Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-05-13 / 19. szám
8 1998. május 13. A kormányzat szerint Rimaszombat minden bajára egy hatalmas börtön az orvosság A börtön árnyékában... Kövesdi Károly Köztudott, hogy a Rimaszombati járásban közel harminc százalékos a munkanélküliség, s a régió lakossága az elmúlt évtizedben csaknem tízezer fővel csökkent. Normális ország normális kormányzata orvosságot keres a bajokra. A szlovák kormányzat, pontosabban az igazságügy-minisztérium, sajátos elképzeléssel igyekszik segíteni Rimaszombat száz baján: börtönt akar létesíteni a város központjában. szervek gyakorolják. Rimaszombatnak van egy önkormányzata, amely ellenszavazat nélkül nemet mondott a börtön létesítésére, nem általában, hanem a börtönnek a mostani, dohánygyári épületében való létesítésére. Miután, nem tudni, mi okból, de az illetékes állami szerveknek valahogyan szívügyükké vált ez a börtönlétesítés, az önkormányzat úgy döntött, referendumot ír ki ebben a kérdésben. A képviselő- testület döntése azonban egyértelmű volt, nem valamiféle parciA bajok látszólag akkor kezdődtek, amikor a kormány (nyilván nem nemzetgazdasági stratégiai megfontolásból) külföldi kézre juttatta a szlovák dohányipar jelentős részét. A rimaszombati dohánygyári munkások munka nélkül maradtak. Az épületet egy nyugati cég vásárolta meg, és gombát tenyésztett benne. Amikor ez is tönkrement, egy darabig üresen állt az épület. Illetve áll még ma is, de már várja új lakóit. Annak ellenére, hogy a város kép- viselő-testülete két alkalommal is elvetette az épület börtönné változtatásának a tervét. Április 24-én népszavazást tartottak Rimaszombatban. Huszonkét szavazóhelyiséget jelöltek ki, ahol a polgárok véleményt nyilváníthattak, akarják-e, hogy börtön legyen az egykori dohánygyári épületben. A részvétel alacsony, mintegy tizenöt százalékos volt, ám a szavazáson megjelentek több mint nyolcvan százaléka ellenezte a börtön létesítését. A hatalom örülhetett, hiszen az alacsony részvételi arány a polgárok érdektelenségéről tanúskodott. Mintha a többség beletörődött volna a megváltoztat- hatatlanba. Csakhogy ez messze jár az igazságtól. B. Kovács István önkormányzati képviselő: „A sajtóban és népgyűléseken, verbális szinten gyakorta úgy hangzott el, hogy most dönt Rimaszombat város lakossága a börtön ügyében. A demokráciát kétféleképpen szokás gyakorolni: közvetlenül vagy közvetve. A közvetett módját a választott „Rimaszombat önkormányzata ellenszavazat nélkül, egyhangúlag nemet mondott ” ális érdekeket képviselő csoport döntése. Miután azonban elindult egy polgári kezdeményezés a referendum kiírására, az önkormányzat elébe kívánván menni a dolgoknak, úgy döntött, kiírja a népszavazást, hadd foglaljanak állást a polgárok. Az eredményt különböző szempontból lehet értékelni, vélhetően ezt majd politikai hovatartozás és szándék szerint meg is fogják tenni. A lényeg: a polgároknak tudomásuk volt arról, hogy az általuk választott önkormányzat milyen álláspontot foglalt el a kérdésben. Ha a város polgárai az általuk megválasztott képviselők álláspontját nem tartották volna helyénvalónak, elmentek volna szavazni. Ha a többség azt mondta volna, hogy akaija a börtönt, akkor önkormányzati képviselőként kötelességemnek éreztem volna, hogy a meggyőződésem ellenére is elfogadjam az engem megválasztó emberek véleményét. A valóság az, hogy a résztvevők tizennyolc százalékából több mint nyolcvan százalék egyértelmű nemmel szavazott, vagyis a börtön ellen. Tehát eleve helytelen úgy beállítani a kérdést, hogy csak tizennyolc százalék vett részt a népszavazáson. A polgároknak az a nagyobb része, amely nem vett részt a szavazáson, egyetértett az önkormányzat döntésével. Az önkormányzatnak nem volt kifogása ez ellen, hogy börtön létesüljön a vizsgálati fogságban lévők részére Szabópusztán. Rimaszombatnak tehát van börtöne. Más kérdés, hogy a város központjába mi való. Azzal érvelnek, hogy háromszáz munkahelyet létesítenek. Ez azonban nem olyan egyértelmű, mint ahogyan igyekeznek leegyszerűsíteni. A börtönőröknek bizonyos szak- képzettségüknek kell lennie, aminek a helyi emberek nem tudnak megfelelni, tehát számolni kell bevándorlással, hogy a bevándorlóknak családjuk van, számolni kell a lakással, a családtagok munkahelyének biztosításával stb. Tehát számos probléma fölmerül, ami ennek a háromszáz új munkahelynek »a munkanélküliségi arányt csökkentő« hatását finoman szólva is megkérdőjelezi. A másik dolog: amikor a legutóbbi választási időszak alatt az ön- kormányzat igent mondott a szabópusztai börtön létesítésére, az igazságügyi szféra nyilván elgondolkodott azon, mit akar, volt stratégiája, nem ad hoc módon rendezi ezeket a kérdéseket; tehát szétnéztek a városban, és vélhetően megnézték azokat az épületeket, amelyek számításba jöhetnek. Valószínűleg tudomásuk volt arról, hogy ott van a kihasználatlan dohánygyári épület. Mégsem jöttek elő ezzel, csak Szabópuszta volt a téma. Amikor a kisujjunkat odaadtuk, egyszerre csak követelni kezdték: add az egész karodat, és most már több száz fő részére akarnak börtönt létesíteni. Ez a fajta hozzáállás elfogadhatatlan. Minden hatalom a polgároktól ered. Nem vagyok köteles és az általam képviselt polgárok sem lamenti képviselőtől, vajon készül-e interpellálni a parlamentben ez ügyben, mit felelne? „Eddig nem láttam okát, illetve súlyát annak, hogy interpelláljak, mivel ez egyelőre helyi szinten zajlik, illetve felmerült a kérdés, tudjuk-e rendezni a dolgot, vagy nem. A népszavazás után érvényben marad az önkormányzati döntés, amely ellenzi a dohánygyárban a börtön létrehozását, s népszavazás igazolta, hogy helyesen döntöttünk. Ha ezek után az államhatalom, a börtönigazgatóság megkérdőjelezi ennek jogosultságát, nem veszi komolyan a rimaszombati önkormányzat határozatát, valószínűleg ehhez fogok folyamodni, és az igazságügyminisztert fogom interpellálni. Ki kell várnunk, hogy a börtönigazgatóság illetve az igazságügyminisztérium, a kormány hogyan fog lépni ezek után. Ha figyelembe veszik a lakosság véleményét, és elállnak a szándékuktól, nincs okom interpellálni, ha nem, kénytelen leszek megtenni. Akkor nagyobb nyilvánosságot kell biztosítani a témának.” Amit régen ipartelepítésnek neveztek, ma más a neve. A lényeg egy és ugyanaz: az uniformisok számát növelni, a magyar lakosság számarányát csökkenteni, a törzsökös rimaszombatiakat háttérbe szorítani. A „szakképzett” börtönőrök családjának új munkahelyek kellenek, gyermekeiknek iskola (természetesen szlo»Ha nem veszik figyelembe a lakosság véleményét, interpellálni fogom az igazságügy- minisztert.” kötelesek megindokolni, hogy miért nem akarnak börtönt. Nem akarnak! Köszönik szépen, kész! Az állam pedig nem elvont fogalom, az igazságügy-minisztertől kezdve a büntetés-végrehajtó intézmény igazgatójáig, a járási hivatal vezetőjéig bezárólag a közérdeket és a közt kell szolgálniuk. Ha ennek a városnak a polgársága nemet mond, nekik egyetlen lehetőségük van a demokratikus jogviszonyok között: ezt tudomásul venni és a témát levenni a napirendről.” Ha rimaszombati polgárként kérdezném Komlóssy Zsolt parvák anyanyelvű), és sorolhatnánk. Mindezt nem egy elvont fogalom, az „állam” teszi. Az államot a jelenlegi szlovák kormány képviseli, vezetőjét pedig Vladimír Meciarnak nevezik. Fotós kollégámat, aki féltucatnyi szavazóhelyiségbe igyekezett bejutni, akadályozták a munkájában. Az emberek többsége nem mert nyilatkozni, vagy ha igen, név nélkül, arctalanul. A helyzetet egy magát szintén megnevezni nem akaró polgár így jellemezte: „Megmondjam nyíltan, mit gondolok? El van rendesen b...va az egész!” Az első Szlovák Köztársaság idején kaszárnya volt, majd a második világháború után dohánygyár. Az épület előtti hatalmas térség az elmúlt évtizedekben kiváló felvonulási területnek bizonyult; itt tartották a május elseji ünnepségeket. Ilyenkor a tér visszhangzott a szebb jövőről szóló jelszavaktól. Ma üres, mögötte, Adyval szólva, „tompán zúg” az ürességtől, a tehetetlenségtől, a kriminalizált jövőtől az egykori kaszárnya baljós épülete. Vendégekre várva... Lehetne benne bármi: textilüzem, cipőgyár, vásárcsarnok, szálloda, akármi, ami hozzájárulhatna a régió és a város sanyarú helyzetének jobbra fordításához. Talán bele múltba: mi az, ben gyökerei, t ami századokor nyújtott az itt ( Pavel Braco, aki nem félt a véleményéhez a nevét adni: „Nem tudom, minek ez ide, amikor ott van nekik Szabópusztán a börtön. A börtönőröknek a húsüzem mellett építettek egy panelházat, abban laknak. Még két vagy három épületet fognak nekik építeni.”
