Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-09-09 / 36. szám

1998. szeptember 9. Háttér Országos, sőt uniós botránnyá dagadt a hormonkezelt marhahús esete Szomszédvita, avagy valami bűzlött Idilli alpesi kép, a háttérben némi botránnyal Fotó: archívum Lassan elcsitulni látszik, de fur­csa precedenst teremthet az a botrány, amely délnyugati szomszédunknál robbant ki a közelmúltban. Az első értesülé­sek arról szóltak, hogy az oszt­rákok tiltott hormont tartalma­zó marhahúst szállítottak szomszédjuknak, Olaszország­nak. Az osztrák fogyasztóvédel­mi miniszter, Barbara Prammer az olasz állategészségügyi ha­tóságok lelete után sajtóérte­kezleten cáfolta a tényt, s kifej­tette, hogy sem az ausztriai, sem az Európai Unió hivatalo­san elismert holland laboratóri­Heti 20 millió schilling kárt okoztak az osztrák marhate­nyésztőknek. urnának vizsgálatai nem igazol­ták az olasz vádakat. A miniszter asszony azonban nem látszott boldognak a beje­lentés közben. Nem csoda, hi­szen súlyos taktikai hibát köve­tett el. Két héttel azután, hogy az olasz Rieti laboratóriumá­ban a stilbene nevű növekedési hormon jelenlétét mutatták ki egy Ausztriából érkezett fa­gy asz to ttmarhahús-szállít- mányban, Prammer az osztrák fogyasztókhoz fordult: egy ide­ig ne egyenek marhahúsból ké­szült élelmiszert, mert fennáll a veszély, hogy az osztrák mar­hahús rákkeltő anyagot tartal­maz. A minisztériumban vál­ságstábot létesítettek, ahol a pánikba esett érdeklődőknek elmagyarázták, milyen veszé­lyek leselkednek rájuk. Amikor Prammer a nyilvános­ság elé állt, az osztrák mezőgazdasági minisztérium és az agrárkamara már tudott a botrányról, de nem akart pá­nikot kelteni. A 60 tonna fa­gyasztott húst a húsértékesí­tésre alakult szervezet - a 370 főt foglalkoztató, négyszáz­milliós évi költségvetéssel ren­delkező agrárkamara (AMA) - intervenciós alapjából adták el az olasz Inalca cégnek, amely elsősorban konzervgyártáshoz használ húst. Az 1996-os brit kergekór idején, amikor a mar­hahúsárak Ausztriában is zu­hanni kezdtek, az AMA hozzá­fogott a feldolgozott marha­hús felvásárlásához, kilogram­monként 35 schillingért, s még külföldről is vett olcsó húst, mindenekelőtt Olaszországból és Hollandiából. A feldolgozott húson levő áru­jelzésből általában nem derül ki, milyen nemzetiségű ter­mékről van szó, de az osztrák marháknál tisztázandó, melyik tenyésztőnél nevelkedtek, s melyik vágóhídra kerültek. A botrány során 12 tenyésztő és négy vágóhíd neve került előtérbe. Az is kiderült, hogy a három kamiont megtöltő húst szinte kizárólag a Bécs harma­dik kerületében található Fri- goscandia hűtőházban fagyasz­tották. Az AMA 1997-ben kezd­te értékesíteni a fagyasztott húst, mivel az árak emelkedni kezdtek, s a mélyhűtött áru sem tárolható örökké. Az oszt­rák stratégiai készletben 14 ezer tonna marhahús halmozó­dott fel 1996-ban, ebből adtak el 1750 tonnányit az olaszok­nak. Az állítólagosán „hormo- nizált” 60 tonnában negyed­marhák voltak, amelyek kivétel nélkül az állat „felső részéből” származtak. A rieti vizsgálat 18 próbából állt, s az EU-ban 15 éve betiltott stilbenét ugyanazon állat egyik negyedében kimutatták, a má­sikban már nem. Az olasz ható­ságok nyomban visszaküldték a szállítmányt. Két uniós tagról lévén szó, Róma nem rendelhet el magától importtilalmat az osztrák marhahúsra, de a hor­monveszély tisztázásáig megta­gadhatja a szállítmány átvéte­lét. A szintén húsfelesleggel küzdő olaszok éltek is a le­hetőséggel, s az átvételi szüne­tet mindjárt kiterjesztették a friss húsra is. így heti húszmil­lió schilling kárt okoztak a százkilencezer osztrák marha- tenyésztőt képviselő húsosok­nak, sőt ennéí is többet, mivel ennek hatására a németek és a dánok is visszamondták rende­léseiket. A feladóhoz visszaküldött húst a bécsi hűtőházban összeillesz­tették a marhahátsókkal, s a ré­szek összeillettek. Az uniós előírásoknál szigorúbb vizsgá­latokat végző osztrák állat­egészségügyiek először arra gyanakodtak, talán éppen az olaszoktól felvásárolt hús növe­kedését gyorsították az inkrimi­nált hormonnal, ám kiderült, hazai húsról van szó. Aztán ar­ra, hogy a tenyésztők a „hor­monmaffiától” vették a prepa­rátumot, azt hívén, antibioti­kumról vagy vitaminról van szó. Ezeket ugyanis az autópá­lyák mentén árusító német ál­latorvosoktól veszik az osztrák gazdák, mivel így olcsóbban jutnak hozzá. Végül kiderült, hogy a marhahátsók „tiszták”, egyáltalán nincs bennük hor­mon. Orvosilag elképzelhető, hogy a beinjekciózott hormont az állat első felében ki lehet mutatni - így az olasz szakértők míg a hátsóban nem. Izomfejlesztés­re ható készítményről van szó, tehát mindenütt kimutatható ­érveltek az osztrákok. Erre Ró­ma azzal állt elő, hogy a két or­szág különböző módszereket alkalmaz, innen az eltérés. Mindketten az uniós előírások szerint vizsgálódunk, hangzott az osztrák érv, és nagyobb se­bességre kapcsolták a mödlingi mintavételt. A hormonkereső műszer azonban elromlott, így a cáfolat egyre késett. A várt­Éppen az osztrák EU-elnökség idején támadt a hormon-gyanú. nál lassabban haladtak a hol­land laboratórium vizsgálatai is. A várakozás idegfeszítő napjai­ban az osztrák parasztszövet­ség sokmilliós perrel fenyegette a fogyasztóvédelmi minisztert a riadalom okozásáért, amivel - az érdekvédelmi szervezet sze­rint - legalább százmillió schil­linges kárt okozott. Közvetve többet is, mivel tönkretette az AMA nemrég indult bizalom- erősítő kampányát, amellyel a marhahúsból kiábrándult fo­gyasztókat akarták visszahódí­tani. (Az osztrákoknak a kerge- marhakóron túl az 1993-as húsbotrány is elvette az étvá­gyukat, amikor szinte az összes osztrák élelmiszer-kereskedel­mi vállalatról kiderült, hogy le­járt húst árul friss csomagolás­ban.) Prammer végül Olaszországba utazott, és kieszközölte, hogy tíz nap után legalább a friss húsra oldják fel a szállítási tilal­mat. Bécsben ezalatt azt mérle­gelték, mi lesz, ha a vita a brüsszeli bizottság elé kerül, és ott az agrárügyekért felelős osztrák tagnak kell meg­mérkőznie a fogyasztóvédelem olasz főnöknőjével. Kellemet­lennek találták ugyanis, hogy éppen az osztrák EU-elnökség idején támadt a hormongyanú, pedig köztudott, hogy éppen Ausztria harcol a legelszántab- ban azért, hogy hormonnal ke­zelt amerikai hús ne kerülhes­sen a közösségi fogyasztók asz­talára. A HVG alapján Vonal alatt Nádszegen már sikerült... Szilvassy József Harminchét fokra kúszott a hőmérő higanyszála a nádsze­gi stadion árnyékos lelátóján. Legalább kétezren hajlonga- nak elpilledve az enyhet adó fröccsös vagy sörös papírpohá­rért, kárörömmel hunyorgatva a nap perzselte focipályára, ahol magyar és szlovák ellen­zéki politikusok és újságírók kergetik a labdát. Ékelődő mondatok gurguláznak felé­jük: - Annyit ülnek a parla­mentben, most legalább mo­zognak! - Tapsolnak, amikor Szigeti László vagy Berényi Jó­zsef pontosan passzol, Gyu- rovszky László nagyot durrant a lasztiba, Tibor Sagát pedig életkorát meghazudtoló vág­tával húz el a jobb oldalon, kisvártatva pedig sajnálkozva tekintenek a markízás Dániel Krajcerre, aki tizenegyest hi­báz. Szórakoztató, ami a pá­lyán történik, de nem ez a leg­fontosabb. Legyőzhető-e Meciar? Lehetnek-e magyarok a szeptemberi választások után alakuló kormányban? Ludovít Cérnák némi köntör­falazás után kimondja, hogy ha győz az ellenzék, magyar szakemberek is lehetnek a kormányban. Roman Kovác nyúl a mikrofon után, és arról mesél, hogy a hatvanas évek­ben iijú nőgyógyászként na­ponta ingázott Pozsonyból a dunaszerdahelyi kórházba, s a buszon magyarul tanult, hogy lélekben is közelebb kerüljön pácienseihez. Bizonyítékként mond néhány kedveskedő ma­gyar mondatot. Dübörgő taps, utána egy kurjantás, amely még nagyobb tapsot arat: - Ha így gondolja, akkor hogy a fe­nébe szavazta meg a nyelvtör­vényt? - A sátrak mellett még inkább megered a nádszegiek nyelve. Az egyik férfi a nép­szerű szlovák hetilapot lobog­tatja, amelynek körkérdésé­ben kilenc neves szlovák sze­mélyiség közül nyolc támogat­ta a magyarok bevonását a le­endő kormányba. - Cérnák úr, olvasta ezt? Valóban őszintén gondolta, amit az előbb mon­dott? Megismételné ugyanezt a szlovák televízióban vagy színtiszta szlovák faluban is? - Hát persze, csak egy-két ma­gyar politikus meg a magyar- országiak ne nehezítsék a helyzetünket! Különben is könnyen előfordulhat, hogy a választások eredményének is­meretében a magyarok nélkül képtelenek leszünk kormányt alakítani... Bárdos Gyula azonnal folytatja: - Az lenne az igazi, ha a Magyar Koalíció Pártja annyi szavazatot kapna, hogy ne lehessen kihagyni a kormányalakításból. - Sokan bólogatnak, de tamáskodók is akadnak: - Aztán maguk mennyivel lesznek jobbak, mint ezek? Hogy engedhették meg, hogy egyesek politikai nyalásért milliárdokhoz jussa­nak? - Bugár Béla nyel egyet, aztán türelmesen sorolja, hogy négy év alatt a parla­menti többség diktatúrája ré­vén garázdálkodhatott a mai kormánykoalíció. Ennek kell véget vetni szeptemberben. A magyar párt egyik fő célja pe­dig a mezőgazdaság, a kister­melők és a vállalkozók támo­gatása. Nemcsak pénzzel, okos törvényekkel és intézke­désekkel is. - Ha jövőre újra eljövünk, a szavunkon foghat­nak! Persze csak akkor, ha nyer az ellenzék szeptember­ben. Nyugovóra tér a nap, de a hangulat tovább forrósodik. Magyarul, szlovákul folyik az eszmecsere. Mit kell tenni szeptemberig. És azután, eb­ben a lepusztuló dzsungelországban. Termé­szetesen a mostohagyermek­ként kezelt Dél-Szlovákiáról nem megfeledkezve. Juhos Ferenc polgármester társaival és a helyi vállalkozókkal együtt heteken át szervezett, intézkedett, hogy sikeres le­gyen ez a nap, délután pedig focizott is, ám még este tíz tájt sem lankad az energiája. Két nyelven, érces hangon mondja a zárszót: - A mai nap után a nádszegiek még bizonyosab­bak abban, hogy érdemes, sőt életbevágóan fontos elmenni szavazni, s jól tudják azt is, ki­re szavazzanak. Ami Nádsze­gen történt ma, az sikerülhet az egész országban is.

Next

/
Thumbnails
Contents