Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-11-11 / 45. szám

4 1998. november 11. Háttér A csehszlovák delegációnak nem volt részletes tárgyalási anyaga, tagjainak csak vázlatos fogalmuk volt a nemzetiségi viszonyokról Néprajzi elvek alapján - első ízben Horthy a kassai repülőakadémia avatásán, 1939 novemberében BotlikJózsef Amikor 1938. március 12-13-án a német csapatok bevonultak Ausztriába, már jól érzékelhető volt: az Anschluss után sem áll meg a hitleri terjeszkedés. A kö­vetkező célpont az önmagát de­mokratikus mintaállamnak hir­dető és propagáló Csehszlovákia lesz, ahol három és fél millió szu- détanémet élt. Hitler ez év nya­rán úgy döntött, hogy ősszel dű­lőre viszi a csehszlovák ügyet. Augusztus 20-a és 26-a között a Führer meghívására Németor­szágba látogat Horthy Miklós kormányzó, Imrédy Béla minisz­terelnök és Kánya Kálmán kül­ügyminiszter. A tárgyalások so­rán a náci vezetők felszólították őket: Magyarország vegyen részt a Csehszlovákia elleni né­met fegyveres akcióban. Hor- thyék a magyar honvédség fel­készületlenségére hivatkozva visszautasították a felkérést. Magyarország nem akart hábo­rút, hanem a magyar többségű felvidéki területeket, a vegyes la­kosságú vidékeken pedig nép­szavazást az önrendelkezési jog­nak megfelelően. Azt igényelte, amit az 1918-1920-as terület- rendezéskor a nagyhatalmak egyszerűen figyelmen kívül hagytak, a magyarság esetében durván megsértve az önmaguk által meghirdetett magasztos el­veket. Addigra már bebizonyo­sodott, hogy a csehek, a romá­nok és szerbek nem igazi győztes államok voltak az első világhá­borúban, hanem a minél na­gyobb konc reményében a győz­tesek köpönyege alá bújtak. A csehszlovák polgári demokrácia szabadságelveivel jól megfért a nemzetiségi elnyomás, az állam lakosságának mintegy harmadát jelentő kisebbségek másodrendű állampolgárként való kezelése. Ilyen előzmények után került sor 1938. szeptember 29-én Mün­chenben a négyhatalmi konfe­renciára, ahol Chamberlain an­gol, Daladier francia miniszterel­nök, Hitler német birodalmi kancellár és Mussolini olasz kor­mányfő egyezményt kötött ar­ról, hogy a szudétanémetek által lakott területeket Csehszlovákia átadja Németországnak. A ma­gyar és a lengyel követelések ügyében közvetlen tárgyalást ja­vasoltak Csehszlovákiának. A müncheni egyezményben ez Népszavazást, az önrendelkezési jog­nak megfelelően. utóbbit a pótjegyzőkönyvben fo­galmazták meg, ez adta a jogi alapot Magyarország Csehszlo­vákiával szembeni területi igé­nyének békés rendezésére. Ezt megelőzte a magyar kormány szeptember 22-i jegyzéke Prágá­hoz, amelyben leszögezte: A szudétanémet kérdés esetleges megoldásakor azonos elbírálást vár el a magyar kisebbség részé­re, azaz a magyarlakta területek visszaadását követelte. Budapest békés rendezést akart, ezt az is bizonyítja, hogy nem szándéko­zott részt venni Németország ol­dalán egy Csehszlovákia elleni katonai akcióban, hiába ösztö­nözte erre Berlin, mondván: Bu­dapest kimarad a megoldásból. Október 3-án a magyar kormány újabb jegyzéket küldött Cseh­szlovákiához, amelyben követel­te a magyar nemzetiségű politi­kai foglyok szabadon bocsátását, a magyar nemzetiségű katonák leszerelését és hazabocsátását, helyi rendfenntartó osztagok fel­állítását és két-három határ menti város előzetes átadását. A közvetlen tárgyalásokat október 6-ára tűzte ki Komáromba, ahol a magyar delegációt Kánya Kál­mán külügyminiszter vezeti majd. Két nap múlva Zsolnán megalakult az autonóm szlovák kormány, amelynek elnöke Jozef Tiso plébános lett. Ekkor Kárpátalja is autonómiát kapott Prágától, külön kormányának élére Bródy András került. A kö­vetkező napon, október 6-án rendkívüli minisztertanácsot tar­tanak Budapesten, amely nem­zetközi akciót indított a Cseh­szlovákiában rögtönítélő bíróság elé állított mintegy háromszáz magyar rongyosgárdista, sza­badcsapatos megmentéséért. Prága válaszolt másnap Buda­pest október 3-i jegyzékére: kész a tárgyalásokra október 9-én Ko­máromban, delegációját Tiso ve­zeti. A következő napon az újabb rendkívüli budapesti miniszter- tanács kimondta, hogy a cseh­szlovákiai területeket „nem tör­ténelmi, hanem etnikai alapon” követeli vissza, és Pozsony vál­jon szabadkikötővé. Az előzetes megegyezésnek megfelelően ok­tóber 9-én kezdődtek a tárgyalá­sok Rév-Komáromban (Komár- no), ahol a magyar delegáció ve­zetője Kánya Kálmán külügymi­niszter volt, fő tanácsadója és szakértője Teleki Pál földrajztu­dós, a későbbi miniszterelnök. Az utóbbi vezetésével az Állam- tudományi Intézet már koráb­ban részletes, térképekkel ellá­tott dokumentációt állított ösz- sze. A magyar delegáció mini­mális igénye az abszolút többsé­gű magyarlakta területek vissza­szerzése volt, kereken 14 ezer négyzetkilométerrel és egymillió lakossal. Mindehhez a magyar delegáció bemutatta az 1880-tól tízévenként tartott népszámlálá­si eredményeken alapuló 1:400 ezres méretarányú részletes köz­ségenként! térképeket, amelyek­ről bármely település vagy na­gyobb területi egység nemzetisé­gi viszonyai azonnal leolvasha­tók voltak. A csehszlovák delegá­ciónak nem volt ilyen részletes tárgyalási anyaga, tagjainak csak igen vázlatos fogalmuk volt a nemzetiségi viszonyokról. A ma­gyar fél szintén térképeken és statisztikákban mutatta be a cseh legionáriuskolóniákat a színmagyar Csallóközben és má­sutt, valamint az erőszakos cse- hesítés gazdasági és kulturális eszközeit. A Tiso-féle delegáció mindezt felkészületlenül fogad­ta. Jellemző volt, hogy a hivata­los csehszlovákiai adatokat, va­lamint az 1921-es, illetve az 1930-as népszámlálási eredmé­nyeket is a magyar fél tárta a csehszlovák tárgyalófél elé a csehszlovák közlönyökből és a népszámlálási kötetekből. A Szlovák Autonom Tartomány elnöke, Tiso által vezetett cseh­szlovák delegáció - bár a magyar fél kívánságára kilátásba helyez­te Ipolyság és Sátoraljaújhely- gyártelep azonnali visszaadását - elzárkózott minden területren­dezés elől, és csak a Csallóköz autonómiáját ígérte. Négy nap múlva - miután a magyar fél a tárgyalások megszakítására ké­szült - felajánlotta a Csallóköz visszacsatolását Magyarország­hoz azzal a kikötéssel, hogy Csehszlovákia Komárom város­ban szabadkikötőt kapjon a Du­nán. Ez az ajánlat Pozsony és környéke nélkül 1800 négyzetki­lométer visszacsatolását jelentet­te volna 121 ezer lakossal, azaz a magyarlakta vidékek 11 százalé­kát. A magyar delegáció ezt nem fogadta el. Másnap, október 13- án a csehszlovákok több jelentős területfolt visszaadását ajánlot­ták fel a határ mentén, de nem összefüggően. így a Pozsony- Érsekújvár-Léva vasútvonaltól délre, Nógrádban, Gömörben és Zemplénben, valamint Kárpátal­ján. Ennek teijedelme 5405 négyzetkilométer volt 349 ezer lakossal, ebből 342 ezer volt ma­gyar. Ezáltal 725 ezer magyar maradt volna továbbra is Cseh­szlovákiában. Itt a tárgyalások megszakadtak, de diplomáciai úton tovább folytatódtak. A harmadik csehszlovák területi ajánlat október 20-án német közvetítéssel jutott el a magyar kormányhoz: 11 300 négyzetki­Nem történelmi, hanem etnikai ala­pon követeli vissza. lométer terület 740 ezer lakos­sal, amelyből 680 ezer magyar volt. Ez Budapest számára to­vábbra is elfogadhatadan volt, hiszen kizárta a nyelvhatár mel­letti összes nagyobb várost, így Pozsonyt, Nagyszombatot, Nyit- rát, Lévát, Rimaszombatot, Kas­sát, Ungvárt és Munkácsot. Pe­dig a magyar kormány is tett en­gedményeket, a vegyes lakossá­gú vitás területekre népszava­zást javasolt. A döntőbírósági ítéletre tulajdonképpen az utób­bi miatt, főként a határ menti, többségében magyarlakta váro­sok miatt volt szükség. A magyar kormány ugyanis hiába javasol­ta, hogy a vitás területrészeken tartsanak népszavazást a hova­tartozás kérdésében. Ezt a meg­oldást, azaz a népesség önren­delkezésijogának legtisztább ér­vényesítését mind a csehszlovák kormány, mind a nagyhatalmak elutasították. így került sor a döntőbíráskodásra, amelyet mind Prága, mind Budapest ma­gára nézve kötelezőnek fogadott el. Az ügyben Franciaország és Nagy-Britannia érdektelenségét nyilvánította, és rábízta a Közép- Európában közvetlenül érdekelt két nagyhatalomra, Német-, il­letve Olaszországra. Ezt követő­en ült össze az utóbbi két állam külügyminisztere, Ribbentrop és Ciano a szakértőivel Bécsben. Ennek eredménye lett 1938. no­vember 2-án a Belvedere kastély aranytermében az első bécsi döntés határozatának a kihir­detése, amelynek értelmében 12 109 négyzetkilométer terüle­tet csatoltak vissza Magyaror­szághoz, kereken 869 ezer la­kossal. E népesség túlnyomó többsége, 752 ezer lélek - 86,5 százalék - magyar volt. A hatvan évvel ezelőtti első bécsi döntés legnagyobb tanulsága, hogy a visszakerült terület túlnyomó ré­szét, 93 százalékát nem a Cseh­szlovákiát kényszerítő bécsi dön­tés alapján kapta vissza Magyar- ország, hanem a csehszlovák de­legáció saját ajánlatára. Az első olyan határ volt a térségben, amelyet a néprajzi elvek alapján jelöltek ki. Nézőpont A sejk bosszúja GörfölZsuzsa Egy nagy hatalmú sejk véres bosszút esküszik vetélytársa ellen, harcba küldi titkos had­serege legjobbjait, hogy gyil­kolják meg a hatalom bitorló­ját, adják vissza a sokat szen­vedett nép büszkeségét, sza­badságát. Nem May Károlynak a vad és titokzatos Arábiában játszódó valamely regényéről van szó, hanem arról az im­már életre-halálra folyó küz­delemről, amelyet Jaszin sejk vezetésével a Hamász folytat Jasszer Arafat ellen. A Ha­mász az 1993-as oslói megál­lapodást is elutasítja, aláírása óta már nemcsak Izraellel áll hadban, hanem a legális pa­lesztin hatóságokkal is. Áz el­múlt öt év arról szólt, hogy amint előrelépés történt a palesztin-izraeli tárgyaláso­kon, a Hamász nyomban pro­dukált néhány véres terrorcse­lekményt, s ezzel visszavetette a békefolyamatot. Ez történt a a Wye Plantationben született megállapodás aláírása után is: a Gáza-övezetben egy öngyil­kos merénylő megpróbált fel­robbantani egy zsidó gyereke­ket szállító iskolabuszt, de ide­jekorán lelepleződött, így csak a buszt kísérő katonai jármű robbant fel, és egy izraeli ka­tona halt meg. A Palesztin Ha­tóság ekkor példátlan lépésre szánta el magát: házi őrizetbe helyezte Ahmed Jaszin sejket, hermetikusan elzárta őt a kül­világtól, és letartóztatta a Hamász több vezetőjét is. Nemcsak arról van szó, hogy a palesztin fél ismételten kötele­zettséget vállalt a biztonsági helyzet javítására és a terro­rizmus felszámolására, hanem arról is, hogy az elmúlt hóna­pokban a Hamász legalább tu­catnyi merényletet kísérelt meg Arafat éhén. A Palesztin Hatóság főtitkára a felbujtót és támogatót is megnevezte: Irán. Irán pedig, mint közis­mert, nemcsak a Hamászt tá­mogatja, hanem az ugyancsak palesztin Iszlám Dzsihádot és a Libanonban működő Hez- bollahot is. Az utóbbi vezető­je, Hasszán Naszrallah sejk legutóbb november elsején fe­jezte ki reményét, hogy csak akad végre a palesztinok kö­zött is egy Háled Iszlambuli. Ez a „vértanú” attól népszerű a szélsőséges muzulmánok kö­zött, hogy 1981 októberében meggyilkolta Anvar Szadat egyiptomi elnököt, amiért bé­két kötött Izraellel. Jaszin sejk nemcsak bosszúálló, hanem feledékeny és hálátlan is: ha nem indult volna meg a palesztin-izraeli békefolya­mat, ha Arafat nem olyan ha­tározott, még mindig izraeli börtönben ülne. No meg hit­szegő: azt ígérte, vezetésével a Hamász kemény ellenzék lesz, de nem fogja élezni a paleszti­nok közti feszültséget. Még a legutóbbi megállapodás alá­írása napján is ilyen szellem­Archívumi felvétel ben nyilatkozott, hozzátéve: az egyezmény ugyan „undorí­tó”, de nem akar polgárhábo­rút. Viszont a letartóztatások után a Hamász már azzal fe­nyegetőzött: a palesztin rend­őrök ellen fordítja fegyvereit. Ha ehhez hozzáadjuk az Arafat elleni merényletkísérle­teket, mi ez, ha nem a polgár- háború előszele? Persze ez nem palesztin sajátosság, Izra­elben hasonló a helyzet, ott a zsidó telepesek játsszák a Hamász szerepét. S a lakosság 55 százaléka attól tart, hogy bekövetkezik néhány politikai gyilkosság, hasonlóan Jicchak Rabin meggyilkolásához. Netanjahu kormányfőt min­denesetre az utóbbi időben nem is nagyon látni - a test­őrök szoros gyűrűjétől. Hitler bevonulása Bécsbe 1938. március 13-án Archív felvételek

Next

/
Thumbnails
Contents