Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-11-04 / 44. szám
Kultúra 1998. november 4. Két színház ünnepelte a közelmúltban a születésnapját Erdélyi jubileumok <?. SZÍ MM ? 200 ÉVES A NAGYVÁRADI MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS Szebeni Zsuzsa __________ A Nagyváradi Színház, Szigligeti Ede társulata a hivatásos magyar színjátszás fennállásának kétszá- zadik évfordulóját ünnepelte szeptemberben. A Körös menti városban 1798. augusztus 26-án mutatta be Hunnius: A siketnéma című darabját Kolozsvár első hivatásos magyar, Kótsi Patkó János vezette társulata, a mai Saspalota helyén álló fogadóban. A színjátszás centenáriumának alkalmából Várad egyik legszebb szecessziós épületének oldalára az eseményt megörökítő emléktábla került, melyet a román hatalom később megsemmisített, így a bicentenárium alkalmából csupán a tábla helyét koszorúz- hatták meg. A rangos évfordulót a magyar társulat igyekezett méltóképpen ünnepelni. A rendezvénysorozat nyitóeseményének, a budapesti Színháztörténeti Intézet és Múzeum kiállításának, a Lorántffy Zsuzsanna Központban, a Partium Református Múzeum adott helyet. A megnyitót a Szigligeti-társulat bemutató díszelőadása, a Bánk bán követte, Kincses Elemér rendezésében. Szeptember 21-én Jelen és jövőkép címmel kollokviumot tartottak az erdélyi magyar színházak meghívottai- nak részvételével, és 22-én folytatódott a megemlékezések sorozata az olaszi, szinte rémromantikusnak mondható temetőben. Akőszínház első igazgatójának, Somogyi Károlynak az eseményre helyreállított sírjánál a váradi színjátszás legszebb hagyományai elevenedtek fel. Az emlékezés virágait helyezték el a Rulikovszky temetőben is a nagyváradi színjátszás kiemelkedő alakjainak sírjára. Ugyanezen a napon koszorúzták meg a város szülöttének, a társulat névadójának, Szigligeti Edének a szobrát és szülőházát. Este a Craiovai Nemzeti Színház mutatta be a Phaedrát, a hírneves román szerző Silciu Purcarete rendezésében. Szeptember 24-én Színháztörténeti barangolás címmel tudományos ülésszak zajlott, délután Színészekre Éhes ritterek címmel tallóztak Ady Endre, Juhász Gyula, Bíró Lajos és Dutka Ákos írásai között, este a kolozsvári Állami Magyar Opera Kodály Székely fonóját adta elő. A nagyon szűkszavú beszámoló mellett szeretném megemlíteni, hogy a fesztivál szervezői és résztvevői olykor szinte emberfölötti erőfeszítéseket tettek az eseménysorozat színvonaláért és zavartalan lebonyolítására, ennek ellenére a helyi román hatóságok valamint a sajtó minősíthetetlen hangon támadta a rendezvénysorozatot, mindenáron politikai színezetet erőszakolva az eseményekre. Bár ezek az olykor naivan rosszindulatú rágalmak (a nagyváradi színjátszás 225 éves?!) felhívják a figyelmet arra, hogy igenis ezek az ünnepségek szükségesek az erdélyi magyarságot érő folyamatos támadások kiegyensúlyozására. A nagyváradi bicentenáriumot követően a szakma nagy része átvándorolt a Háromszéki Sepsi- szentgyörgyre, ahol a Tamási Áron Színház három nagyon fontos színházi eseményt ünnepelt. 150 éve, 1838-ban mutatták be az első magyar nyelvű hivatásos előadást Hunyadi László lefejezése címmel, 100 éve avatták fel a város első állandó játszóhelyét, ahol mind hivatásos, mind amatőr társulatok felléptek, és az első állandó hivatásos, színház 50 éve, 1948 óta működik, amióta a Kolozsvári Munkás Színházat Sepsi- szentgyörgyre helyezték. A hármas évforduló számos alkalmat és módot adott volna a nosztalgikus múltidézésre, mégis Nemes Levente, a színház igazgatója és a társulat művészeti tanácsa úgy döntött, hogy inkább a jelent hozza el a kisvárosba. ATeatrum fesztivál, amint latin neve is sugallja, egyfajta színházi univerzalitásra törekszik, olyan értelemben, hogy nem szeretne semmiféle korlátozást. Igyekezett a helyi, olykor nagyon is konzervatív közönség számára elhozni és megmutatni mindazokat a romániai és környező országokbeli előadásokat, amelyek aktuális művészi hangot képviselnek. így a meghívott előadások nem voltak semmiféle nyelvi vagy műfaji kötöttségnek kitéve, a válogatás egyetlen kritériuma egy magasra állított esztétikai mérce volt. A fesztiválon helyet kapott a monodráma, a rituális előadások, a klasszikus darabok, az abszurd és egy, az egészen kivételesen nagy színészgárdát megmozgató színpadi produkció is. Túlsúlyban a stúdióprodukciók voltak, és ez nem véletlen, hiszen a kamaradarabok világát éljük, ez a forma az, amely leginkább alkalmas a színházi kísérletek megvalósítására. A fesztivál sikeréről árulkodott az élénk érdeklődés, a zsúfolásig telt termek, a közönség lelkes tapsa, mellyel egyes produkciókat üdvözöltek, valamint az esemény sajtóvisszhangja. A kezdeményezés szerves része annak a színházi váltásnak, amely a helyi társulatban 1992-ben kezdődött, és a társulat, valamint a repertoár megújulásához vezetett. A székely városban működő, mára már szoros közösséggé kovácso- lódott társulat munkáját figyelemmel követi mind a magyar, mind a román szakma. A Teátrum fesztivál nem a múltat idézi, hanem a jövőt fürkészi, szeretné egy olyan eseménnyé kinőni magát, mely Kelet és Nyugat kereszteződésében kétévenként lehetne kiváló fóruma mind a házigazdáknak, mind a környező vagy akár távolabbi országokból érkező társulatoknak, egy új színházi nyelv jegyében. A helyi román sajtó minősíthetetlen hangon támadta a rendezvény- sorozatot. Az előadások nem voltak semmi- féle nyelvi vagy műfaji kötöttség- nek kitéve. Heti kultúra Könyvespolc Miklósi Péter: Hosszútévfutás CsákyPál Azt hiszem, már e könyv címe is telitalálat! És bár jó néhányan - ismerve a mai szlovák társadalom egy rétegének mentális állapotát - már 1994 előtt is bizonyos deformációk lehetőségétől tartottunk, azt azért mégsem gondoltuk, hogyKözép-Euró- pában, a huszadik század végén ilyen mélyre lehet süllyeszteni egy országot. A legtöbben talán még ’94 novemberében, ama hírhedt parlamenti éjszaka tapasztalatai után sem hittük, hogy ez a politikai ámokfutás valóban üyen hosszú távú lehet. Mégis megtörtént: a szlovákiai „külbelpolitika” csökönyös kitartással újból meg újból alulmúlta önmagát; az országot uraló klikk Szlovákiát, vélt birtokát a korládan lehetetlenségek országává tette. A társadalomban ismét eluralkodott a félelem, a bizonytalanság, újra kitüntetendővé vált a korlátlan szervilizmus, üldözen- dővé a szellem fénye vagy a nyitott társadalom eszméihez való ragaszkodás. Ezért rendkívül fontos ez a könyv, hiszen rögzíti, emlékezetünkbe vési az eseményeket. Az oknyomozó riporter elhivatottságát dicséri, hogy sokakat felkeresett és kifaggatott azok közül, akik valóban ott voltak a történések sodrában; kemény és céltudatos kérdéseivel vallomásra, állásfoglalásra, érvelésre késztette őket. Meggyőződésem, hogy ezen interjúk értéke az idő múlásával csak nőni fog. Egy olyan korról adnak nagyon pontos képet, amely erősen próbára tette mindannyiunk idegrendszerét. Madách Kalendárium 1999 Színes tartalommal, sok színvonalas írással, szórakoztató összeállítással, hasznos tanácsokkal, ötletekkel megjelent a Madách Kalendárium 1999. Az elmaradhataüan naptári rész (holdnaptárral és eseménynaptárral kiegészítve) mellett sok érdekes téma közül válogathat az olvasó. A múlt iránt érdeklődők bepillanthatnak egy 90 évvel ezelőtti kalendáriumba, olvashatnak az amazonokról és a régi farsangi népszokásokról. Az irodalom- kedvelők neves hazai és külföldi írók-költők műveiből válogathatnak. A művészvilág szerelmesei a könnyűzene, a népzene (Sebestyén Márta), a musical (Kamarás Máté) és nem utolsósorban a film (Tom Cruise, Fábián Gyula kaszkadőr) világáról olvashatnak a Sztárparádéban. Hogyan lehetünk minél tovább fittek, egészségesek és szépek? Ez a kérdés a legtöbb embert foglalkoztatja. A kalendáriumban található orvosi és egyéb, a témával kapcsolatos tanácsokat (tomagyakorlatokat) érdemes talán megfogadni. Az említett témákon kívül található a kalendáriumban divatajánlat (teltkarcsúaknakés gyerekeknek), hasznos tanácsok háziasszonyoknak (receptek az ünnepi asztalra, a terítés tízparancsolata, fortélyok a háztartásban stb.), kertészkedőknek (cserepes és kerti virágok gondozása), érdekességek sport- kedvelőknek, játékos önismeret (teszt, horoszkóp), sok szórakoztató olvasmány. (ozs) Regény M ég a templomszolga is kiment valahova egy kis időre. Odament a kozák az ikon alá, s meghűl benne a vér. Felnéz, hát ott csillog-villog a Szűzanya nyakán a nyaklánc, szakasztott mása annak, amit a cigánylány ellopott, de ez még szebb. Egy szál gyertyácska lobog csak a templomban, mégis úgy ég, úgy ragyog az a nyaklánc, hogy belefájdult Opanasz szeme... Az ikon mellett, mintha az ördög kísértette volna, egy odatámasztott kis létra... Persze a gonosz műve volt az egész... Ki is tudódott, hogy a cigányok, akik a nyaldáncot ellopták, nem is cigányok voltak, hanem gonosz lelkek. Körülkémlelt Opanasz, nézett erre, nézett arra... látta, hogy senki sincs a templomban. Felmászott a létrán, kinyújtotta a kezét... De alighogy a nyakláncot megérintette, nagyot villám- lőtt, lecsapott a mennykő, s az egész templom, úgy, ahogy volt, a föld alá süllyedt. Összeszaladt a nép a faluból, s hát egy nagy tó hullámzott már a templom helyén, a tóból meg harangszó hallatszott...-Igen... így igaz... így volt-jegyezte meg csöndesen Álekszandr.- Azóta is - folytatta ünnepélyes hangon Talimon -, azóta is minden húsvétvasámapon harangAz erdő /S SS • sűrűje Kuprin 8.rész szót hallanak az emberek abból a tóból. Az elsüllyedt templom harangja szól. És ez igaz... magam is hallottam már egyszer. Nem szól hangosan, de aki a földre tapasztja a fülét, az egészen tisztán hallja. Talimon elhallgatott, kikapott a tűzből egy parazsat, egyik tenyeréből a másikba dobálta, s felszította vele kurtapipáját. Megkérdeztem tőle, mi lett végül a szívtelen molnárleánnyal. Talimon félreköpött.-Azt már nem tudom, úrfi. Amit nem tudok, azt nem mondhatom meg. Nem hallottam egyebet a molnárleányról.- Hát mi lett volna vele? Elveszejtette, a kutya keservit neki, a keresztény lelket, s ezzel vége - mondta keserű haraggal Álekszandr. - Nincs a világon még egy olyan nyomorult féreg, mint a fehémép!-Asszony, ember: egykutya ez - jegyezte meg egykedvűen Talimon. Alekszandrt hirtelen különös nyugtalanság szállta meg.-Azt már ne mondd, Talimon... Nem jól beszélsz - bizonykodott sietve, esetlenül hadonászva. - Már az igaz, hogy mi, emberek iszunk, verekszünk, lopunk is néha, de azért nem feledkezünk meg az Istenről... De a fehérnép? Hát ért az valamit? Hát van annak szíve?- Jól mondod - bólintott rá a rendőrbiztos. - Az asszonynak nincs lelke, csak párája, mint a kutyának. Ez még a tizenkét Viktóriában is benne van.- Párája van vagy egyebe, azt én nem tudom - intette le türelmetlenül Álekszandr. - Én csak egyet tudok, azt, hogy miattuk van minden civakodás, minden baj. Meg van írva a szent könyvekben is... Ki miatt űzte ki az Isten Ádámot a paradicsomból? Az asszony miatt... Veszekedősek, szemérmetlenek, s nem tudják féken tartani a nyelvüket... Az ördög tudja, mi mindent pletykálnak... N emhiába mondják: jobb vasat főzni, mint rossz asszonnyal élni! Úgy látszik, Álekszandr már előbb is, még mielőtt Talimon elmondta a nyaklánc történetét, abban a lelkiállapotban volt, amikor az emberben felgyülemlett és sokáig lefojtott érzelmek rést keresnek, hogy kitörhessenek, s ilyenkor a legkisebb ok is elég, hogy a legféktelenebb módon zúduljanak elő. Álekszandr váratlan hevessége azt sejtette, hogy most, amikor már megeredt a szava, nem egykönnyen hallgat el. S bár az egész asszonynépet szidta, érződött a hangján, hogy kegyetlen gyűlölettől átfűtött szavai egyedül Onyiszkára vonatkoznak.- Nincs az asszonyfélében semmi szemérem! — folytatta még indulatosabban Álekszandr. - Még a szukában is több szemérem van, mint abban... Mit bánja, hogy az embere mutatkozni se mer miatta a faluban, hogy azt se tudja, hová legyen szégyenében! Elhagyja az emberét a gyalázatos, pedig az Isten színe eíőtt esküdött hűséget neki... Még a macska is különb, mert az legalább ragaszkodik a házához, de az asszony semmihez. Kell neki a gyereke? Kell az ura? A gyalázat, az kell neki! Pfuj! - Álekszandr utálkozva köpött egyet. - Az kell neki, az!-Verés kell neki! -jegyezte meg komolyan és részvéttel Talimon. A rendőrbiztos is ezen a véleményen volt.-Az ám, egy jó-ó verés! Nemhiába mondják az öregek: minél jobban vered az asszonyt, annál ízesebb lesz a borscs. De Alek- szandr ügyet se vetett a szavára. Kusza és dühös kitörése közben mindvégig Talimonra nézett, akinek szomorú fekete szemében őszinte részvét tükröződött.- Eh! Fél is az a veréstől! - legyintett reménytelenül Álekszandr. - Olyan a fehémép, mint a féreg: ha kettévágod is, tovább ficánkozik. De meg nem is lehet ám mindig verni! Ha haragszik rá az ember, odasündö- rög hozzá, hízelkedve, kedvesen. .. az ujja köré csavarja a dög! Nem, áverés nem használ... Hanem az, amit Szemjon Basmur tett tavaly a feleségével...- Nono, testvér, azt a hatóság sem helyesli... egyáltalában! - mondta nyomatékkai Kirila.- Miért, mit tett Basmur a feleségével? - kíváncsiskodtam. Sokáig nem kaptam választ a kérdésemre, mintha mind a hárman azt várták volna, hogy a másik kezdje el. Végül Kirila szólalt meg vontatottan és kelletlenül.- A felesége... márminthogy Basmur felesége... összeadta magát itt egy legénnyel... Petrának hívják... most is itt él a faluban... Mária Oltalma napján házasodott meg. (folytatjuk)
