Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-21 / 3. szám
10 1998. január 21. Kópé Z. Németh István Csillag voltál álmomban Tegnap éjjel álmodtam, szerepeltél álmomban. Király voltál, semmi gond, s én az udvari bolond. Egészen jól megvoltunk: magunkon uralkodtunk. Nem volt, ami fáj, bosszant, nevetgéltünk naphosszat. Ma éjjel is álmodtam, csillag voltál álmomban. Fényeskedtél odafenn, szomorkodtam idelenn. Éjszakánként néztelek, el sohasem értelek. Míg az éjjelt jól bírtam, nappalaim átsírtam. I % f I \ I # Gyüre Lajos Bodor Feri kötele Azon a télen úgy január derekán hirtelen keményebbre fordult az idő. A Velika- patak náddal, sásbutykóval sűrűn benőtt medre az őszi esőzések folytán folyóvá dagadt, s most jéggé dermedve csillogott a bágyadt napsütésben. Nyulak, fácánok, apróvadak kerestek menedéket a zizegő sás között a kóbor kutyák elől. Varga tiszteletes úr még nem tartotta elég erősnek a jeget arra, hogy ott próbáljon szerencsét a vadászattal, a vizsláját pedig hiába noszogatta:- Hajtsd Rexi, hajtsd! Nem ment az egy tapodtat se a gazdája lába mellől. így aztán vidáman ugrándoztak az egyik sáscsomótól a másikig a nagy nyulak. Egyszer azt mondja nekem Balog Jani az iskolából hazafelé jövet:-Te Laji! Kimehetnénk vadászni a Velikára! A nyulak a jégen nem tudnak szaladni, könnyen elkapjuk őket! Nekem se kellett több! Könnyű Katát táncba vinni, ha maga is akarja! - tartja a mondás. Alig vártam, hogy hazaérjek. Lecsaptam az iskolai tarisznyámat, a fészerben kikerestem egy jó bünkősbotot, s már nyargaltam is Balog Janiék háza elé, ahol már ott ácsingózott Géczi Sanyi, meg Tóth Jancsi, aki mindig azzal hencegett, hogy senki sem tudja a nyulat fültövön hajítani a bünkősbottal úgy, mint ő! Várjuk ki a végét, gondoltam magamban. Ne együnk előre a pecsenyéből. Úgy is volt. A délután január közepén valahogy olyan, hogy ahol a dél, mindjárt ott az este. Mire kiértünk a Velikához, bizony már leáldozóban volt a nap. Köd is ereszkedett, alig láttunk az orrunkig. De hát mit számított az nekünk? Pedig ebből származott a baj. Hogy mi, az majd elválik, tartsunk sorrendet a történtekben. Körülfogtunk egy jókora sásszigetet, s botjainkkal elkezdtük veregetni ajéghez fagyott sűrű aljnövényzetet. A hangoskodásra nagy riadalom tört ki a már éjjeli szállásukra húzódott apróvad között. Foglyok, fácánok nehézkes, surrogó repülésükkel alig emberma- gasságnyira húztak el felettünk. Majd kiverték a szemünket. Kár, hogy nem hoztunk kutyákat, mert a hidegtől meggémberedett foglyokból akár egy zsákkal is összeszedhettünk volna.- Ott a nyúl! - kiáltotta Jani, majd mint akit puskából lőttek ki, gázolt neki a sás- tengernek, a leszálló ködben azt sem nézve, hogy hová lép. A nyúl nagyokat ugrott, tán két métert is a magasba. Igyekezett kifele a futást gátló sás közül. A hátsó lábaival az elrugaszkodáskor nagyokat dobbantott a jégcsapokkal harangozó sásra. Azon csodálkoztam, hogy akkora ütéstől nem roppan be a sás közt éppen hogy csak hártyázó jég. Alighogy ezen eltűnődtem, egy nagy reccsenést hallottam, s a nyúl után iramodó Jani alatt beszakadt ajég. Az egész nem tartott tovább egy minutumnál, s Jani úgy S. Horváth Klára illusztrációi bukott el a feltört jeges vízben, mint egy nyeleden fejsze. Szerencsére a sűrű nád, meg a zsombékok feltartották, de így is jól nyakig elmerült.- Segítsetek! - szólt ijedten, de mi hirtelen azt se tudtuk, mihez fogjunk. Aztán ahogy megindultunk feléje, alattunk is elkezdett ropogni a jég- Nyújtsátok ide a botot! - kiáltotta vacogó fogakkal. Igen ám, de a bot rövid volt, hiába nyújtottuk, nem érte el. Ekkor honnan, honnan nem, mintha csak a földből nőtt volna ki, a hátunk megett a ködből kilépve ott termett Bodor Feri, a cigányprímás, aki vasárnaponként Bosnyák Gyulának, meg Kis-Kocsis Jánosnak szokta a nyiirettyűjét nyüstölni a Dezső-féle vendéglőben. Hirtelen leoldotta a hátán lévő gallycsomót, a karvastagságú, hosszú, tüzelőnek szánt nyalábot úgy szórta a jégre Jani felé, mint húsvéti körmenetkor virágot a processzió elé. Aztán a kötél egyik végét, amellyel a gallyakat összefogta, odadobta Janinak. -Kösd a derekadra...! Ne kapálóddz, hanem feküdj a gallyakra! Tedd szét a kezed! - pattogtak a rövid parancsszavak. No, most húzzátok! - adta a kezünkbe a kötél másik végét. Nekifeszültünk, lábunkat egymás sarkához tettük, nehogy mi is becsússzunk Jani mellé. Itt-ott megroppant még ajég Jani alatt, de a gallyak fenntartották. - Ne állj fel! - szólt Feri bácsi, s úgy siklott ki Jani a jeges vízből, mint ahogy az öreg Szatmári húzta ki a méteres harcsát az Ungból. -No, aló hamar haza! - szólt Feri bácsi, azzal fogta a kötelet, s elindult újra gallyat szedni a közeíi Nagyerdőbe, hogy a faluszéli kunyhójában egy kis meleget gerjesszen éjszakára. Gondolkodom, tehát,.. Ponttól pontig Kösd össze a számokat fekete ceruzával, a betűket pedig pirossal, s akkor megtudhatod, hogy Herkules mit dobott még ki a cigarettásdobozon kívül. Kulcskérdés Az öt kulcs közül kettő egy és ugyanazon zárba illik. Melyik ez a kettő? Körbe-körbe Kicsi emberke nagy kerékpáron. Még le sem ér a lába a pedálig. De te segíthetsz neki, hogy a bicikli kereke forgásba lendüljön. Emeld fel szemmagasságba az újságot, és mozgasd kis köröket leírva. Egy idő múltán úgy látod, mintha a kerekek valóban forognának. Minek nevezzük ezt a jelenséget? Székelyföldi mese Krisztus és a fösvény asszony Volt egyszer egy gazdag asszony. Gazdag volt, de a házába hiába tért be a szegény, tőle ugyan egy falás kenyeret sem kapott. Krisztus urunk hallotta a hírét a fösvény asszonynak. Egyszer, amint arra járt, betért hozzá, s kért egy falás kenyeret.- Most nincs - mondta a fösvény asszony -, jöjjön kend holnap, akkor adok. Másnap a fösvény asszony bevetett a kemencébe egy vakarcsot, gondolta, ha igazán eljön a szegény ember, isten neki, odaadja. Az ám, de amint bevetette a vakarcsot, az elkezdett nőni, puffadni, s akkora kenyér lett belőle, mint egy taligakerék. Ámult-bá- mult a fösvény asszony, hogy mi isten csudája lehet ez. „Na - gondolta magában -, ebbe ugyan nem vágja a fogát a szegény ember!” Ahogy ezt gondolta, már jött is Krisztus az utcán. Az asszony hirtelen bebújt a tésztásteknő alá, s meghagyta a leányának, hogy mondja a szegény embernek: nincs itthon. Bejön Krisztus, s kérdi a kisleányt:- Hol van az anyád, leányom?- Nincs itthon - mondta a leány -, éppen most ment el hazulról.- No, ha nincs itthon - mondá Krisztus -, hordja a hátán, ami most rajta van, azt kívánom. Azzal elment. A fösvény asszony pedig teknősbékává változott, s amíg élt, hordozta hátán a teknőt.
