Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-08-19 / 33. szám
8 1998. augusztus 19. Riport A kéméndiek tudják: az erő az összefogásban rejlik Falu végén kurta szoknya... Zalaba Zsuzsa „Kéménd község a történelmi Esztergom vármegye legrégibb helységeinek egyike, első birtokosa az esztergomi káptalan volt. A kéméndi régészeti lelőhely a Ga- ram jobb partján található, és az ásatások során talált tárgyak hosszú sora egyértelműen bizonyítja, hogy a településen már a neolit népe is otthonra talált - meséli büszkén Benefi László polgármester, s figyelmünkbe ajánlja a Honismereti Kiskönyvtár sorozatban megjelent Kéménd”cí- mű kiadványt és a könyvecskével egyidejűleg készített képeslapokat. - Kéménd megvívta a maga csatáit, a szabadságharc küzdelme is érintette, az I. és a II. világháború sem kerülte el. 1947-ben százhúsz családot telepítettek ki a faluból, többségüket Csehországba, négy családot Magyarországra. Mi tudjuk, hogy bőven van mire emlékeznünk, s a legnagyobb hűséggel kell tisztelegnünk őseink előtt! Amikor polgármester lettem, figyelmemet a falu építésére összpontosítottam. Először az évek óta épülő művelődési házat raktuk rendbe, és többcélú épületként adtuk át a falunak. Ma itt található a községi hivatal, a felszámolás alatt álló szövetkezet irodái, a körzeti orvosi rendelő, az Állami Takarékpénztár fiókja, az állami rendőrség kihelyezett állomása és a művelődési központ. A négy év alatt sikerült felújítanunk a gyógyszertárat, a templomtetőt, az orvosi rendelőknek otthont adó épületet, az iskolát és a két világháború elesett hőseinek emlékművét. A környező „kurtaszoknyás” falvakból (Kőhídgyarmat, Kisgyarmat, Bény, Bart, Páld) is hozzánk járnak a betegek. A rendőrség alig két hónapja kezdte meg működését a faluban, bár Ké- méndnek valamikor a hetvenes évek előtt is volt rendőrsége, ám a központosítás folyamán megszüntették. Idén újra indítványoztuk az ügyet, hiszen szükséges a rend őreinek állandó jelenléte. A falu még 1996-ban belekezdett a vízvezeték építésébe, s ez a mai napig folyamatban van. Sajnos, a község elég távol esik a távolsági vízvezetéktől, közvetlenül csupán a tizenhét kilométerre fekvő Szőgyénben tudnak rákapcsolódni, így azt a jó pár kilométeres szakaszt is nekik kell megépíteni (Bénnyel közösen). - Az idén végezzük a munkálatok oroszlán- részét, hogy a falu háromnegyede mihamarabb rákapcsolódhasson a központi vízvezetékre. A másik óriási beruházásunk a gázvezeték megépítése. Idén júniusban fogtunk hozzá, a párkányi távvezetékre kell rákapcsolódnunk Béla, Libád, Kőhídgyarmat, Bart és Bény községekkel együtt. A gázvezetéket ebben az évben semmiképpen sem tudjuk befejezni, a munka egy része átcsúszik a következő esztendőre. A kéméndi alapiskolának szintén központi jellege van, nemcsak a kurtaszoknyás falvak, hanem még a kicsindiek is ide járatják gyermekeiket. Az iskolának háromszáz diákja és harminc pedagógusa van, a szlovák iskola alsó tagozata is itt működik, külön igazgatósággal. Benefi László örömmel mesél a fiatalok életéről, hiszen bennük látja a falu hagyományainak továbbéltetőit és megőrzőit. A templom szomszédságában álló óvodát is boldogan említi, s mint mondja, ötven csöppségnek szolgál a játszóudvarral ellátott, családias intézmény. „A falu ékessége a templom. Ötvenöt évig volt saját papunk, de miután Cséfalvai József esperesplébános meghalt, Nagy András bényi plébános szolgálja híveinket, csakúgy, mint a kőhídgyarmatiakat. Nem ez a legjobb megoldás, hiszen nagy falu a miénk, ezerhat- száz lakossal, Bénynek is ezerötszáz lakosa van, Kőhídgyarmat- nak meg ezerkétszáz... Megérdemelnénk egy saját papot. Óriási lekötöttség három falu lámpásának lenni egyszerre, a nagyszombati érsekség azonban nem talált más megoldást, hiába kérvényeztük, hogy legyen a falunak saját papja.” Kéménd legnagyobb gondja a munkanélküliség, a lakosság csaknem ötven százaléka küzd ezzel a problémával. Az egységes földműves-szövetkezet megszűnése, a párkányi cellulóz- és papírgyár külföldi kézbe kerülése óriási változásokat hozott, s bizony jó páran elvesztették munkájukat. Az országos gond megoldására két lehetőség is volna, de az egészséges javaslatok inkább süket fülekre találnak odfönt, mintsem megértésre. Butaság nem belátni, hogy a Párkányt és Esztergomot összekötő Mária Valéria híd felépítése mekkora hasznot jelentene Szlovákiának, az itt élő polgároknak. A térség infrastruktúráját is fellendítené. A falusi turizmus felvirágozna, megépülnének a kerékpárutak és a folyó menti pihenőállomások. „Lehetetlen dolog a kis helyeken rendbe rakni azt, amit a legmagasabb posztokon elrontanak. A szövetkezetét felszámolják, de nincs helyette semmilyen, az alkalmazottaknak munkát adó vállalkozás. Siralmas látványt nyújt a szövetkezet épülete, szétrabolták, tönkretették. Az ő adósságukat nyögjük voltaképpen, hiszen egy fillért sem kaptunk vissza tőlük a mai napig. Még egy fejetlenségnek lettünk az áldozatai. 1985-ben megszűnt az állami gazdaság, s a tanyán dolgozó roma polgárok a gazdaság megszűnése után beköltöztek a faluba. Megszállták az üres házakat, s nincs módunkban kiköltöztetni őket. Amíg a tanyán laktak, felégették maguk fölött a háztetőt, kiverték az ablakokat, tüzet raktak a parkettából, most meg a faluban próbáljuk őket kordában tartani. Bánatunkra a falu valamikori legszebb részébe, a Várhegyre költöztek, ahol egy római erődítmény állt. Ma legfeljebb a pusztulást és a vandalizmust jelképezi a dombocska. A falu polgárai ingáznak Zselizre, Párkányba. Itt helyben is működik három vállalkozás, a volt szövetkezeti elöljárók mezőgazdasági kft.-t hoztak létre, ahol folyik a növénytermesztés. Az állat- tenyésztés végképp leállt. Az ötvenöt hektáros szőlőültetvényt a verebélyi borászat vette bérbe huszonöt évre, csupán a földadót fizetik a falunak, s ez nem sokat jelent.” A szüreti ünnepségek, a kulturális estek és az évente megrendezett gyermek-folklórfesztivál messze földre eljuttatta a kurtaszoknyás falu hírnevét. A Gyöngyösbokréta nevű kéméndi hagyományőrző csoport Szlovákia- és Magyarországszerte ismert. Tavaly megnyerték a dramaturgiai és művészeti eredetiségért járó nagydíjat a VII. Országos Folklórfesztiválon Zólyomban, melyen egyetlen magyar csoportként versenyeztek. Mivel éppen a folklórfesztivál napján látogattunk el Kéméndre, a polgármester úrhoz sorban érkeztek a magyarországi és hazai alapiskolák folklórcsoportjai. Félbeszakítottuk hát a tereferét, és kiruccantunk a cseh turisták által sokat emlegetett szigetre, az egykori kerékpártúrák végállomására, a nagy múltú ifjúsági táborok színhelyére. Amióta a Garamot szabályozták, a szigetről eltűntek a rendezvények, a helybeli lakosok mártóznak meg legfeljebb a gyors sodrású, sekély Garam vizében. ,A természet felbecsülhetetlen értékkel ruházta fel a mindennapi gondokkal küszködő Kéméndet. - Örömből és ürömből, szépségből és szépséghibából egyaránt akad. Szeretnénk mindenre megoldást találni, de a körülmények néha meghátrálásra kényszerítenek bennünket. Az ifjúságot féltem a leginkább. Nincs egy tömörülés, amely ösz- szetartaná őket. Akik a folklórt szeretik, azok előtt ott a kitaposott út, őseik öröksége, de akik új utakon szeretnének járni, azok csak keresnek, álmodoznak, de valójában nem tartoznak sehová sem. Nincs ifjúsági klub, ámbár a nyugdíjasklub dicséretesen működik. Nincs cserkészcsapat, nincs keresztény ifjúsági közösség. Igaz, a könyvtár, a diszkók, a Cse- madok alapszervezete... mind-mind őket szolgálják, de be kell ismernünk, a fiataloknak az összes lehetőséget meg kellene adnunk ahhoz, hogy előbbre jussanak, mint mi.” Benefi László polgármester optimista: „Kapunk nyitva áll a magánvállalkozók előtt. Jó pár épületet bérbe tudnánk adni. Nincs fodrásznőnk, és nincs egy vendéglőnk, ahol lakodalmakat tarthatnánk. Talán ha a kurtaszoknyás falvak összefognának, megoldást találnánk e nehéz helyzetre.” Az akarat megvan, mint tudjuk, az erő az önzetlen, felelősségteljes összefogásban rejlik. Kéménd legnagyobb gondja a munka- nélküliség . Siralmas látványt nyújt a szövetkezet régi épülete. Mi volt a Szemke és a Csemadok között? Cséplő Ferenc _______________ A Szlovenszkói Magyar Kultúr Egyesület életéről, a két világháború közötti időről dr. Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén című kitűnő munkájában olvashatunk. Kevesebbet tudunk a szervezet sorsáról a második világháború alatti időből. Az 1939. március 14-én megalakult Szlovák Állam a területén maradt szervezeteket betiltotta, majd később a reciprocitás elve alapján 1940-ben újra enge- délyezte.így a Szemke az ott maradt, kb. 70 000 lelket számláló magyarság kulturális életét továbbra is irányította. De mi történt a bécsi döntés után Magyar- országhoz csatolt helyi szervezetekkel? Ezek sorsáról kevesebbet tudunk, mert a hontalanság éveiben, de azután sem volt „ildomos” róluk értekezni, írni. Ezek a szervezetek nem szűntek meg, és be sem olvadtak az ország más felépítésű szervezeteibe. Olyan lelkes és hozzáértő szervezők segítségével, mint Szombathy Viktor és Varga Imre - a népi írók mozgalma által kialakult kulturális klímában - a szervezet Széchenyi Magyar Kultúr Egyesület néven tovább működött. És nem is akárhogyan, különösen, ha figyelembe vesszük az akkori háborús viszonyokat, amelyek tudvalévőén nem kedveztek a kultúrának. Az „új Szemke” (a logo megmaradt) tevékenysége központtal és helyi szervezeteivel együtt megérdemelne egy nagyobb terjedelmű dolgozatot. Ízelítőül vizsgáljuk meg az egyik, talán a legjobban működő helyi csoport, az érsekújvári Szemke tevékenységét az 1942-43. „kultúrévben” az akkori évkönyvük (A magyar lélek szolgálatában) és évzáró gyűlésük jegyzőkönyve, valamint személyes visszemlékezések tükrében. Szinte hiheteden, hogy milyen nagyszerű összetételű tisztikart tudtak összeverbuválni az újvári szemkések. A 69 (!) tagú vezetőségben képviselve volt a város lakosságának minden rétege, szinte minden foglalkozása. Kulturális szervezetről lévén szó, természetesen a többségük értelmiségi volt: középiskolai tanárok (ők voltak legtöbben), lelkészek, bírók, jogászok; pénzügyi, műszaki, egészségügyi, önkormányzati (megyei, városi) vezetők, beosztottak, de ott voltak a város magját képviselő iparosok, kereskedők, vállalkozók és gazdák is. Említsük meg legalább a fő mozgatókat: elnök: dr. Baranyai Dezső járásbírósági elnök; alelnökök: Hangos Aladár kereskedő, Bije- szík Gyula kalaposmester, Farkas Lajos gazda; titkárok, akik a szervezőmunka dandáiját vállalták: Vass Károly gimnáziumi tanár, Sulán Béla kereskedelmi középiskolai tanár, Szőke Béla gimnáziumi tanár; jegyzők: dr. Hodinka László járásbírósági joggyakornok, Kántor Dezső vasúti alkalmazott, Koncz Endre kereskedelmi középiskolai tanár. A tényleges kulturális munka öt szakosztályban folyt: 1/ Irodalmi szakosztály: vezetője Bakos József dr. 2/ Néprajzi szakosztály: vezetői a „három Bélák”: Kálmán Béla dr., Sulán Béla és Szőke Béla 3/ Művészeti szakosztály: Jánoska Tivadar 4/ Történelmi szakosztály: Major József 5/ Társadalmi és gazdaságtudományi szakosztály: vezetője Balogh Ferenc A néprajzi szakosztály tagjai rendeztek két néprajzi kirándulást. Az egyiket az egykekérdés tanulmányozására Martosra, a másikat a nemzetiségi kérdés ügyében Komjátra. Itt álljunk meg egy pillanatra. Romját lakossága a XVI-XVIII. században magyar volt, és többségében református. Működött itt református egyh nyomda, és tartottak itt zsinat is. A látogatáskor (és persze rr is) a lakosság egészében öntui tos szlovák. Ezen a néprajzi ki duláson magam is részt vettei Beszéltünk az ottani plébános akivel ellátogattunk a „várdor ra”. Elnéztünk a temetőbe, ah régi fejfák, keresztek feliratait gyón sok magyar nevet találta Juhász, Kanász, Szerencsés, P zes és hasonló nevek bizonyíti ták a lakosság eredeti összetél A törökökkel vívott harcok és kuruc-labanc hadakozások alt kipusztult jórészt az egész Nyitra-Zsitva-völgy lakossága XVII. században Komjáton 12( család lakott, az 1700-as évek jén már csak 10 család élt ott.. halt, elűzött családok pótlásár földbirtokosok szlovák és mór
