Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-02-04 / 5. szám
Modern élet 1998. február 4. 5 A reklámszakma mifelénk is komoly üzletággá nőtte ki magát Leakasszuk a szerelvényt? A jó reklám nem ízléstelen, és nem nézi kiskorúnak a fogyasztót Archív-felvétel Klein Melinda ____________ Ta lán értesültek arról, hogy az új évtől a magyar közszolgálati televízió kevesebb reklámot sugároz. E hír hallatán sok tévénéző megkönnyebbülten sóhajthatott fel. Végre! Mostantól nem kell majd óránként végighallgatnunk Béres Erika sirámait azokról a nehéz napokról, amikor még nem ismerte á szárnyas betétet, vagy a vízlágyítók használatának és a mosógépek élettartamának összefüggéseiről szóló fejtegetéseket. A feledhető, ám annál idegesítőbb mosóporreklámokat is éppen ideje lenne kissé megritkítani, nem is beszélve a takarítószerek kritikán aluli hirdetéseiről. Könnyű kitalálni, miért gyűlölik annyian a reklámokat. Többnyire azért, mert túlnyomó többséAnnál kevesebbet adnak el egy-egy termékből, minél jobb a műsor. gük bugyuta, alkotóik pedig egy átlagos intelligenciájú fehéregér szintjén kezelik a nézőt. Szerencse, hogy azért vannakjó, színvonalas, esetenként humoros reklámfilmek is. Napjainkra a reklámszakma mifelénk is komoly üzletággá nőtt ki. A tapasztalatok alapján mégis felmerül a kérdés: érdemes-e hirdetni? Sok gyártó titokban kétségbe vonja, hogy a reklám segít eladni a termékeiket, de él bennük a homályos félelem, hogy riválisaiknak előnye származna abból, ha abbahagynák a hirdetést. Mások azért hirdetnek, hogy a nevük szem előtt legyen, vagy mert ez megkönnyíti az áru terítését. A marketingeseknek csak nagyon kis hányada hirdet azért, mert a reklám növeli a nyereséget. Egy Kaliforniába tartó vonaton egy barátja megkérdezte Mr. Wrigleyt: „A rágógumipiac nagy részét úgyis uralja, minek hirdet?” „Mennyivel megy most ez a vonat?” - kérdezett vissza Wrigley. „Talán óránként száznegyvennel” - válaszolta a barátja. „Nahát - mondta Wrigley -Javasolná most, hogy leakasz- szuk a szerelvényt a mozdonyról?” David Ogilvy, a világ egyik legnevesebb reklámszakembere írta könyvében: „Az ügynökségi szakemberek a reklámfilmkészítést sokkal izgalmasabb feladatnak tartják, mint a nyomtatott hirdetéseket. A legfrissebb megfigyelések szerint ez a nézet elavult, a nyomtatott reklám napjainkban ugyanis reneszánszát éli. Raymond Rubicam szerint: „Úgy adunk el, hogy előbb olvastatunk.” Igaza volt.- Mivel a rádió sokat hallgatott média, az emberek gyorsan elunják ugyanazt a hirdetést. Egyre többet kell csinálni. Érvényes ez a televízióra is. A tévében minden lehetséges. A technikusok mindent elő tudnak varázsolni. Hogy mennyire, azt a reklámfilmkészítők fantáziája szabja meg. Az ételreklám például annál hatásosabb, minél étvágygerjesztőbb a film. Kiderült, hogy a mozgásban lévő étel különösen ínycsiklandó. Mutasd be a nézőnek a csokiön- tetet, amint éppen a fagylaltra vagy a palacsintára ömlik.- A tévé gyártási költségeivel összehasonlítva a rádióreklám szinte ingyen van.- Némely fejlődő országban a rádió még mindig több emberhez jut el, mint a tévé. Mindez érdekes és megszívlelendő a szakemberek és a gyártók számára, de mi, fogyasztók egészen másra figyelünk. Többek között arra, milyen eldobható pelenkát, öblítőszert, tisztítószert, fogkrémet, szappant vagy mosogatószert akarnak ránk sózni. Miért hirdetik utcai óriásplakátokon a bősi vízi erőmű nagyszerűségét, és egyáltalán: miért nem vesznek komolyabban bennünket a marketingszakemberek? Miért próbálják rávenni a gyerekeket, hogy addig nyaggassák anyukát, amíg meg nem veszi a méregdrága Barbie babát, az egészségromboló édességeket, vagy a visszataszító robotkatonákat? Miért nem fogadják meg Mr. Ogilvy évtizedes tapasztalatokon alapuló jó tanácsát, miszerint annál kevesebbet adnak el egy árucikkből, minél érdekesebb az a műsor, amelyet annak hirdetésével lépten-nyomon megszakítanak? Ha az ilyen reklámokból az idén valóban kevesebbet látunk majd egyes tévé- csatornákon, valószínűleg nem lesz hiányérzetünk. Egészségünk Depresszió ellen: könnyanalízis Az embernek élete során mintegy 70 liter könnye folyik el. Ennek a mennyiségnek 50 százalékát teszik ki a bánat könnyei, 21 százalékát az örömkönnyek, a fennmaradó 29 százalékjut a fájdalom, a harag kifejezésére. Sok tudós állítja, hogy a könnyek csodálatos hatással vannak szervezetünkre. Javítják az erőnlétünket, csökkentik a stresszt, jótékony hatással vannak a szépségre. Az összes élőlény közül egyedül az ember képes sírással kifejezni érzéseit. Ennek az egyedülálló képességünknek pontos okát és mechanizmusát mind a mai napig nem sikerült kielégítően megmagyarázni. A neves amerikai antropológus, Ashley Montagu szerint már az ősember túlélésért folytatott küzdelmében is komoly szerep jutott a sírásnak. A csecsemő ugyanis sokkal kiszolgáltatottabb lény, mint a legtöbb állat kicsinye. Jóval hosz- szabb ideig függ a szüleitől, a felnőttek gondoskodásától. Ebben a kritikus időszakban a kisbaba egyetlen eszköze, amelynek segítségével magára vonhatja a figyelmet - a sírás. A tudósok azt is megállapították, hogy a gyomorfekély és a vastagbél megbetegedései jórészt olyan embereket érintenek, akik szinte soha nem engednek szabad folyást a könnyeiknek, sohasem sírnak, igyekeznek a legnehezebb helyzetben is fegyelmezetten viselkedni. A szakemberek azt remélik, hogy a közeljövőben sikerül a könnyek analizálásával feltárni az ember lelkében végbemenő bonyolult folyamatokat. A könnycseppek vizsgálatával ma már az is megállapítható, hogy a vizsgált személy nem szenved-e valamiféle örökletes betegségben, vagy hogy szed-e valamilyen gyógyszert. Sőt a depresszióval küzdők könnyeit vizsgálva nemsokára fény derülhet néhány, mindeddig ismeretlen lelki folyamatra. Az agy térképezése, avagy mi van a fejünkben? Az agykéreg látó-, mozgó- és egyéb központjai elég jól körülhatárolhatok, szinte feltérképezhetők- ez áll az általános iskolások biológiakönyvében. Ami pedig a tankönyvekben van, az tény. De honnan tudjuk? Hogyan lehet a rendkívül kényes és roppant bonyolult emberi agyat tanulmányozni? Az agyi térképezés (lokalizáció) első nagy alakja a 18-19. század fordulóján élt német tudós, Franz Joseph Gall volt. Azt tartotta, hogy az agyvelőnek azok a részei, amelyek az egyén jellemvonásainak megfelelően működnek, fejlettebbek, nagyobbak, és a fölöttük lévő koponyacsontot kissé kidomborítják. Ha például valaki kitűnően számol, agyvelőjének számolási területe felett kis dudort lehet kitapintani. Gall és követői szabályos térképeket készítettek az emberi koponyáról, s ezen körülrajzolva megadták a csont alatt lévő agyi központok vélt helyeit. A munkásságukon alapuló, mára elavult frenológia tudománya annak idején olyan népszerű volt, hogy a barátok és jegyesek titokban meg-megsimogatták egymás fejét, hogy megtudják, milyen ember is a másik. Az emberi aggyal ma is csak nagyon óvatosan lehet kísérletezni. Vannak olyan vizsgálati módszerek is, amelyek nem okoznak maradandó károsodást. Az ijesztően hangzó agyműtét is szolgálhat például vizsgálati - egyben kísérleti - célokat. Ilyenkor a beteget nem altatják el, hanem helyi érzéstelenítést kap. Az agyvelőt feltárják, bizonyos agyvelői területeket megérintenek, vagy gyenge elektromos inger hatásának tesznek ki, és a beteg megmondja, mit érez. Mozaik Rossz vagyok, mert... ,Aranyos vagyok, szép és okos” - jelenti ki az óvodás, ha ezt hallja a szülőtől. A kisiskolás is olyannak ismeri magát, amilyennek a felnőttek látják. Megkérdeztek egy nyolcévest: „Milyen gyerek vagy?” „Rossz.” „Miért?” „Hát anyu mondta.” A tizenéves nem éri be ennyivel, egyre többet tépe- lődik: „Mitől vagyok rossz? Miben vagyok jó? Egyáltalán, milyen vagyok?” Az énkép három dologból tevődik össze: Mi a véleményem magamról? Milyen szeretnék lenni? Mások milyennek látnak? E három kérdés válaszaiból alakulhat ki az önértékelés és az önismeret - feltéve, hogy őszinték próbálunk lenni, és ha van kivel beszélgetni ezekről. Sok kamasz panaszkodik: „Anyu mindig azt mondja, bonyolult vagyok, és érzem, hogy csak idegesítem, ha hozzá beszélek. Sokszor nem is merek beszélgetni, mert érzem, hogy kiadom magam, és ezt egyszer ellenem fordítják. Sokszor hallom, hogy majd ha keresek, akkor mondhatom el a véleményem, addig hallgass a nevem.” Az ilyen gyerekek egyedül vannak az érzéseikkel, gondolataikkal. Pedig nem baj, ha szamárságot kérdeznek. A jó szülő türelmesen válaszol, a gyerek pedig- bizalma jeléül - felteszi a következő hajmeresztő kérdést. Veszélyes szex „Nem érint bennünket” - állítják a csehek, amikor az AIDS kerül szóba. Legalábbis ez derül ki a World AIDS közvélemény-kutatásából. Tíz felnőtt közül hatan úgy válaszoltak, hogy rájuk nincs különösebb hatással a veszélyes kór fenyegetése. A megkérdezett főiskolai végzettségűek több mint hatvan százaléka állította, hogy nem óhajt változtatni a szexuális szokásain! Az alacsonyabb végzettségűek esetében ez az arány még magasabb. A fiatalabb generáció ugyanakkor valamivel óvatosabb: a 18-24 év közötti megkérdezettek 39%-a azt a választ adta, hogy óvatosabb a partnerválasztásban. Míg a felnőttek alig nyolc százaléka hajlandó a nemi kapcsolatban óvszert használni, a fiataloknál ez az arány eléri a 15%-ot. Az óvszerhasználat tekintetében legfelelőtlenebbek a nyugat-csehországiak (3,5%), míg a legóvatosabbak a dél- morvaországiak (13%). MS
