem elrepült a feje. A Bűn és bűnhődés legújabb, amerikai változatában a Raszkolnyikovot alakító Patrick Demphsy dublőré volt. Megdolgoztatták? Ahhoz képest, hogy minden erőszakot, agressziót kerülni akartak a filmben, eléggé. Rögtön az első napon úgy vágtak a falhoz, hogy nyolc-tíz lépcsőfokot gurultam lefelé. Régi, patinás épületben forgattunk, egy lepusztult hátsó kijáratnál. A lépcsőt teherszállításra használták, a széle már lepattogott, éles és durva volt, az acélsínek is inkább fölfelé álltak. Meglepte a látvány? Vagy előző Lélegzetelállító mutatványaival a cirkusz porondján is megkeresné a kenyérrevalót... Szlovák Judit felvétele nap odasomfordált, és körbe- szaglászta a terepet? Nem. A felvétel előtt megnéztem, mire kell vigyáznom. És felállt a szőr a hátán? Ha megijednék, vége! Félve nem lehet dolgozni, csak ésszel. Koncentrálni kell. Ott egy kiszögel- lés, amelyet el kell kerülnöm, egy vasrács, amely bármelyik pillanatban ledőlhet, amott védeni kell a fejemet - tehát igyekszem megjegyezni gyorsan, hol mi jelent veszélyt. A lágerbeli képsorokon, amikor Raszkol- nyikov már a munkatáborban van, a fogolytársai haragját vívja ki. Itt megint rajtam volt a sor. Patrick Dempsey távolról nézte, mi történik »vele«. Elkaptak, falhoz löktek, beverték a fejem, kaptam egy elég nagy gyomrost, megrugdostak; elég látványosra sikerült a jelenet. Táncban mit szeret? Táncban? Hogy jön az ide? Azt hittem, azonnal megválaszolja. Ja, mert olyan latinos kinézetű vagyok? Argentin tangó... ... és a borotva éle? Most már értem. Életveszély? Annyira ki van számítva minden! Hatvanhétszer földhöz csapom magam a lóról, és semmi, még a hajam szála sem görbül. Persze ha következő alkalommal hirtelen megtorpan a ló, akkor rosszul esem, és a nyakam vagy a gerincem törik. Igen, kockázatos a dolog. Azért szeretem. Attól bizsereg a vérem. Magánemberként részese volt már filmbe illő, hátborzongató jelenetnek? A leghúzósabb az volt, amikor a Körúton, egy négyemeletes ház földszintjén beszélgettünk kedélyesen az ismerősömmel, egyszer csak észrevettük, hogy a harmadik emeleten egy öreg bácsi mászik át a körfolyosó korlátján, és le akar ugrani. A butikos fiú, akivel beszélgettem, elkezdett könyörögni neki, hogy maradjon ott, ne csináljon semmit, de a bácsi csak mászott tovább. A lift négy emelet között szambázott, én pillanatok alatt felrohantam, de a bácsi akkor már kint állt a korlát külső oldalán - ugrásra készen. Két méter és egy folyosóajtó választott el bennünket egymástól. Ha leugrott volna, soha meg nem bocsátom magamnak. Nem emlékszem, hogy csináltam. Kattant az agyam, kirántottam az ajtót, és már fogtam is az öreg derekát. Éreztem a súlyát, hogy ő már menne lefelé, a korlátot sem fogta. Közben a butikos srác is felért a lifttel, ő elkapta a kezét, és ketten aztán ügyesen visszaemeltük. Mi még fel sem ocsúdtunk, amikor az öreg már magához tért, kitisztult a szeme, és megint elindult a korlát felé. Akkor aztán lefogtuk, és kihívtuk a mentőket. Mint kérőbb kiderült: elfelejtette bevenni a gyógyszerét, és nem tudta, mit csinál. Mindig ilyen? Megérzi, észreveszi, ha valahol veszély leselkedik? Éber vagyok. Szakmai ártalom. Mivel kertes házban lakom, éjszaka csak akkor tudok elaludni, ha már hallom a megszokott neszeket. Addig nem. Ha valami más üti meg a fülemet, fel kell derítenem, honnan ered a zaj. Autó véletlenül sem fog elütni, nem csapódom fel a motorházra vagy a szélvédőre, de ha mégis, rögtön tudni fogom, mit kell tenni. Aztán lehet, hogy addig kapálózom, amíg a szomszéd sávban rohanó kocsi át nem megy rajtam. Szerintem »palacsintaságából« is talpra állna. Mint Schwarzenegger a Terminátorban. Hiszen aki ezt a hivatást választotta, az a legképtelenebb helyzeteket is mindig megússza valahogy. Kemény pálya a miénk, és éppen ezért férfias is nagyon. De ha belegondolok, egy aktakukac is lehet férfias. Egy tőzsdéző például lehet, hogy azt mondja: ezek hülyék, mit csinálnak! Én meg el sem tudom képzelni, hogy egész nap ott álljak egy rádiótelefonnal és mindenféle cetlivel a kezemben, s miközben a képernyőt nézem, ordítozzak összevissza, és árajánlatokat tegyek. Nem tudnék ilyen munkát végezni. Valami elhajlás biztos van bennem is. De csak annyi, amennyi a munkámhoz kell. Illetve ahhoz, hogy élvezni tudjam a legnagyobb veszélyt is. Michael Shambert: „Jó móka állatokkal dolgozni. Mi olyan vígjátékot csináltunk, amely vádi mindegyiket.” Ragadozók, veszélyesek, és mégis a szívünkhöz nőttek Jean-Jacques Annaud 1988-as filmje, A medve az állatfilmek egyik legjobbja. „A tűz háborújában az ősember nehezen kifejezhető érzelmeit vittem vászonra, ebben a filmben továbbmentem egy lépéssel: az állatok érzéseit, érzelmeit próbáltam meg kifejezni” - mondja a rendező. Az árván maradt grizzlybocs kalandjait - az idomítok tökéletes munkájának köszönhetően - a film olyan természetesnek láttatja, mintha rejtett kamerával vették volna fel Kanada zord hegyvidékén. A Ragadozók című kalandfilm múlt századi afrikai vadászhistóriát dolgoz föl. A két tapasztalt vadász - Michael Douglas és Val Kilmer - mellett az oroszlánoké a főszerep. Szellem és Sötétség a neve a két félelmetes ragadozónak, amelyek rettegésben tartják a bennszülötteket, és amelyek legyőzése az említett vadászok rögeszméjévé válik. Öt, fogságban nevelt oroszlánt használtak a forgatáson. Kettőt Kanadából hoztak, egyet Kaliforniából, kettőt pedig Franciaországból. A világon nagyon kevés idomított oroszlán van, és csak éppen ez az öt volt képes azokra a mutatványokra, amelyek a filmhez kellettek. „Az oroszlán nem színész. Nem tudja vezényszóra beindítani vagy leállítani agresszivitását. Általában meg kell fékezni belülrőljövő ösztöneiket, de ennél a filmnél épp az ellenkezőjére volt szükség. Rendkívül agresz- szívaknak kellett lenniük, hogy a borzalom hihető legyen, ugyanakkor meg kellett engedjék nekünk, hogy irányítsuk őket, nehogy valaki megsérüljön” - mondotta Reuter, az idomár. A Fészkes fenevadak a „háttérmunkálatok” szempontjából az egyik legmerészebb és legsikeresebb vállalkozásnak bizonyult. Egy teljes állatkertet kellett egzotikus élőlényekkel benépesíteni. A kétszáz, kifejezetten nagy és vérengző hangyán kívül összesen száztizenöt állat vett részt a forgatáson, köztük két szibériai tigris, egy leopárd, egy piton, két tarantula. A film főszereplője, John Cleese szerint „Ha arról csinálsz filmet, hogy az állatokkal tisztelettel kell bánni, akkor nem bánhatsz velük rosszul a forgatáson”. Michael Shambert producer is osztotta Cleese véleményét: „Jó móka állatokkal dolgozni. Mi olyan vígjátékot csináltunk, amelyik védi az állatokat. Nem az ő kárukra viccelődünk, hanem támogatjuk a védelmüket.” így aztán a forgatáson a stáb négylábú, szárnyas és csúszómászó tagjainak jobb dolguk volt, mint a kétlábúaknak. Heti kultúra
