Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-04-15 / 15. szám
12 1998. április 15. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Holdfényszelence Tom DiCillo, a Csapnivaló rendezője, a Florida, a paradicsom forgatókönyvírója kedves humorú, meleg, emberi történetet vitt filmre. Van-e feleslegesebb, ugyanakkor romantikusabb dolog, mint dobozkában gyűjteni a Hold sápadt fényét? Ezt teszi a film egyik főhőse, a „Kölyök” (Sam Rockwell). Ő a hetvenes évek hippi eszméinek késői megtestesítője. Levált a társadalomról, lakókocsiban él az erdőben, piti kis lopásokból és egyéb stiklikből tartja fenn magát. Al, a középkorú villamosmérnök (John Turturro) mindenben a Kölyök ellentéte: élete olyan, mint az óramű. Örökké a szabályokhoz tartja magát, viselkedése riasztóan merev. Ez a két ember a sors szeszélye folytán találkozik, s az együtt töltött idő mindkettőjük javára válik... Hogy ki volt nagyobb hatással a másikra, azt a néző talán már a film utolsó kockái láttán is el tudja dönteni, ha pedig nem, akkor kapott egy izgalmas, vagy inkább meggondol- koztató házi feladatot a film rendezőjétől, Tom DiCillótól, aki nem ezzel a filmmel bizonyítja, hogy ott a helye a legjobbak között. Heti hír Apa a lányával A Valahol Európában című felejthetetlen film Dés László által musicalesített változatában Haumann Péter már közösen lépett színpadra egyik fiával. A családi kapcsolat még nyilvánvalóbb a most készülő tévéfilmben: a Kossuth-dí- jas színész filmbeli lánya szerepét saját főiskolás lánya, Haumann Petra játssza. Lengyel Menyhért Nagy fejedelem című drámáját Sós Mária Balázs Béla-díjas rendező ülteti át filmre. A húszas években játszódó történet főhőse egy kisvárosban élő történelemkutató. A fennmaradt dokumentumok faggatása során meglepő dolgokra derít fényt. A polgármestert a marosvásárhelyi Hunyadi László, fiát Selmeczi Roland alakítja. A tervek szerint a tévéfilmet még az idén műsorra tűzi a televízió. Meg kell különböztetni az értéket az értéktelentől. A 70 éves Ág Tibor köszöntésére Egyszemélyes kutatócsoport Az volt a feladatunk, hogy megismerjük és felgyűjtsük Szlovákia magyar népművészeti hagyománykincsét (Dömötör Ede felvétele) Klein Melinda Liszt Ferenc megpróbálta magyar érzelmeit a zenén keresztül kifejezni. Egyik levelében ezt írta: „Szándékomban volt nekivágni Magyarország legpusztább vidékeinek, gyalogszerrel, útzsákkal a hátamon.” Ebből semmi sem lett. Nem sikerült eljutnia a kunyhókig, egyrészt a társadalomban betöltött pozíciója miatt, másrészt pedig azért, mert nem tudott magyarul. Tolmácson keresztül pedig aligha nyílt volna meg a magyar paraszt. Kodály és Bartók előtt ilyen akadályok nem tornyosultak. Kodály 1906 -ban ment el a Nyitra-vidéki magyarok közé, ahol valóságos kincsesbányára bukkant. Olyan régi, teljes gyönyörűségükben megőrződött dallamokat, amelyekhez foghatót csak Erdélyben találtak. Ezek voltak tehát a kezdetek. A népdalkincs felfedezésének és felgyűjtésének kezdetei... Ág Tibor az ötvenes évek elején indult el legelső gyűjtőútjára. Azóta eltelt néhány évtized, és napvilágot látott néhány kötet. A magyar népzene teljesen más, mint a környező népek _____zenéje._____ Az Édesanyám rózsafája című palóc népdalgyűjtemény 1974- ben jelent meg. Ezt követte 1979-ben a Vétessék ki szóló szívem című balladáskötet. Népi gyerekjátékokat tartalmazó, gyerekeknek szóló kis füzetei láttak napvilágot 1992-ben. 1993-ban, a 65 éves Ág Tibor köszöntésére jelent meg a Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok címet viselő tanulmány- kötet. Jelenleg is fáradhatatlanul dolgozik, íróasztalán kották, könyvek, feljegyzések. Egy kelet-szlovákiai, bodrogközi gyűjtésekből álló kötetet rendez éppen sajtó alá, és egy balladáskötetet állít össze a Nyitra-vidéki balladákból.- Ahhoz, hogy valaki egy ilyen munkába belekezdjen, előbb meg kell ismernie az addig felgyújtott és lejegyzett anyagot. Nekem ez nem állt módomban - meséli. Amikor a munkámat elkezdtem, 1951-52 -ben, mifelénk nem volt olyan egyszerű megszerezni az ilyen ld- adványokat. Sokkal korábban, még gyerekfejjel találkoztam egy olyan kötettel, amely az egész további életemet meghatározta. Valósággal felrázott. A háború idején került a kezembe Pálóczi Horváth Lajos könyve, amely magát a népdalgyűjtést, valamint Kodály és Bartók felfedezéseit volt hivatott népszerűsíteni Most, felnőtt fejjel újból elolvastam, és rájöttem, hogy nagyon is elfogult ez az írás, akkoriban mégis megfogott és nem eresztett. Akkor találkoztam először a pentatóniával, és rádöbbentem, hogy Ko- dályék miért is indultak el. Azért, hogy valami merőben újat találjanak, hogy megmutassák a magyar népzenei hagyományt, amely teljesen más, mint a környező népek zenéje. Amikor 1951 telén Takács Andrással nekivágtunk első gyűjtőutunknak, még magnetofonunk sem volt. Ott, helyben kellett mindent lejegyeznünk, amit hallottunk. Éppen ezért többször is visszamentünk ugyanarra a helyszínre. Később, 1953-ban kaptunk egy Tesla magnót. Nem kimondottan zenei felvételek készítésére, hanem irodai használatra tervezték. Nyomot is vagy húsz kilót. Cipeltük gyalogszerrel a falvakban, teherautókra felké- redzkedve a földutakon, ahogy bírtuk. Nem volt egyszerű dolgunk. Képzelje csak el: két városi fiatalember megjelenik a faluban valami masinával, és azzal nyaggatják az öregeket, hogy a mikrofonba énekeljenek. Nem csoda, hogy sokszor bizalmatlanok voltak. »Mit akarnak tőlünk? Aztán mire lesz az maguknak? Mit csinálnak vele?« - kérdezgették. Emlékszem egy nénire, akinek körülbelül négy órán át könyörögtünk, mire kötélnek állt. De megérte, mert csak úgy ömlöt- tek belőle a szebbnél szebb dalok. 1952-ben alakult meg a hivatásos magyar népművészeti együttes, a Népes, a mi feladatunk pedig az volt, hogy megismerjük és felgyűjtsük Szlovákia magyar népművészeti hagyománykincsét. Hogy a Népes zenei és táncanyagát »összehozzuk«.- A gyűjtőmunka kezdete és az első kötet megjelenése között hosszú idő, 23 esztendő telt el. A rögzített dallamoknak akkor is csak egy töredékét sikerült kiadni, azóta pedig bizonyára sok szép változattal gyarapodott az adattár. Miért kellett ilyen hosszú ideig várni az első publikációra?- Hogy egy ilyen munka napvilágot lásson, ahhoz az embernek a sok népdal mellett legalább annyi tapasztalatot is kell gyűjtenie. Gyűlt az anyag, és világossá vált, hogy az egészet Kodály a Nyitra- vidéki magyarok között valóságos kincsesbányára bukkant valamilyen rendszerbe kellene foglalni, csak azt nem tudtam, hogyan fogjak hozzá. 1959-ben a Népzenei kutatócsoport tagjaitól meghívást kaptam Budapestre, és ott elleshettem egykét titkot. Megpróbáltam megoldást találni arra, hogyan lehetne rendszerezni a felgyújtott adatokat. Itthon teljesen egyedül voltam ezzel, nem voltak elődök, mesterek, akik átadhatták volna tapasztalataikat. Sebők Géza barátom egyszer némi iróniával meg is jegyezte, hogy én vagyok az egyszemélyes kutatócsoport. A szlovák szakma másként dolgozik, az ő módszereiket a magyar folklórra nem alkalmazhattam. Először is ezt a munkát kellett elvégezni, csak azután jöhetett a publikálás. A következő komoly feladat pedig azoknak az embereknek a megtalálása, akik ezt a munkát folytatni tudják. Mert mindaddig veszélyben forognak népi hagyományaink, amíg ki nem alakul egy olyan gárda, amely őrködni tud a továbbadás tisztasága fölött. Meg kell végre érteni, hogy amíg nem intézményesítjük ezt a munkát, addig igazi eredményeket sem tudunk felmutatni. De nem vagyok pesz- szimista. Minden azon múlik, hogy akad-e olyan kiművelt fő, aki lenyesegeti a vadhajtásokat. Ez a munka is olyan, mint a kertészé. Meg kell tudni különböztetni az értékeset az értéktelentől. Jan Pinkává aranya a sakkozó prágai nagybácsival, aki önmagát is képes legyőzni. Mert ravasz a kisöreg... Csehország harmadik Oscar-díja? Vagy ajándék Angliának? Szabó G. László _________ Jó év ez a cseheknek. Előbb Naganóban, a téli olimpia jégtükrén győztek, most pedig Os- car-díjat nyert egy cseh filmes, a harmincnégy éves Jan Pinkává. Az örömben azonban ott az üröm is. Pinkává győzelmét az angolok, sőt az amerikaiak is magukénak érzik, ami azt jelenti: sikere nemzetközi. Tehát nem tisztán cseh, mint ahogy nem egészen angol, és nem egyértelműen amerikai. Jan Pinkává hatéves korában, a szüleivel együtt hagyta el Prágát, de akárhol éltek is Angliában, mindig, mindenütt csehnek érezte magát. Tizenhárom évesen kamerát kért karácsonyra, s még azon a télen el is készítette első filmjét Colchester városának legeredetibb hóemberéről. Találékony, szellemes volt a fiú már akkor is. Az ő „pasija” fején nem volt kopott fazék, és seprű sem ágaskodom az oldalán; ez nem egy „guruló” Svejk volt, hanem egy igazi, téli playboy. Napszemüvegben és fürdőnadrágban hevert a pléden, és a film végén természetesen talpra állt. Colchester fődíját nyerte el a fiú, és három évvel később már a BBC versenyén is őt ünnepük. Filmrendezés helyett azonban valami egészen más szakot választott az egyetemen. Grafikus lett és illusztrátor. Egy londoni számítógépes központban helyezkedett el, bár családja állítása szerint ma is inkább humán, mint reál beállítottságú. A reklámgrafika azonban valósággal rabul ejtette, így napjai nagy részét a képernyő előtt tölti. Londonból időközben a kaliforniai Richmondba költözött, s négyperces animációs rövidfilmjét, a Geri játékát, amellyel most Os- car-díjat nyert, a Pixar Animation Stúdiósban készítette. Geri bá’ megszállott sakkozó. Elegáns, ápolt öregember nagy orral és elálló fülekkel. Fehér ing, nyakkendő, pulóver, okuláré - és már kezdődhet is a parti. Játékostárs híján önmagával. A rokonszenves kisöreg tudniillik „megkettőződik”, és minden fortélyát bevetve önmagával svindlizik. Fő a játék, a szórakozás! Nevet is jókat Pinkává prágai nagybácsija: „Felismertem magamat! Ez a vén kópé én vagyok! Na jó, csak harminc százalékban. A maradék hetvenet, a belső hasonlóságot Jan nagypapájának adom. 5 volt ilyen lelkes sakkbajnok.” Az ezüsthajú Geri bá’ tehát meghódította Hollywoodot. A csehek pedig boldogok. Jin Menzel (Szigorúan ellenőrzött vonatok, 1968) és Jan Svérák (Kolja, 1997) után harmadszor nyert cseh filmes az Amerikai Filmakadémia jóvoltából. Állítják ők. Miközben tudják: ha eltekintenének a „háttértől”, akkor Milos Forman győzelmeit (Száll a kakukk fészkére, Amadeus) is beszámíthatnák. Jan Pinkává aranyáról, illetve Oscarjáról így aztán ők is csak azt írják: „háromnemzetiségű”. Kisajátítani egyszerűen leheteden. Cseh agy, angol iskola, amerikai támogatás eredménye. Hogy miből van több benne? Micsoda balga kérdés! Pinkává, kezében az Oscar- ral, meglepetésének első pillanataiban, túl az Óperencián, csehül fogalmazott: ,Ánya, ezt küldöm a születésnapodra!” - lengette a pár kilós szobrot. Csehország pedig boldogan sóhajtozott: „Honza, Jenda, Honzícek, te mégiscsak a mi fiunk vagy!”
