Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-11-18 / 46. szám

1998. november 18. 6 Gazdaság - Hirdetés Figyelő EU: javuló foglalkoztatás Hat éve nem mért mélység­be, 10 százalék alá került szeptemberben a munka­nélküliségi ráta az Európai Unió 15 tagországában. Az unió luxemburgi statisztikai hivatala 9,9 százalékos átla­got állapított meg a 15 tag­országnál. A kedvező fordulatban sze­repet játszott, hogy az idén Nyugat-Európában össze­sen mintegy 1,7 millió új munkalehetőséget terem­tettek. Az állástalanok szá­mának mérséklődése 1992 óta tart, hat éve még jócs­kán 11 százalék fölött volt a mutató. A legalacsonyabb munkanélküliséggel - 2,2 százalékkal - továbbra is Luxemburg büszkélkedhet, a legmagasabbra -18,5 szá­zalékra - Spanyolországban rúg a ráta. Soros György fejtegetése Soros György magyar szár­mazású amerikai üzletem­ber szerint a világ pénzpia­cainak kiszámíthatatlansága áll az ázsiai válság hátteré­ben. A pénzpiacok ereden­dően ingatagok, és az insta­bilitás súlyos károkat okoz­hat - tette hozzá. A tőzsde meghatározó alakja szerint teljesen felesleges a Nem­zetközi Valutaalap (IMF) felszámolása, az viszont igaz, hogy alapjaiban meg kell reformálni a nemzetkö­zi pénzintézetet. Az óriás­bank nem viselkedett etiku­san a válság idején, mivel az IMF-nek nagyobb érdeke fű­ződött a nemzetközi bank- rendszer, mint az egyes baj­bajutott országok megmen­téséhez -jelentette ki. Segélyre szorul Oroszország Oroszország összesen 400 millió ECU értékben kap élelmiszersegélyt az Európai Uniótól - közölte Gennagyij Kulik, az agrárszektorért fe­lelős orosz miniszterelnök­helyettes. A segély kereté­ben Moszkva több ezer ton­na gabonához, sertés- és marhahúshoz, illetve tejpor­hoz jut. Washington szintén segítő kezet nyújtott: az amerikai támogatás kereté­ben 3,1 millió tonna élelmi­szer érkezik, és 1,5 millió tonna búzát ajándékba kap Oroszország. Foglalkoztatottak száma az agrárszférában Egyre csökken a földművelésben foglalkoztatottak száma Szlovákiában, 1989-hez viszonyítva napjainkban a harmadá­ra esett vissza. TA SR-grafikon Szlovákia és Csehország McDonald’s éttermeiben naszvadi zöldség kerül a hamburgerekbe Különleges igények Egy McDonald’s-gyorsbüfé a hőskorból. A külső azóta változott, az íz és a hamburgerek népszerűsége azonban nem. Archív felvétel V. Krasznica Melitta ______ Va lószínűleg kevesen tudják, hogy Szlovákia, Csehország és Lengyelország valamennyi McDonald’s-gyorsétkezdéjé- ben Naszvadon termett para­dicsom, uborka, csemegeku­korica és hagyma kerül a kü­lönböző hamburgerekbe, spe­ciális menükbe. A négy évvel ezelőtt alakult, nagyszombati székhelyű ATYS Kft. ugyanis - amely Szlováki­ában és Csehországban a McDonald’s-lánc kizárólagos zöldségellátója, ezenkívül a lengyelországi hálózatot sze­zonjelleggel, a magyarországit pedig az év első hónapjában hagymával látja el - Nasz­A mosott zöldség raktározása hűtött bokszokban történik. vadon vásárolja fel, és itt is te­szi konyhakésszé a magas mi­nőségi követelményeknek ele­get tevő zöldséget. Amint azt Matús Böbék, a kft. igazgatója elmondta, választásuk azért esett erre a községre, mivel köztudott, hogy itt évtizedek óta nagy hagyománya van a zöldségtermesztésnek. Ezenkí­vül jó kapcsolatot tudtak kiala­kítani a helyi mezőgazdasági üzemmel, amelytől a zöldség egy részének felvásárlásán kí­vül a raktározására és feldol­gozására alkalmas helyisége­ket is bérlik. „Az igazat megvallva, kezdet­ben nem ment minden zökke­nőmentesen - emlékezik visz- sza Böbék úr. - A termelők ne­hezen értették meg, hogy ne­künk kizárólag első osztályú árura van szükségünk, és a faj­taösszetételnek is meg kell fe­lelnie az étteremlánc elvárása­inak. Az uborka esetében pél­dául a termelőknek az lett vol­na az érdekük, hogy minél na­gyobbra hagyják megnőni azt, de megrendelőnk egyenletes, közepes nagyságú uborkákat igényel. A paradicsom eseté­ben az egyenletes nagyság mellett az érési fokra kell na­gyon odafigyelni, felvásárló­ink speciális színskála alapján ellenőrzik az átvett árut. Az évek során azonban fokozato­san kialakult szállítóink köre, akik tudják, kiváló minőségért magasabb árat is kapnak. Szer­ződést ugyan nem kötünk a termelőkkel, de velünk mint stabil felvásárlókkal számol­hatnak. Kezdetben megpróbál­tunk fix árakat bevezetni, de rájöttünk, hogy úgyis az aktuá­lis piaci árhoz kell igazítanunk a felvásárlási árat. Természe­tesen tisztában vagyunk azzal is, hogy a minőséget meg kell fizetni.” A felvásárolt zöldséget az ATYS naszvadi raktárában mossák, és konyhakész álla­potban szállítják a McDonald’s nagyszombati központi raktá­rába. Innen történik aztán az egyes éttermek ellátása. A mo­sás, csomagolás és szállítás so­rán szigorú higiéniai követel­ményeknek kell eleget tenni, hiszen az éttermekben már csak a zöldség szeletelése fo­lyik. Ezért rendszeres mikrobi­ológiai ellenőrzéseket végez­nek, minden szállítmány ese­tében kivizsgálják a nitrát- és nitrittartalmat, sőt szabályos időközönként ellenőrzik a ne­hézfémtartalmat, valamint a vegyszermaradványok előfor­dulását is. A mosott zöldség raktározása hűtött bokszok­ban történik; ugyancsak hűtött kocsikban történik a szállítás, tehát a zöldség minőségét megőrizve, friss állapotban ke­rül a végső felhasználóig. Hazai termesztésű zöldséggel márciustól októberig látja el az ATYS az étteremláncot, a téli hónapokban importálja a zöldséget. A mosás és a cso­magolás azonban akkor is Naszvadon történik, tehát egész évben munkát biztosít alkalmazottainak. A kft. az elkövetkező években tovább szeretné bővíteni átvevői kö­rét, mégpedig olyan partne­rekkel, akik a McDonald’s által kívánthoz hasonló minő­ségű árut és előkészítést igé­nyelnek. ígéretes tárgyaláso­kat folytat például a Billa áru­házlánccal. Ugyancsak növelni szeretné a felvásárolt zöldség­fajták számát, de ehhez újabb gépsorokra van szüksége. A beruházásokhoz pedig pénz­re. Matús Böbéktől megtud­tuk: állami támogatást is igénybe szeretnének venni terveik megvalósításához. Ha ez sikerül, növelni tudják a felvásárolható zöldségmeny- nyiséget is. Apróhirdetés------Ismerkedés------­ER OTIKON - magányosok társ­közvetítő szolgálata. Kérdőív 20 ko­rona elküldésével igényelhető cí­münkön: Sídlisko Rimává 8, 979 01 Rimavská Sobota. Infotelefon: 0866/258 80. V-2179 49/159/54, elvált, az egészségügy­ben betöltött hivatását nagyon sze­rető értelmiségi nő szeretne megis­merkedni korban hozzá illő férfival, aki mindennapi teendői mellett sze­reti a természetet, a turisztikát, az utazást. Jelige: Szilveszter 1998 a Tátrában. _______________________V-1837 35/173/60, független, csinos, kar­csú, nem dohányzó, érettségizett hölgy társaság hiányában ezúton megismerkedne sportos, intelligens fiatalemberrel 40 éves korig. Csak fényképes levelekre válaszolok. Jelige: Szilveszter ’98. SV-29 35 éves katolikus szlovák lány sze­retne megismerkedni katolikus férfi­val 39 éves korig. Jelige: Szlovákiából. KNV-669 36/170/70, elvált, absztinens, nem dohányzó férfi szeretne megismer­kedni intelligens, kedves lánnyal vagy elvált hölggyel a Lévai vagy az Érsekújvári járásból. Jelige: Mielőbb együtt. V-1903 39/173 legény szeretne megismer­kedni lánnyal komoly kapcsolat cél­jából. Érsekújvári vagy Komáromi já­rás, de nem feltétel. Jelige: Várlak. V-1904 60/164/62, szerény nő keresi hű­séges, megértő társát. Rimaszom­bat, Léva, Nagykürtös és környéke. Jelige: A magány ősszel jobban fáj. V-1906 60 éves, komoly gondolkodású csi­nos özvegyasszony ugyancsak ko­moly gondolkodású férfit keres, aki szeretetre, megértésre vágyik, és azt viszonozni is képes. Ragadj tol­lat, szeretettel várom a leveled, ha lehet, fényképpel. Nem bánod meg! Jelige: Őszinte szeretet. _______________________V-1907 52/168/85, elvált férfi élettársat keres 45 éves korig. Jelige: Még egyszer szeretni. _______________________V-1912 42/170, elvált férfi szeretne megis­merkedni korban hozzá illő, elvált vagy özvegy asszonnyal a Komáromi vagy a Dunaszerdahelyi járásból. Fényképes levelekre válaszolok. Al­koholmentes élet. Jelige: Őszinte szeretet. DSV-92 “Munkát keres-kínál” Virágkötőt keresek. Tel.: 0709/559 43 86 DSV-85 A MILENIUM vállalat szervezői állást ajánl. Dunaszerdahely, Komárom. Tel.: 0905/479 461. VSV-1053 Egyszerű és kettős könyvelést válla­lunk az Érsekújvári, a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásban. Tel.: 0817/428 658, este. V-1908-------Adásvétel-------­ír ógépek legolcsóbban Szlovákiá­ban, újak és használtak, részletre is + szerviz. Postán is küldök. Farkas Tibor, Nádszeg 1163. Tel.: 0706/778 25 12. V-1875 Eladók bontott HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905/432 292. DSV-84 Eladók bernáthegyikölykök. Tel.: 0709/552 14 79. V-1828 Eladók hízósertések, hízópulykák, valamint MB 123 240 D Combi. Tel.: 0709/559 43 70, 0905/ 403 541. DSV-91 Eladó Furgon 21, Zetor 120 45, va­lamint árpa, búza, kukorica nagyobb mennyiségben. Tel.: 0706/944 09, 0905/659 818. V-1829 Búcson eladó borospince a halastó mellett, hétvégi háznak is alkalmas. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0819/975 55. KNV-671 Eladó Nagymegyeren MÓRA 673-as 16 kW-os használt fali gázkazán, va­lamint radiátorbordák, parketták, aj­tók, ablakok. Tel.: 0903/727 490. DSV-93 Eladó egyengető gyalugép vastago­lóval (130x30 cm), fóliakonstrukció (21x4x3 m). Cím: Hurbanovo, Agátová 15. KNV-676---------Vegyes---------­Re dőnyök megrendelhetők Szlová­kia egész területén. Szerelés, szállí­tás ingyenes. Ergolex: 0819/796 425. VSV-71 RÉGISÉGEK!!! - kínáljon bármit! Személyesen felkeresem, megbíz­hatóság. Jelige: Készpénz. V-1660 Szilágyi divat pilóta-irhadzsekik, bőrkabátok, bőrdzsekik, bőrnadrágok, bőr­mellények nagy választékával várjuk kedves vevőinket. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 538. (a volt Centrumház oldalán). DSVk-65 Fogorvosi magánrendelőjében dr. Hencz várja Önt Nagymegyeren, a Szent István út 6. szám alatt. A csúcstechnikával felszerelt rendelő kíméletesebb kezelést eredmé­nyez. Fogbeépítést és fogpótláso­kat rövid határidőn belül készítünk. Rendelés: hétfő-szombat, fájdalom esetén vasárnap is. Tel.: 92 39 51, otthon: 92 34 24. V-1913

Next

/
Thumbnails
Contents