Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-01-21 / 3. szám

10 1998. január 21. Kópé Z. Németh István Csillag voltál álmomban Tegnap éjjel álmodtam, szerepeltél álmomban. Király voltál, semmi gond, s én az udvari bolond. Egészen jól megvoltunk: magunkon uralkodtunk. Nem volt, ami fáj, bosszant, nevetgéltünk naphosszat. Ma éjjel is álmodtam, csillag voltál álmomban. Fényeskedtél odafenn, szomorkodtam idelenn. Éjszakánként néztelek, el sohasem értelek. Míg az éjjelt jól bírtam, nappalaim átsírtam. I % f I \ I # Gyüre Lajos Bodor Feri kötele Azon a télen úgy január de­rekán hirtelen keményebbre fordult az idő. A Velika- patak náddal, sásbutykóval sűrűn benőtt medre az őszi esőzések folytán folyóvá da­gadt, s most jéggé dermed­ve csillogott a bágyadt nap­sütésben. Nyulak, fácánok, apróvadak kerestek mene­déket a zizegő sás között a kóbor kutyák elől. Varga tiszteletes úr még nem tar­totta elég erősnek a jeget ar­ra, hogy ott próbáljon sze­rencsét a vadászattal, a vizs­láját pedig hiába noszogat­ta:- Hajtsd Rexi, hajtsd! Nem ment az egy tapodtat se a gazdája lába mellől. így aztán vidáman ugrándoztak az egyik sáscsomótól a má­sikig a nagy nyulak. Egyszer azt mondja nekem Balog Jani az iskolából ha­zafelé jövet:-Te Laji! Kimehetnénk va­dászni a Velikára! A nyulak a jégen nem tudnak szalad­ni, könnyen elkapjuk őket! Nekem se kellett több! Könnyű Katát táncba vinni, ha maga is akarja! - tartja a mondás. Alig vártam, hogy hazaérjek. Lecsaptam az is­kolai tarisznyámat, a fészer­ben kikerestem egy jó bünkősbotot, s már nyargal­tam is Balog Janiék háza elé, ahol már ott ácsingó­zott Géczi Sanyi, meg Tóth Jancsi, aki mindig azzal hencegett, hogy senki sem tudja a nyulat fültövön hají­tani a bünkősbottal úgy, mint ő! Várjuk ki a végét, gondoltam magamban. Ne együnk előre a pecsenyéből. Úgy is volt. A délután január közepén valahogy olyan, hogy ahol a dél, mindjárt ott az este. Mi­re kiértünk a Velikához, bi­zony már leáldozóban volt a nap. Köd is ereszkedett, alig láttunk az orrunkig. De hát mit számított az nekünk? Pedig ebből származott a baj. Hogy mi, az majd elvá­lik, tartsunk sorrendet a tör­téntekben. Körülfogtunk egy jókora sásszigetet, s botjainkkal el­kezdtük veregetni ajéghez fagyott sűrű aljnövényzetet. A hangoskodásra nagy ria­dalom tört ki a már éjjeli szállásukra húzódott apró­vad között. Foglyok, fácá­nok nehézkes, surrogó re­pülésükkel alig emberma- gasságnyira húztak el felet­tünk. Majd kiverték a sze­münket. Kár, hogy nem hoztunk kutyákat, mert a hidegtől meggémberedett foglyokból akár egy zsákkal is összeszedhettünk volna.- Ott a nyúl! - kiáltotta Ja­ni, majd mint akit puskából lőttek ki, gázolt neki a sás- tengernek, a leszálló köd­ben azt sem nézve, hogy ho­vá lép. A nyúl nagyokat ugrott, tán két métert is a magasba. Igyekezett kifele a futást gátló sás közül. A hátsó lá­baival az elrugaszkodáskor nagyokat dobbantott a jég­csapokkal harangozó sásra. Azon csodálkoztam, hogy akkora ütéstől nem roppan be a sás közt éppen hogy csak hártyázó jég. Alighogy ezen eltűnődtem, egy nagy reccsenést hallottam, s a nyúl után iramodó Jani alatt beszakadt ajég. Az egész nem tartott tovább egy minutumnál, s Jani úgy S. Horváth Klára illusztrációi bukott el a feltört jeges víz­ben, mint egy nyeleden fej­sze. Szerencsére a sűrű nád, meg a zsombékok feltartot­ták, de így is jól nyakig el­merült.- Segítsetek! - szólt ijedten, de mi hirtelen azt se tudtuk, mihez fogjunk. Aztán ahogy megindultunk feléje, alat­tunk is elkezdett ropogni a jég­- Nyújtsátok ide a botot! - kiáltotta vacogó fogakkal. Igen ám, de a bot rövid volt, hiába nyújtottuk, nem érte el. Ekkor honnan, hon­nan nem, mintha csak a földből nőtt volna ki, a há­tunk megett a ködből kilép­ve ott termett Bodor Feri, a cigányprímás, aki vasárna­ponként Bosnyák Gyulá­nak, meg Kis-Kocsis János­nak szokta a nyiirettyűjét nyüstölni a Dezső-féle ven­déglőben. Hirtelen leoldot­ta a hátán lévő gallycsomót, a karvastagságú, hosszú, tüzelőnek szánt nyalábot úgy szórta a jégre Jani felé, mint húsvéti körmenetkor virágot a processzió elé. Az­tán a kötél egyik végét, amellyel a gallyakat össze­fogta, odadobta Janinak. -Kösd a derekadra...! Ne kapálóddz, hanem feküdj a gallyakra! Tedd szét a ke­zed! - pattogtak a rövid parancsszavak. No, most húzzátok! - adta a kezünk­be a kötél másik végét. Nekifeszültünk, lábunkat egymás sarkához tettük, nehogy mi is becsússzunk Jani mellé. Itt-ott megrop­pant még ajég Jani alatt, de a gallyak fenntartották. - Ne állj fel! - szólt Feri bá­csi, s úgy siklott ki Jani a jeges vízből, mint ahogy az öreg Szatmári húzta ki a méteres harcsát az Ungból. -No, aló hamar haza! - szólt Feri bácsi, azzal fogta a kötelet, s elindult újra gallyat szedni a közeíi Nagyerdőbe, hogy a falu­széli kunyhójában egy kis meleget gerjesszen éjsza­kára. Gondolkodom, tehát,.. Ponttól pontig Kösd össze a számokat fekete ceruzával, a betűket pedig pirossal, s akkor megtudhatod, hogy Herkules mit dobott még ki a cigarettásdobozon kívül. Kulcskérdés Az öt kulcs közül kettő egy és ugyanazon zárba illik. Melyik ez a kettő? Körbe-körbe Kicsi emberke nagy kerékpá­ron. Még le sem ér a lába a pedálig. De te segíthetsz ne­ki, hogy a bicikli kereke for­gásba lendüljön. Emeld fel szemmagasságba az újságot, és mozgasd kis köröket leír­va. Egy idő múltán úgy látod, mintha a kerekek valóban fo­rognának. Minek nevezzük ezt a jelenséget? Székelyföldi mese Krisztus és a fösvény asszony Volt egyszer egy gazdag asszony. Gazdag volt, de a házába hiába tért be a sze­gény, tőle ugyan egy falás kenyeret sem kapott. Krisztus urunk hallotta a hírét a fösvény asszony­nak. Egyszer, amint arra járt, betért hozzá, s kért egy falás kenyeret.- Most nincs - mondta a fösvény asszony -, jöjjön kend holnap, akkor adok. Másnap a fösvény asszony bevetett a kemencébe egy vakarcsot, gondolta, ha igazán eljön a szegény em­ber, isten neki, odaadja. Az ám, de amint bevetette a vakarcsot, az elkezdett nőni, puffadni, s akkora kenyér lett belőle, mint egy taligakerék. Ámult-bá- mult a fösvény asszony, hogy mi isten csudája le­het ez. „Na - gondolta ma­gában -, ebbe ugyan nem vágja a fogát a szegény ember!” Ahogy ezt gon­dolta, már jött is Krisztus az utcán. Az asszony hirte­len bebújt a tésztásteknő alá, s meghagyta a leányá­nak, hogy mondja a sze­gény embernek: nincs itt­hon. Bejön Krisztus, s kér­di a kisleányt:- Hol van az anyád, leá­nyom?- Nincs itthon - mondta a leány -, éppen most ment el hazulról.- No, ha nincs itthon - mondá Krisztus -, hordja a hátán, ami most rajta van, azt kívánom. Azzal elment. A fösvény asszony pedig teknősbéká­vá változott, s amíg élt, hordozta hátán a teknőt.

Next

/
Thumbnails
Contents