Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-11-25 / 47. szám
4 1998. november 25. Háttér NATO: Magyarország, Csehország és Lengyelország csatlakozása után szünetet akarnak tartani a szövetség bővítési folyamatában Várni kell a második hullámra Kwasniewski lengyel államfő megígérte Dzurindának, hogy Varsó minden nemzetközi fórumon támogatni fogja Szlovákia integrációs törekvéseit. CTK-felvétel Malinak István ___________ Úgy tűnik, Szlovákia lekéste a történelmi vonatot, és egyelőre kérdéses, hogy mikor indítanak újat. Csak az biztos, hogy később, mint szerettük volna. Az Európai Unióra ez mindenképpen vonatkozik, s valószínűleg a NATO-ra is. Ez a legfontosabb tanulsága annak, amit Mikulás Dzurinda kormányfőnek mondtak első külföldi útján, november 5-6-án Brüsszelben. Egyben ez az egyik legsúlyosabb örökség is, amelyet a Meciar-rezsim hagyott az új kabinetre. A NATO-val kapcsolatban e pillanatban képlékeny a helyzet, még nem mondták ki egyértelműen, hogy nem, Szlovákiát nem részesítik különleges bánásmódban - de azt sem, hogy igen. Dzurinda november 12-én Varsóban, közölte: Szlovákia „intenzív egyéni tárgyalásokra” kapott meghívást a NATO-tól. Három nappal később Ján Figel’ külügyi államtitkár pedig arról beszélt, hogy Szlovákiát az áprilisi washingMindenkinek csak „sejtései” vannak. toni csúcs után soron kívül is meghívhatják az első körbe. Nos, ez az optimizmus azért tűnik túlzottnak, mert nem a NATO felelősei mondták, inkább csak a pozsonyi reményeket tükrözi. Ugyanis november 13-án Edinburghban William Roth amerikai republikánus szenátor, az Észak- adanti Közgyűlés elnöke a bővítés kapcsán nem Szlovákiát emlegette. „Washingtonban legalább Szlovéniát meg kell hívni a csaüakozási folyamat következő szakaszába. Szlovénia esetében alakult ki a széles körű egyetértés, amely lehetővé teszi, hogy a NATO-tagságra megérett országgal megkezdődjön a bővítés következő szakasza. A NATO madridi csúcstalálkozóján ugyan ígéret hangzott el arra, hogy további országok, köztük Románia is a majdani meghívottak között lehet, ám sem Románia, sem Bulgária vagy a balti államok esetében nincs meg a határozott egyetértés a tagállamok körében.” Tényként kell elfogadnunk, hogy az első bővítési hullám után mindkét szervezetben markánsan jelentkeznek a tagfelvétel lassítását célzó törekvések. Ezt a NATO-körök esetenként sokkal egyértelműbben kifejezésre is juttatják, mint az EU diplomatái. A lassítás okai lényegében két csoportba sorolhatók: 1. mindkét szervezet belső gondokkal is küszködik, belső reformokra készül; 2. a legfejlettebb posztkommunista országokat követő, az úgynevezett második hullámhoz sorolható államokban a fejlődés üteme lelassult. Például már Románia sem az a pozitív példa Nyugat-Európa szemében, amely két évvel ezelőtt, a választások után volt, mikor az RMDSZ belépett a kormányba. De a legjobb példa mégiscsak Szlovákia, amely a meciari politika miatt nemcsak hogy kiesett az első csoportból, ahol szinte bérelt helye volt; a fejlődés nemcsak stagnált, hanem ráadásul ellentétes irányba is fordult. Nem titok, hogy a NA- TO-bővítés ügyében az Egyesült Államok véleménye a meghatározó, az amerikai biztonságpolitikai szakértők véleménye pedig megegyezik abban, hogy Lengyelország, Magyarország és Csehország csadakozása után egy ideig szünetet kell tartani az atíanti szövetség bővítési folyamatában. Brent Scowcroít volt elnöki tanácsadó, az amerikai Adanti Tanács vezetője nemrégiben egy Norfolkban rendezett konferencián azt elemezte, hogy az ezredforduló küszöbén milyen szerepmódosulások várnak a NATO-ra. Ő is azt hangsúlyozta, hogy az első bővítési hullám Ä bővítés nem jelenthet hígítást. után „alaposan meg kell ismerkedni az új tagokkal, értékelni kell a szövetségesi viszony megteremtése nyomán keletkező tapasztalatokat, és majd csak bizonyos gondolkodási idő után” lehet hozzálátni az újabb hullám előkészítéséhez. Tehát a szakértők nem tartják valószínűnek, hogy az újabb hullám hamarosan megkezdődjön. Az ezzel kapcsolatos kérdésre adott válaszokban „belátható időt” emlegetnek, amibe egy év éppúgy belefér, mint három. Valószínűleg senki sem tudja a választ, mindenkinek csak „sejtései” vannak. Az sem valószínű, hogy a második hullámban több országot vennének fel, mint az elsőben, mert főleg az amerikai törvényhozás ellenzi a „tömeges” bővítést, Washington szerint a bővítés nem jelentheti a szövetség „hígítását”’. Jövő áprilisban, a NATO fennállásának 50. évfordulója alkalmából Washingtonban egyebek mellett csúcstalálkozót is tartanak. Ott akarják nyilvánosságra hozni a NATO új stratégiai koncepcióját, amely a Brit-Amerikai Biztonsági Információs Tanács (BASIC) kiadványa szerint a bebocsátásra várók reményeivel ellentétben nem fogja tartalmazni a második bűvítési hullám tagjelöltjeit. A BASIC Reports a stratégiai koncepció ledolgozását tartja a legsürgetőbbnek. Az új koncepcióra azért van szükség, mert a jelenleg érvényben levőt még az 1991-es római csúcson fogadták el, azóta elavult, pl. még a szovjet veszélyt kezeli központi kérdésként. Egyesek csak annyi változtatást akartak, hogy a Szovjetunió helyett mindenütt írjanak Oroszországot, és az egészet egészítsék ki a béke- fenntartással mint tervbe vett új tevékenységi formával. De az USA a teljes átdolgozás híve, szerinte az új koncepcióba főként a terrorizmus elleni fellépést, a NATO-területen kívüli műveleteket és az egyes tömeg- pusztító fegyverfajták terjedésének megakadályozását kell beépíteni. Az bizonyára nem változik, hogy a NATO alapfeladata az 1949-es washingtoni szerződés 5. cikkelyében megfogalmazott kollektív védelem. A vita az értelmezésről folyik: az Egyesült Államok azt szeretné, ha a fenyegető veszélyek körét - amelyekkel szemben kollektív védelmi lépéseket kell tenni - kibővítenék a terrorizmussal, valamint a nukleáris, a vegyi és a biológiai fegyverek továbbterjedésével (lásd az Irakkal kapcsolatos válságsorozatot). A BASIC Report megállapítja: a Clinton-kormány arra törekszik, hogy intézményesítsék a NATO-területen kívüli katonai szerepvállalás lehetőségét, úgy, hogy a fellépést ne tegyék minden esetben függővé az ENSZ BT felhatalmazásától. A legtöbb európai szövetséges azonban vonakodik, például Chirac francia elnök óvta az atlanti szövetséget attól, hogy széles körű beavatkozási mandátummal rendelkező „Szent Szövetséggé” alakuljon át. Kérdés az is, hogyan tudják majd feloldani az európai-amerikai ellenMarad a nukleáris elrettentés stratégiája. téteket; mint tudjuk, főleg Franciaország szeretné növelni az európai tagállamok súlyát a NATO vezetésén belül. A NATO védelmi doktrínájának alapja jelenleg a nukleáris elrettentés stratégiája, amiről főleg a szovjet-amerikai szembenállás idején lehetett sokat hallani. A nukleáris elrettentés szerepe az elmúlt évtizedben csökkent, ennek ellenére főként Washington tiltakozik az ellen, hogy megkérdőjelezzék a nukleáris aspektus további létjogosultságát a NATO stratégiai koncepciójában. Magyarország, Csehország és Lengyelország jövőre a NATO tagjává válik, ami új aspektusokat vet majd fel az európai biztonsági kérdésekkel kapcsolatban is. Nem lenne jó, ha ez feszültségeket keltene Magyarország és azon szomszédai között, ahol magyar kisebbségek élnek, hiszen mint tudjuk, a román és a szlovák nacionalisták is azzal ijesztgetik a lakosságot, hogy Budapest a NATO tagjaként az erő pozíciójából fog fellépni, hatékonyabban tudja majd támogatni a kisebbségek autonómia- törekvéseit. Ami badarság, de sokan szívesen elhiszik. Végezetül feltehetjük a kérdést: mi az, amit e pillanatban a NA- TO-központ a többieknek fel tud kínálni? Egyrészt elvárja: az időt arra fogják kihasználni, hogy minél jobban felkészüljenek a tagságra, másrészt a Békepartnerség keretében folytatott együttműködés mélyítésére lehet számítani, ami vélhetően a közös hadgyakorlatok számának növelésében is megmutatkozik. Nem elhanyagolható a tisztek kiképzéséhez nyújtott segítség sem, ez a hadseregek átalakítása során játszik fontos szerepet. A legújabb Öböl-válság miatt Kuvaitban készültségbe helyezték az amerikai Patriot rakétákat. CTK/AP A NATO koszovói szerepvállalása kapcsán Klaus Naumann szerint „humanitárius intervencióról” lehet beszélni Nemzetközi válságkezelés: új minőségi szakaszban A NATO koszovói szerepét illetően a nemzetközi sajtóban két kérdés körül folyik a legtöbb vita. Nem késlekedett-e túl sokáig a NATO az erővel való fenyegetéssel? Nem túl kockázatos-e kétezer fegyvertelen EBESZ- megfigyelőt küldeni a térségbe, képes-e a NATO arra, hogy szavatolja a biztonságukat? A brüsszeli NATO-központban februártól számítják a korántsem újkeletű koszovói etnikai konfliktus kiéleződését, a nemzetközi közösség március végén lépett fel Milosevics jugoszláv elnök ellen a fegyverembargó elrendelésével. Májusban merült fel a katonai beavatkozás lehetősége, a tervek októberre készültek el, ekkortól van érvényben a lőparancs, a NATO készültségben tartja légierejét, hogy bármikor lecsaphasson a jugoszláv katonai célpontokra. Bár a NATO-csapásra nem került sor, mert Milosevics az utolsó pillanatban - kétszer kapott hosszabbítást is - bejelentette, hogy hajlandó teljesíteni a nemzetközi feltételeket, a lőparan- csot egyelőre nem vonták vissza. Májustól októberig tényleg túl hosszú idő telt el, s érthetően főleg a koszovói albánok vádolták Brüsszelt tehetetlenséggel. William Roth amerikai szenátor, aki november 13-áig az Észak-atlanti Közgyűlés elnöki tisztét is betöltötte, szintén azt mondotta, „több életet lehetett volna megmenteni, ha időben léphetett volna fel a szövetség”. Ezzel szemben pl. Javier Solana főtitkár elégedett azzal, ahogy a szövetség Koszovó kapcsán eljárt. Klaus Naumann tábornok, a NATO Katonai Bizottságának elnöke kifejtette: „Egyesek talán hosszúnak találták az időt, amíg a NATO végre döntést hozott, ... de jó dolog, hogy a tagállamok vitatkoznak, mielőtt rászánják magukat arra, hogy az ENSZ BT felhatalmazása nélkül alkalmazzanak erőt; egy ilyen lépés csak a legvégső esetben jöhet szóba.” Naumann úgy vélte, egy nem NATO-tagország belügyeibe való beavatkozással új minőségi szakaszba lép a nemzetközi válságkezelés folyamata, s ennek kapcsán beszélt a német tábornok „humanitárius intervencióról”. Hiszen „a BT-t megbénította az orosz és a kínai vétó, s a NATO 16 tagállama éppen az emberi jogok sorozatos megsértése miatt szánta rá magát arra, hogy a világszervezet felhatalmazása nélkül is cselekszik”. Másrészt mindenki elismeri, hogy a NATO-nak nem sikerült békét teremtenie, ami most Koszovóban van, nem több fegyvemyugvásnál (és ezt is rendre megsértik). Brüsszel szerint Koszovónak széles körű autonómiát kell kapnia, de az UCK elszakadási törekvéseivel Amerikai katonák NATO-hadgya- korlaton, Szlovéniában CTK/AP már nem ért egyet. A másik kényes kérdésre, hogy miként lehet szavatolni a koszovói fegyvertelen EBESZ-megfigyelők biztonságát, főként az esetleges túszejtő akciókkal szemben (a boszniai háborúban a szerbek al-kalmazták előszeretettel), Wesley Clark amerikai tábornok, a NATO európai erőinek fő- parancsnoka elismerte: ilyesmire is számítani kell. Hozzátette, a Holbrooke-féle megállapodás értelmében elsősorban a szerb kormányzat felelős a megfigyelők biztonságáért. Másrészt e célból külön NATO-hadcsopor- tot állítanak fel, s már kidolgozták a védelmi feladatok hadműveleti tervét is. (-nák)
