Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-08-19 / 33. szám
12 1998. augusztus 19. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Szegény embert az amish húzza A filmet az Universal stúdió partnereként az eddig ismeretlen Bubble Factory gyártotta. Nomen est omen. A buborékgyár terméke valóban olyan köny- nyű, olyan üdítő, mint egy pohár élénken habzó nedű. A történet életformák találkozásáról szól. A lehető legtávolabbi életformákéról. A két főhős, Brad és Caroline a jómódú nagyvárosi polgárok életét éli, egészen addig, amíg sikkasztó és adócsaló könyvelőjük .jóvoltából” el kell menekülniük. Az elegáns Manhattant egy isten háta mögötti farmra cserélik. Ráadásul egy amish közösség vendégszeretetét kénytelenek élvezni. (Az amishek különös életformája - pl. nem használnak áramot, gépkocsit, sem más technikai eszközt - számos film témája volt már, hogy a legismertebbet említsük: A kis szemtanú.) Nos, hőseink átmeneti otthonra találnak a szigorú szabályok szerint, két kezük munkájából élő emberek között. Az ingatlanügynök férj megtanul lóval szántani. Az elkényeztetett, semmihez sem értő asszony egész nap padlót súrol, tésztát gyúr, tehenet fej, miközben nikotinéhségét nincs mivel csillapítania... Az egymást érő poének nagy része abból adódik, hogy hőseink másnak adják ki magukat, mint akik, s számos elszólással, baklövéssel döbbentik meg a békés, kissé együgyűnek látszó közösség tagjait. Mulatságos maga a két figura is - hála a férjet alakító Tim Allen, a nejét játszó Kirstie Alley tehetségének, féktelen mókázó kedvének. Heti hír Banderas baja Sokan állítják: nem szerencsés, ha a férj és a feleség ugyanazon a munkahelyen dolgozik. Azon túlmenően, hogy számos konfliktus forrása lehet, a házasságnak sem tesz jót, ha a házasp nak a munkaidőt is együtt, egymáshoz közel kell eltöl- tenie. A nem Antonio Banderas is osztja mostanság. Őrület Alabamában című legújabb filmjében (amelynek rendezője, producere és főszereplője is egyben) jelentős szerepet adott feleségének, Melanie Griffithnek is. Nem biztos, hogy szerencsés ötlet volt ez a döntés, mert amióta a filmet forgatják, Banderas úgy érzi, karanténba van zárva. Felesége, a negyvenegy éves, világhírű színésznő ugyanis rendkívül féltékeny hitvesére. (Megbízható információk szerint nem teljesen alaptalanul...) Figyeli minden lépését, nem tágít mellőle; valamennyi felvételen ott kíván lenni, függetlenül attól, hogy szerepel vagy sem az adott jelenetben... Hol van a sok virág? Pillanatok nyugdíjas színészeink életéből - 4. Turner Zsigmond Szigetek, hajók, színek Bárány János Levendulát hozott szomszéd- asszonyainak egy szigetről a nyáron. Horvátországból. Szép barna lett a bőre odakint. És fiatalodott. „Kétezerben leszek hetvenöt éves” - mosolyog ravaszul Turner Zsigmond. „Egy kis kaland, némi flört azért nem árt meg ebben a korban.” Szellő táncoltatja a fák leveleit. Felsóhajt a park. Mondják, korán kel. Vannak napok, amikor már hatkor ébred. A mi időnkben hajnali háromkor, fél négykor kerültünk ágyba egy-egy tájelőadás után. Reggel kilenckor már a deszkán álltunk, egyig tartott a próba, délután autóbuszba ültünk, s megint tájolni indultunk. A szervezetem megszokta, hogy keveset pihenhet. Ma is elég, ha négy órát alszom, de az rendes, mély alvás legyen. Hetente kétszer hajnalok hajnalán kimegyek a piacra. Jó néhány életművésszel összefut az ember a standok között. Hvar szigetén milyen volt a piac? Nem kofáskodás, mint nálunk, az életművészek hiányoznak onnan. Fennköltebb és diszk- rétebb a horvát piac. Hajóztak is a szélben? Szerződésünkben az állt, hogy autóbuszunkat felveszi egy úszó jármű, amely a tengeren át a szigetre visz, a partról pedig a szállodába suhanunk. Ki sem kell szállnunk. Az úszójárgány többemeletes volt, busz, busz hátán, a miénk nem fért föl. Halászhajóba raktak bennünket. Egy-két utas rosszul is lett az erős hullámzás miatt. Krisztyán Tódor és Ali Csor- badzsi is hajókázott az Aranyemberben. Kétszer találkozott pályája során a darabbal. A régi Aranyemberben Krisztyán Tódor minden mozdulatát élveztem. Valamennyi érkezését a szigetre. Romantikus előadás volt, földszagúbb, mint a kilencvenes évekbeli zenés változat. Abban Ali Csorbadzsiként léptem a közönség elé. Epizódszerep, de igyekeztem annyi energiát adJó volt játszani Magellán hajóján ni ennek a hősnek, amennyi egy főszerepnek is elég. Néhány hajdani partnere mesélte, hogy öröm volt önnel játszani a színpadon. És velük? Szentpétery Arival kis szerepünk volt a Hegedűs a háztetőn című musicalben, de úgy álltunk hozzá, mint pályánk nagy feladataihoz. Lőrincz Margittól egy darabban tizenegy pofont kaptam. Ahol ért, ott ütött. Egy idő után már féltem az előadástól. Ragyogó színpadi partner volt mindig. Ferenczy Annika meg ösztönös partner. Gyakran kellett visz- szafognunk a hévből egy-egy közös jelenet alatt. Örülök, hogy ebben az interjúsorozatban szerepelhetek velük. Csaknem fél évszázadig állt színpadon. Árulja el a titkot! Milyen a jó színház? Tizennyolc évesen kezdtem a munkát. Budapesten, a Vígszínházban statisztáltunk. Olyan rendezőegyéniség mellett nőttem fel, mint Hegedűs Tibor. Próbáin szinte megállt a levegő. Nem lehetett szórakozni, dumcsizni, jópofáskodni. Dolgozni kellett. Iskola volt az is, hogy Somlai Artúrral, Bulla Elmával, azután a pozsonyi nagy öregek mellett játszhattam. Ennyi a titok. Jó rendező, remek partner és hivatástudat. Több díjjal jutalmazták már ezt a hivatástudatot. Az életműdíj még hiányzik. Úgy látszik, a színpadon töltött negyvennyolc esztendő kevés volt ehhez. Talán fiatal vagyok még az életműdíjhoz. Milyen érzés színház nélkül élni? Katasztrofális volt a búcsúm a színháztól. A Cseresznyéskertet játszottuk nyolcvanhétben, Dráfi Mátyással ketten kaptunk egy szerepet, Piscsik földbirtokosét. Az ősbemutató előtti napon közölte az igazgató, hogy felváltva játsszuk a felvonásokat. Egyet Dráfi, kettőt én. Azt mondtam, megyek, levetem a gúnyát. Két hét múlva úgyis a Dráfira eső bemutató következik. Majdnem sírtam a jelenetem közben a díszelőadáson. Ősszel pedig nyugdíjba mentem. Egypárszor még hívtak. Beke Sándor, Bor József. És Adorján Viktor. Szerettem az általa rendezett Magellánt. Jó volt azon a hajón Qusada tengerésztiszt szerepét eljátszani. Gyakran látom ebben a komáromi parkban kutyát sétáltatni. Szeretem a kutyát. Amíg sétáltatom, legalább verseket mondok magamban vagy memorizálok. Nem az enyém az eb. Barátom, a doktornő Fülekről Komáromba hozta beteg édesapját, és az hozta a kutyát is. Reggel fél nyolckor megyek reggelit készíteni az apukának, s viszem a kutyát sétáltatni a parkba. Délután már a doktornővel együtt sétáltatjuk. Nemrég szóltak, lenne egy jó szerep a Bubus című zenés vígjátékban. Láttam a barátom szemében a kétségbeesést. Mi lesz az apjával? Miképp alakul a kutya sorsa? Néztem a doktornő szemébe a parkban. És nem vállaltam a szerepet. Őriz még történetet a parkból? Nem ebből, az Európa Szállóval szembeni parkból, és téli a sztori. Egy régi katonakórház romjai álltak ott. Nem messze az albérletemtől lakott akkori ragyogó jelmeztervezőnk, Bo- cekné Gesztes Zsuzsanna. Egyik este hazakísértem. Ahogy mentünk a parkon keresztül a hóban, Zsuzsa eltűnt. Egyszer csak hallom: „Zsiga, segíts!” Barátnőm egy gödörbe esett. Amikor a kezemet nyújtottam, engem is a mélybe rántott. Zsuzsa nagyszerű ember. Mindig megmondta az igazat, ami a szívén, az a száján. De régen volt... Nem hiszem el, hogy hetven- három éves múlt Júniusban. Én sem hiszem el. Talán anyám génjeit örököltem, de mindig mennem kell. Ötven- szer felugrok egy tévéműsor alatt, hogy papírra vessem, amire éppen gondolok, mert hátha elfelejtem. Nem hagyom el magam. Üde és friss vagyok. Mint ebben a parkban minden körülöttünk. Felvételi feladatként két tekercs „döglött” Orwo nyersanyagot és egy kamerát kapott. Mispál Attila a fiatal filmesek helyzetéről. Rendezőnek lenni, illúziók nélkül, pénzre várva SÓS B. PÉTER „Mi már abba nőttünk bele, hogy a filmkészítés lehetőségei nem adottak. Ezért nincsenek illúzióink és nosztalgiáink” - mondta Mispál Attila, a fiatalabb filmrendező-generáció egyik legtehetségesebbnek tartott tagja, aki már két főiskolás filmjével, az Angsttal és az Altamirával is díjat nyert a Magyar Filmszemlén. A nyolcvanas években Bunuel Andalúziái kutyáját látta egy filmklubban, és a vetítést követő beszélgetés után már tudta, hogy valamiképpen filmeket fog készíteni. Úgy járt a bölcsészkarra, olyan tárgyakat hallgatott, ezért nézett meg akár naponta két filmet. Már az egyetem alatt le tudta forgatni első filmjét, A táncot a Balázs Béla Stúdióban. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára 1992-ben vették fel. Felvételi feladatként két tekercs „döglött” Orwo nyersanyagot és egy kamerát kapott, és egy nap alatt készített egy ötperces néma etűdöt. A Duna tévé egész napos, a kertről szóló műsorához ezt fogadták el sugárzásra. Erre az alkalomra a rendező átíratta videóra, és hangot „tett alá”. A főiskola jelentőségét abban látja, hogy kellően élelmes hallgatók évente egy vizsgafilmet mindenképpen el tudnak készíteni. Mispál már a másodéves vizsgafilmjéSzabó Győző, az Altamira egyik főszereplője Vajda Péter felvétele vei díjat nyert a müncheni főiskolás-fesztiválon, és a bajor tévé meg is vette művét. Harmadikos filmje, a rendkívül erőteljes képi világú Angst a filmszemlén lett a legjobb főiskolásfilm, idén pedig az Altamira című diplomafilmjével hozta el a legjobb kísérleti film díját. Ezek a munkái megjártak néhány rövidfilmes fesztivált, és azokon is sikerrel szerepeltek. Mispál Attila szerint nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani a fesztiváldíjaknak. Munkaeszközöknek kell tekinteni őket. A fesztiválszereplések és a díjak pedig azt szolgálják, hogy a rendezőnek neve legyen, mert arra kaphat majd később pénzt a producerektől. A szemlére meghívott fesztiváligazgatók és kritikusok közül már sokan ismerik műveit. Az Altamira egyetlen létező filmkópiáját a Filmunió segítségével küldözgeti külföldre. Mispál szerint az új tévéktől akkor lehet elvárni a friss magyar filmek sugárzását, ha ehhez üzleti érdekük fűződik. A magyar film tíz éve egyre mélyülő válságban van, a fiatalok már abba nőttek bele, hogy nincs filmgyár, ahová automatikusan kikerülnek, néhány évig asszisztensek, aztán megcsinálhatják első filmjüket. Addig is, míg első nagyjátékfilmjét elkészítheti, Mispál Attila dolgozik, műhelymunkában tanácsokat ad, véleményez a Bárka Színházban.
