Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-07-08 / 27. szám
1998. július 8. Kópé Ifjú Mátyás király s a talányfejtő leány Ifjú Mátyás király olyan álmot látott: Üveg ablak alatt nagy hosszú alma fa, Nagy hosszú alma fának tizenkét szép ága, Háromszáz levele, hatvanhat virágja. Ifjú Mátyás király fennszóval kiáltá: „Ha ezt fel nem fejted, neked fejed veszem. ” A lány elfordula, sírogatni foga. „Mért sírsz, mért keseregsz, lelkem, édes lányom? „Hogyne keseregjek? Hogyne sírjak, hogyne! Ifjú Mátyás király olyan álmot látott: Üvegablak alatt nagy, hosszú almafa, Nagy hosszú alma fának tizenkét szép ága, Háromszáz levele, hatvanhat virágja, Ha ezt fel nem fejtem, fejemet leveszi.” „Ne sírj, ne keseregj, lelkem, édes lányom, Lelkem, édes lányom, menj el, mondd meg neki: Nagy hosszú alma fa nagy hosszú esztendő, Tizenkét szép ága tizenkét szép hónap, Háromszáz levele háromszáz művesnap, Hatvanhat virágja hatvanhat vasárnap. ” Ifjú Mátyás király fennszóval kiáltá: „Szőj te, lányom, nekem három kenderfejből, Három kenderfejből egy kendező-kendőt, Egy sátorborítót, ebédelő ruhát. ” Ó még elfordula, sirogatni foga, „Mért sírsz magad, mért sírsz, lelkem, édes lányom?” „Hogyne sírjak, hogyne, hogyne keseregjek? Ne, mit mondott nekem ifjú Mátyás király: Ifjú Mátyás király azt a törvényt tette, hogy szőjek én neki három kenderfejből, Három kenderfejből egy kendező-kendőt, Egy sátorborítót s ebédelő ruhát. ” „Semmi ez, semmi ez, lelkem, édes lányom, Menj el magad hozzá, mondd meg te nekije, Csináljon ő neked két hólyagforgácsból Két hólyagforgácsból szövőszéket s vetőt, Egyszóval megmondva, mi a szövéshez kell. Menj el, lányom, menj el, menj el, mondd meg neki!” Ifjú Mátyás király nem volt mit feleljen, Ifjú Mátyás király fennszóval kiáltá, „Nem kell nekem, nem kell a kendező-kendő, A kendező-kendő, sem sátorborító, Sem ebédlő ruha, csak te kellesz nekem!” Duba Gyula - Szabó Gyula A lovak legendája- Feje tetejére állt a világ - kezdi a Festő -, minden másképp van, mint régen volt. A távolságok megszelídültek, és bejöttek a szobába, köréd kuporodnak, és hízelegve a térded simogatják, a közeli dolgok meg visszahúzódtak, és eltűntek az időben. A nagyvilág körülötted nyüzsög, ám a szülőföld szinte eltűnt... A gyerek nagy szemmel nézi, nem érti, várja a folytatást.- Rengeteg állatot ismersz, messzi földrészek lakóit, őserdők és tengerek élőlényeit. Otthonosan nézed a szavannán hömpölygő antilopcsordát, nem lepnek meg a tengerparton heverő fókaseregek, s a sarki jégmezőn billegő pingvinek sem keltenek benned csodálatot. Mindmind közeli számodra a televízióból meg a varázslatos képeskönyvedből. Bizony, Péterke, az orrszarvú közelebb van hozzád, mint egy közönséges, nagy fülű szürke szamár! Jól ismered a sivatagi tevék családi életét, de nem láttad még, hogyan szopik egykisborjú! Az orosz- lánbőgés megszokottabb hang számodra, minta tehénbőgés. Sokat tudsz a majmokról, de mezei nyulat még nem láttál. Éppen azokat az állatokat nem ismered, amelyek nálunk élnek, vagy körülöttünk éltek valamikor... Péter kezdi érteni a Festőt. Párnájára könyökölve egyenesen a szemébe néz: -Milyen állatokat nem ismerek? Mit kellene ismernem ? -Hát... Példának okáért, mondjuk... A lovakat!-A lovakat? - a gyerek csodálkozva, majd diadalittasan nevet. - De hát a lovakat jól ismerem! Vadnyugati filmekben láttam lovakat. Aztán a cirkuszban is láttam, a televízióban, bizony hogy ismerem a lovakat! Tanultam is róluk, a patásokrendjébe tartoznak, növényevők...- Ó, hogyne, hogyne -játékosan és szeretettel gúnyolódik a Festő -, persze hogy a patások rendjébe, minden bizonynyal növényevők... Csak háta valóságban mások ám a lovak, mint a filmekben. -Aztán halkan mondja, mintha önmagával is ellentétbe került volna, s zavarban lenne: -A lópaták végigdübörögnek az emberiség történelmén... Ecsetje határozott, erős mozdulattal érinti meg a papírt.- Mintha falat festenél - állapítja meg a gyerek.- Szobafestő és mázoló volnék? -A Festő komikusán meregeti a szemét, jókedve kerekedik, megtalálja a beszélgetésfonalát. -Mondd csak, volt legalább hintalovad? -Ám mielőtt a gyerek válaszolhatna, derűsen folytatja, mintha önmagával beszélgetne. - Dehogyis volt... Hintalovat akkor vettek a gyerekeknek, amikor még azt akarták, hogy huszár legyen belőlük. Hol vannak már a hintalovak! Meg az igazi lovak! Lassan a mesékből is eltűnnek, nemcsak az életünkből. - Közel hajol a gyerekhez, és súgva mondja, mintha nagy titkot árulna el: - Nekem sem volt ám hintalovam, Péter. De igazi lovam, az volt! Bizony, valódi pejlovam!- A papíron közben alakot nyernek a színek, a laza színfoltok megtelnek értelemmel ésjelentéssel. Összeállnak sötét állattá, mely görbén feltartja a farkát, s egészen úgy áll, akár egy régi hintaló. Mellette egy emberalak, világos árny, mintha kísértet volna; a kép jobb felső sarkában vörös golyóbis a nap. A valós ló s az ámyszerű ember sötét árnyékot vet...-Bizony, kisöreg, hintalovam nekem sem volt, de minek is lett volna, amikor az istállóban ott álltak az igazi lovak?! Amíg kicsi gyerek voltam, féltem is tőlük, amiért olyan erősek és óriásiak. Szikráztak a kövek az udvaron, élesen csattogtak, amiI ' -----------"--------------------ko r a vályúra vezették őket, dübörgőit a föld a patkóik alatt. Néha egyik-másik elszabadult, különösen ősszel és télen, amikor sokat álltak az istállóban, kivágtatott a kertbe, a szérűre, szétfröcs- csent a sár, és megrepedtek a jegek a patkósarkak nyomán. Aztán visszarohant az udvarra, és dübörögve beügetett az istállóba, magától a helyére állt. Mert az istállóban minden ló tudta a maga helyét. Olyankor még jobban féltem, hogy a nagy rengésben és dübörgésben összedől az istálló vagy a ház. Pedig a lótól nem kell félni, szelíd állat. Az orra finoman lágy és meleg, s hagyja, hogy simogassák, vagya nyakát veregessék. Bizony, Péterke, a történelem lópaták dübörgésétől hangos, a szülőföld képéhez pedig hozzátartoznak a hámnak feszült igáslovak, ahogy szántanak a mezőn...- Élő lovat még nem láttam - sóhajt a gyerek.- Tudtam-kiált fel a Festő izgatottan -, oroszlánt láttál az állatkertben, musztángokat az indiánfilmekben, macskacápát a képeskönyvedben, kengurut a televízióban, a kicsinye éppen kikukucskál az erszényéből, erszényesek rendje, tudod! De élő lovat még nem láttál, se csikót, sekisborjút, hallatlan! Egyszer magammal viszlek, és mindent megmutatok... - Befejezi a képet, s kedvtelve nézegeti. -Bizony, a lovak!... A történetet Duba Gyula - Szabó Gyula Tűzmadár című kötetéből vettük, amelyet a Madách-Posonium jelentetett meg. Gondolkodom, tehát... Képes-e fán támadni a leopárd? Felvételünkön állatkertben született leopárdbébik láthatók A felnőtt leopárdok temészetesen nem ilyen kedves állatok. A leopárd, amely nagy, karcsú macska, szörnyű ellensége minden állatnak, s magának az embernek is, noha az embert lehetőleg elkerüli. Más ragadozóknál ügyesebben tudja zsákmányul ejteni még a legmozgékonyabb és legóvatosabb állatokat is. Természete kiszámíthatatlan; vérszomjas vadállat. Futása nem gyors, de hatalmas ugrásokra képes. A nyájak állatai közt szörnyű vérfürdőt szokott rendezni. Kérdésünk, amelyre a válaszotokat várjuk, a következő: Képes-e fára mászni, illetve a fákon támadni a leopárd? A helyes választ beküldők közül öten könyvjutalomban részesülnek. Megfejtés A június 24-i számunkban közölt feladat megfejtése: Farmer, Péter. Nyertesek: Hubay Melinda, Bátka; Sáha Veronika, Padány; Torma János, Vágsellye; Molnár Éva, Ekecs; Gergely Andrea, Sajógömör. Tücskök-bogarak Miért pattog a tűzön a kukorica? Olyasmi történik vele, mint a léggömbbel, ha túl sok levegőt fújunk bele. A túl erős belső nyomás szétveti. Míg azonban a léggömböt a levegő feszíti szét, a kukoricaszemet a felmelegedett belső víztartalma és a vízgőz. Ha a kukorica vízdús belseje hirtelen felmelegszik, és benne gőz keletkezik, felrobban, és a belseje kifordul. A bél azért olyan száraz, mert a sütés megfosztotta víztartalmának túlnyomó részétől. A búzát azért nem lehet pattogatni, mert belső burka viszonylag puha, a nedvesség fokozatosan elhagyja pörköléskor. Hol bányásszák a tűzkövet? Sehol. Mert a tűzkő nem kő, hanem különleges fémötvözet, olyan, amelyik acéllal megdörzsölve szikrát vet. Azért nevezik kőnek, mert ősi időktől kezdve valóban használtak egy bizonyos fajta követ tűz csiholására. Kovát, taplót, acélt még száz évvel ezelőtt is használtak tűzgyújtásra. A tűzkő elnevezés esetében megmaradt a régi név.
