Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-11-25 / 47. szám
Kultúra 1998. november 25. Születésnapi beszélgetés a hetvenöt éves Dénes Györggyel Megyünk a csillagunk után Mács József _____________ írószö vetségünk közgyűlésén Tőzsér Árpád köszöntött. Milyen érzés hetvenöt évesnek lenni? Nem kellemes. Véletlen szerencse, vagy talán a sors kegyelme, ha az ember megéri a hetvenötö- dik esztendejét. Gyermekkoromban ha azt hallottam valakiről, hogy 30 esztendős, megborzongtam. Az ötven évet megért emberek ezt mondogatták: »Hatvan felé, hazafelé!« Ily magas korban már föl kell mérni mindazt, ami elmúlt, s azt a keveset, amit még az élet tartogat. Az örökkévalóság pitvarában naponként föl kell vetnünk, vajon mire jó mindez. Általában az életre vonatkozó tanulságok levonását várják az idős embertől. Tanulság azonban nincs, csak a sok közhely. Talán a szeretet, az odaadás a legmegtar- tóbb érzés életünkben. A sok testi fájdalom és depresszió mellett lehangoló az is, hogy az ember körül annyi barát, ismerős kidől. Halálukkal életünkről is letörik egy-egy ágacska, s egyre nagyobb űr támad körülöttünk. Legutóbb Simkó Tibor elhunyta döbbentett meg s figyelmeztetett, véges az életünk. Ok már csak az emlékeimben élnek, s az álmokban, mert gyakran álmodom velük. A háború utáni irodalmunk kezdő embere vagy. Te voltál az újraindulás első friss ága, reményt és elszántságot sugárzóan. Mi utólag a véleményed magadról és költőtársaidról? Egy rettentően véres háború s az elhallgattatás, kisemmizettség évei után indultunk. Lelkesített, hogy megint megszólalhatunk magyarul, megindulhat a magyar kultúra újrateremtése hazánkban, újságjaink vannak. Sem első, sem második „felszabadulásunk” nem volt azonban igazi. Fiatalok voltunk, lelkesedtünk, ám ebből a lelkesedésből nem születtek, nem születhettek igazi versek, regények, elbeszélések. Akkori irodalmi próbálkozásaink ma már többnyire csak fura dokumentumok, egy elferdülő világ, rendszer lenyomatai. Termékeny költő voltál. Köteteid egymás után jelentek meg, szép kritikai fogadtatással. Melyik könyved nőtt legjobban a szívedhez? Tényleg termékeny költő voltam, vagyok, de ez gyakran hátrány. Az irodalom elszakadt az élettől. Gyakran a kevesebb - több. Tizenhat kötetem jelent meg, a negyedét szívesen kihagynám. A kritikai fogadtatás sem volt jó, bár jó bírálatokat is kaptam. Melyik kötet nőtt legjobban a szívemhez? Talán az 1983-ban megjelent válogatott és új versek kötete, a Hajnaltól alkonyig és legutóbbi gyermekverskötetem, a négy éve megjelent Sétálni ment három kalap. Hogyan hatott rád a szocialista realista szemlélet és légkör? Hittél benne vagy kételkedtél? Én úgy ismertelek, mint aki sok mindennel nem azonosult. Ötvenhat után évekig nem publikálhattál az Új Szó hasábjain! Párttag sem voltál. Á szocialista realista szemlélet nem érdekelt, a légkör nyomasztó volt. A sematizmus már a kezdet kezdetén elrontott, azok is, akik ráállítottak. Faluról jöttem, tapasztalatlan voltam, az Új Szóból tájékozódtam. Az akkor indulók hittünk abban, hogy majd »kinövi« magát a rendszer. De alapjaiban semmi sem változott. Apám régi párttag volt, én átláttam a szitán. Csodálkoztak, hogy ilyen jó káder, mint én, mért nem akar belépni. Agitáltak, sőt szidalmaztak. Nem bíztak bennem. Ötvenhat előtt már a belépőmet is kitöltötték, az ajánlók is aláírArchív felvétel ták. A magyarországi véres események azonban végképp visz- szariasztottak. Megtagadtam a belépést. Ki akartak rúgni a rádióból. Szemembe vágták, hogy szembeköptem a pártot. Bántam is én! Ötvenhat idején tiltott ki Dénes Ferenc az Új Szóból mint nemkívánatos személyt. Állandó félelemben éltem, mert gyakran feljelentettek. Féltettem a családomat is, mi lesz velük, ha becsuknak. Gyakran kévésén múlott. Sokáig töretlen, fölfelé ívelő volt a pályád. Aztán jött a hatvanas évek közepe, s megjelenik hideg zuhanyként az Egy szemlélet ellen című írás, amely rólad és nemzedékedről szigorú ítéletet fogalmaz meg. Hogyan viselted mindezt? A kritika senkinek sem esik jól. De legalább kijózanított. Várható volt, hogy az új, föltörekvő nemzedék más utat választ, új szemlélet jegyében cselekszik. Á nemzedékváltás természetes folyamat, elkerülhetetlen, hiszen ha nem így volna, megcsontosodna az élet, nem fejlődnének a művészetek sem. Hogy aztán a fejlődés hová vezet, az más kérdés. Minden nemzedék hoz magával valami többletet, s ami nem volt jó, kihull az idő rostáján. Hogyan viseltem el mindezt? Azért nem akasztottam fel magam, mert még itt vagyok. Különben nem volt töretlen és zavartalanul fölfelé ívelő a pályám, mint ahogyan állítod. Mindenkor kemény bírálatokat kaptam. Van-e olyan érzésed, hogy az évek múlásával helytálló lenne megint az Egy szemlélet ellen írni, de most ellenkező előjellel, mert hiszen akarva-akaratlan az életet mossa ki az írástudók szeméből, munkáiból? Tény, hogy az irodalom elszakadt az élettől, az olvasótól, a néptől. Gyakran megdöbben az ember, olyan verseket lát az irodalmi folyóiratokban. Ha már így önállósította magát a litera- túra, akkor többnyire csak az írók olvassák egymás műveit. Ám hiába ágál Faludy György, hogy annyi rossz verset még életében nem látott, mint manapság, változni semmi sem fog. Gyermekverseidben is megmutattad, kiváló költő vagy! Önszántadból jutottál el a gyermekversek írásáig, vagy az irodalmunkban kialakított helyzet kényszerített rá? Évtizedekig a gyermekversírás amolyan pótcselekvés volt. Ez nemcsak a költők szűklátásából eredt, a szerkesztők elvárásaiból is, akik ünnepekre, pódiumokra való verseket igényeltek. A hazai magyar irodalom évtizedekig nem figyelt a gyermekek szükségletére, a gyermeklírára. Ne lepődjünk meg, nemcsak a gyermekversek voltak dagályosak, sematikusak, de a felnőttekhez szóló versek is. Elhatároztam, nem maradok alul a gyermekversírásban. Hogyan élsz, vannak-e terveid? Mit üzensz hetvenöt évesen írótársaidnak, a volt egyszer egy nemzedék nevében is? Csöndeskén éldegélünk kuckónkban feleségemmel kettecs- kén. Betegségeinkkel küszködve őröljük napjainkat. Terveim már nincsenek. Ifjúkoromban sem szerettem tervezgetni, csak álmodozni. Mit üzenek írótársaimnak? Semmit. Üzenhetnék bármit, úgysem fogadnák meg. Legföljebb kinevetnének. Menjen csak mindenki a maga csillaga után, s éljen a saját törvényei szerint. Lám, már az utolsó mondat is üzenet. Ejnye! Heti kultúra Könyvespolc Gágyor József: Emlékül A Galántai járás gyermekjátékainak és mondókéinak gyűjtésekor figyelmem kiterjedt az emlékkönyvekben található emlékversek gyűjtésére is. A Megy a gyűrű vándorútra című gyermekjáték-gyűjteményemben tervem szerint közzé akartam tenni az emlékversekből is egy fejezetre valót. Később azonban - lektoraim tanácsára - szándékomtól elálltam. A lektori vélemények hatására úgy éreztem, hogy indokoltak az emlékversekkel kapcsolatos, már előzőleg is meglevő kételyeim. Annak ellenére, hogy a szakemberek hozzáállása kétségtelenné tette számomra, hogy az emlékversek irodalmunk megkérdőjelezett termékei közé tartoznak, gyűjtésüket nem hagytam abba. Hittem, hogy valami értéket mégiscsak kell magukban rejteniük, ellenkező esetben az utánuk álló kérdőjel már régen ponttá zsugorodott volna össze, vagy felkiáltójellé egyenesedett volna ki. A gyűjtést 1967-ben kezdtem, és legnagyobb intenzitással 1977 novemberében és decemberében végeztem. Az emlékkönyvi bejegyzésekről, rajzokról a fényképeket 1980 végén készítettem. A legjellemzőbb emlékkönyvi lapok bemutatására törekedtem. A gyűjtést a Galántai járás 30 magyar vagy túlnyomórészt magyarlakta falujában és jelentős számú magyar lakossággal rendelkező három városban (Galánta, Vágsellye, Diószeg) végeztem, a járás területén mindenhol, ahol magyar tanítási nyelvű általános iskola működött. (Lilium Aurum) Évforduló Bernstein szelleme él A nyolcvan évvel ezelőtt született és hetvenkét esztendősen, 1990-ben elhunyt zseniális amerikai zeneszerző, karmester, zongorista és vibráló zenepedagógus, Leonard Bernstein ma is sokszor feltűnik a különböző televíziós képernyőkön. A zenéről szóló, élményszámba menő előadásait milliók nézték, hallgatták világszerte. Orosz emigráns zsidó szülők gyermekeként született a Massachusetts állambeli Lawrence-ban. Bostoni zongoratanulmányok után tizenhét évesen a Harvardra került; itt zeneszerzést tanult, és karmesteri képzésben részesült. 1943-ban mára New York-i Filharmonikusokat dirigálta, 1958 és 1969 között pedig a zenekarvezető karnagya volt. Legnagyobb színpadi és filmsikere az 1957-ben komponált West Side Story volt, mely a világ zenés színházaiban ma is leve- hetetlen a műsorról. Nyolcvanadik születésnapjára emlékezve, Leonard Bernstein szelleme él címmel a világ számos városában tisztelegtek a nagyszerű muzsikus emléke előtt. Regény E gy óra múlva hazaindultunk. Talimon, aki kétszer sütötte el a puskáját - egyszer előttem, egyszer pedig a második dürgés idején, két kakast ejtett, én egyet, a rendőrbiztos pedig üres kézzel indult haza, ezért szemmel láthatóan duzzogott, és rá se akart pillantani a vadra. Talimon mind a két fájd szárnyából kitépett két-két tollat, a tollak vastagabbik végét belefűzte a kakasok csőrnyílásába, vékonyabbik végét összekötözte, így vitte, mintegy hurkon a zsákmányát. Fél versztára lehettünk a falutól, már elértük a nagy fafeszületet, amely a zulnyai és a pecsalovkai út elágazásában állott. Ilyen feszületeket, tetejükön Krisztus kínoztatásának fából kifaragott eszközeivel - lándzsával, létrával, kalapácscsal s a harminc ezüsttel -, Az erdő sűrűje Kuprin 11. rész mindenütt lehet látni a poleszjei keresztutakon. A menyecskék és lányok fogadalomból hímzett kötőket, kendőket aggatnak a keresztek lábára, ami sajátságos, vad és festői jelleget ad ezeknek a feszületeknek. Amikor elértük a feszületet, mind a hárman figyelmesek lettünk egy emberre, aki a falu felől szaladt elénk. Az éles szemű Talimon ismerte meg elsőnek. Kirilához fordult:- Ez a ti Grickótok, rendőrbiztos. Csakugyan Gricko futott elénk, Kirila fia, a tizennyolc év körüli, duhaj kedvű fickó, aki már házasember volt, s örökké villogtatta nagy fehér fogsorát, amely a fiatal kutyákéra emlékeztetett. -Édesapám! édesapám! - kiáltotta már messziről. - Szaladjon, gyorsan! Baj van a faluban!- Micsoda baj? - kérdezte elégedetlenül Kirila. - Mi történt?-Nagybaj, édesapám... egy ember... megölte a feleségét! Egymásra néztünk. Ugyanaz a gondolat tükröződött mindhármunk szemében. Úgy láttam, hogy Talimon elsápad.- Eh! Mit fecsegsz? - kiáltott a fiára a rendőrbiztos szigorú és fontoskodó parancsnoki arccal. - Miféle ember? Mikor ölte meg?- Alekszandr, édesapám. Onyiszka embere...- De mikor? Mikor, azt kérdeztem! - rivallt rá az apja. Meggyorsította lépteit, Gricko alig tudta nyomon követni, nagy ugrásokkal futott utána. Talimon meg én is sietni kezdtünk.- Ó, istenem, én istenem! - sopánkodott rémülten Gricko.- Nemrég történt... alig egy órája... Maga ment Kuzma Borijcsuk házához, kihívta Kuzmát, azt mondta neki: „Kötözzön meg, agyoncsaptam a feleségemet... szekercé- vel...” Onyiszkát is láttam, édesapám... Vége már annak! Már nem is lélegzik. Kilocs- csant az agyveleje. Azt beszélik, hogy a felcserrel kapta az ura... faluba érve már messziről megláttuk a tisztáson összecsődült tömeget. Egyszerre, összevissza beszélt mindenki. Az asszonyok, arcukat bal tenyerükre hajtva, jobb kezükkel bal karjukat támasztva, az orosz asszony keserűségének ebben az örök pózában álldogáltak a férfiak mögött és sírtak. Közeledtünkre kettévált a tömeg, széles utat nyitott előttünk. A kör közepén, egy fatönkön, Alekszandr ült. Haja- donfőtt volt, sápadt arcán sötét foltok, talán éppen vérfoltok. Amikor bennünket megpillantott, felemelte a fejét, és váratlanul elmosolyodott. Különös mosoly volt - meggyötört, fájdalmas s elviselhetetlenül nyomasztó... Sietve otthagytam ezt a gyűlöletes tömeget, amely olyan utálatos mohósággal verődik össze mindenütt, ahol vért, szeny- nyet, pusztulást érez... Már a lakásomhoz értem, amikor meghallottam Kirila durva, éles, parancsoló fejhangját:- Embert öltél, ebfattya! Majd adok én neked, te ronda szörnyeteg! Gricko, szaladj kötélért... Ma-ajd elbánok én veled! Rab Zsuzsa fordítása
