Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-06-03 / 22. szám
4 1998. június 3. Háttér Visszhang Újabb surányi ötletek Fekete Marian A Matica fiókszervezeteként működő surányi „délszlovákok” május végén tartották meg legutóbbi összejövetelüket, hogy jóváhagyják a ki tudja hányadik memorandumukat. A Matica e téren sikeres volt. A surányiaskodók 1990 márciusában jelentkeztek először a memorandumukkal. Meciar belügyminiszter ezt megelőzően fenyegette meg a kommunistákat és az StB-ügynö- köket, hogy a börtönök üresek. A megfenyegetettek behódoltak Meciarnak, lemondtak a pártállami totalitarizmus visszaállításáról, és inkább egy nemzetállami totalitarizmus megteremtésén kezdtek fáradozni. Sikerrel. Kisebbségi jogaink csorbítását, a magyar iskola- igazgatók leváltását, a magyar nyelv használatának korlátozását, az új közigazgatási területi felosztást stb. a saját sikereikként könyvelik el. Apropó: az úgynevezett vertikális elven alapuló, szlovák többségű közigazgatási egységek kialakításának gondolatát 1995-ben még Slobodník is elvetette, merthogy ez ellentétben állna az Európa Tanács 1201-es ajánlásával, amelynek alkalmazására Szlovákia jogi kötelezettséget vállalt. A többé-kevésbé névtelen surányi követelések 1996-ban, a közigazgatási területi felosztásról szóló törvényjóváhagyásakor többet nyomtak a latban, mint a nemzetközi jogi kötelezettségek. Ezt a törvényt az a kormány fogadtatta el, amely egyfolytában arra panaszkodik, hogy a magyarok fokozzák követeléseiket. Holott a követeléseiket inkább a surányiaskodók fokozzák. így például az 1996-os memorandumuk azt követelte a kormánytól és parlamenttől, hogy gondoskodjon a honfoglalási emlékművek eltávolításáról (megtörtént!), a szlovák Délen kapjanak prioritást a szlovákok kulturális, oktatási és szellemi szükségletei (a kormány ennek is eleget tett, s az állami költségvetésből támogatta a dél-szlovákiai Matica-házak megnyitását). Eredményes volt az a követelésük is, hogy Szlovákia nyelvileg vegyes területein az iskolák ne szerezhessenek jogalanyiságot. Egészen más kérdés viszont, hogy a surányiaskodó szlovákok minden egyes sikere rendszerint legalább egykét évvel eltávolít minket Európától, az Európai Unióba történő felvételtől, az ott elfogadott keresztényi, emberi jogokat és jogállamiságot tiszteletben tartó kultúrától. A surányi haza-fiak nemrég megtartott tizedik találkozójának memoranduma újabb, a jogállamiság elleni merényletek képét vetíti előre. A nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogaira hivatkozva azt kívánják elérni, hogy ők, a szlovák államalkotó nemzet képviselői felszámolhassák a kisebbségi nemzetek és népcsoportok eddig érintetlenül maradt jogait. Többek között azt követelik, hogy fellebbezhessenek a községek és városok olyan határozatai ellen, amelyek a szlovákok szükségleteit (nem a jogait!) sértik. A kormánynak biztosítania kellene a községi és városi önkormányzatok határozatainak felülvizsgálását. Miért a kormánynak? - kérdezhetjük. Miért foglalkozzon a kormány olyan kérdésekkel, amelyek alapvetően az alkotmánybíróságra tartoznak? A válasz kézenfekvő; a soviniszták Meciart kebelbarátjuknak tekintik. Meéiar velük szövetkezve rúgta fel a saját maga által alkotott alkotmányt és a nemzetközi szerződéseket. Joggal várhatják el tőle, hogy követeléseiknek eleget tesz, s ismét felrúgja az alkotmányt. A tizedik találkozó memoranduma újabb merényletek képét vetíti előre. A birodalom széthullása után mintegy huszonötmillió orosz maradt a Baltikumban Többségből lett kisebbség KokesJÁNOS A Szovjetunió idejében a Baltikum - Észtország, Lettország és Litvánia, amelyek 1940-ben kerültek a kremli politbüró fennhatósága alá - amolyan belső Nyugatnak számított az oroszok vezette kommunista birodalom határain belül. Ebben a régióban volt a legmagasabb az életszínvonal. Ehhez A lett vagy az észt nyelv ismerete az állampolgárság megszerzésének feltétele. párosult, hogy főként a kikötővárosokban stratégiai fontosságú, hatalmas katonai támaszpontok létesültek, amelyeket Moszkva nem véletlenül orosz tisztekkel és legénységgel népesített be. Nem meglepő, hogy a szovjet birodalom 1991- es összeomlása után a Baltikumban jelentős orosz népesség maradt, amely egyik napról a másikra kisebbségbe került. Sorsa azóta is feszültségek forrása Oroszország és a balti államok, kiváltképp Észtország és Lettország között. Az anyaország határain kívül élő oroszok számát a statisztikák 25 millióra teszik, így ma ők alkotják Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét. Az oroszok többsége úgy véli, Moszkvának törődnie kell a kisebbségbe került honfitársakkal. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy bár a szovjet érában erős oroszosítás folyt a Baltikumban, az orosz népesség ottani gyökerei a dokumentumok tanúsága szerint jóval mélyebbre nyúlnak. Észtország és Lettország ugyanis már a XVIII. század elején, Nagy Péter cár idején, Litvánia pedig 1795-ben, Lengyelország harmadik felosztása után vált a cári birodalom részévé. Önállóságukat 1918-ban nyerték visz- sza, de csak rövid időre. Az 1939-es Ribbentrop-Molotov paktum következtében mindhárom állam előbb a Szovjetunió része lett, majd német megszállás alá került. A Vörös A rigai zsidó temető, majd a zsinagóga előtti robbantás tovább élezte a lett-orosz viszonyt Archív felvétel Hadsereg 1944-ben ismét visz- szaállította a szovjet fennhatóságot, s az ezúttal majdnem fél évszázadig tartott. A balti országok önállóságuk és függetlenségük megszerzése után elsőrendű feladatuknak tartották, hogy visszanyerjék az eredeti nemzeti jelleget. Ez nemcsak a cirill betűs feliratok eltüntetéséhez vezetett, hanem a nagyszámú orosz kisebbséget is másodrendű állampolgárokká fokozta le. Kivételt csupán Litvánia képez, ahol az új állampolgárságot az oroszok is megkapták, ha hivatalosan kérték. Énnek következtében Moszkva kapcsolatai Vilniusszal kiegyensúlyozottabbak, mint Rigával vagy Tallinn-nal, ahol a lett vagy az észt nyelv ismeretéhez kötik az állampolgárság megadását. Az észtek és a lettek oroszellenes- sége sajnálatosan a nemzeti öntudat része lett, s ez nemcsak Oroszországnak, hanem az Európai Uniónak sem tetszik. Riga és Tallinn azzal érvel, hogy a nemzetiségi összetételt az utóbbi fél évszázadban Moszkva mesterségesen változtatta meg, s ők nem tesznek mást, mint megpróbálják helyrebillenteni a mérleget. Észtországban 1940 előtt az észtek a lakosság 88 százalékát alkották. A nemzeti nyelv ismeretét azért hangsúlyozzák, mert nélküle az emberek állítólag nem érvényesülhetnek az ország egész területén. Az Európai Unió és az Európa Tanács bár érti a helyzetet, nem hajlandó elfogadni ezeket az érveket, s az emberi és kisebbségi jogok európai normáinak megtartását követeli mindkét államtól. Észtország és Litvánia 1993, Lettország 1995 óta tagja az Európa Tanácsnak, s ez kihat az orosz-kérdés kezelésére is. Az észt és a lett kormányzat az utóbbi időben lépéseket vagy ígéreteket tett a kérdés rendezésére. Az észt parlament ugyan három éve elfogadta, hogy azokon a településeken, melyeken a kisebbség többségben van, a kisebbségi nyelvet is hivatalosan használhassák. Az oroszoknak azonban Észtországban továbbra is csak ún. aktív választójoguk van; részt vehetnek a választásokon, de nem választhatók. A nemzetközi fórumok a lettországi oroszok helyzetét tartják a legrosszabbnak. A mai helyzet paradoxona, hogy például Rigában a lakosság 70%-át oroszok alkotják. A lett kormány az orosz kisebbségnek tett gesztusként 1997-ben kicserélte eddigi szovjet útleveleiket ún. hontalanútlevelekre. Ez a dokumentum tanúsítja, hogy tulajdonosa állandó tartózkoAz Európai Unió és az Európa Tanács nem hajlandó elfogadni ezeket az érveket. dási engedéllyel rendelkezik Lettországban. Riga és Moszkva között legutóbb idén márciusban vált feszültté a viszony, amikor a lett rendőrség erőszakkal feloszlatta a szociális helyzetükkel elégedetlen orosz ajkú nyugdíjasok rigai tüntetését. A lettországi volt SS-ek nyilvános megemlékezése, a rigai zsidó temető meggyalázása és az orosz nagykövetségnél április 2-án elkövetett robbantás tovább élezte a viszonyt, s Moszkva már gazdasági embargót is kilátásba helyezett. Bár Lennart Meri észt és Valdas Adamkus litván államfő egyaránt elítélte az orosz gazdasági nyomásgyakorlás eszközét, a lettek a kedvezőtlen nemzetközi visszhang következtében mégis meghátráltak. Valdis Birkavs külügyminiszter szerint könnyíteni fogják az orosz gyermekek állampolgársághoz jutását. Arról azonban nem szólt, hogy a lett nyelv ismeretének követelményét, amely az oroszok számára az állampolgársághoz jutás első számú akadályát jelenti, szintén enyhítik-e. Északír kiegyezés Buktatók és kísértések Urban Gabriella _________ Me grögzött pesszimisták ezek az északírek - állítják sokan, egyre gyakrabban, lassan klisébe zárva az ulsterieket. Van persze igazság az állításban, hiszen még most sem úsznak örömmámorban, holott okuk volna rá. Ehelyett csupán józanul nyugtázzák: elégedettek, óriási lehetőséget kaptak, s ezt ki is használták, amikor a napokban népszavazáson mondtak igent a békemegállapo-dásra. Most kivárnak. Meglátják, mi lesz. Érthető ez a magatartás. A pesszimizmus nem oldódik fel azonnal ott, ahol majd harminc évig tombolt a fanatizmus, ahol eszeveszett IRA-tagok és lojalista szélsőségesek ölték egymást és másokat. Voltak már egyezségek, de politikai buktatók is, tűzszünetek is születtek, melyeket megsértettek. Bár az utóbbi évben némileg alábbhagyott a protestáns-katolikus szembenállás, sokat változott a helyzet - nem utolsósorban London és Dublin „barátkozásának” és a konzervatív brit kormányt felváltó labouristák akaratának köszönhetően -, az emberekben mégis megmaradt a félelem. A taxis még kocsija alá néz, mielőtt indít, a kocsmáros, az étteremtulajdonos bizalmatlanul méregeti a betérő vendéget, a szülő inkább nem viszi gyerekét moziba, táborba, mert fél, hogy meggyilkolják, meglincselik, mint a középkorban. Ilyen Ulster. Nyugtalan brit tartomány, különös hely, ahol még ma is érezni a régmúlt idők leheletét. Orániai „lovagok” tömegeket mozgatnak meg a Nagy-Britanniával fennálló unió ügye mellett, szélsőséges unionisták démonizált vezéralakja Isten nevében száll szembe a történelmi alárendeltségbe kényszerített katolikusokkal, „igazi IRA-tagok” a gyűlöletet tartósítják, irtóznak a kiegyezéstől, elvetik a békemegállapodást, amely ugyan önkormányzattal számol, ám Ulstert az Egyesült Királyságon belül tartja. Az ellenzők pedig ismét a lehetséges buktatókban bíznak: hátha valamelyik csoport újra enged a kísértésnek, és a húsvét előtt elfogadott dokumentumcsomagban homályosan megfogalmazott pontok - a foglyok elengedése, az IRA fegyvereinek beszolgáltatása - újabb konfliktusra adnak majd okot. Hátha a protestáns többség, amelynek csak a fele szavazott igennel a referendumon, meggondolja magát, hátha nem tudnak majd kommunikálni egymással a katolikus és protestáns politikusok a júniusban megválasztandó tartományi önkormányzati testületben! Meglátjuk - mondják az északírek. Ők választ adtak a népszavazáson, világosan jelezve: szeretnének kitömi a múltból, fordítani a történelmen, békében élni, megmutatni, hogy Ulster mást is tud nyújtani, mint rossz híreket az esti híradókban. A katolikusok a kiegyezés mellett tették le a garast a népszavazáson, ám a protestáns többségnek mindössze a fele mondott szintén igent CTK/AP-felvétel
