Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-05-06 / 18. szám

Modern élet 1998. május 6. Az emberiség ősidők óta mágikus világban él, ahol a szellem uralkodik az anyagon A koala nem tartható állatkertben Légy átkozott örökre! Az átok kikiáltható a nyilvánosság előtt Archív felvétel Kedvencük a ciánkáli Bár a civilizált társadalmak min­den babonát és mágikus hitet igyekeznek kiverni magukból, az átok ősi praktikái ma is fogva tart­ják a benne hívőket. Az átoktól való rettegés nemcsak Ausztrália isten háta mögötti vidékein vagy Haitin szedi áldozatait: London­ban, New Orleansban, San Fran­ciscóban is számos férfi és nő hal bele a félelembe. De valójában mi az átok? A szó ősi angolszász for­mája, a cursien annyit tesz: vala­kire bajt vagy hántást hozni. Te­hát az átok, akár kimondják, akár leírják, azt célozza, hogy vala­mely ellenségre szenvedést vagy halált hozzon, büntesse valamely tabu megszegéséért, esetleg ve­szélyt jövendöljön bizonyos gaz­tettek elkövetőinek. Az átok ez utóbbi válfaja gyakran az igaz­ságtalan bánást elszenvedők vég­ső menedéke: szegények sújtják vele a hatalmasokat, mert hisz­nek valamilyen egyetemes világ­rendben és igazságszolgáltatás­ban. A bűnösre eszerint bűnhő- dés vár, még akkor is, ha ez csak nemzedékekkel később követke­zik be. Skóciában és Angliában az ilyen átkok számos történelmi példájával találkozhatunk. A tiltó átok arra irányul, hogy a követ­kezményektől való félelem fel­keltésével megakadályozzon bi­zonyos cselekedeteket. Foszd ki a fáraók sírját, és elpusztulsz! Érintsd meg a király fejét, és vé­ged! Szegj meg egy pápai bullát, és egyházi átok sújt! Egyél disz­nóhúst, és légy átkozott! Feküdj össze fűvel-fával, és juss pokolra! Az átok elmormolható titokban, vagy kikiáltható a nyilvánosság előtt, sötét tekintet és a megátkozottra sze­gezett ujj kíséreté­ben. Elhangozhat szóban, de éppúgy le is írható, rábízható valamilyen, az áldo­zatnak küldött tárgy­ra, de foganatosítha­tó mágikus szertar­tás, például az áldo­zat képmásának el­égetése vagy átszúrá­sa keretében is. Az ilyen képmások általában fából faragott vagy viaszból gyúrt bá­buk, amelyekbe elrejtették a megátkozandó hajszálát, köpetét vagy levágott körmének darab­káit. Manapság az is elég lehet, ha hét egymást követő napon hét­hét percre meggyújtunk hét feke­te gyertyát az áldozat fényképe előtt - New Orleansban igen ked­velt ez az eljárás. Az átok mágikus cselekmény, és a rosszakarat kép­zeletbeli kivetítésén alapul. Ős­időktől hozzátartozik a papok és a varázslók lélektani fegyvertárá­hoz, bár egyesek szeint csak ak­kor hatékony, ha a kiszemelt sze­mély tud róla, vagy hisz benne. A rákbetegek közül is hamarabb halnak meg azok, akik várják a halált, mint akik felveszik a har­cot a betegséggel, éppígy a meg­átkozott ember is elpusztulhat azért, mert feladta a reményt. A tudatalattin elhatalmasodott ret­tegés szétroncsolja a tudatot, kü­lönösen, ha a szóban forgó sze­mélynek még rossz is a lelkiisme­rete. Más esetekben az átok nem kötődik meghatározott emberek­hez, hanem - a hiedelem szerint - lesújt bárkire, aki valamilyen konkrét helyszínnel vagy tárgy- gyal kerül kapcsolatba, vagy ron­tással sújtott családba születik. Számos beszámoló olvasható például megbabonázott kocsik­ról, hajókról, drágakövekről, amelyek a velük kapcsolatba ke­rülőkre balszerencsét és pusztu­lást hoznak. Ababonákban hívők­és ilyenek úgyszólván minden társadalomban akadnak - szá­mos hagyományos védekezési formát ismernek az átkok és ron­tások ellen: bűvös amuletteket, varázsigéket, sőt olyan módsze­reket is, amelyek révén az átok visszaszáll arra, aki kimondta. Sok tabu és átok látszatra me­rő képtelenség. A nyugat-afri­kai ho papok halálbüntetés ter­he mellett vágathattak csak ha­jat, mert istenük a hajukban la­kozott. Ha a Fidzsi-szigeteken élő namosik főnöke ha­jat akart vágatni, meg kellett ennie egy embert, különben - az átok szerint - ha­jával együtt férfias­ságát is elvesztette volna. A japán miká- dót nem érhette na­gyobb szégyen, mint ha a lába akár csak súrolta is a földet, és sem a nap, sem a hold sugara nem érinthette a fejét. Ezek az első pil­lantásra meghökkentő tabuk azonban érdekes célt is szolgál­tak, mert a mágikus szertartások egyfelől ugyan kiemelték a ma­gas személyiségek isteni rangját, másfelől ravaszul korlátozták is hatalmukat. A japán császárt vál­lon vitték mindenhová, nem időzhetett a szabadban, nem vág­hatta le maga a haját, szakállát vagy körmét, még csak nem is tisztálkodhatott: éjjel, álmában mosták le. Reggelenként pedig órákig kellett szobormereven ül­nie a trónján, mert úgy tartották: mozdulatlansága megőrzi a biro­dalom békéjét és nyugalmát. A papok és királyok személye is ta­bunak számított. Tahitiban senki sem érinthette a király vagy a ki­rályné testét. Életével játszott még az is, aki elhúzta a kezét a ki­rályi személyek feje fölött. Ami­kor 1874-ben a kambodzsai ki­rály kizuhant hintójából, és sebe­sülten, eszméletlenül hevert a földön, egyeden szolgája sem mert a segítségére sietni. A nyu­gati világ sem mentes kemény és kegyeden átkoktól: első számú ezek közül a bűnbeesés történe­te. E hatalmas erejű teológiai tan szerint mindnyájunkat végzetes átok sújt azóta, hogy az Úr kiűzte Ádámot és Évát az édenkertből, amiért ettek a tudás fájának gyü­mölcséből. Szent Pál értelmezé­se szerint elátkozottak vagyunk pusztán azáltal, hogy létezünk, hogy gondolkodunk, hogy ben­sőnkben harc dúl értelem, ösz­tön és érzelem között, és minde­nekelőtt azáltal, hogy szexuáli­san vezérelt lények vagyunk. A mai kor embere sem mentes a ba­bonáktól. Az angol királyi csalá­don és Anglián átok ül, a munka- nélküliség, a bűnözés és a bi­zonytalan jövő átka. Eltűnődhe­tünk a Kennedy családot sújtó át­kon, még ha ez az átok nem volt is más, mint a család gigászi mé­retű becsvágya. Vajon miként éli meg Salman Rushdie, az író, az iráni ajatollahok által rámért fatwát (büntetést), amelynek ér­telmében bármelyik igazhitű tör­vényesen meggyilkolhatja? Az egész Európát lázban tartó 16 - 17. századi boszorkányhisztéria sem volt más, mintegy átok, ami­ből még alig nőttünk ki, ha kinőt­tünk egyáltalán. Elvégre a mi századunk aztán igazán az üldö­zések, a tömegmészárlások és az atombomba kora: átok sújtotta század. Az a táplálék, amelyet minden­nap elfogyasztanak, annyi mér­get tartalmaz, amennyitől ötven ember is meghalna. Ez azonban nekik meg se kottyan, sőt ínyenc­falatnak számít. Nos, ez az állat az erszényes koalamackó. Vak­belében van egy kémiai méregte­lenítő készülék, amely a levelek­ből összetevődő táplálékmasszát annyi ideig tartja vissza, amed­dig ártalmatlan nem lesz. Az eu­kaliptuszfák leveleikben halálos mérget, ciánkálit ter­melnek, ezzel védik meg lombozatukat attól, hogy az állatok lelegeljék. Egyedül a koalák tudják hatás­talanítani ezt a kémi­ai védőfegyvert. Ez­zel olyan táplálékfor­rást találtak maguk­nak, amely más állat számára nem hasz­nosítható. Csakhogy ezért nagyon nagy árat kell fizetniük ezeknek a pu­ha bundájú állatkáknak, mert semmi más élelemmel nem ké­pesek életben maradni, kizáró­lag az eukaliptuszfák leveleit eszik. Természetes ellenségük alig van a koaláknak, csak az óri­áskígyó és a sas fenyegeti őket. Ahogy sok más vadon élő állat esetében, a koalák számára is az ember jelenti a legnagyobb ve­szélyt, értékes bundájukért csak­nem kipusztította őket. Ennek el­lenére nem félnek az embertől, de más állattól sem. Ausztráliá­ban, ahol őshonosak, számukra legnagyobb veszély a farmerek által előidézett bozóttűz, amely­ben menthetedenül elpusztul­nak. Élőhelyüket még ilyenkor sem hagyják el, inkább odavesz­nek a tűzben. Mindennapjaikat állandó eszegetéssel töltik. Né­hány rövid alvási szünetet tarta­nak, de ettől eltekintve egész nap kitartóan majszolják a leveleket. Eközben nem a táplálékban lévő méreg koncentrációja alapján válogatnak, mint azt korábban hitték, hanem a fehérjetartal­muk szerint. Valóságos porcpár­nává átépült farkuk megfelelő ülőalkalmatosságul szolgál eh­hez a türelemjátékhoz. A hosszú száraz időszakokban azonban - amelyek Ausztráliában gyakori­ak - már nem nő több tápláló fia­tal hajtás az eukaliptuszfákon, az öreg lomb pedig egyre inkább emészthetetlen cellulózzá fáso- dik. Hogyne pusztul­jon éhen, ilyenkor nagyobb mennyisé­get kell elfogyaszta­nia, mint az esős idő­szakban. Ha pedig a szárazság tovább tart, az állandó evés­sel túlterheli a gyom­rát, és ez oda vezet­het, hogy szegény kis állat elpusztul. Fura ellentmondás: mi­közben a koala eldo- rádóban él - éhen hal. A kicsi­nyek hat hónapig egyfolytában az anyjukon lógnak, a tejen kívül méregtelenített eukaliptuszle- vél-masszát is kapnak. Amikor a kölyök végre kimerészkedik a biztonságos erszényből, anyja hátán viteti magát. Harapófogó formájú ujjaival fogódzkodik anyja finom bundájába. Ilyenkor előfordulhat, hogy a mami siető­sen mászik fel a fa törzsén, cse­metéje pedig elkap egy ágat, de egyidejűleg anyja bundáját is szi­lárdan fogja. Vészfék. Az anya felvisít fájdalmában, megáll, a kölyköt szabályosan a térdére fekteti, és úgy elfenekeli, hogy az sírásban tör ki, mint az ember­gyerek. De rögtön utána puszit is ad, és már szent a béke. A koalák jövője elég sötét. „Korábban 20 millió élt belőlük Ausztráliában - állítja Vitus B. Dröscher zoológus - az elmúlt években beutaztam a keleti partok eukaliptuszerdeit, és csak négy koalát találtam...” A rettegés szétroncsol­ja a tudatot, különösen, ha rossz a lelkiismeret. Fura ellent­mondás: miközben a koala eldo- rádóban él - éhen hal. Az epilepsziás állatok Az epilepszia a központi ideg- rendszer görcsrohamokban jelentkező, visszatérő műkö­dészavara. A rohamot kivált­hatja stressz, hangulatválto­zás, félelem, időjárás­változás, fény, zaj, holdfázi­sok. Görcsökok nélkül, alvás közben is jelentkezhetnek. Ez a betegség az állatok között is gyakran előfordul. A beteg kutya például ilyenkor zavar­tan szaladgál, tekintete me­rev, nyüszít, gyakran elbújik. A nagy roham a test egészére kiterjed, az állat kapálózik, a szája habzik, nincs tudatánál. Ez az állapot fél perctől né­hány percig tarthat, és az ál­lat gyorsan magához tér. A kis rohamkor mindig egy-egy izomcsoport rángása figyel­hető meg. Ez mindössze né­hány másodpercig tart, nyál­zás, pupillatágulat, rángás kí­séri. A görcsök átterjedhetnek az egész testre. Ez nagyon ko­moly betegség, folyamatos ál­latorvosi ellenőrzésre van szükség. A teljes görcsmen­tesség állandó, az állat élete végéig tartó gyógyszeres ke­zeléssel érhetőek Sárgarépa­szerelem Egy szép napon Dave Foster plymouthi kertjében járva két ölelkező, szerelmes sárgaré­pára lelt. Az angol kertésznek fogalma sem volt arról, hogy nap nap után ezt az ifjú és imádni való sárgarépapárt öntözgette, ápolgatta, nevelgette, a sze­mérmes párocska ugyanis szárai alá, a föld mélyébe rej­levesben végzik, mint közönséges sárgarépatársaik. Tízmillió a lefolyóban tette szerelmét. Most aztán csodálattal adózik e minden bizonnyal nem örök zöldség­szerelem előtt. Hogy mi lesz a plymouthi sze relmesekkel? Reményked­jünk, hogy nem a vasárnapi Alaposan meglepő­dött az a spanyol vízvezeték-szerelő, aki egy toalett eldu­gult lefolyójában tízmillió pezetát (mintegy hetven­ezer dollár) talált. A dugulást okozó bankók öt- és tízezres címletű pezeták vol­tak. Az eset Pontevedra köze­lében, egy hatemeletes lakó­házban történt. Elgondolkod­tató, vajon kitől félhetett az is­meretlen. Mozaik

Next

/
Thumbnails
Contents