Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-10-21 / 42. szám
4 1998. október 21. Háttér Kisebbségvédelem Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 20. században. 2. felvonás: a II. világháború után Húszmilliónyian cseréltek hazát... Franci, az elhagyott gyermek, a „felszabadulás” után Fotó: História Romsics Ignác AII. világháború befejezését követő új világrend megtervezésére mindhárom leendő győztes szakértői nagy energiákat fordítottak. A béketervezés Washingtonban, Londonban és Moszkvában egyaránt erre a célra létrehozott speciális bizottságok feladata volt. A szakértői bizottságok által tanulmányozott régiók között különlegesen fontos helyet foglalt el Kelet-Közép- és Délkelet-Európa, ahonnan és amelynek az ellenőrzéséért negyedszázad leforgása alatt immár két világháború robbant ki. A versailles-i rendezés hibáiból és végső csődjéből kiindulva a brit és az amerikai béke-előkészítők elképzeléseinek egyik legfontosabb eleme a régión belüli nemzeti-területi ellentétek minimalizálása és a „megbékített” nemzetek együttműködésének a „Folytatódni fog a régióban az elégedett és revizionista államok közötti harc.” megteremtése volt. A térség népei és államai közötti ellentétek minimalizálását - az I. világháború utáni elképzelésektől és a két világháború közötti kísérlettől eltérően - nem a kisebbség- védelem hatékony formáinak bevezetésével, hanem alapvetően a kisebbségek számának csökkentésével vélték elérhetőnek. Evégett három konfliktusmegelőző technika alkalmazását javasolták: a nyelvi-etnikai választóvonalak és a politikai határok közelítését; a kisebb, de kohéziós erővel rendelkező nemzeti-politikai egységek önállósítását; s végül a lakosságcserét, illetve kitelepítést. A néprajzi és a politikai határok harmonizálását illetően az Arnold J. Toynbee által vezetett brit szakértői gárda 1942-ben úgy foglalt állást, hogy a történelmi jogokról való lemondást nemcsak Magyar-, hanem valamennyi más ország esetében is érvényesíteni kellene, s a nemzetiségi szempontoknak nagyobb, a gazdasági és a stratégiai szempontoknak pedig kisebb figyelmet szentelve magyar, bolgár, albán és néhány más esetben jelentősen csökkenteni lehetne az államhatárokon kívüli nemzettagok számát. A Cordell Hull külügyminiszter által irányított amerikai bizottság ugyanezt a megközelítést az etnikai korrektség vagy etnikai méltányosság elvének nevezte, amit az Atlanti Charta szelleméből adódóan a „minimális változtatások elvével” próbált egyeztetni. A két bizottság ezeket az elveket az ellenséges és szövetséges államokkal szemben egyaránt érvényesíteni akarta. „Ha nem ezt tesszük - állapították meg az amerikaiak még 1944 nyarán is akkor folytatódni fog ebben a régióban az elégedett és revizionista államok közötti harc, amelyet Németország vagy egy más hatalom ismét kihasználhat. Az európai biztonságot és az Egyesült Államok európai stabilitással és békével összefüggő hosszú távú érdekeit jobban szolgálja egy olyan kiszámított területi rendezés, amely Közép- és Délkelet- Európa összes nemzetei között baráti és stabil kapcsolatokat teremt, mint a régión belüli egyik vagy másik államcsoportba vetett kizárólagos bizalom politikája.” A kisebb politikai egységek önállósításának elve elsősorban a csehek és a szlovákok, valamint a délszlávok jövőjét érintette. A két világháború közötti többnemzetiségű államok újrateremtésének célszerűségével szemMagyarország nem tudna kétmillió kényszerkitelepített embert befogadni. ben mindkét bizottság kételyeinek adott hangot, s ezért elfogadhatónak, sőt támogathatónak tartották volna azt is, ha a németek által létrehozott szlovák és horvát államiság megmarad. Ezen túlmenően fontolgatták egy önálló Macedónia és Szlovénia létrehozásának a lehetőségét is. Ugyanakkor nem zárták ki azt sem, hogy a „délszláv”, illetve a „csehszlovák” „érzület” alapján és a föderatív államszervezési elveket komolyan véve Jugoszlávia és Csehszlovákia újrateremthető lesz. Az egész térség „messzemenően legbonyolultabb problémájának” Erdély jövőjét tartották. Azt világosan látták, hogy ennek a balti államoknál kétszer, Albániánál pedig több mint háromszor nagyobb területnek az esetében sem a határváltoztatás, sem a kitelepítés nem jelent igazi megoldást. Előbbi azért, mert a lakosság nagyon keverten él, az utóbbi pedig azért, mert egyrészt az erdélyi magyarok túlnyomó többsége lakóhelyén akar maradni, másrészt Magyarország nemigen tudna közel kétmillió kényszerkitelepített embert súlyos zavarok nélkül befogadni. Ezért ebben az esetben is hajlottak a térség önállósítására, azaz egy független erdélyi állam létrehozására. Ennek alternatívájaként számoltak egy olyan kevésbé radikális megoldással is, amelynek egyik eleme korlátozott határrevízió lett volna a nyugati határsávban, a másik pedig Székelyföld autonómiája Románián belül. A nyelvi és a politikai határok megfeleltetése a nagyfokú keveredés miatt számos esetben még akkor is megoldhatatlan lett volna, ha a két világháború közötti államrend helyett fragmen- táltabb politikai struktúra alakult volna ki. A két világháború közötti kisebbségvédelem rendszeréből kiábrándulva ezért sokan drasztikus lakosságcseréket, illetve egyoldalú kitelepítéseket javasoltak. A nemzeti-területi ellentétek minimalizálásának ez volt a harmadik fontolóra vett eszköze. Bár általános megoldásként ezt sem az amerikai, sem a brit bizottság nem támogatta, kiegészítő eljárásként, például a jügoszláv-magyar, a jugoszláv-olasz és a cseh-német határ esetében, vagy különleges esetekben akár határváltoztatás nélkül is, javasolták alkalmazását. A régión belüli nemzeti ellentétek s ezáltal az államközi feszültségek csökkentését az amerikai és a brit szakértők elengedhetetlen előfeltételnek tartották ahhoz, hogy a kelet-közép- és délkelet-európai népek oly régen áhított szoros és kölcsönösen előnyös együttműködése végre valóra váljon. Akkor, de csakis akkor, ha a nemzeti-területi elHajlottak egy független erdélyi állam létrehozására. lentétek megszűnnek, vagy legalábbis jelentősen csökkennek - hangoztatták -, képzelhető el egy olyan szoros együttműködés a térség népei között, amely garanciát jelent mind egy esetleges német vagy orosz, mind egy 1939-et ismétlő német-orosz agresszióval szemben, s amely majdnem önellátó jellege és hatalmas belső piaca révén az egész térségre jellemző krónikus társadalmi feszültségek enyhítésére és ennek következtében a politikai demokrácia működőképességének a megalapozására is képes lesz. A biztonság és a gazdasági ésszerűség követelményéből a lehető legnagyobb kiterjedésű terület integrálása következett. Kezdetben - különösen az amerikaiak - fontolgatták is egy északon Észtországig, délen pedig Görögországig terjedő, minden kelet-közép- és délkeleteurópai államot felölelő „unió” lehetőségét. 1943 májusában, amikor Washingtonba látogatott, Churchill brit miniszterelnök ehhez hozzátette, hogy a körvonalazódó északi és déli mellett szívesen láma egy „olyan Bécs központú dunai föderációt is, amely bizonyos mértékig kitöltené azt az űrt, amely az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnésével keletkezett.” (Folytatás a 8. oldalon) 1947: magyar kormánydelegáció Jugoszláviában: J. B. Tito, Dinnyés Lajos miniszterelnök, Szakasits Árpád miniszterelnök-helyettes. Portré Rasszista és antiszemita GörfölZsuzsa Rasszista, antiszemita és idegengyűlölő. Alain Juppé volt francia kormányfőtől származik ez a sommás vélemény. A „címzett” Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front 70 éves elnöke. Az a politikus, akinek barátságát keresi - és saját állítása szerint élvezi is - Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke ugyanúgy, mint az általa intenzíven gyűlölt Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártjának elnöke. Le Pen az a politikus, akinek már legalább kétmillió frankjába került a holocaust becsmérlése, s aki ellen jelenleg két büntetőjogi eljárás is folyik - egy a hazájában, egy másik pedig Németországban. November közepén-végén várhatójogerős ítélet abban az ügyben, amelyben áprilisban már született egy bírói döntés: Le Pentől két évre megvonták a megválaszthatóság jogát, emellett 3 havi felfüggesztett börtönbüntetésre és 20 ezer frank bírságra ítélték. A vád meglehetősen cifra volt: Le Pen tavaly májusban megjelent Párizs egyik külvárosában lánya kampánygyűlésén, és itt megtámadott és bántalmazott egy hölgyet, a későbbi győztes szocialista jelöltet. Szeptember végén a versailles-i bíróság Le Pen fellebbezését vitatta meg meglehetősen puskaporos légkörben: a vádlott hívei és ellenlábasai egyaránt tüntettek a bíróság épülete előtt. Tény, hogy a Nemzeti Front támogatottsága ma már stabilan 10-15 százalékos, ami elsősorban Franciaország romló gazdasági és szociális helyzetének következménye. Le Pennek van egy „egyszerű” orvossága: meg kell szabadulni a bevándorlóktól, akik elveszik a munkahelyeket, és megváltoztatják az ország kulturálisjellegét. Már 1972-ben ezzel a programmal alapított pártot, de csak a nyolcvanas évek közepén szerzett említésre méltó támogatást: az 1984es europarlamenti választásokon megszerezte a voksok 11 százalékát, az arányos választási rendszernek köszönhetően pedig két évvel később 32 képviselője ülhetett be a parlamentbe. Az új, kétfordulós többségi választási rendszer azonban áthághatatlan akadályt jelentett a pártnak egészen tavalyig, de csalás miatt egyetlen eredményes képviselőjét is megfosztották mandátumától. Le Pen örökös vágya azonban a köztársasági elnöki poszt, amelyet a sorozatos kudarcok ellenére 2002-ben is meg akar pályázni. Ez még odébb van, most azzal a problémával kell megküzdenie, hogy az Európai Parlament 420:20 szavazataránnyal megCTK/AP-felvétel fosztotta mentelmi jogától, s ezzel lehetővé tette a személye elleni németországi ügyészségi vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogy müncheni sajtóértekezletén tavaly „részletkérdésnek” minősítette a gázkamrák második vüágháború alatti létezését. Az ügy komolyságát bizonyítja, hogy a német jog az ilyen becsmérlést öt évig teijedő börtön- büntetéssel sújtja. Ha pedig heteken belül elmarasztaló ítélet születik Versailles-ban, akkor Le Pen a jövő évi europarlamenti választásokon sem indulhat. Ez azonban csak Le Pen vereségét fogja jelenteni, nem pedig a rasszizmusét, az antiszemitizmusét és az idegen- gyűlöletét. A Le Pen-félékből van még bőven Európában.