Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-09-09 / 36. szám
Kultúra 1998. szeptember 9. 13 Derek Lee Ragin a modern zenét is szereti Farinellinek adta a hangját „Sosem álmodtam arról, hogy bejárom a világot..." Andreas Braun felvétele Réfi Zsuzsanna _______________ Le gelső előéneklése a régi zene nagy mesterénél, John Eliot Gardinemél nem volt túl sikeres. Derek Lee Ragin ugyanis először járt Angliában, és teljesen eltévedt a különböző metróvonalak között, így nem tudott eljutni a brit karmester konzervatóriumába. A fiatal énekes ekkor bosz- szankodva repült haza, arra gondolva, az egésznek úgy sincs semmi értelme. Aztán mégis csak sikerült a dirigenssel megismerkednie, igaz, a személyes találkozóra másfél évet kellett várni. Viszont megérte, hiszen a meghallgatás után Gardiner az amerikai kontratenort felkérte Händel Tamerlanójának a címszerepére, s ezután egymást követték a közös munkák, lemez- felvételek. A fekete Orfeusznak is nevezett énekes eközben a világ leghíresebb barokk együtteseinek sokat hívott sztárja lett, aki már egy Grammy- és egy Gramophon-díjat is magáénak mondhat. „Hangszíne egy másik világ üzenetét hordozza, a legkeményebb szívű hallgatót is elbűvöli, magával ragadja tisztaságával, egyszerűségével és isteni fényével”- írta egyik kritikusa. Mennyiben másabb, nehezebb kontratenornak lenni, mint egy másik hangfaj énekesének? Szerintem semmi különös nincs benne. Olyan, mintha az ember egy mezzoszoprán hanggal rendelkezne, ugyanúgy skálázik, gyakorol, és adott esetben ugyanúgy figyel a hangjára, mint a többi énekes. Nekem szerencsém volt, hiszen a zene szerete- tét, a muzsika fontosságát már gyerekkoromban megszoktam, az édesanyám a mai napig egy templomi kórusban énekei, szopránként. Az ő különleges, nagyon szép színű hangját örököltem. S hogyan lesz egy zongoristából kontratenor? Hiszen először ezen a hangszeren kezdett tanulni a konzervatóriumban. Egy kedves zenepártoló és zeneértő német hölgynek köszönhetem az énekesi karrierem elindulását. Ő Göttingenben született, nézőjük lehetett az ottani legendás Handel-előadásoknak, s amikor először hallott engem a konzervatórium kórusában tenorszólót énekelni, rögtön felfedezte a tehetségemet, a kontratenori képességeimet. Négy esztendőn át unszolt, győzködött, hogy jöjjek Európába tanulni, s lelkesen írogatta a leveleket John Eliot Gardinemek, hogy legalább egy előéneklésre adjon lehetőséget. Az eltévedésem sem tántorította el, alighogy hazaértem a sikertelen angliai kirándulásról, azonnal bemutatott egy kiváló amerikai énektanámak, s így elindult a karrierem. Én, a szegény családból származó, fekete fiú sosem álmodtam arról, hogy bejároma világot, de ma már a New York-i Metropolitanben is többször léptem színpadra, s jelenleg éppen egy ausztráliai turnéra készülök, amely során az Ulysses címszerepét éneklem majd Sydneyben. Mi jelent gondot a kontratenori pályán? Ebben a világban, akárcsak a többi hangfajnál, a legmenőbb impresszárió kiválaszt egyet, mint például ma a tenorok közül Roberto Alagnát, s annak remekül fut a szekere, alig győzi teljesíteni a felkéréseket, míg a többség vegetál valahogy. Én a jó középmezőnyben foglalok helyet, hiszen azért egész évre jut munkám. Ráadásul nálam még az is bonyolítja a helyzetet, hogy fekete vagyok, hiszen lehet, hogy a rendező kontratenort választ a mezzoszoprán helyett, de akkor is kérdés, hogy a koncepciójába egy fehér vagy egy fekete Orfeusz fér-e bele. Nem zavarja, hogy egy kontratenor repertoárja eléggé behatárolt, hiszen számos operaszerző nem komponált erre a hangfajra? Szívesen énekelnék én is Verdi-, Puccini-szerepeket, így azonban nem tudok mást tenni, hátradőlök a karosszékemben, és hallgatom a vezető tenorokat. Azzal kárpótlom magam, hogy világszerte rengeteg dalestet adok, ezen Mendelssohn-, Brahms-, Purcell-művek mellett modern darabokat, például Ligeti György szerzeményeit is éneklem. Nagyon szívesen adok elő kortárs darabokat, hiszen Britten Szentivánéji álom című művében Oberont, Bernstein Missa Brevis és Chichester Psalm című művének én énekelhettem a világpremierjét. A mozirajongók is ismerhetik, hiszen a Farinelii, a kasztrált című filmben egy lengyel szopránénekesnővel együtt kölcsönözték hangjukat az egykori, legendás művésznek. Mi mindent köszönhet ennek a filmnek? A mozipremier óta gyakran megkérdezik ezt tőlem, s bár szívesen sorolnék fel különleges felkéréseket, sajnos, nem tehetem. Számunkra ugyanolyan volt ez a munka is, mint egy lemezfelvétel. Nem találkoztunk a színészekkel, nem láttunk részleteket a filmből, elkészítettük a CD-t, és kész. De ettől függetlenül a moziban különleges élmény volt látni az elkészült alkotást és segíteni megidézni egy legendát!-------------------Heti kultúra Kö nyvespolc Géczi Lajos: Ondava menti népköltészet A Keleti-Beszkidekben eredő Ondava folyó Imreg alatt egyesül a Latorcával, s innentől új folyóként, mégpedig Bodrogként siet a Tisza felé. Az Ondava legdélibb, pontosabban délkeleti szakaszán, Tőketerebes alatt négy falu található a folyó jobb partján: Hardicsa, Garany, Szömyeg és Imreg. Elkülönítendő e sajátos etnikai jellegű négy települést az egykori Zemplén megye környező falvaitól, Ondava menti falvaknak neveztem el őket. Sajátosnak különleges helyzete miatt minősíthetjük ezt a régiót: a túlnyomórészt magyar ajkú négy' falu az évszázadok során mintegy nyelvjárásszigetet alkotott a környező szlovák falvak között. Imreg és Szömyeg színmagyar település volt, Garanyban és Hardicsán magyarok és szlovákok éltek békés egyetértésben egészen a történelmi Magyarország széthullásáig. Akkortól egyre fokozódó, bár változó intenzitású asszimilációs törekvés nyilvánul meg a magyar ajkú lakosság rovására. Ez főleg a hetvenes évek elejétől erőteljes, amikor mind a négy községben megszüntették a magyar nyelvű oktatást. E népköltészeti gyűjtemény tulajdonképpen ennek a szomorú ténynek köszönheti megjelenését. Először ugyanis azért mentem a környékre, hogy népmeséket, -mondákat, esedeg gyermekmondókákat gyűjtsék, tapasztalván azonban a nagyfokú anyanyelvi romlást, melyet a magyar iskolák megszüntetése alig néhány év alatt okozott, úgy döntöttem, hogy a gyűjtést a népköltészet többi ágazatára is kiterjesztem, például a népdalokra és -balladákra. Bár e téren nem voltak tapasztalataim, bíztam a szakemberek majdani segítségében.- írja könyvének előszavában a szerző. (Madách-Posonium) Vasárnap Kisgaléria u*: * Lf" R lit« * • í* * *»«. <K, Ű ••ui Robert Urbánek: Into Regény A tisztviselő, aki a nagykövet helyett fogadta, olyan volt, mint aki most épült fel halálos betegségéből, nemcsak fekete szövetöltönye, keményített gal- léxja, gyásznyakkendője, de titokzatos modora és szelíd hangja is fokozta a hatást. Megértette Billy Sánchez szorongását, de anélkül, hogy édeskés hangját felemelte volna, figyelmeztette, hogy civilizált országban van, melynek szigorú normái ősi és nagyon bölcs elveken nyugszanak, nem úgy, mint a barbár Amerikában, ahol egyszerűen csak lepénzelik a portást, és bemennek a kórházba. - Nos, kedves ifjú barátom - mondta neki -, nincs más hátra, alá kell vesse magát a józan ész parancsának, keddig várnia kell. Vakrémületében betért az első kávézóba, kért egy konyakot, és megpróbálta rendezni gondolatait. Ahogy töprengett, a falakat borító tükrökben önmagát látta megsokszorozódva, különböző szögekből, ijedt volt és magányos, és mióta megszületett, most gondolt először a halálra. Tétlenül várta a keddet, a tapétán sorjázó pávákat bámulva, és szüntelenül Nena Daconte után sóvárgott. Hétfőn rendet teremtett a szobában, mert arra gondolt, mit szólna Nena, ha így találná, és csak ekkor vette észre, hogy a nercbunda is foltos a ráVéred nyoma a havon Gabriel Garcia Márquez 7.rész száradt vértől. Az egész délutánt azzal töltötte, hogy a kézitáskában talált illatos szappannal mosogatta, míg csak olyan nem lett, mint amikor Madridban felvitték a repülőre. Kedden ködös, fagyos reggelre virradt, de nem esett, Billy Sánchez hatkor már talpon volt, és a kórház kapujában állt a csomagokkal, virággal várakozó hozzátartozók között. A tömeggel együtt ment be, karján a nercbundával, semmit sem kérdezett, bár fogalma sem volt, hol lehet Nena Daconte, de azzal a biztos tudattal, hogy megtalálja az ázsiai orvost. Hosszú sorokban ültek az ágyakban a betegek, csúf kórházi hálóingben, ahogy az ablakok erős fényében rájuk pillantott, azt gondolta, hogy ez még mindig vidámabb, mint kívülről hitte. Végigment az ágyak mellett, aztán ellenkező irányban pásztázta oda-vissza a termet, amíg nem nem győződött róla, hogy egyik beteg sem Nena Daconte. Még egyszer végigjárta a külső fedett folyosót, az ablakokon át fürkészte a férfikórtermeket, míg végre felismerni vélte a keresett orvost. Valóban ő volt. Orvosoktól és nővérektől körülvéve vizsgált egy beteget. Billy Sánchez belépett, félretolt egy nővért, és megállt az ázsiai orvossal szemben, aki a beteg fölé hajolt. Megszólította. Az orvos ráemelte mélabús tekintetét, egy pillanatig gondolkodott, és akkor felismerte. Ekkor megtudta. Nena Daconte január kilencedikén, csütörtök este 7.10-kor meghalt, elvérzett, Franciaország legkiválóbb szak- tekintélyei hiába követtek el érte mindent hatvan órán keresztül. Utolsó pillanatig megőrizte derűs nyugalmát, kérte, hogy a Hotel Plaza Athenéeben keressék meg a férjét, ahol előre lefoglalt szobájuk volt, megmondta, hogy lépjenek érintkezésbe szüleivel. A nagykövetséget pénteken sürgős táviratban értesítette a minisztérium, akkor, amikor Nena Daconte szülei már Párizs felé repültek. A nagykövet személyesen intézkedett a balzsamozásról és a gyászszertartásról, állandó kapcsolatot tartott a párizsi rendőrkapitánysággal, akik Billy Sánchez után kutattak. A rádió és a tv péntek estétől vasárnap délutánig személyi adatait tartalmazó sürgős felhívást sugárzott, ez alatt a negyven óra alatt ő volt Franciaországban a legkeresettebb ember. Fényképét, amelyet Nena Daconte táskájában találtak, mindenhol közzétették. Nena Daconte szülei szombaton délben érkeztek, és a kórház kápolnájában virrasztot- tak a holttest mellett, az utolsó percig várva, hogy Billy Sánchez előkerüljön. Már az ő szülei is értesültek a gyászról, és indulni akartak Párizsba, de azután lemondtak erről a táviratok zűrzavara miatt. A gyászszertartást vasárnap délután kettőkor tartották, alig kétszáz méterre a visszataszító szállodaszobától, ahol Billy Sánchez szenvedett a magánytól és a Nena Daconte iránti szerelemtől. A tisztviselő, aki a nagykövetségen beszélt vele, évek múlva elmondta nekem, hogy ő maga kapta kézhez a táviratot a Külügyminisztériumtól alig egy órával később, mint ahogy Billy Sánchez küépett az épületből, és azon nyomban végigkutatta a Faubourg St. Honoré minden kétes bálját, hogy megtalálja. Bevallotta, hogy amikor beállított a követségre, nem sok figyelmet szentelt neki, el sem képzelte volna, hogy a Párizs újszerűségétől megzavart fejű Karib-tengeri, lompos bekecsében, olyan előkelő származással dicsekedhet. Ugyanazon a vasárnapon, amikor éjjel Billyt a tehetetlen dühtől fojtogatta a sírás, Nena Daconte szülei letettek a további kutatásról, és a bebalzsamozott testet érckoporsóban elvitték magukkal, akik csak megpillanthatták, évek múltán is emlegették, hogy sohasem láttak szebb asszonyt, sem élőt, sem holtat. Amikor Billy Sánchez kedd reggel végre bejutott a kórházba, már a temetés is megvolt a Manga negyedbeli szomorú kriptában, néhány méternyire a háztól, ahol ők ketten a boldogság titkait felfedezték. Az ázsiai orvos, aki Billy Sánchezt a tragédiáról tájékoztatta, nyugtátokat akart adni neki, ott a kórteremben, de ő visz- szautasította. Búcsú nélkül kiment, meg sem köszönt semmit, arra gondolt, hogyha sürgősen találna valakit, akinek anyját láncos öklének csapásával összetörhetné, talán megszabadulna őrjítő fájdalmától. Mikor elhagyta a kórházat, még azt sem vette észre, hogy nagy pelyhekben hull a hó, mintha puha galamb- pihék röpködnének körülötte, de vércsöppeknek nyoma sem volt a havon, Párizs ünnepi ruhát öltött, mert tíz év óta ez volt az első nagy havazás, (vége)
