Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-10-21 / 42. szám
Kultúra 1998. október 21. 13 Októberben Táncháztalálkozó és Néptáncantológia Komáromban Tánc és folkkocsma Tánc, tánc jó nagy tánc... Tóth Lehel felvétele Klein Melinda _______________ A N yári Szabadtéri Táncszínház Alap, Komárom Városa, a Komáromi Városi Művelődési Központ és a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség 1998. október 24-én rendezi meg a IX. Szlovákiai Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt. A rendezvény helyszíne - mint ahogy azt már megszokhattuk az utóbbi években - a Komáromi Városi Sport- csarnok lesz, a szervezők viszont egy újdonsággal is előrukkoltak. A Táncháztalálkozó előestéjén, október 23-án a Néptáncantológia ’98 elnevezésű renAz antológián megpróbálják bemutatni az elmúlt három év termését. dezvénnyel lepik meg a közönséget. A megoldást kényszer, vagyis a pénzínség szülte. A Szlovákiai Magyar Néptáncegyüttesek Országos Versenyét 1995-ben rendezhette meg utoljára a SZMF Tornaiján, azóta, sajnos, nincs semmilyen fórum, amelyen a hazai együttesek találkát adhatnának egymásnak, és bemutatkozhatnának a közönség előtt. Az antológián megpróbálják bemutatni az elmúlt három év termését, bizonyságot adni arról, hogy léteznek és dolgoznak. Valószínűleg az utóbbi évek pénztelensége az oka annak is, hogy a tornaijai megmérettetésre benevezett 12 együttessel szemben az antológiára már csak hét jelentkezett. Bemutatkozik a komáromi Hajós Néptáncegyüttes, a somorjai Csalló Néptáncegyüttes, a füleki Palóc Néptáncegyüttes, a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a pozsonyi Ifjú Szivek Táncegyüttes és a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Nép-tánc- együttes, vendégként szerepel a dél-komáromi Garabonciás Néptáncegyüttes. Azóta két új csoport is alakult: a duna- szerdahelyi Dunaág Kamara Néptáncegyüttes és a kassai Abaúj-Gömöri Táncosok Baráti Köre. Fontos elmondani, hogy ez az antológia nem verseny, hanem az utóbbi három év legjobb koreográfiáinak válogatása. A zsűri nem rangsorol, hanem szakmai tanácsokat ad. „Tornaijáról nem szívesen mondtunk le, mert ott egy olyan lelkes szervezőgárdára találtunk, amely ritka ebben az országban - mondja Rich- tarcsík Mihály, a Táncháztalálkozó műsorszerkesztője -, az együtteseknek viszont biztosítani kell a lehetőséget, hogy bemutatkozhassanak. Pillanatnyilag a legkézenfekvőbb megoldásnak a komáromi Táncháztalálkozó és az antológia párosítása látszik. Az antológián részt vevő együtteseknek szállást biztosítunk, valamint félárú belépőjegyet a másnapi Táncháztalálkozóra.” A IX. Szlovákiai Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár műsorának szerkezete nem tér el az előző években megszokottól, azzal a különbséggel, hogy 24-én, szombaton déltől gyerekprogramokkal várják a legkisebbeket a Játszóházba. Lesz koncert, énektanítás, tánctanítás, viseletbemutató és kézműves-foglalkozások. Az egész nap folyamán népművészeti kirakodóvásár és kézművesbemutatók csalogatják a közönséget. A déltől este hat óráig tartó táncoktatásokon má- tyusföldi, rétközi, magyarbődi, szászcsávási, gömöri, komá- romszentpéteri és gyimesi táncokat tanulhatnak az érdeklődők. A sportcsarnok előterében a szlovákiai népzenei együttesek és szólisták koncerteznek, köztük Lakatos Róbert és barátai, a budapesti Hegedűs együttes, a komáromi Árgyélus zenekar, Écsi Gyöngyi énekes, a Mézes zenekar. A hagyományőrzők idén sem maradnak ki a Táncháztalálkozó műsorából, hiszen a rendezvény legfontosabb célja azoknak a hagyományaikat még ma is őrző zenészeknek, táncosoknak a felkutatása és bemutatása, akik átadhatják tudásukat az ifjabb generációknak. A hagyomány- őrző együttesek koncertjén közreműködnek az osgyáni zenészek, az örményesi és a szepsi cigány hagyományőrzők, valamint Pál István dudás. Este nyolckor kezdődik az Össznépi vigalom néven ismert koncertsorozat, ahol az Ökrös együttes kalotaszegi, Németh Dénes Zenekara gömöri, a TükAki még este tíz után is bírja szusz- szál, azt várja a Hegedűs együttes, a Folkkocsma és az éjjeli táncház. rös együttes széki és magyar- palarpalatkai táncrendet muzsikál. Aki még este tíz után is bírja szusszal, azt várja a Hegedűs együttes, a Folkkocsma és az éjjeli táncház házigazdái, a hivatalos program szerint hajnali kettőig. Heti kultúra Heti jegyzet Eltűnt az irodalom Vas Ottó Régen készülök már, hogy megírjam, nagyon hiányzik nem irodalmi lapjainkból az irodalmi rovat. Nem hiszem, hogy csak nekem, és nem elsősorban nekem. A néhány száz példányban megjelenő irodalmi lapok ugyanis íróinknak, költőinknek és az egyéb, irodalommal foglalkozó írástudóknak nem biztosítanak elég teret a népszerűsítésre. Gondolom, tisztes irodalmáraink között jó néhány akad, aki fölhördül, mondván: olcsó Önreklámo- zásra akarom őket rábeszélni, pedig inkábba másik oldal, az olvasó igényeire (igénytelenségére) gondolok, nevezetesen arra, hogy az újság- és folyóiratolvasók, akik nem járatnak, nem vásárolnak, tehát nem olvasnak irodalmi lapot, lassan elfelejtik íróink, költőink, tanulmányíróink nevét, később pedig majd azt is, hogy volt (van) kortárs irodalom. Ha viszont valamelyik magazin, vagy urambo- csá! napilap egy (azt, hogy kettő, le sem merem írni) oldalán megtalálnák költőink verseit, íróink novelláit vagy egy-egy műről szóló kritikát (akár folytatásokban is), a lap olvasói bizonyára belebelepillantanának a rovatba, és megismerkedhetnének néhány íróval és költővel. Tájékozódhatnának többek között arról is, mit tart a szerkesztő értéknek az írásművészetben, s változatos lehetne a paletta, mert más lapok más szerkesztőinek ízlése, véleménye kialakítaná a lapok sajátos irodalmi profilját, mint az a régi szép időkben volt. Örülne ennek szerző és olvasó egyaránt. Még talán az irodalmi lapok szerkesztői is, hiszen most, amikor az anyagi gondok két-három számos összevonásokra kényszerítik őket (vagy a tematikus számok eleve kirekesztenek a lapból minden egyéb témát), nem kellene vára- koztatniuk a szer- zőket, akiknek néha jól jönne, ha frissebben (magyarul hamarább) jelenhetnének megj főleg rö- videbb lélegzetű alkotásaik egyéb lapokban. Tudom azt is, hogy a százados tradíció újraélesztése nehézségekkel járna, mert minden felélesztés nehezebb, mint valami újnak a bevezetése (milyen könnyű volt például száműzni a lapokból az irodalmi rovatot), de mivel sok írónktól is hallani, hogy' ma az emberek már szépirodalmat (vastagabb könyvet) nem olvasnak, hogy író és olvasó között űr tátong, nem ártana ezt a „mondhatatlan nagyűrt” legalább részben valamivel (valahogyan), értékes irodalommal betölteni, hogy biológiai hasonlattal éljek; ne csak az ütőerekbe és a vénákba (irodalmi lapokba), a hajszálerekbe (más lapokba) is juttassunk vért (friss alkotásokat), mert különben a test (az irodalom) hamarosan elhal. És ne hivatkozzon senki arra, hogy éppen ez a hely kell a reklámoknak, mert nélkülük tönkremegy a lap. A lap később akkor fog tönkremenni, ha már a szépirodalmon kívül a tömegek más szövegekre sem lesznek kíváncsiak. író és olvasó között hatalmas űr tátong. Ezen változtatni kellene. Regény S ok minden - felelte lágy hangon, kitérőn Talimon. - Nagy a mi erdőnk, s vannak olyan helyei, ahol csak szarvasok meg farkasok járnak... Az Isten tudja egyedül, mi történik ott ilyenkor éjjel... Az öreg kerülők sokat tudnak erről, mert egész életüket az erdőben élik le... mindent látnak, mindent hallanak. .. De hát - ránk pillantott - magam is hallottam eleget...- Hallottál! Ugyan, mit hallottál?!- Márpedig igaz - folytatta szelíd makacssággal Talimon. - El is mondom, hogy mit hallottam. Néha megesik, hogy éjszakajárom körül az erdőt. Csönd van az erdőben... levél se moccan... Egyszer csak megszólal valmi, de úgy... furcsán... emberi nevetéshez is hasonlít, lónyerítéshez is, síráshoz is az a hang...-Eh!- Egyszer, virágvasárnap éjszakáján a pecsalovkai harang szavát is hallottam. Úgy ám! Tán nem hiszed? - kérdezte szemrehányóan Kirilától.- Én elhiszem! Az a harang néha megszólal, magam is tudom - erősítette meg tompa hangján Alekszandr. Faggatni kezdtem őket: mit jelent a pecsalovkai harang szava. A rendőrbiztos abban a pillanatban fészkelődni kezdett, Az erdő sűrűje Kuprin 6. rész kézzel-lábbal hadonászott, és akkorát kiáltott, hogy visszhangzott belé az erdő:- Mit hallgat ezekre, úrfi? Lyukat beszélnek a hasába! Eh! Asszonylocsogás! Ne hallgasson rájuk, nagysás uram! De én, még erélyesebben, mint az előbb, csendre intettem Kirilát. Talimonnak megeredt a szava, bár eleinte kissé elfogó- dott volt, és egyre-másra Kirila felé pillantgatott. Alekszandr továbbra is bárgyú, szomorú arccal meredt a tűzbe, szánalmas testtartásán se változtatott. Időnként kurtákat bólintott, megszólalt: „Az, az... úgy igaz... így van”. A rendőrbiztos tüntető lenézéssel hátat fordított a mesélőnek.- Igen öreg história ez is, úrfi, ez, amit el akarok mondani, mármint a pecsalovkai harang története. A pánok idejében történt. Réges-régen... lehet már vagy... - elgondolkodott, és kérdőn pillantott rám - három-, vagy négyszáz esztendeje, ugye? Vagy még több is? Hát azt nem tudom... isten tudja, hány éve... Szóval, egyszer hadjáratra indultak a kozákok. A török szultánnal háborúztak akkor. Elbúcsúztak hát az övéiktől... Jajveszékeltek az egész faluban, sírtak-ríttak! Az egyik kozák a szüleitől búcsúzkodik, apjától, öreg anyjától, a másik a húgától... A legjobban a lányok siránkoztak. Nem is csoda, mindegyiknek volt már szíve választottja a kozákok közül... De hát a fehérnép mind egyforma. Sír, hull a könnye, mint a záporeső, de azért nem állhatja meg, hogy a fülébe ne súgja a legénynek: „Ha majd visszajössz Törökföldről, te Gricko, vagy Pavlo, vagy Jurko, hozz nekem emlékül valamit, gyű- rűcskét, nyakláncot, aranyhí- mes kendőt...” Volt abban a faluban egy Opanasz nevű kozák: forró vérű legény, jókedvű, ügyes is, hanem olyan szegény, mint a templom egere. Nem volt egyebe, csak ami rajta volt. A molnárhoz szegődött el béresnek. molnárnak pedig volt egy leánya, olyan gyönyörű teremtés, hogy az egész környéken nem akadt mása. Ennek az Opanasznak megtetszett a molnárleány, úgy megszerette, hogy csak miatta maradt a gazdájánál, pedig az öreg molnár dölyfös meg zsugori ember volt, sovány étken tartotta, emberszámba se vette a béreseit... ilyen volt a lánya is. Tudta jól, hogy Opanasz mennyire szereti, de csak nevetett a legényen. Amikor Opanasz hírét vette, hogy a kozákok hadba indulnak, készülődni kezdett ő is... Elérkezett az indulás napja. Opanasz még egyszer, utoljára, elment a malomba, szegény, hogy elbúcsúzzék a kedvesétől. Az ügyet se vet rá, csak nevet rajta. „Hozz nekem, azt mondja, Törökföldről olyan nyakláncot, amilyen még senkinek se volt, hadd sárguljanak az irigységtől a menyecskék meg a lányok, Gapka, Katyerina, Pruszka. Akkor - azt mondja - talán hozzád megyek feleségül. De jegyezd meg: még aranypénzekből fűzött lánccal se érem be, még azt is a szemed közé vágom, te ágrólszakadt béres. Mert olyan nyakláncot már láttam egy erre utazó úrnő nyakán.”- Hej, a cafat! - fakadt ki a rendőrbiztos, és sebesen visszafordult a mesélő felé. - Az ilyen beszédért én vágtam volna a szeme közé! Kirila, bár mindeddig azt akarta észrevétetni, hogy ő nem is figyel a mesére, úgy látszik, mégis egyre növekvő kíváncsisággal hallgatta, annak ellenére, hogy bizonyára betéve tudta már gyermekkora óta. Mint sok paraszt, ő is többre becsülte az új meséknél a régieket, amelyek már rég hozzánőttek, gyökeret vertek és megerősödtek szűk, korlátolt képzeletvilágában.- Úgy ám. Ezt mondta neki a lány - folytatta Talimon bátrabban, mert szemmel láthatóan hízelgett neki a rendőrbiztos heves kitörése. - „Hozz nekem, azt mondja, olyan nyakláncot, amilyet még nem is látott senki.” - „Jól van - azt mondja Opanasz -, jól van, hozok én olyat!” De magában erősen haragudott, még el se búcsúzott a molnárleánytól, hanem lóra ült, és társai után eredt. Opanasz, hadjárat közben, barátságot kötött egy kozáktársával, Levkóval, testi-lelki jó barátok lettek, nem lelték a helyüket egymás nélkül, végül még keresztet is cseréltek. „Légy az én édestestvérem - azt mondja Opanasz -, ahová te mégy, oda megyek én is. Maradjunk mindig együtt, és mentsük ki egymást minden bajból.” (folytatjuk)
