Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-02-11 / 6. szám
16 1998. február 11. Sport Cseh-szlovák versenyzői élmények a kalandokkal teli Párizs-Dakar-rali huszadik felvonásáról Katrinák: a raliújonc sivatagi magánya Afrikai ralicsendélet Archív-felvétel J. Mészáros Károly Itthonról figyelve kevés az izgalom, tényleges veszély alig leselkedik a versenyzőkre. Egy- egy filmkocka, száguldó motor, autó vagy kamion, afrikai homokvilág. De ami valójában megtörténik a résztvevőkkel, azt csak a híres Párizs-Dakar- rali indulói tudják feleleveníteni. No meg a velük útra kelt újságírók, akik az idén - elmondásuk szerint - a legrosszabb körülmények között tudósítottak a híres rendezvényről. Valóságos harcot vívtak a naprakész információkért, nem beszélve arról, hogy gyakran a totális tehetetlenség és tájékozatlanság állapotába kerültek. Kivéve a menő francia toliforgatókat, akik kiváltságaikat élvezve állandóan a verseny színhelye fölött röpködtek, első kézből kapták a legfrissebb híreket... Még szerencse, hogy az induló egységek azonos rajtvonalról vágtak neki a hosszú, váratlan akadályokkal teli távnak. Motorkerékpárok, ralikocsik, kamionok - külön-külön kategóriában. Először volt a mezőnyben szlovák versenyző. KTM kétkerekűjének nyergében rótta a kilométereket Jaroslav Katrinák, a honi motorsport talán legsokoldalúbb egyénisége. A harmincegy éves zabokrekyi sportember inkább az enduro világában van otthon, rendszeresen krosszozik, s most először a rali kihívásának sem tudott ellenállni. „Európában még kóstolgattam a mezőnyt, a fekete földrészen tizenötödikKatrinák: „Másodszor már nem maradnék a sivatagban." ként folytattam. Bár volt egy olyan utasítás, hogy klubtársam, Zloch társaságában kell haladnom, de megegyeztünk: gyorsaságom sokkal előbbre rangsorolhat, s így inkább egy-két tapasztalt motorossal repesztettünk az ellenőrző állomások felé. Tőlük lestem el, hogyan kell nyomot keresni, hogyan lehet a sivatagban tájékozódni. Időnként eléjük kerültem, de rögtön bajba is jutottam, mert nem voltam képes a pontos irányzékot megtalálni. Inkább lelassítottam, magam elé engedtem a megelőzötKözel három napig egy zacskó mazsolán élt és a motor hűtővizét itta. tét. Egyszer a többszörös győztes Oriolit is lehagytam, aztán egy sziklás terepre értünk, s kénytelen voltam újra mögé lassítani, mert fogalmam sem volt, hogyan juthatunk tovább. És jól tettem, mert a francia olyan nyomot talált, amelyen elsőként hajtottunk a célba, megelőzve az előttünk haladókat is. Ők ugyanis elbolyongtak a sziklás terepen. Akkor ugrottam a hatodik helyre. Igyekeztem útszakaszról útszakaszra javulni, főleg a térkép szerinti tájékozódásban.” Egyszer olyan hírek érkeztek Afrikából, hogy Katrinák nyerte a szakaszt, de másnap - számítógéphibára hivatkozva - móStanislav Zloch megmutatta a da kari trófeáit dosították az eredményt, s a hatodik helyre rangsorolták. A nyolcadik szakasz végzetessé vált a SLOVNAFT SPORT MOTO TEAM - KTM szimpatikus versenyzője számára. Pedig éppen ekkor már az élen is motorozott. Igaz, csak egy picit, de a későbbi győztes Peterhansel és Manaldi is mögötte hajtott. „Ez volt a legnagyobb élményem. Képzeljék csak el, én csináltam a nyomot a szaharai homokmezőn. Sajnos nem tartott sokáig, mert akadozni kezdett a sebességváltóm, majd nemsokára végleg felmondta a szolgálatot. Mauritániában jártunk, s a négyszázhuszadik kilométeren aztán véget ért minden. Pechemre éppen aznap vittem először magammal kis övtáskát, mindössze néhány kulccsal és egy zacskócska mazsolával. Előtte ugyanis láttam, hogy a nagymenők alig tesznek valamit magukhoz, nehogy az is akadályozza őket. Közel három napra a mazsola maradt az ennivalóm, a motor tartályában lévő két és fél liter víz pedig az innivalóm. Ezen kellett élnem, mert nem tudtam, mikor jönnek értem. S ahogy múltak az órák, a napok, egyre inkább hatalmába kerített a tehetetlenség. Katasztrófa-forgatókönyvek sora született meg a fejemben. Elindulni nem mertem, mert az egyik irányban négyszázhúsz, a másikban kétszáz- hatvan kilométerre voltam az állomáshelytől. Hiába kértem adóvevőn a rendezőktől segítséget, senki sem jelentkezett. Ráadásul a harmadik napon azt Loprais: „Először nem kaptunk defektet.” Dömötör Ede felvételei is tudatosítottam, hogy egyre távolodik tőlem a mezőny. Kinek juthatok még az eszébe, amikor a többiek tőlem ezer- ezerötszáz kilométerre haladnak? Persze, az nem fordult meg a fejemben, hogy végleg ott maradok. Próbálkoztam, amivel lehetett, de a helyemről - igazodva az utasításokhoz - nem mozdultam. Abban reménykedtem, hogy eltűnésem után mégiscsak küldenek valakit értem. Másodszor már biztosan nem maradnék a sivatagban. Pótalkatrész híján meg duplán nem. Felkéredzkednék valamelyik kocsira.” Katrinák klubtársa, a cseh Stanislav Zloch másodszor motorozott a neves rali mezőnyében, s végül olyan előkelő helyen végzett, amilyenre maga sem számított. Negyvennégy éves fejjel tizedikként ért célba: „Nincs mit panaszkodnom a motorra, az én kátéemem kibírta, annál több bajom volt a rendezőkkel. Eredményem meg - a koromhoz viszonyítva - kimondottan kiváló: még egy kelet-európai versenyző sem végzett ilyen előkelő helyen. Nekem megfelelő taktikát választottam, kevesebb kockázattal, s ennek teljes mértékben beérett a gyümölcse.” Három kamionnal rajtolt az idén a cseh Tatra Marathon Team. Egyik pilótája, a negyvenkilenc esztendős Karel Loprais immár negyedszer nyerte a kamion(os)ok viadalát. „Egyetlen műszaki hibánk támadt a hosszú terepjárás közben. Még Spanyolországban történt, éppen egy folyón való átkelés közben a motorfék leállította az üzemanyag-adagolást. Tizenegy év alatt először nem kaptunk defektet, igaz, féltávnál abroncsot cseréltünk. Két cseh kamiont fegyveres csoport fosztott ki. Számunkra a legnehezebb a tizenharmadik szakasz volt, csupa szántóföldre emlékeztető terepen haladtunk, hát az gép- és emberpróbáló volt... Biztosan hallották, hogy két cseh kamion rablótámadás áldozata lett. Az egyiket ellopták, a másikból elvittek mindent, amit csak lehetett. Egyetlen öregebb gáz- főzőt hagytak csak benne, még a személyes dolgaikat, irataikat is magával vitte a fegyveres csoport. Persze, semmi sem került elő... Állítólag algériaiak voltak, de ezt senki sem erősítette meg, ugyanakkor meg sem cáfolta. Mi akkor már a célban voltunk. Hogy mégsem szereztünk tudomást társainkról? Hogy nem volt kapcsolatunk? Mindennemű rádióösszeköttetés tiltott. Adóvevőnket csak vészhelyzetben lehet használni, de a kamionokból még azt is kiszerelték. Nagy nehezen, két óra múlva érkezett oda a segítség. Talán tizenöt kilométerre lehettünk az esettől, de nem tudtuk, hogy mi történt.” Maga a viadal többnyire homokos terepen zajlott, de kevesebb volt a dűne, mint korábban, jobbára megkerülhető homokdombok tűntek fel a versenyzők előtt. Nehéz, hosszú szakaszok tették próbára a mezőnyt. Elég jelentős volt a különböző okok miatt kiesettek száma, s bizony a szervezők nem győzték a lerobbantak begyűjtését (egyes adatok szerint negyven-hatvan motor maradt a sivatagban). Állítólag a rali idején rendszerint négy-öt induló hollétéről semmilyen értesülése nem volt a versenyigazgatóságnak. Hogy aztán előkerültek-e, azt senki nem tudja. Ennek ismeretében Katrinák megtalálása nem akármilyen fegyvertény lehetett. Olimpiai kuriózumkosár A pénz mellé disznó is jár A Japán Olimpiai Bizottság egyik határozata értelmében az ötkarikás aranyérmet nyerő szigetországi sportolók a pénzdíj (hárommillió jen) mellett más, nem anyagi jellegű juttatásra is számíthatnak. A döntés után több, Nagano környéki tehetősebb polgár máris teheneket és disznókat ajánlott fel az ország hírnevét öregbítő eredményes sportolóknak. Mindenesetre a szponzorok révén márkás autók is várnak Japán ötkarikás aranyérmeseire. Önkéntesek Naganóban Közel huszonkétezer önkéntes segítő biztosítja a téli olimpiai játékok gördülé- kenységét Naganóban. Közvetlenül a játékok előtt a helyi szervezőbizottság megköny- nyebbüléssel közölte a hírt, mivel elég nehezen jött össze a megtervezett létszámú csapat. Novemberben még négyszáz fő hiányzott, de a naganói kommunális intézmények felhívásainak köszönhetően, végül is összeállt a segítők kara. Több mint hatezren segédkeznek a küldöttségek mellett: tolmácsként, hostessként, szállítóként. Tízezren az egyes versenyek színhelyein, pályáin látnak el feladatokat, míg a többiek a közönség tájékoztatásában, eligazításában kapnak szerepet. Van vérdoppingellenőrzés! Továbbra is nyíltan szembeszáll a vérdopping (a sportember vérét a versenyt megelőző időszakban leveszik, majd közvetlenül a viadal előtt visszapumpálják a szervezetébe) használatával a biatlonsport nemzetközi vezérkara. Mint a szövetség egyik vezetője mondta: fontos lépéseket tesznek, mert nagy a veszély, tudniillik a meg nem engedett teljesítményfokozás e módja verseny közben szívinfarktust is okozhat. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése értelmében a naganói téli olimpián a biatlonisták és a sífutók felkészülhetnek arra, hogy versenyük előtt vérmintát vesznek tőlük. Vétkesség esetén kérdés, mennyi időre tiltják el a vér- doppingolót. Ezt még nem jelezték, de hogy nem köthet lécet és nem foghat puskát az olimpián, az biztosnak tűnik. A sífutók hemoglobinszintje, vagyis festékanyag-mennyisége egy liter vérben a férfiaknál 18,5, a nőknél 16,5 grammnyi lehet. Hatezer korongot szállított a jégkorongtornára a vsetíni Gumex cég. A játékszerek százhetven grammosak és a palánkra csapó- dás után nem hagynak fekete nyomot rajta. CTK-felvétel
