Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-11-25 / 47. szám
port 1998. november 25. zigorított alosztályba sorolt el- ban mozgó rabok futballozni is eltek ebédre is csak a börtönőr ki- járhatnak. Meghatározott rend etében járhatnak. Az A kategó- szerint nézhetnek tévét és videót, ;, jobb magaviseletű, szabadab- istentiszteleteket is látogathatnak. utóztam a have- Dömötör Ede felvételei or kábítószer bir- csuktak. Pedig es- nam sem volt ar- er drogot rejteget Belépéskor a rab leadja civil ruháját és minden tárgyat, amelyet a börtönben nem használhat. Az értékeket páncélszekrényben, a ruhát és egyéb holmit zárt helyiségben, külön zsákban tartják. Egyszer még az is előfordult, hogy a rab televíziót hozott magával a börtönbe. Persze ez is a zsákba került, s ott is maradt, amíg a hozzátartozói haza nem vitték. Ha egy rab nyáron kerül börtönbe, télen szabadul, és nincs hozzátartozója, aki téli ruhát küldene neki, az intézettől kaphat kölcsön. A sittre vágott rabokról az ember azt hihetné, mind durva, érzéketlen emberek. A börtön kertészetében dolgozó elítéltekről egyáltalán nem ez rítt le. Ahogy az ember elnézte, milyen gyöngéden bánnak az ott tartott kisci- cákkal, eszébe sem jutott, hogy valójában bűnözőkkel áll szemben. A 24 éves Jánossal a jó magatar- tású elítéltek osztályának egyik cellájában beszélgettünk. Sógorával - aki egyébként ugyanebben az épületben „lakik” -, záróra után „látogattak el” egy vendéglőbe, és még a riasztóberendezést is ellopták. A fiatalember egy évet kapott, de mivel már korábbról volt tíz hónap feltételes büntetése, most összesen 22 hónapot sóztak rá. Tíz hónapja ül a börtönben, így még nem is látta a három hónapos kisfiát. Most azért igyekszik példás rab lenni, hogy büntetése felének letöltése után néhány napos eltávozásra hazaengedjék a családjához. Egyelőre pénzt küld haza, havonta hat-hétszáz koronát. A körlet takarításával 3500-at is megkeres, de ebből levonják a saját ellátására fordított összeget, valamint annak a 70 ezer koronás kárnak a térítési részleteit, amelyet a betöréssel okozott. A börtönőrök élete sem csupa méznyalás. Milan Mőc 16 éve végzi ezt a munkát, annak idején a jobb fizetésért jött el a szövetkezetből. Főleg lelkileg tartja megerőltetőnek, mert sosem lehet lazítani, mindig résen kell lennie. Mert akármilyen jó viszony van is felügyelő és elítélt között, azok többnyire mégiscsak bűnözők, sosem lehet tudni, miben törik a fejüket. De hát a rab kinn szeretne lenni, a börtönőr dolga pedig az, hogy benn tartsa. És ehhez nem elég a szögesdrót meg az elektromos zár: az embernek is helyt kell állnia.