Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-11-11 / 45. szám
8 1998. november 11. Nem nehéz megállapítani, kiknek hozott hasznot a Krasznahorkaváraljai várdomb eladása Légvár a vár alatt Kmotrik Péter _______________ „K rasznahorka büszke vára, ráborul az éj homálya, tornyok ormán az őszi szél régmúlt dicsőségről mesél...” énekli hol kínjában, hol örömében az egész Kárpát-medence magyarsága - esküvőn, temetésen, fogadáson és más alkalmakkor. Krasznahorkaváralján, az ősi vár tövében egy ideje csak szomorúan, lesütött szemmel dúdolják a község lakói ezt a gyönyörű keserédes dalt. A krasznahorkai ön- kormányzat ugyanis 1992-ben úgy döntött, eladja a vár alatti rétet egy körhintákat üzemeltető vállalatnak, hogy az üdülő- központot építsen oda. A falu a várdomb eladása miatt két táborra szakadt: az egyik tábor - a polgár- mesterrel az élen - támogatta a tervet, a másik - a képviselők java részével együtt - nem tartotta megvalósíthatónak. Az üzlet végül létrejött, azóta hat esztendő telt el, az ígért üdülő- központ helyén azonban még mindig körhinták és céllövöldebódék fogadják a turistákat, akiket a nyolcvanas évek végét idéző hangos diszkózene kísér fel a műemlékké nyilvánított várhoz. A faluban többen is azt állítják, hogy a körhintásoknak csak azért kellett a terület, hogy ne kelljen érte bérleti díjat fizetniük. Akadnak viszont, akik még mindig remélik, hogy egyszer megvalósul az üdülő terve. Prékop Péter, a község jelenlegi polgármester-helyettese:, ,A történet még a szocializmusban kezdődött, amikor körhintáival először megjelent a várdombon a csehországi Bradác família. Azóta mindig ott töltötték a nyári idegenforgalmi idényt, de soha nem fizettek bérleti díjat a községnek. 1991-ben a képviselő-testület, amelynek én is tagja voltam, évi 20 ezer korona bérleti díjat szabott meg számukra a 10 000 négyzetméteres terület használatáért. Nem sokkal ezután a három Bradác testvér azzal fordult a faluhoz, hogy adjuk el nekik a várdombot, mert ők ott üdülőközpontot fognak építeni. A képviselő-testület elutasította a kérelmet, nem találta megalapozottnak a tervet, sőt felmerült, hogy növelni fogjuk a bérleti díjat. Bradácék nem hagyták magukat, röplapot kezdtek terjeszteni Váralján, amelyben a község felvirágoztatására irányuló terveiket ismertették. A következő önkormányzati ülésen aztán, 1992. április 22-én megtelt a tárgyalóterem az ígéretektől ittas polgárokkal, akik a rét eladásának megszavazását követelték tőlünk. A polgármester, Szarka István is mellettük kardoskodott - hiába szavaztunk a kérelem ellen, a polgár- mester újra és újra szavazásra szólított fel bennünket a kiabáló tömeg előtt - míg végül a neki megfelelő döntés meg nem született. Baffi Tibor, 1992-ben Krasznahorkaváralja polgármester-helyettese és önkormányzati képviselője volt. Ő így emlékezik a történtekről: A gyűlést személyeskedések, bekiabálások tarkították. A vita során elmondtam: ha már mindenáron ragaszkodik a falu az eladáshoz, akkor írjunk ki pályázatot, hogy ne röp- cédulás ígéretek, hanem komoly vállalkozói tervezetek alapján válasszuk ki a vevőt. A képviselők nagy része az eladás ellen volt, de olyan pszichikai nyomásnak voltunk kitéve, hogy többszöri szavazás után a többség végül beleegyezett. Én tartózkodtam. A gyűlés után lemondtam a képviselőségről és az alpolgármesteri tisztségről is, mert szégyellettem, hogy így elkótyavetyéltük a várdombot.” Ulbrik Zoltán polgárként volt jelen a gyűlésen: „Lincshangulat uralkodott, nem lehetett észérvekkel felszólalni. Fel kellett állni és ordítani, mint a kocsmában, ahol akinek a legnagyobb a hangja, az kéri a féldecit. Hiába érveltem, hogy Bradácéknak nincs kidolgozott vállalkozói tervük, nem kifizetődő az építkezés, az országút mellett lévő 110 férőhelyes motel szezonban is csak 45 százalékos kihasználtsággal üzemel, nem hallgattak meg, mert a jelen lévő Jaroslav Bradác ekkor 30 milliós befektetésről, szállodáról, étteremről, gyorsbüféről, szennyvíztisztító állomásról és magas színvonalú idegenforgalmi szolgáltatásokról kezdett beszélni. Több mint 100 munkahelyet ígért az embereknek az építkezésen és az üdülőben. Aki egy cseppet sem jártas az üzleti ügyekben, azt könnyen el tudták szédíteni ezek az ígéretek.” „A polgármester eladta a területet, pedig tudta, hogy az ígéretekből nem lesz semmi, mert Bradácék nem kaphatnak építési engedélyt - állítja Prékop Péter. - A községháza két nappal az ülés után levelet kapott a járási és a műemlékvédelmi hivataltól, valamint a Szlovák-karszt Tájvédelmi Körzet igazgatójától. Az intézmények arra figyelmeztettek, hogy a várdomb területe része a tájvédelmi körzetnek, és műemlékvédelmi szempontból is védettséget élvez, ezért ott minden új létesítmény építési engedélyének kiadása a legszigorúbb előírásokhoz van kötve. Szarka Istvánt ez nem zavarta, 1992. június 18-án nyélbe ütötte az üzletet.” Szarka István, Krasznahorkaváralja polgármestere: „Szerintem semmi rendkívüli dolog nem történt azon a bizonyos napon. Minden polgárnak joga van részt venni és véleményt nyilvánítani az önkormányzati ülésen. Biztos, hogy hasznára vált volna a falunak, ha megépül a létesítmény. Én ezért támogattam. Miután Bradácék megkapták a területet, több százezer koronát fektettek a tervek elkészítésébe, és kutat is fúrattak ott. Sajnos, 1993- ban a képviselők úgy döntöttek, hogy kérjük a bíróságtól a szerződés felbontását, mert Bradácék még nem kezdték el az építkezést. (A szerződésben ugyanis feltételként szerepelt, hogy az aláírás után egy éven belül el kell kezdeni a kivitelezést - a szerk. megj.) Elveszítettük a pert - a bíróság a kútfúrást az építkezés elkezdésének tekintette. Szerintem ez az elhamarkodott pereskedés is hozzájárult, hogy nem tudták megépíteni az üdülőt. Az is igaz, hogy nem kaptak rá engedélyt, ez szerintem egyes képviselők és néhány járási hivatalnok lobbizásának köszönhető. Bevallom, most már én is kész vagyok bírósághoz fordulni a terület visszaszerzése ügyében, és 99 százalékos biztonsággal állítom, hogy ha arra kerül a sor, megnyerjük a pert.” Frantisek Bradáccsal Dobsinán sikerült néhány szót váltanom a céllövöldében. Ő azt mondta, azért nem épült még semmi a vár alatt, mert egyes érdekcsoportok tönkre akarják őt tenni - szerinte a rozsnyói műemlékvédelmi hivatal is e csoportok hatása alatt áll, igazgatója ezért szabott számukra olyan szigorú, teljesíthetetlen feltételeket. Hozzátette, hogy a Magas-Tátrában is vannak emeletes szállodák, pedig az nemzeti park. Elmondta: nem adja fel, bízik benne, hogy egyszer sikerül megvalósítani a tervet. Tököly Gábor, a Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal rozsnyói központjának igazgatója így nyilatkozott: „Elképzelhetedennek tartom a Bradácék által tervezett több- emeletes üvegszálloda megépítését a várat körülvevő védett övezetben, mert rontaná a vár panorámáját. Többször konzultáltunk erről Bradácék tervezőmérnökévei, aki elismerte, hogy szerényebb méretű tervre van szükség. Azóta négy év telt el, de nem jelentkeztek újabb elgondolással.” így volt, igaz volt - hogy a történet nem Piripócs város krónikájából származik, azt a „korabeli” önkormányzati ülésről készült jegyzőkönyvek, egy adásvételi szerződés, néhány bírósági végzés és a vár alatti „cirkusz” bizonyítja. Hogy lesz-e egyszer újabb elgondolás, s a körhintákon és céllövöldéken kívül lesz-e színvonalas ajándékbolt is a vár alatt, azt nehéz megjósolni (vagy mégsem?). Egyvalamit viszont könnyű megállapítani: hogy ki, kik jártak, járhattak jól ezzel az üzlettel. Egyébként a műemlékvédelmi hivatal szigora ellenére Bradácék mégiscsak létrehoztak valamit Kraszna- horkán, az ősi vár tövében - egy felfújható zsiráf az, amelynek hasában pénzért ugrálhatnak a gyerekek, ha szüleik nem sajnálják érte az aprót. A zsiráf elején a következő felirat díszeleg nagy kék betűkkel: LUFTBURG - ami ugye magyarul annyit jelent: légvár. Aki nem hiszi, járjon utána... Lemondtam a tisztségemről, szégyellettem, hogy így el- kótyavetyél- tük a várdombot. A történet akkor kezdődött, amikor a körhinták megjelentek a vár alatt. ... Olyan létesítményt akarok létrehozni, ahol a széles körű nyilvánosság számára szállási, étkezési, kulturális és sportolási lehetőséget tudok majd nyújtani. Erről egyes képviselők elutasítóan nyilatkoztak. Az 1992. április 22-i önkormányzati ülésre mindenkinek el kellene jönnie, akinek érdeke a község fejlődése, hogy felszólítsák a képviselőket: tárgyalják újra a kérelmemet. Remélem, igyekezetem megfelelő visszhangra talál, és sikerül közös erővel egy olyan alkotást létrehozni, amilyet a község megérdemel.” - (Részlet Jaroslav Bradác úr 1992 áprilisában írott röpira- tából.) A fénykép 1998 októberében készült a várdombon. Évtizedekig minden rendben 1991-ben azonban 2 volt, a körhintások nem fizettek nás bérleti díjat álla semmit a terület használatáért, képviselő-testület. B Luftburg, avagy légvár. Az adásvételi szerződésben Bradácék vállalták, hogy szállodát, éttermet, gyorsbüfét, illemhelyeket, sportpályákat, szennyvíztisztítót építenek, és saját kutat fúrnak. Vállalták, hogy egy éven belül elkezdik az építkezést, és az építési engedély kiadása után öt éven belül üzembe helyi létesítmény egy részét. Kö ték magukat arra is, hogy sítik az 1992. április 22-i ö mányzati ülésen szóban és ban tett ígéretüket. Az írási telezettségvállaláson, s; sem a keltezés, sem Brad aláírása nem szerepel.
