Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-04-01 / 13. szám
Kultúra 1998. április L 13 Kassán vendégszerepeit a budapesti Bartók Táncegyüttes Mennyország és pokol Természetes közegben, tavaszi fűben teljesebbé, érettebbé válik a tánc Archív felvétel körülményektől, különböző lelJuhász Katalin Bevezetésképpen, nemcsak kényelmi okokból, hadd idézzek a Bartók Táncegyüttes színes prospektusából. „Az együttes 1958-ban történt megalakulásától kezdve vállalta a népművészettel való szoros kapcsolatot, felismerve, hogy az élő hagyomány megismerése és ápolása a hiteles színpadi munka alapfeltétele. Tagjai arra vállalkoztak, hogy a falun még meglévő, de rohamosan pusztuló művészetet megőrizzék és hozzáférhetővé tegyék a nagyközönség számára.” Ámen. Ennyit a Az élő hagyomány megismerése és ápolása a hiteles színpadi munka alapfeltétele. romantikáról, most következzék egy realista beszélgetés Nagy Zoltán Józseffel, az együttes művészeti vezetőjével. Az előbb tanúja voltam egy meglehetősen alapos és hosz- szú próbának. Minden fellépés előtt ennyit gyakorol a táncosokkal?- Ez változó. Három egész estés műsorunk van, ezekből válogatunk. Az aznap esti helyszín, maga a színpad is meghatározza, mit adunk elő, mi az, ami az adott helyen jól mutat. Tegnap például Magyarbődön jártunk, ahol természetesen előadtuk a magyarbődi csokrunkat, mert azt akartuk, hogy lássák és mondjanak róla véleményt. Igyekszünk abból a tájegységből is bemutatni valamit, ahol fellépünk. Beszélhetünk pénzügyekről?- Persze. Mennyiből gazdálkodik az együttes, és mire elég a kapott pénz?- Egymillió forintot kapunk Budapest város önkormányzatától, ami első hallásra talán soknak hangzik, de nem így van. Csak arra elég, hogy négy tanárt fizethessünk belőle. Van két gyermek- és egy utánpótlás-csoportunk, meg persze a „nagy” tánckar. Az összes többi pénzt valahonnan össze kell kaparnunk. Az együttes tagjai fejenként 500 forint tagdíjat fizetnek havonta, ez az összeg azonban nem meghatározó a működésünk szempontjából. Sokkal fontosabb a pályázatok útján, különböző alapítványoktól kapott támogatás. Sokszor előfordul az is, hogy a hiányzó anyagiak miatt meghiúsul egy-egy tervünk. Legutóbb például egy tánctanfolyam a Csíkszeredái Harghita székely állami együttessel... Ez a mostani kassai fellépés úgy jöhetett létre, hogy 1993-ban meghívtak Amerikába tanítani, és ott gyűjtöttem pénzt egy alapítvány nevében, mely pénzből most kölcsönadtak erre az útra. Persze csak nagyjából fedi a költségeinket, mert például a táncosok saját maguk fizették az ebédjüket. Mennyire mozgatható egy ilyen nagy létszámú együttes? Hány fellépésük van évente?- Tavaly összesen harminc volt. Lehetne vitatkozni azon, hogy ez sok vagy kevés. Idén talán jobban sikerült beosztanunk az időnket, valószínűleg több fellépést tudunk vállalni. Mivel a táncosok amatőrök, nehéz az egyeztetés. A pénzhiányon kívül tehát ilyen szervezési finomságok is előfordulnak. Ördögi kör ez, hiszen ha az együttes keveset szerepel, nincs szem előtt, a potenciális támogatók sem figyelnek fel rá. A közönséget viszont nem érdeklik az itt felsorolt problémák, színvonalas műsort akar látni. Az amatőr néptáncmozgalomnak ez a sarkalatos pontja: szinten tartani az együtteseket. A professzionális színvonal ma már alapkövetelmény, amatőrök esetében is. Nálunk ez hatványozottan fontos, hisz a negyvenéves Bartók- együttesről van szó, ez a név kötelez. Hányadik helyre sorolná az együttest a mai magyarországi mezőnyben?- Ez nagyon nehéz kérdés, mert ez az együttes tud a mennyországban és a pokolban is lenni saját magához képest. Ez mindig a pillanatnyi hangulattól, a ki tényezőktől függ. Es most nem vállalkoznék arra, hogy megítéljem a munkánkat, mert nem tudom kívülről nézni magunkat. Erre jók a fesztiválok, ahol több együttes lép fel egymás után. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a legjobbak között legyünk, hí- rünkhöz-nevünkhöz méltóan. Mik a legközelebbi terveik?- Csak a legfontosabbat említeném: április 25-26-án, Szent Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a legjobbak között legyünk. György-nap hétvégéjén második alkalommal rendezzük meg Budapesten, házigazdaként a 2. nemzetközi legényversenyt. Várjuk és hívjuk azokat a férfiakat, akik versenyzőként vagy akár nézőként szeretnének részt venni ezen a seregszemlén. Heti kultúra Könyvespolc Duba Gyula: Tűzmadár Duba Gyula legújabb könyvében a gyerekekhez, kiskamaszokhoz szól, bizonyítva, hogy ez a világ s a meseírás sem idegen számára. írása nem a szó szoros értelmében vett mese, inkább „igaz történet gyerekeknek”, s talán ettől válik még izgalmasabbá. A történet egy városi ház harmadik emeleti lakásában játszódik. Az itt lakó családhoz ellátogat régi barátjuk, a Festő, s a kilencéves Péterkét azonnal elbűvöli vibráló lénye. Mély barátság alakul ki kettőjük között, a kis lurkó mindenre kíváncsi. A Festő természetesen nem a szavak embere, sokkal jobban bánik a képzőművészet eszközeivel, így a képek nyelvén próbálja érthetőbbé, színesebbé tenni a világot. Sorra festi a színes akvarelleket, s közben a képek segítségével mesél: emberekről, állatokról, tárgyakról, művészetről, érzésekről - tehát mindenről, ami körülvesz minket. A szép kivitelezésű könyv az író és a festő szerencsés egymásra találásából született, ugyanis Duba Gyula történetét Szabó Gyula negyven színes akvarellje egészíti ki, valódi esztétikai élményt nyújtva az olvasóknak. (d-zs) Lapozgató Kalligram 1998/3 Guthori Földes Gyula Töredékes visszaemlékezések az 1848-49. évi szabadságharcra című terjedelmes írásával emlékezik a 150 évvel ezelőtti történelmi eseményre a Kalligram legfrissebb száma. Néhány cím a lap toföldes Lyulo 1848/49-cc Flkp tamás .<5w»z*«v és Németh Zoltán Zulabiii Zyígiwomlrol Tő/sér Árpád és Porti Na«jy Lajos levél» lOOóvcsa 1998 psricho március analízis vábbi írásai közül: Az „innovációs esztétika” vonzásában. Filep Tamás Gusztáv rajzolja meg Zalabai Zsig- mond pályaképét. Ugyancsak róla, illetve a szlovákiai magyar irodalomról szól Németh Zoltán A Prométheusz- változó című dolgozata. Tő- zsér Árpád és Parti Nagy Lajos levélváltása elé Hizsnyai Zoltán írt beharangozót. A százéves pszichoanalízist- Erkölcstan helyett ösztöntan címmel - Dr. Bodács Emil köszönti. Jean Granier a filozófia státuszáról ír Nietzsche és Freud szerint. Bozsik Péter Rákszem című írását Csáth Géza emlékének szentelte. A zene titkos hatalmáról Kocsis Zoltán, a világhírű magyar zongoraművész beszél. Regény L eültem egy székre, és sokáig ültem ott, megba- bonázottan. Amit éreztem, olyan új és olyan édes volt... Alig nézve körül s meg sem mozdulva, lassan lélegeztem, s időnként hol nevettem magamban visszaemlékezés közben, hol elhűltem a gondolatra, hogy szerelmes vagyok, hogy itt van, ez a szerelem. Zinaida arca ott lebegett előttem a homályban, ott lebegett s nem lebegett el; ajkai most is rejtélyesen mosolyogtak, kissé oldalról reám irányított tekintete kérdő volt, gyengéd és tűnődő... mint abban a pillanatban, mikor elváltam tőle. Végre felálltam, lábujjhegyen odamentem az ágyamhoz s óvatosan, le nem vetkőzve, letettem a fejem a párnára, mintha attól félnék, hogy egy hirtelen mozdulattal elriasztom azt, amivel tele vagyok... Feküdtem, de be sem hunytam a szemem. Nagy sokára észrevettem, hogy szakadatlanul megújuló, gyenge fény hull a szobámba... Felemelkedtem, és kinéztem az ablakon. Keresztfája élesen kivált a titokzatosan és homályosan derengő üvegtáblák között. „Vihar” - gondoltam, s csakugyan vihar volt, de olyan távoli, hogy a mennydörgését sem lehetett hallani; de az égen szüntelenül lobbantak a halo- vány fényű, hosszú, szinte szétágazó villámok: nem is annyira Első szerelem Turgenyev 9.rész lobbantak, mint inkább remegtek és meg-megrándultak, mint egy haldokló madár szárnya. Felálltam, odamentem az ablakhoz, s ott maradtam állva hajnalig. A villámlás egy pillanatig sem szűnt meg; „verebes” éjszakának hívja a ilyet a nép. Kinéztem a néma, homokos mezőre, a Nyeszkucsnij-kert sötét tömegére, a távoli épületek sárgás homlokzatára, amelyek mintha szintén megremegtek volna minden gyenge lobbanásra... Néztem - és nem tudtam elfordulni: ezek a néma titkos ösztönöknek feleltek, melyek bennem is fellobbantak. Pirkadni kezdett; bíborszínű foltokkal érkezett a hajnal. A nap közeledtére egyre sápad- tabbak és rövidebbek lettek a villámok, egyre ritkábban cikáztak s végre eltűntek: elárasztotta a beköszöntő nappal kijózanító, titoktalan világítása. Bennem is eltűntek a villámok. Nagy fáradtságot és nyugalmat éreztem... de Zinaida képe még mindig a lelkem előtt lebegett diadalmasan. Ezt a képet most megnyugtatónak éreztem: mint a felszálló hattyú a mocsári füvektől, úgy vált el ez a kép az őt körülvevő rút alaktól, s én elalvófélben, utoljára is elébe borultam búcsúzó és bízó rajongással. Ó, szelíd érzései, lágy hangjai, jósága és csillapodása a megbántott léleknek, olvadó öröme az első érzékeny szerelemnek- hol vagytok, merre vagytok? Másnap reggel, mikor lementem reggelizni, anyuska megszidott- de nem is olyan nagyon, ahogy vártam -, s elmondatta velem, hogy töltöttem a tegnap estét. Én röviden feleltem, sok részletet elhagytam, s igyekeztem az egésznek a legártatlanabb színt adni. Mégsem comme il faut emberek -jegyezte meg anyám -, s minek is járogatnál hozzájuk, ahelyett, hogy a vizsgádra készülnél elő s foglalkoznál valamivel. Mivel tudtam, hogy anyám törődése „foglalkozásom”-mal erre a néhány szóra korlátozódik, nem tartottam szükségesnek, hogy feleljek; de reggeli után apám karonfogott, lement velem a kertbe, s mindent elmondatott velem, amit Zaszekinéknél láttam. Különös befolyása volt apámnak reám - különös volt az egymáshoz való viszonyunk is. Neveléssel szinte egyáltalán nem foglalkozott, de nem is bántott meg soha; tisztelte szabadságomat - sőt ha lehet így mondani: udvarias volt irántam... csak éppen nem engedett közel magához. Szerettem őt, csodáltam, a férfi mintaképét láttam benne - s Istenem, milyen szenvedélyesen ragaszkodtam volna hozzá, ha állandóan nem éreztem volna elhárító kezét! Viszont, ha akarta, szinte szempillantás alatt, egyetlen szóval, egyetlen mozdulattal határtalan bizalmat tudott ébreszteni bennem maga iránt. Olyankor lelkem kinyílt - úgy beszélgettem vele, mint egy értelmesjó baráttal, mint egy elnéző tanítóval... aztán hirtelen elszakadt tőlem - keze megint elhárító mozdulatot tett-, kedvesen és szeh'den, de mégis elhárított. N éha jókedve kerekedett, s olyankor úgy hancúrozott és bolondozott velem, mint egy gyermek (minden erősebb testmozgást szeretett); egyszer - de csak egyetlenegyszer! - olyan gyöngéden becézett, hogy majdnem sírva fakadtam... De a jókedve is, a gyengédsége is nyomtalanul eltűnt, s az, ami lejátszódott köztünk, semmi reményt sem adott nekem a jövőre -olyan volt, mintha álmodtam volna. Volt úgy, hogy elkezdtem nézni értelmes, szép, sugárzó arcát... szívem megremegett, egész lelkem feléje áradt... s mintha ő is érezte volna, mi megy végbe bennem, mellettem elhaladva megveregette az arcom - s vagy kiment, vagy foglalkozott valamivel, vagy egyszerre egészen kihűlt, ahogy csak ő tudott kihűlni, s akkor rögtön összezsugorodott a lelkem, s én is kihűltem. Hozzám való ritka érzelmi megnyilatkozásait sohasem az én néma, de megérthető kéréseim idézték elő: mindig váratlanul jöttek. Mikor később apám jellemén elgondolkoztam, arra a következtetésre jutottam, hogy nem érdekeltem sem én, sem a családi élet; valami mást szeretett s ez a más megadta neki az élet örömét teljesen. „Vedd el magad, amit tudsz, de másnak meg ne hódolj; csak önmagadé légy- ebben van az élet egész tudománya” - mondta egyszer nekem. Máskor, mint fiatal demokrata, elkezdtem jelenlétében a szabadságról beszélni (azon a napon, ahogy nevezni szoktam, , jó” volt, olyankor bármiről lehetett vele beszélgetni). (folytatjuk)
