Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-09-23 / 38. szám

Sport 1998. szeptember 23. Natália Hejková egyszerre ül a bajnok és a válogatott kispadján Merre tart a kosárlabda? trrterjú Nemes Olga németországi sikeréve Sehol sincs hazája Amikor Hejková magyaráz, és védencei hallgatják... Vlado Gloss felvétele J. Mészáros Károly ________ Eg yedülálló egyénisége a honi kosárlabdasportnak, sőt nemzet­közi viszonylatban is ritka dolog, hogy nő üljön valamelyik női ko­sárlabdacsapat kispadján. Rá­adásul Natália Hejková nemcsak a bajnok SCP Ruzomberok edző­je, hanem tavasztól a szlovák vá­logatottnak is a mestere. Meggyőző fölénnyel nyerték a toulouse-i nemzetközi tornát, mi­közben valamennyi játékosán le­mérhette, milyen az idény eleji formája. Bajnokunk első pillan­tásra annyira kimagaslott a me­zőnyből, mint mikor a hazai pont- vadászatban aratja tetszés sze­rinti győzelmeit. Egyáltalán hasz­nos lehet valamire egy ilyen tor­na? Már önmagában az sokat jelen­tett, hogy végre tétmérkőzéseken szerepelhettek játékosaim. Az idény első hat összecsapásán a sérülteken kívül mindenki elég lehetőséget kapott a bizonyítás­ra. Egyénenként hetventől száz­ötven percig terjedő időt töltöt­tek a pályán. A legtöbbet Kovácová, akit kénytelen voltam játszatni, mert jelenleg éppen a bedobó posztján vagyunk a leg­sebezhetőbbek. Nem azzal a cél­lal utaztunk ki, hogy mindenáron győzzünk, számunkra a játékle­hetőség volt az elsődleges. Vé­denceimet dicséri, hogy ezen túl­menően az elsőséget is megsze­rezték, számos díjat elhódítottak. Beindult a hazai pontvadászat. Feltételezem, hogy a bajnoki cím megszerzése a legkevesebb, amit elvárnak a csapattól. Azon kívül, hogy az elsőség lehetővé teszi az Európa Ligában való in­dulást, van még valamilyen je­lentősége az együttes számára, hogy elinduljon az I. ligában? Színvonalasabb bajnokságra volna szükség. Külön tehertétel számunkra, hogy számtalan mér­kőzést kell játszanunk, s bizony néhány még egy kiadósabb edzéssel sem ér fel. Nemcsak ne­künk, hanem általában a bajnok­ságnak is jót tenne a nagyobb konkurencia, ám ezt a jelenlegi mezőnnyel lehetetlen elérni. Ti­zenkét csapat helyett már csak tíz szerepel az élvonalban, de így sincs annyi jó képességű kosaras, ahányra szükség volna. Teljesen elég volna a nyolctagú mezőny, kiváló játékoskerettel, emelked­ne a mérkőzések színvonala, és ez biztosan a szlovák női kosár­labda hasznára válna. Klubszinten évek óta a legmaga­sabb európai csúcsokat ostro­molják. Az idén közvetlenül az Európa Liga négyes döntője előtt akadt el az SCP Ruzomberok. Mi­lyen tanulságokat vontak le eb­ből a megtorpanásból? Nagyon örülünk annak, hogy ál­landóan ott tudunk lenni az eu­rópai élvonalban, már ez is igazi fegyvertény. Play off-beli sze­replésünk sem csalódás szá­munkra, egyáltalán nem tragé­dia. Kellemetlen csak az volt az egészben, hogy mindössze két pont hiányzott a legjobb négy közé kerüléshez. Mi ebből a ta­nulság? Nehéz szavakba foglal­ni. Talán azért, mert éppen az a játékosunk volt sérült, aki el- dönthette volna a mérkőzés sor­sát. Valóban minden elképzel­hető apróság szerepet játszik a továbbjutásban. Arra törek­szünk, hogy az új évben kosara­saink optimális formába lendül­jenek, ám ez eléggé bonyolult dolog, mert versenynaptárunk borzasztóan telített. Idény köz­ben alig marad idő a Idadós edzésre, pihenésre, egyszerűen annyira leterhelő az utazások és a mérkőzések körforgása. Másként nem lehet boldogulni Európa élmezőnyében? Ilyen a kosarasvilág, mi sem tud­juk kikerülni. Már néhány éve benne vagyunk, éppen ezért igyekszünk bővíteni a keretet, hogy legyen elég játékosunk, és idény közben kivédhessük a leg­váratlanabb meglepetéseket, sé­rüléseket is. Játékosok kiesésével is kell számolnunk, s olyan ver­senynaptárt kell összeállítanunk, hogy kosarasaink bírják. Ön egyben a szlovák női váloga­tottnak is az edzője. Az idei né­metországi világbajnokságon nem sikerült a csapatnak meg­őriznie korábbi ötödik helyét. Igazán csak a nyolcadik helyre volt jó ez az együttes, vagy cső­döt is mondott valamiben? Nem nagyon csúsztunk le, mert az ötödik és a nyolcadik hely kö­zött kis különbség van. Akárcsak a klubcsapatom, a válogatott is foggal-körömmel igyekszik lé­pést tartani az európai és a világ élmezőnyével, ami egyelőre sike­rül is. Annak ellenére, hogy olyan egyéniségek hiányoztak a csapat­ból, akik nehezen helyettesíthe­tők, így Kuklová, Burianová, Ja- nostinová, Rázgová, Hufková sem volt rendben. Ez olyan vér- veszteség, hogy a nyolcadik hely még valamivel több is volt annál, amennyit védenceimtől várhat­tunk. Mind a válogatott, mind a bajnok idei helyezései mintha azt jelez­nék, hogy a szlovák női kosárlab­da kezdi elveszíteni korábbi he­lyét a nemzetközi porondon. Mi­ben maradunk le Európa és a vi­lág élmezőnyétől? Van,amiben követendők vagyunk? Európában jelenleg rengeteg az azonos tudású együttes, mindig a pillanatnyi forma dönt. Meg főleg az, hogy hány éljátékos szerepelhet egy-egy csapatban, és mennyire egészségesek. Földrészünk nagy egyéniségei, szétszóródva az újonnan kelet­kezett utódállamokban, döntő mértékben befolyásolják egy- egy válogatott képességeit. Las­san nálunk is nemzedékváltás­nak kell végbemennie. Ilyen szempontból biztató a juniorok érmes helyezése az utóbbi vi­lágversenyeken. Világméretek­ben még hatalmasabb a konku­rencia, mert az európai utódál­lamoknak összeszokott váloga­tottakkal (USA, Kuba, Ausztrá­lia) kell felvenniük a harcot, ami fölöttébb kemény dió. Ezek a csapatok a szó szoros értelmé­ben keménységükkel tűnnek ki. A világ kosárlabdasportja a keménység, időnként a brutali­tás útjára lépett, s mi ezzel egy­szerűen nem tudunk mit kez­deni. Mégis azt állítom, az arany középút tűnik járhatóbb­nak: az európai ötletesség a tengerentúli keménységgel elegyítve. Ha valamiben követ­hetők vagyunk, az az alkotó- készség. Időnként csodálatra méltó dolgokat műveltek vé­denceim, megleckéztetve az erőiskola képviselőit. Persze az lett volna az igazi, ha kínál­kozó lehetőségeiket mindig ki is használják. J. Mészáros Károly Először a román asztalite­nisz-válogatottban tűnt fel. Már akkor gyakran került földrészünk legjobbjai közé. Nemes Olga később elhagy­ta hazáját, és Németország­ban telepedett le. Ma is ott él és versenyez. Dicsőséglis­táján világbajnoki bronz­érem, Eb-elsőségek és szá­mos országos bajnoki cím található. Budapesten a Kül­honi Magyar Sportcsillagok Világtalálkozóján szólítot­tam meg. Honnan érkezett a magyar fővárosba? Az észak-németországi Lü- beckből. Sikeres év szá­momra 1998, hiszen csapat ban a német együttessel kontinenselső lettem, klu­bom, a Galaxis pedig a bu­dapesti Statisztika ellené­ben elhódította a BEK-et. Ősztől is ugyanebben az egyesületben versenyzek. Meddig kívánja folytatni sportolói pályafutását? Azt még nem tudom pontosan. Az idén töl­töttem be a harmin­cat, az asztalitenisz­ben manapság na­gyon sokan to­vábbjátszanak, harmincnégy- harmincöt évesen is kiváló eredmé­nyekre képesek. Remélem, két esz­tendeig még szere­pelhetek a né­met válogatott- ban, és esetleg részt vehetek majd a sydneyi olimpián is. Származott-e abból hátrá­nya, hogy romániai magyar­ként versenyzett a világ él­sportolói között? Egykori hazámban éreztem, hogy első számú játékosnak kell lennem. Ha csak máso­dik vagy harmadik lettem volna, nem biztos, hogy ki­visznek a világversenyekre. Felkészültségemet gyakran kellett bizonyítani. Ha nem magyar lett volna, akkor nem megy ki Német­országba? Nem a magyarságom miatt távoztam. Ennek semmi kö­ze nem volt elhatározásom­hoz. Én azért mentem ki, mert sportolóként már nem láttam nagyjövőt Romániá­ban. Sohasem volt elég pénz, még a fontosabb via­dalokra sem akart lenni, mindig féltek, hogy valaki elhagyja az országot, szinte folyton valamilyen gonddal találkoztunk. Egyszer sem lehetett biztosra venni, hogy valóban kimegyünk a soron következő versenyre. Szóval több ok befolyásol­ta, hogy otthagytam Romá­niát. Hogyan érzi magát német színekben magyarként? Romániában születtem, de sajnos, ott sem éreztem ma­gam otthon. Most Németor­szágot képviselem, ugyan­csak külföldiként. Valahogy úgy állok ezzel, hogy sehol sincs igazi hazám. Valóban sehol nem érzi ma­gát otthon? Szavakban nehéz ezt elma­gyarázni. Csak azok tudják, hogy mit jelent, akik ugyan­ezt átélték. Kívánok még sok verseny­zést, azt, hogy számtalan­szor halljunk önről, s a tá­volból magyarként örülhes­sünk sikereinek. Amikor Nemes Olgát nem a zöld asztalhoz szólítják... Dömötör Ede felvétele Szőke Szikla a profiligáról Mészöly Kálmán, az egykori Szőke Szikla hazatért Cip­rusról, és egy ideje petre­zselymet árul. A labdarú­gó-bajnokság előtt fel­merült a neve egy-két klubnál, végül mégsem ő lett a befutó. Magyaror- f szágon azt beszélik, hogy ő lesz az Országos Testnevelési és Sport- hivatal államtitkára. Egyelőre edzői tapasz­talataiból kiindulva mondott véleményt az újonnan bevezetett pro­filigáról: „Nem szívesen beszélek erről, nehogy azt mondják, a kibic- Mészöly szerint Magyarország még éret­nek semmi sem drága. len a profibajnokságra Archív felvétel Sportotoktól hallottuk Nekem merőben más a véle­ményem. Nincs Magyarorszá­gon tizennyolc profiklub, még kevésbé annyi játékos, akik profi szintűek. Az anyagi olda­lairól már ne is beszéljek. Attól nem lesz jobb a magyar foci, hogy a bajnokság nevét meg­változtatták. Alaposabban át kellett volna gondolni az egé­szet. Sajnos, a jövőt sem látom biztatónak. Bár ne lenne iga­zam!” Mi csalogatta Ausztráliába Popovot? Öt éve hagyta el hazáját Alek- szandr Popov orosz úszó, aki száz méter gyorson hosszú évek óta legyőzhetetlen. A nagyobb kereset csalogatta Ausztráliába? „Nem, a pénz sohasem szerepelt jelentős helyen az életemben. Döntésemet elsősorban Genna- gyij Tureckij kiköltözése befo­lyásolta. Előtte nagyon sokáig ő volt az edzőm. A barcelonai olimpia után rövid időre szakí­tottunk, de nemsokára rájöt­tem, hogy nélküle további sike­rekre aligha számíthatok. Tu­reckij azonban időközben Auszt­ráliába költözött, és a Canberrái sportintézetben kezdett dolgoz­ni. Kiutaztam utána, és ma én is Canberrában élek. Igazi hazám azonban továbbra is Oroszor­szág, máig megvan a volgográdi lakásom. Szenvedéllyel olva­som Tolsztoj műveit, amelyek szinte köldökzsinórként körnek az orosz kultúrához.” Forsbergék viszonya Peter Forsberg, az észak­amerikai profi jégkorongliga svéd csillaga arról beszélt, milyen a viszonya édesapjá­val, aki egyben országa nem­zeti válogatottjának edzője­ként tevékenykedett: „Ugyanolyan, amilyen a kap­csolata a többi játékossal. Be kell ismernem: neki velem szemben könnyebb a helyze­te, mert örök adósa vagyok. Számára csak egy korongozó vagyok a csapatból, számom­ra meg ő az edző. Apának csak félrehúzódva vagy négyszemközt szólítom. A cserepadon megszólítá­sommal nem akarok nevetsé­ges lenni, tehát nem edzőt mondok, hanem mindössze azt, hogy Kent. Szerepeink pontosan adottak, nincs szükségem kedvezmények­re.” Zabel fél a bukástól? Szinte legyőzhetetlen a vég­hajrában Erik Zabel, a kerék­pársport német kiválósága. Vajon nem fél-e a tömeges bu­kástól? „Minden helyzetben felmérem a kockázatot, és mérlegelem, ki hogyan rea­gálhat rá. Legvégső esetben marad a fék. Alapjában véve úgy gondo­lom, aki fél, annak nincs ke­resnivalója a hivatásos kerék­párosok között.”

Next

/
Thumbnails
Contents