Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-09-09 / 36. szám

1998. szeptember 9. Gazdaság - Hirdetés Egy elhallgatott jelentés Gazdasági csoda - szlovák módra II. Az orosz pénzügyi és gazdasági válság gazdasági recesszióba ránthatja a világot Moszkva hosszú árnyéka A bérek növekedése csak 1995-től tart lépést az árak növekedésével. így az 1993- as adatokat véve alapul meg­lehetősen félrevezető „növe­kedést” lehet bemutatni. A korrekt statisztikai elemzések azonban azt bizonyítják, hogy 1989 óta még mindig nem értük utol önmagunkat, a reáljövedelmek, a reális fo­gyasztás még mindig elmarad a már egyszer elért, 1989-es szinttől. Az ár- és bérolló nyi­tott, valójában csak az utóbbi három évben történt némi ja­vulás e téren. Például az 1992-es évhez viszonyítva az átlagos reálbérek 17,9%-kal emelkedtek, mégis 1989-hez viszonyítva 10,8%-kal kiseb­bek, a nyugdíjak reálértéke pedig 19,5%-kal marad el az 1989-es szinttől. A háztartá­sok szerinti vizsgálat mégis azt mutatja, hogy a nyugdí­jasháztartások egy főre jutó reális fogyasztása még így is a leg­magasabb. Az egy főre jutó átlagos fogyasztás - a fo­gyasztási kiadá­sokkal mérve- 20,9%-kal csök­kent, a nyugdíjas- háztartások eseté­ben ez a csökke­nés csupán 4,3%. Az adatok külön­bözősége abból adódik, hogy a társadalmi csoportok össze­hasonlításából a legmaga­sabb jövedelemnövekedéssel a nyugdíjasok kerülnek ki győztesen. A nyugdíjak éven­kénti valorizálása következ­tében az 1989-es évhez vi­szonyítva (ez jelenti a 100%- ot) a nyugdíjasok egy főre ju­tó jövedelme 223%-ra emel­kedett, míg az alkalmazot­taknál e mutató 1997-ben mindössze 192%, a föld­művescsaládoknál pedig csu­pán 186%. A fogyasztói árak 1989-hez viszonyítva 338%- os emelkedést mutatnak. Ez nem jelent semmi mást, mint azt, hogy a megélhetés ma csaknem három és félszer annyiba kerül, mint 1989- ben. Összehasonlítva a jöve­delmek növekedéséről szóló adatokkal, szinte az első lá­tásra világos, hogy a jövedel­mek nem voltak képesek lé­pést tartani a fogyasztói árak ugrásszerű emelkedésével. Fölmerülhet természetesen az a kérdés is, miből adódnak az egyes számítások közti kü­lönbségek. Például a reálbé­rek kevésbé csökkentek, mint az egy főre jutó jövedelmek. A jövedelmek és a fogyasztás alakulását az elmúlt időszak­ban nagy mértékben befolyá­solta az is, hogy a családban milyen a jövedelemmel ren­delkezők és az eltartottak aránya. így válik érthetővé, miért éppen a nyugdíjascsa­ládok fogyasztási lehetőségei érték el csaknem az 1989-es szintet. Azok a családok, ahol több az eltartott gyerek, vagy a szülők valamelyike munka- nélküli, ugyancsak nehéz anyagi körülmények közt él­nek. A jövedelmi különbsé­gek az elmúlt négy évben el­mélyültek. Kialakult a kisszá­mú gazdagok réte­ge, miközben a la­kosság többségé­nek jövedelme az átlag körül kon­centrálódik. Az át­lagosjövedelem azonban alacsony, a létminimum összegének 1,63- szorosa. A gyere­ket nevelő csalá­dok nagy része a szlovákiai átlag alatt volt, és anyagi helyzetük 1992-höz viszonyítva is romlott. A csa­ládok 7,7%-ának, a lakosság 10,1%-ának a jövedelme nem érte el a törvény által megszabott létminimum szintjét. Nem csoda, ha a la­kosság tiszta jövedelmének átlagosan több mint 40%-át a táplálkozásra fordítja, vagyis többet, mint 1989-ben, an­nak ellenére, hogy a kor­mány határozatba foglalta a táplálkozásra fordított kiadá­sok évenkénti 1%-os csök­kentését. A családok többsé­gének költségvetése feszült­ségekkel terhes, ami abból adódik, hogy a fogyasztásra fordítható kiadásaik nagyobb részét felemésztik a táplálko­zásra és lakásra fordított ki­adások. Befejezés a következő számban Sidó H. Zoltán ________________ Or oszország elhúzódó pénzügyi és gazdasági válsága alapjaiban rengette meg a nemzetközi pénzpiacokat, térségünkre is ne­gatív hatást gyakorol, ráadásul a távol-keleti válsággal együtt fé­kezi a világgazdaság idei növe­kedési ütemét is. Oroszországban alig két hete még csupán 6 rubelt adtak egy dollárért, ám néhány nappal később már 12-13 rubelt kóstált egyetlen zöldhasú. Moszkvában és a többi orosz nagyvárosban felvásárlási láz kezdődött, az emberek a dollárba és a márká­ba menekítették a pénzüket, né­hány nap leforgása alatt több mint egy tonna aranyat vásárol­tak, és szó szerint kifosztották az importtermékeket árusító bolto­kat. Szeptember első hetében - átmenetileg - csillapodtak a ke­délyek, a lakosság mozgósítható készpénze is elfogyott, ám a vi­harfelhők megmaradtak. Kelet- és Közép-Európába Oroszorszá­gon át érkezik a kellemetlenség - írta a The Wall Street Journal Europe. Az orosz válság óhatat­lanul kihat a térségünkre, ugyanis a nagybefektetők mak- rorégiókban gondolkodnak, s ha nem bíznak az orosz papírok­ban, akkor szinte automatikusan a varsói, prágai és budapesti tőzsdétől is elfordulnak. Ennek köszönhető a cseh és a szlovák korona, valamint a forint és a zloty megingása. Az orosz dol­lár- és rubeladósság-papírokba befektető külföldiek konzervatív Nem adták el a Kia Motorsot A hitelezőknek nem sikerült el­adniuk a csődbe ment Kia Mo­tors Co.-t, Dél-Korea második autógyárát. Az árverésre az amerikai Ford Motor és három ismert dél-koreai autógyár, a Hyundai, a Daewoo és a Sam­sung adott be pályázatot, de egyik sem felelt meg a bankok feltételeinek. A Kia Motors adóssága 6,7 milliárd dollár, és a bankok korábban azt ígérték, hogy a céget megvásárló szá­mára a Kia adósságának felét leírják. Az autógyár vagyonát a szakértők 5,9 milliárd dollárra becsülik. MTI A jövedelmi különbsé­gek az elmúlt négy évben elmélyültek. Apróhirdetés-Munkát keres-kínál — Két óra munka, bevétel 5-10 ezer korona havonta. Tel.: Komárom 0905/490 679, 13 óra után. Pár­kány 0905/443 778 KNV-508------Ismerkedés------­60 éves, nem dohányzó, rendezett anyagi hátterű özvegyember szeret­ne megismerkedni özvegy hölggyel. Jelige: Együtt._____________KNV-518 21 éves, középiskolai végzettségű, magányos lány szeretne megismer­kedni 25-30 éves fiatalemberrel. Fényképes levelet várok. Jelige: Szeretet V-1486 66 éves özvegyasszony becsületes úr levelét várja. Csallóköziek előnyben. Jelige: Őszinteség KNV-523 37/166/63, elvált kétgyermekes anya megismerkedne korban hozzá illő, intelligens férfival, jelige: Őszinteség, bizalom. KNV-524-------Adásvétel-------­El adók bontott HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0709/523 931 ___________________________DSV-64 El adók bernáthegyikölykök. Cím: Széllé Sándor, 930 01 Vel'ké Blaho- vo, Zeleznicná 428. Tel.: 0709/521 479 ___________________________V-1420 Mé hcsaládok eladók. Tel.: 0810/926 65_____________KN-500 ír ógépek legolcsóbban Szlovákiá­ban, újak és használtak + szerviz. Postán is küldök. Farkas Tibor, Nád­szeg 1163. Tel.: 0706/778 25 12 V-1457 Eladók használt hűtők és mélyhűtők Hetényen. Tel.: 0901/714 951 KN-516 Olcsón eladó 5 db régi, 1,2 x 2 m-es ablak. Tel: 0817/428 876, Érsekújvár. V-1478 Eladó fehér, háromajtós Peugeot 309-es, dízel, gyártási év 1992, 98 ezer kilométerrel. Ára 149 000 ko­rona. Tel.: 0905/345 205 KNV-521 Eladó családi ház 16 áras telekkel Nánán, 2,5 km-re a párkányi termál­fürdőtől. Tel.: 0810/48 39 V-1480---------Vegyes--------­Re dőnyök megrendelhetők Szlová­kia egész területén. Szerelés szállí­tás ingyenes. Ergolex: 0819/796 425 VSV-71 RÉSZLETFIZETÉSRE - redőnyök, rolók és szilikonos ablaktömítés. 0854/915 41, 911 58, 0905/400 259 VSVk-833 Szilágyi divat pilóta-irhadzsekik, bőrkabátok, bőrdzsekik, bőrnadrágok, bőr­mellények nagy választékával várjuk kedves vevőinket. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 538. (a volt Centrumház oldalán). DSVk-65 Megvegyem, ne vegyem? A rubeltől menekülő oroszok a felvásárlá­si láz eredményeként mázsaszám vették a cukrot, sőt az üzletek nadrágpelenka-készletei is elfogytak... Archív felvétel becslések szerint is legalább 35 milliárd, de valószínűleg inkább 50 milliárd dollárt vesztettek az orosz válságon - írta a brit Fi­nancial Times. A hagyományos gazdasági mo­dellek keretei között meghök­kentő, milyen széles körben su­gárzott ki az orosz piacok meg­rendülése. Igaz, hogy Oroszor­szág továbbra is atomnagyhata­lom, a világgazdasági részese­dése azonban csekély, hazai összterméke valamivel keve­sebb, mint Hollandiáé, exportjá­nak értéke pedig kb. annyi, mint Dániáé. Az augusztus 17-i nép­szerűden intézkedéseket meg­előző döntő mozzanat az volt, hogy a külföldi tőke elmenekült Oroszországból. Az első félév­ben az orosz fizetési mérleg hiá­nya 8,7 milliárd dollár volt, a ta­valyi első félévi 700 millió dollá­ros többlet helyett. Az olaj és a földgáz árának nemzetközi csökkenése miatt az orosz keres­kedelmi többlet az első öt hó­napban 1 milliárd dollárra ol­vadt az 1997-es öthavi 8,5 milli­árdos többletről. Emiatt a köz­ponti bank tartalékai az utóbbi időben heti 1 milliárd dollárral fogytak. További nyomást gya­koroltak a kereskedelmi ban­kok, amelyek 15 milliárd dollár­ral tartoznak a Nyugatnak. A befektetők egyre inkább azok­ra a közgazdászokra hallgatnak, akik lefelé módosították a világ­méretű gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseiket. Elemzők szerint világméretek­ben a GDP idei növekedése a múlt év végén jósolt áüagos 2,5 százalék helyett csak 2 százalék lesz. Talán már el is kezdődött az újabb világgazdasági re­cesszió. A kilencvenes évek első felében tapasztalt évi 4-4,5 szá­zalékos világgazdasági növeke­dés a felére esik, és a Távol-Ke­letről útnak indult kórnak eddig ellenálló Nyugat-Európa, vala­mint az Egyesült Államok növe­kedése is lelassul. Lehet hogy ennek jeleként a nyugati világ legfontosabb tőzsdéje, a New York-i börze indexe augusztus­ban háromszor olyan súlyosan visszaesett, hogy mindhárom zuhanása történetének 10 leg­nagyobb egynapi visszaesése közé tartozik. Tisztelt Választópolgár ! Tizenegy kérdést teszünk fel Önnek, melyekre igennel vagy nemmel felelhet. Kéijük, olvassa el figyelmesen. 1. Véleménye szerint minden állampolgárnak joga van a szabad nyelvhasználatra, nemzeti kultúrája ápolására, az anyanyelvi oktatás biz­tosítására? igen nem 2. Elismeri Szlovákia területi egységét és hatá­rai sérthetetlenségét? igen nem 3. Ön szerint támogatni kell a kis- és középvál­lalkozókat? igen nem 4. Jogosnak tartja a minimálbér emelését? igen nem 5. Szükség van a munkavállalók érdekvédel­mére és a munkanélküliség csökkentésére? igen nem 6. Helyesnek tartja, hogy a rászorulók (több- gyermekes családok, nyugdíjasok, rokkantak) nagyobb támogatást kapjanak? igen nem 7. Szükséges az önkormányzatok, valamint az egészségügy, oktatás, közműveló'dés stb. ön- igazgatási feltételeinek megteremtése? igen nem 8. Támogatja azon törekvést, hogy a betegek az anyanyelvükön teremthessenek kapcsolatot az orvossal, az egészségügyi intézmények (szociá­lis intézetek) dolgozóival? igen nem 9. Támogatja a Büntető' Törvénykönyv szigorí­tását? Elsősorban az élet, az egészség és a va­gyon elleni bűncselekmények elkövetőinek szi­gorú felelősségre vonását? igen nem 10. Sértőnek találta az ún. „alternatív” oktatás bevezetését? igen nem 11. Szeretné, ha az SZK Iskolaügyi Minisztéri­umában lenne nemzetiségi osztály? igen nem Értékelés: amennyiben Ön akár csak egyetlen kérdésre is igennel válaszolt, akkor ugyanazt akarja, mint a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért. Ismerje meg mozgal­munkat közelebbről, s ha egyetért programunkkal, úgy kérjük támogatását. Szavazzon a Magyar Népi Mozgalomra! Szavazzon a jólétre, a megbékélésre! > >

Next

/
Thumbnails
Contents