Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-09-30 / 39. szám

1998. szeptember 30. Háttér Clinton-ügy A világ félszáz művészének támogatása Eszes Tibor - MTI Párizs, 1998. szeptember 23.: A nemzetközi művészeti, iro­dalmi és színművészeti élet félszáz képviselője biztosí­totta támogatásáról az „ül­döztetés áldozatává vált” amerikai elnököt, Bili Clin­tont a párizsi Le Monde-ban szerdán közzétett nyilatko­zatban. Az amúgy meglehetősen szo­katlan akciót Jack Lang fran­cia liberális politikus, volt kulturális miniszter, a párizsi nemzetgyűlés külügyi bizott­ságának szocialista párti el­nöke kezdeményezte. A közzétett állásfoglalás sze­rint Bili Clinton „immár nyolc hónapja egy korlátlan hatalommal felruházott fa­natikus ügyész inkvizíciós zaklatásának áldozata”. De ez az erkölcs és a morál ne­vében fellépő ügyész valójá­ban ideológiai harcot folytat. Az Egyesült Államokban a demokráciát kettős veszély fenyegeti, mert erőszak érte a hatalmi egyensúlyt, és egy­ben súlyos támadás érte a magánélethez való jogot - hangoztatja az állásfoglalás, amely végül leszögezi: „Egy államférfinek csak közéleti tevékenységéről kell elszá­molnia az igazságszolgálta­tásnak vagy a közvélemény­nek. Az összes többi a saját lelkiismeretére tartozik”. Az állásfoglalás aláíróinak terjedelmes listáján szerepel többek között több író, így Carlos Fuentes (Mexikó), William Styron (Egyesült Ál­lamok), Günter Grass (Né­metország), Bernard-Henri Lévy (Franciaország), Ismael Kadaré (Albánia). Nobel-dí- jasok is vannak az aláírók között: Gabriel Garcia Márquez, Desmond Tutu, Jósé Ramos Horta. Hosszú a csatlakozó színművészek-filmesek listá­ja, amelyen ott van Gérard Dépardieu, Vanessa Redgrave, Jeanne Moreau, Anthony Hopkins, Bernardo Bertolucci, Robert Altman, Costa Gavras, Wim Wenders, Claudia Cardinale, Sophia Loren, Alain Delon, Charlotte Rampling, Liv Ullman aláírása. Neves kore­ográfusok (Maurice Bejárt, Carolyn Carlson) mellett csatlakozott az elnök támo­gatásához több filozófus, szociológus (André Glucksmann, Jacques Derrida, Edgar Morin), is­mert divattervezők (Daniel Buren, Arman, Christo, Nikki de Saint Phalle), a könnyű- és komolyzene szá­mos neves alakja, köztük Art Garfunkel, Juliette Greco, Jean-Michel Jarre és Yehudi Menuhin. Jack Lang, az állásfoglalás kezdeményezője az elnöki vallomás videofelvételének nyilvános amerikai bemuta­tását „audiovizuális gyilkos­sági kísérletnek” minősítette, amellyel szerinte a washing­toni képviselők nem csupán az elnököt, de saját országu­kat tették-teszik nevetséges­sé, jócskán meggyengítve vi­lághatalmi tekintélyét. Hillary, mindenek ellenére, rendületlenül kitart a férje mellett Nem a jogrend győzelme, pártpolitika eredménye a Clinton-botrány Amerikai inkvizíció... i Egyetlen polgár sem állhat a törvények fölött, de senkit sem szabad méltóságán alul kezelni CTK/AP-felvételek „Semmi végzetes nem történt. Nemzetünké a földkerekség legpompásabb demokráciája és egyik legcsodálatosabb képes­sége, az öngyógyítás vagy in­kább önkorrekció adománya tévedéseink esetén” - nyilat­kozta Jimmy Carter, az USA egykori elnöke a Clinton-bot- ránnyal kapcsolatban az AP hír- ügynökségnek. Mint ismeretes, szeptember 21-én nyilvános­ságra hozták azt a videofelvé­telt, amely Clinton elnök négy­órás vallomását tartalmazza Monica Lewinskyvel való múltbeli kapcsolatáról. Amire Amerikában még sosem volt példa: a felvételt több tévétár­saság azonnal sugározni kezd­te, s a 2800 oldalas iratcsomó anyaga az Interneten is hozzá­férhetővé vált. Elérte tehát tetőpontját az elnök lejáratásá­ra indított kampány, amelynek csak találgatni lehet a kimene­telét. Érdekes viszont, hogy az európai politikusok nagy több­sége és a sajtó egy része is vé­delmébe vette Clinton elnököt. Németország A német pártok vezetői például egyöntetűen elítélik a Lewinsky-ügy kapcsán az elnök ellen folyó hadjáratot. A legéle­sebben Helmut Kohl kancellár fogalmazott, akinek „hányinge­re van az egésztől”, pontosab­ban attól, hogy ba­rátja, „Bili magán­életében turkál Starr ügyész, a kongresz- szus és az amerikai sajtó.” Ezúttal még az a csoda is meg­történt, hogy politi­kai ellenfele, Oskar Lafontaine, az ellen­zéki SPD elnöke is osztja véle­ményét: szerinte „a Wa­shingtonban zajló undorító és visszataszító folyamat az ame­rikai államfő elemi jogait sérti”. Az FPD főtitkára, Guido Westerwelle szerint az elnök vallomását tartalmazó video­szalag nyilvánosságra hozása „minden eddigi ocsmányságot felülmúl. Ez a húzás egyszerű­en a mások magánéletére kí­váncsiak kielégítését szolgálja”. Antje Vollmer, a Bundestag el­nöke, a Zöldek képviselője pe­dig egyenesen felszólította a német polgárokat, hogy fax, e- mail, és telefonhívások útján tiltakozzanak a bonni amerikai nagykövetségen az „inkvizíciós eljárás” ellen, s követeljék Bili Clinton és családja magánéle­tének tiszteletben tartását. Nagy-Britannia „A hat hét múlva esedékes választá­sok, nem pedig az alkotmány, a jog vagy a nemzeti ér­dek lehet az a ténye­ző, amely meghatá­rozza Bili Clinton sorsát. A vallomás önmagában nem meghatározó” - vélekedett szerkesztőségi cikkében a legte­kintélyesebb londoni napilap, a The Times a videofelvétel köz­zététele után. A lap szerint a vallomások alááshatják az el­nök támogatottságát, ugyanak­kor még túl korai volna megítél­ni, milyen lesz a bizonyítékok hatása a közvéleményre. A The Independent szerint nyilvánva­lóvá vált, hogy a Clinton elleni eljárást puszta pártpolitika, nem pedig a jogrend vezérli. A lap cikkírója szerint az amerika­iak megfeledkeztek azokról az alapelvekről, amelyeken köz­társaságuk létrejött. „Ezek kö­zött alapvető volt a jogrend. Egyetlen polgár, egyetlen elnök sem állhat a törvények fölött, ugyanakkor senkit sem szabad a méltóságán alul kezelni. Ha az elnöknek távoznia kell hiva­talából, ám legyen, de legalább méltósággal bonyolítsák le az ügyet, hűen az Ámerikai Egye­sült Államokat alapító atyák eszméihez.” Olaszország Az olasz lapok felháborodott hangú kommentárokban ítélik el Clinton „elektroni­kus pellengérre” állí­tását, de viszolyog- nak a politikusok is. Romano Prodi olasz kormányfő szemé­lyesen próbált báto­rítást és támogatást nyújtani a megtört amerikai elnöknek. A L’Unitá, a kor­mányhoz közel álló napilap André Gluc­ksmann, a neves közíró tollá­ból kettős és torz mércét vet az amerikaiak szemére: a vezető világhatalom mérlegén „pe­helykönnyűnek találtatik egy­millió ruandai halála, míg né­hány csepp sperma hatalmas hegyként nyom a latban”. Franciaország A francia polgárok óriási több­sége, 87 százaléka ellenzi, hogy Bili Clinton lemondjon tiszté­ről, vagy a kongresszus elmoz­dítsa a helyéről egy ilyen ügy miatt. A BVA francia köz­vélemény-kutató intézet felmé­rése szerint a franciáknak mindössze 7 százaléka véli úgy, hogy az elnöknek távoznia kel­lene, s csak 6 százalékuk sze­rint kellene őt a kongresszus­nak lemondásra kényszeríte­nie. A francia közvéleményre jellemző, hogy az utóbbi két hónap legfontosabb fejlemé­nyei közt a franciák csupán 27 százaléka említette a Clinton- botrányt, messze elmaradva az oroszországi gazdasági válság­tól, a kanadai partoknál lezu­hant Swissair-gép utasainak tragédiájától vagy a Tour de France kerékpárosainak dop­pingbotrányától. A felmérés azt jelzi, hogy a franciák szemében a magánéletbe (akár az elnöké­be) való belegázolást semmi sem igazolhatja, hacsak nem követett el köztörvényes bűnt. Ausztria Viktor Kiima osztrák kancellár szerint Bili Clinton kihallgatása méltatlan színjáték volt, s nem kellett volna a tévéadóknak le­vetíteniük a videofelvételt. Kiima azt reméli, hogy Ausztriá­ban soha nem jut el oda az új­ságírószakma konkurrencia- harca, hogy ilyen módon áthágnák az erkölcsi határokat. Wolfgang Schüssel alkancellár- külügyminiszter gusztustalan­nak nevezte, hogy az amerikai televíziós társaságok teljes ter­jedelmükben kö­zölték Bili Clinton kihallgatását. Az osztrák politikus nem érti, hogy a Clinton-ügy ho­gyan hathat ki egy egész törvénykezé­si ciklusra. Heide Schmidt, az osztrák Liberális Fórum el­nöke szerint bo­szorkányüldözés­hez hasonló, ami Clintonnal tör­tént és történik. „Akik ilyen mó­don szabad prédának tekintik a magánszféráját, azok a demok­ráciát járatják le” - nyilatkozta. Hírügynökségek nyomán: kövi „Minden eddigi ocs­mányságot felülmúl.” „Pehely­könnyűnek találtatik egymillió ruandai halála.” A jelenség oka: Primakov eddigi pályafutása. Vonzó mozzanatokat tartalmaz mind a reformerek, mind a kommunisták számára. Minden tábor reményeket fűz Primakov kormányához GörfölZsuzsa Gyanúsan nagy arányú bizal­mat kapott az Állami Dumában Jevgenyij Primakov kormány­fői kinevezése. Pedig program­beszéde alapján az sem lett volna meglepő, ha a tartózko­dó honatyák lettek volna elsöp­rő többségben: a korábbi kül­ügyminiszter csak érintőlege­sen szólt az összes heveny és idült problémáról egyaránt. Keveset beszélt, és még keve­sebbet mondott, de ez is elég volt a több mint kétharmados többség megszerzéséhez. Az érthetetlen jelenség oka a 69 éves Primakov pályafutásában keresendő: ez a curriculum vi­tae tartalmaz vonzó mozzana­tokat az eltökélt kommunisták, az elvakult nacionalisták és az elszánt reformerek számára egyaránt. A kommunisták azt az embert látják benne, aki ’59-ben belépett a pártba, hosszú évekig a Pravda tudósí­tója volt az arab államokban, a nyolcvanas években a szovjet vezetés egyik elismert tanács­adója, ’89-90-ben póttagként még a politbüróba is bekerült, s amikor a hőzöngők a KGB vesztét kívánták, merte vállal­ni a külön szervezetté alakult hírszerzés vezetését. Sőt azt sem titkolta, hogy már újság­író korában kapcsolatban állt a szovjet hírszerzéssel! A nacio­nalisták elsősorban külügy­miniszterkedését értékelik nagyra (Jelcin elnök 1991. ja­nuár 9-én nevezte ki Andrej Kozirev helyére), hiszen a nemzetközi színtéren nem hó­dolt be az amerikaiaknak, ke­ményen védelmezte a „sajá­tos” orosz érdekeket a Közel- Keleten, Jugoszláviában, a „közeli külföldön” - azaz a Szovjetunióról leszakadt utód­államokkal szemben -, a lesze­relés terén sem jeleskedett, és komoly fejfájásokat okozott a NATO-bővítés szorgalmazói­nak. Talán csak a reformerek­nek vannak komolyabb fenn­tartásaik, de ők azzal nyugtat­gatják magukat, hogy Primakov világot látott ember, anno közgazdászdiplomát is szerzett, évekig a világgazda­sági kutatóintézet vezetője volt, ráadásul akadémikus, így bizonyára van annyi esze, hogy profikat vesz be a kormá­nyába, ő maga pedig csak arra szorítkozik, hogy kétségtelen diplomáciai érzékét kihasznál­va irányítja a csapatot. Nos, a kabinet alakulgatása azt mutatja, hogy mindhárom tábor elvárásai megalapozot­tak is, meg nem is. A legtöbb csalódás végeredményben bi­zonyára a reformereket éri, mert az eddigi kinevezésekből arra lehet következtetni, hogy Primakov nem a profik, hanem Primakov képességeit a külföld is elismeri, de a dumával ellen­tétben nem tartja ideális minisz­terelnöknek. CTK/AP inkább a kompromisszumok kormányát hozza létre. Túl sok hithű kommunista, a kelleté­nél több levitézlett Cserno- mirgyin-kedvenc kapott tárcát, magas posztot, míg az igazi re­formereket nem engedte a tűz közvetlen közelébe. Pedig ol­tani volna mit: például Áltáj­ban nyolcezer tanár a napok­ban vodkában kapta meg a fi­zetését, a nebulók egyhavi okí­tását 15 flaskára taksálta a he­lyi vezetés. Mivel eredetileg vécépapírban akarták kiadni az illetményüket, a tanárok nem is nagyon lázadoztak: inni éhgyomorra is lehet, de mit kezdenének annyi vécépapír­ral?

Next

/
Thumbnails
Contents