Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-06-17 / 24. szám
Modern élet 1998. június 17. 5 Hovatartozásunkat jelző apró mérföldkövek, melyek életünk részévé váltak Kilenc kastélyt már sikerült visszaszerezniük Tárgyak körülöttünk Polák Imre ________________ Mi nd a közvetlen, mind a tágabb környezet kialakítása - legyen bár az ember modem, fiatal - feltétlenül hosszadalmas folyamat. A pontosan körvonalazott elképzelésektől, választékos ízléssel megvásárolt, felépített tárgyaktól függetlenül, viszonylag sokáig lesz hiányérzetünk, mielőtt „komfortosabban” éreznénk magunkat. Majd ahogy telnek-múlnak az évek, szinte észrevétlenül alakul ki az igazi otthon légköre, valami titokzatos módon minden a helyére kerül, mint ahogyan mi is, a család egyes tagjai is megtaláljuk helyünket a bennünket körülvevő tárgyak között. Az otthon fogalma azonban aligha szűkíthető le a családi tűzhelyre. Otthonom a szülőfalum, a tájegység, ahol élek. Bárhol a világban csak akkor és úgy lehetek otthon, ha kötődésem, gyökereim nem metszi el erőszakos kéz, fondorlatos vagy éppen primitív eszmerendszer. Az ezredforduló embere nem kedveli a kuckókra szabdalt lakóterületet, a politikai határok közé kényszerített életteret. Ha csak teheti, lebontja a válaszfalakat - két panellakásból egyet csinál -, teret, végtelenbe tűnő teret szeretne kialakítani maga körül, amelyben a tárgyak, legalábbis látszatra, alárendelt szerepet kapnak. Ám valóban csak látszatra... A térhatást hivatottak hangsúlyozni, bár használati értékeiknek szintén meg kell felelniük az igényeknek. Tagadhatatlan azonban, hogy a bennünket körülvevő tárgyak „szerepköre” ennél sokkal összetettebb. A múló idő nem csupán az emberen hagy nyomot, hanem tárgyainkon is. Egyre több eleddig rejtett részletük kap különösebb hangsúlyt, kopottasnak tűnő patinájuk mögé beépül a velük eltöltött esztendők megannyi öröme, bánata. Ezekhez a tárgyakhoz nem csupán kegyeletből kötődünk feltétlenül. Életünk részévé váltak, sőt élet költözött beléjük. És akadnak körülöttünk tárgyak, amelyekben több élet „lakozik”... Negyvenen-ötvenen túl egyszeriben feltűnik: mintha néhány tárgy - eléggé paradox módon - „ragaszkodna hozzánk”. Átvészeli a költözködéseket, nagytakarításokat, valahol mindig meglapul, a besurranó tolvaj ügyet sem vet rá - miért is, ócska, viseltes kacatnak tűnhet más szemében. Mi a világért sem válnánk meg tőle. Jó apánk nagyítólencséjében, édesanyánk kézzel írott receptkönyvében, a nagyapa papírnyomójában, lányunk félbetört műanyag vonalzójában, amelybe elemistás kézzel belekarcolta a nevét, kis unokánk óvodáskori rajzocskájában valahol nagyon mélyen azonosságunk, identitásunk nyomait véljük felfedezni. Egy másik szerepkörben a tárgyak földrajzi kötődésünk építőkövei. Szülőhelyünk ódon épületei, a szőlőhegy aljában tűnődő Szent Or- bán-szobor, a kisváros főterén árválkodó pellengér, az egykori vízimalom zúgója - múltat idéz, a jelennek hoz üzenetet, a jövő útját jelzi. Nem véletlen, ha egy- egy népcsoport beolvasztásának szándéka éppen az identitást megtartó-erősítő tárgyak módszeres pusztításával kezdődik. Ha a közúti forgalom biztonságát veszélyeztető éles kanyart éppen a műemlékként tisztelt kápolna lerombolásával „szelídítik meg”..., ha az egykori temetőben buldózerek simítják a múltat az új lakónegyed alá. A tárgyak természetükből eredően konokul nyomot hagynak maguk után. Előkerülő töredékeik, szilánkjaik makacsul visz- szaidézik, körvonalazzák a múltat, tetemre hívják pusztítóikat harmad-negyedízig, talán az idők végezetéig. A tárgyak szívósak, dacosan ellenszegülnek, lakhat bennük őrlő szú, emésztheti őket pusztító láng, marhatja rozsda, emlékük világítótoronyként fennmarad - utat, irányt jelezve az Idő óceánján. Kétségtelen, hogy egy korszakot záró századvég, amelynek határmezsgyéjét az ezredforduló hatványozza, feltétlenül őrző-figyelő szemmel követi a tárgyak sorsát. Otthonunkban és környékén ezt tesszük valamennyien. S hogy tárgyainkat vagy legalább emléküket átmentsük a jövőbe, javarészt tőlünk függ. Belső tartalmukat, időálló lényegüket tőlünk kapják. Nem csupán a monumentális emlékművek, az egekbe magasodó céltornyok, hanem apró, hétköznapi tárgyaink is. Könyveink, képeink, a családi ereklyének számító Biblia, a nagyapa Don-kanyarból küldött tábori postája, az orosz hadifogságban töltényhüvelyből készített „öngyújtója”, nagymamánk hímzett térítői most, ma és itt a mi hovatartozásunk parányi mérföldkövei. És akkor, majd, ott - a mi kezünk nyomát őrző tárgyakkal együtt - gyermekeink, unokáink útelágazásainál mutatják a helyes irányt. A múló idő nemcsak az emberen hagy nyo- mot, hanem a tárgyainkon is. Negyven- ötvenen túl feltűnik, mintha néhány tárgy „ragaszkodna hozzánk”. Mozaik Egymásba gabalyodva Ed Fleming szeme felragyogott, amikor meglátta Lisa- Marie-t. Megcsodálták az egymás fülében, orrában, szemöldökében csillogó karikákat, a hölgy különösen iz- gatónak találta az úr átdöfött nyelvében villogó klipszet. Egymásra találtak, és vigyázva, nehogy összegabalyodjanak a testrészeik, összekötötték az életüket. Szűkebb pátriájukban, a walesi Cardiffbanjól ismerik a heavy métáiért, a tetoválásokért és a csúszómászókért rajongó párt. Másfél éves kislányukat szeretettel nevelge- tik, és gondoskodnak a velük élő állatseregletről, a hetven kígyóról, hét gyíkról, a törpepapagájról, a kutyáról és a nyusziról. Kényes apróság A Londoni Állatkert hüllőházának legújabb és legkisebb lakója a Kleinmann-tek- nős. Egyébként Izrael sivatagában, Egyiptomban, Líbiában őshonos, és egyike a legkisebb teknősfajoknak. A kifejlett példányok éppen hogy elérik a nyolc-tíz centimétert. Kényeztetik is a kicsit: gyümölcsök és zöldségek között válogathat, szemben a hazai koszttal, a gyér füvecskével. így jó esélye van arra, hogy eléljen hatvan évig, ahogy az Kleinmannéknál szokás. Ez a csöppség a három újszülött egyike, így csapatuk már tizenötre nőtt. A teknős méreteit jól szemlélteti, hogy a felvételen egy hitelkártyán sétálgat. A nemesek nem haltak ki Miután az 1989-es forradalom a volt Csehszlovákiában is megbuktatta a kommunista rendszert, egy fiatal nemesi sarj elhagyta biztonságos bostoni otthonát, hogy ebben az országban kutassa fel ősi gyökereit. A csehszlovák kormány úgy döntött, hogy visszaszolgáltatja a kommunisták által elvett vagyont az eredeti tulajdonosoknak. William és Alexandra Lobkovitz először számba vette az ősi vagyont, majd összegyűjtötte a tulajdonjogot igazoló okmányokat. Sikerült rábukkanniuk a Lobkovitz család kastélyaira és más birtokaira. Kilenc kastélyt már visszaszereztek, ezek közül az egyik reneszánsz épület van a legjobb állapotban, szinte egyáltalán nem érte károsodás. A család gyökerei a XIV. századig nyúlnak vissza. A Lob- kovitzok azzal szereztek hírnevet, hogy pártolták a művészeteket, különösen a zenét. Maximilian Lobkovitz például Beethovennel állott baráti kapcsolatban, patrónusa volt, és hatalmas összegeket költött zenéjének propagálására és kéziratainak összegyűjtésére. A házaspár a család képgyűjteményének is nyomára bukkant, amelyet előbb a fasiszták, majd a kommunisták raboltak el. Úgy tűnhet, hogy ezzel a fiatal Lobkovit álma megvalósult, hiszen jó lehet kastélyokat visszakapni; csakhogy költséges dolog törődni a karbantartásukkal. Alig egy órányi út Prágától Roudnice nad Labern. Ott áll az a Lobkovitz-kastély, amely alapos felújításra szorul. Falai között nőtt fel William nagyapja, az utóbbi években pedig az épületben zeneiskola működött. A helyreállítás költségei több millió dollárra rúgnak, de a házaspár szeretné eredeti fényében látni az épületet. Beruházót keresnek, egyetemet, művészeti iskolát vagy konferenciaközpontot szeretnének létesíteni. A családi kápolna és kripta állapota elszomorította Williamet, de szerencsére nemcsak romokat tartalmaz családi öröksége, hanem például egy borászatot is, amely az elmúlt ötven évben - még a kommunista rendszer idején is - eredményesen működött. William és Alexandra Lobkovitz története azért is tanulságos, mert azt mondják: habár hosszú utat tettek meg, mégis úgy érzik, végre hazatértek. D. P. ALob- kovitzok pártolták a művészeteket. Nagy Nyári Pénzhalászat (1 000 ( >°°( >00 ( (1 000 ”(( ' t 000 ( í1000 ( Tisztelt Olvasóink! Mivel szerkesztőségünk a nyári hónapokban sem kíván Önökről megfeledkezni, június 22-én kezdetét veszi augusztus 22-éig tartó új, nyári játékunk. 9 héten keresztül minden héten 9 olvasónk 1000- 1000 koronát nyer, a játék végén pedig kisorsoljuk a fődíjat: 20 000 korona készpénzt. A játékban való részvétel feltételei: a fenti ábra bal felső sarkában egy játékszelvényt helyezünk el. Az Új Szó szelvényein látható törtszám első számjegye a játékhét sorszámát jelöli, a második számjegy pedig az adott játékhéten megjelenő szelvény sorszámát. A Vasárnapban megjelenő szelvényeken római számokkal jelöljük a játékhét sorszámát. Olvasóinknak minden héten az Új Szóban, illetve a Vasárnapban megjelenő 6+1 darab szelvényt kell postai levelezőlapra ragasztaniuk és elküldeniük szerkesztőségünk címére, legkésőbb a következő hét szerdájáig. Nyerteseink névsorát minden héten az Új Szó pénteki, illetve a Vasárnap aktuális heti számában közöljük. Ajá- ték egész időtartama alatt beküldött valamennyi, szelvénnyel megfelelően ellátott levelezőlap részt vesz a játékban (beleértve a már ki- sorsoltakat is). Tehát a nyerési lehetőség mindenki számára többszörös, beleértve a fődíj sorsolását is. Nyerési lehetőségét több, megfelelő szelvényekkel ellátott postai levelezőlap beküldésével is növelheti. Már most biztosítsa a lapot újságárusánál! Az első játékszelvényt lapunk következő számában találják A 286/1992 -es számú adótörvény 36. §-a alapján a nyeremények összegéből 15% jövedelemadót vonunk le. I anil ^i ____-v- f m «■ «____________________________________3k._______ A tárgyak, természetükből eredően, konokul nyomot hagynak maguk után Archív felvétel