Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-10-28 / 43. szám
1998. október 28. Kópé Verssarok Nemes Nagy Ágnes A csiga Húzgáltam egy kocsikát, úgy kerestem a csigát. Lassú állat a csiga, betettem a kocsiba. Jól húztam a kocsikát, kocsiztattam a csigát. Ne csak füvet, virágot, lásson ő is világot. Őszi dongó Őszi dongó rászállott a fényes, sárga avarra. Őszi dongó. Őszi napfény nagy fejed összevissza zavarja, őszi dongó. Őszi napfény nagy fejed zavarja, kavarja, nem szálltál te virágra, szálltál te csak avarra. A rossz szolgatartó gazda Volt egyszer egy szegény ember, annak volt három fia. A harmadik olyan félnótásfé- le volt. Az apjuk mondta nekik, hogy menjenek szolgálni, aztán keressék meg a maguk kenyerét. Legelőbb a legnagyobbik ment el. Olyan gazdához került, akit nem sokáig tűr a szolga. Azt mondja neki a gazda: „Nálam egy nap az esztendő, ahány napot szolgálsz, annyi háromszázhatvanöt pengőt kapsz. De amelyikünk megharagszik közben a másikra, annak a másik három szál szíjat hasít a hátából! Jó lesz így?” A legény beleegyezett. A gazda mindjárt szántani küldte. Adott neki egy egész kenyeret meg egy sonkát, de megmondta, hogy egészben kell visszahoznia. A legény kiment, dolgozott egész nap. Éhes lett. Evett volna, de eszébe jutott, hogy mit mondott a gazda. Éhesen ment haza. A gazdának az volt az első szava. „Hol a kenyér meg a sonka?” A legény elővette, oda is adta, de megmondta, az már mégsem lehet, hogy valaki egész nap dolgozzon, aztán még ne is egyen! Odaszól erre a gazda: „Tán haragszol?”„Hogyne haragudnék, mikor egész nap egy falat kenyér sem volt a számban!” „No, ha haragszol, én meg szíjat vágok a hátadból!” Elővette a kést, és meg is cselekedte, aztán elküldte haza. Elindult szolgálni a középső legény is. Az is ehhez a gazdához került, s éppen úgy járt, mint a bátyja. Elindult a legkisebb is. Ez is ahhoz a gazdához került. Őt is mindjárt szántani küldte, s neki is megparancsolta, hogy a kenyeret meg a sonkát egészben hozza haza. A legény nekifogott a dolognak. Amikor éhes lett, elővette a kenyeret meg a sonkát. Túljárt a gazda eszén. A kenyér alján lyukat vágott, azon keresztül kiszedte a belét, a sonkával is így csinált, a belsejét mind kiette, úgy vitte haza este. Otthon kérte a gazda a kenyeret meg a sonkát. Elő is adta. A gazda látta, hogy nincs ugyan megszegve, de a belseje üres, mérgesen letette az asztalra. „Tán haragszik, gazduram?” kérdi tőle a szolga. „Nem haragszom én! Dehogy haragszom!” - mondta a gazda, pedig ette a fene. Másnap fölrakatott vele a gazda egy szekér búzát, hogy a malomban őrlesse meg. A legény meg is őrletett, de a lisztet hazavitte az apjának. A gazda, amikor meglátta az üres szekeret, kérdezte: „Hová tetted a lisztet?” „Hazavittem az apámnak. Tán haragszik, gazduram?”„Dehogy haragszom!” - mondta a gazda. Pedig majd megette a méreg. A harmadik nap meg elküldte a pincébe két hordó borért. A legény azt is az apjának vitte, csak az üres kocsival állított be a gazdához. Megint kérdezte a gazda: „Hát a borral mi van?” Azt mondja a legény: „ Semmi! Hazavittem az apámnak! Tán haragszik, gazduram?” „Dehogy haragszom!” Pedig haragudott, csak nem merte mondani. A negyedik napon a gazda elment hazulról, a szolga kérdi tőle: „Hát ma mit dolgozzak, gazduram?” „Ami következik. Nézd meg, mit csinálnak a szomszédok, s te is azt csináld!” A szomszédban meg cserepezni akarták a házat, épp akkor húzták le róla a zsúpot. Nekiesett ő is a gazda házának, leverte róla a cserepet mind. Este megjön a gazda, látja, hogy mi van a házával, megszólítja a szolgát: „Hát te mit csináltál?” Azt mondja a legény: „Azt, amit gazduram parancsolt! Gazduram azt mondta, hogy tegyek úgy, mint a szomszéd. Az leszedte a háza tetejét, én is azt tettem. Tán haragszik?” „Nem haragszom én” - mondta a gazda. De már rá se szeretett a szolgájára nézni. Az ötödik nap kiment a tanyára, a szolgára meg ráparancsolt, hogy a tanyától a házig csinálja meg az utat, hogy az egyik lábával puhára, a másikkal keményre léphessen. Gondolta, ezt a szolga már biztos nem állja meg szó nélkül, s mégis ő hasíthat szíjat a hátából. A szolga nem sokáig törte a fejét. Volt a gazdájának otthon vagy száz birkája, leölte egyiket a másik után, hogy a gazda az egyik lábával a puha bőrre, másikkal a csontos húsra léphetett. Jött haza a gazda, már messziről látta, hogy újabb kár érte. Rárivallt: „Mit csináltál a drága birkáimmal?” Azt mondja a legény: „Én csak eleget tettem a gazduram parancsának. Tán harag- szik?”„Nem haragszom” - mondta a gazda, de már nagyon nehezére esett kimondani. A hatodik napon azt mondja a szolgájának, hajtsa ki az ökröket, s ő is ment utánuk. Volt a közelben egy vár, de se ajtó, se ablak nem volt rajta. Észrevette, hogy a várnak nincs teteje, egyet gondolt: leöli az ökröket, s a tetején hajigálja be. Úgy is tett. Este kijön a gazda, megnézi, hogy boldogult az ökrökkel a szolgája, s a guta kerülgeti. „Te félnótás! Egészen tönkretettél!” A szolga meg: „Tán haragszik?” „Haragszom!” - mondja a gazda, mert már mindenről megfeledkezett, olyan dühös volt. „No, akkor - mondta a szolga -, én most szíjat vágok a hátából.” Ki is vágta a három szál szíjat, elkérte a fizetését, aztán hazament. (Magyar népmese) Tudod-e? Hogyan kereskedtek a középkorban Ha egy magyar kereskedő elvetődött egy francia vagy angol vásárra, nagy csomaggal érkezett. Nemcsak a portékát kellett ideszállítania, hanem sok személyes holmit is vitt a másfél hónapig is eltartó vásárokra. Ezért a kereskedők egész karavánnal utaztak. A nyugati nagyvárosokban a kereskedők erős szövetségeket, társulásokat hoztak létre. A legerősebb kereskedelmi társaság a német Hanza szövetség volt, a tengerparton. Hajói mint egy jól szervezett flotta járták a tengereket, a kereskedelmi hajókat hadihajók kísérték, védték a portékát a kalózoktól. A kereskedőtársaságok ismerték és számon tartották egymást, üzletfeleik kereskedőjeleit is pontosan ismerték. A kereskedők családi címerük jelét tüntették fel áruikon. A kereskedők többsége megpróbálkozott mindennel, amiből pénzre, jövedelemre lehetett szert tenni. Árusítottak kicsiben-nagy- ban, s nemcsak egy árufajtával foglalkoztak, hanem mindennel, ami haszonnal kecsegtetett. Adtak kölcsön lovat, szekereket, kölcsönöztek pénzt is. A középkori kereskedő, ha ügyes volt, sokkal többet keresett, mint a legkeresettebb iparos. De míg a céhes iparost védték a város falai, addig ő és az áruja a hosszú utazások során egész sor veszélynek volt kitéve. A tengeren szállított áru áldozatul eshetett viharnak, hajótörésnek, kalózok támadásainak. Az első bankárok uzsorások voltak. Közutálat övezte őket, de eltűrték őket az emberek, mert szükség volt rájuk. Az uzsorások egymás ellenében is kíméletlen harcot folytattak a haszonért. A budai kereskedők főleg azért panaszkodtak, hogy a keleti áru, míg Budára jut, kétszeresére drágul. A távolsági kereskedelemből semmi hasznuk, csak a vámszedők gazdagodnak meg. A nyugati kereskedők általában posztót és fémárukat hoztak Magyarországra. A legfőbb kiviteli cikk azonban a nemesfém, a szarvasmarha és az állatbőr volt. A kereskedők megbecsült emberek voltak Magyarországon. A szabad királyi városok tanácsába többnyire módos kereskedőket választottak. A tekintélyesebb kereskedőkből polgár- mester, elöljáró is lett. A király olykor-olykor tanácsukat is kérte az állam pénzügyeinek rendbe hozására.
