Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-04-01 / 13. szám

8

1998. április 1.

XVII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Eleven valóság a múlt értékeiből

Klein Melinda

A táncház kifejezés erdélyi eredetű, máshol batyubálnak, mulatságnak, csűrdöngölőnek is hívják. A széki ember életének a mai napig szerves része. Belépőként „petróleumpénzt” szedtek, és a vendéget erdélyi szokás szerint pálinkával fogadták, aztán kezdetét vette a mulatság. 26 éve, amikor a táncházmozgalom útjára indult, a városi fiatalok is találkozhattak ezzel a számukra addig ismeretlen, új és különleges szórakozási formával. A táncháztalálkozót minden évben felfokozott várakozás és óriási izgalom előzi meg. Jelentősége messze túlmutat a táncházmozgalmon, hiszen rendre kiderül: a hatalmas Budapest Sportcsarnok is kicsi ilyenkor. Még azoknak is el kell ismerniük, hogy telt házzal zajlanak le ezek a rendezvények, akik egyébként nem örülnek a népi hagyományok tömegmozgató erejének, és egyre azt hangoztatják, hogy haldoklik a folklórmozgalom. Az idén egy különleges, ünnepi vasárnapon, március 15-én rendezték meg a XVII. Országos Táncháztalálkozót és Kirakodó- vásárt. A műfaj kedvelőinek legelső ilyen találkozója 1982. március 28-ára esett, akkor még Nemzetközi Táncháztalálkozónak hívták. A helyszín, a betonhodály, az akkoriban még újnak számító Budapest Sportcsarnok kissé meghökkentette a közönséget. Ma is megesik, hogy az ember eltéved az átjárók és a folyosók útvesztőjében, de az egész épületet betöltő muzsikaszó segít eligazodni. Az első, tétova lépések után, 1984-ben kezdtek körvonalazódni a táncháztalálkozó mára már megszokottá vált programjai. 1987-re visszaesett a rendezvény látogatottsága - írja Muzsikás évtizedek című könyvében Bankó András -, igaz, a propagandája szintén sat- nyulásnak indult. ’88-ban talán még volt önálló plakátja, ám ’89- ben mindössze a Tavaszi Fesztivál műsorfüzetében a programokat összefoglaló táblázat egyetlen sora utalt rá. Ekkoriban a történelmi események sem kedveztek a táncháznak, kiüresedett, elvesztette ellenzékies varázsát. Mire a ’90-es találkozó eljött, egy új civil szervezet, a Táncházi Kamara vállalta magára az esemény rendezését. Egy jottányit sem engednek abból, hogy a táncháztalálkozó a zenészek, táncosok, zenekarok seregszemléje legyen. Ha az ember végigolvassa a programfüzetet, tapasztalhatja, hogy aki él és mozog- ha profi, ha műkedvelő, akár közel lakik, akár messze - fellépési lehetőséget kap. Kevés a pénz, de legalább az útiköltségét kifizetik, hogy ott lehessen, megmutathassa, mit tud, láthassa és hallhassa a többiek produkcióját. A fizetőközönség kiszolgálására elég volna néhány zenekar, egy-két tánctanító pár is, de a cél nem ez. Profik és műkedvelők, magyarországi kisebbségek, határon túli magyarok és a környező népek képviselői adnak itt egymásnak randevút. A zene és a tánc mellett a kézművesek is helyet kaptak az emeleti körfolyosókon. Kapható volt ott minden. Köcsög, bőrtarisznya, tűzzománc, ékszer, szemüvegtok, fajáték, és kenyereskosár. Az aréna szélén eredeti viseleteiket, használati eszközeiket kínáló erdélyi asszonyok üldögéltek, és szívesen

Volt idő, amikor a népi kultúra a politikai pártok zászlajára került.

beszédbe elegyedtek reménybeli vásárlóikkal. A törzsközönség már jól tudja, hogy a küzdőtéren zajló műsor mellett érdemes bekukkantani az edzőterembe is, nehogy az ember lemaradjon valamelyik népzenei együttes koncertjéről. Lehetett csemegézni: fellépett többek között a Vízin együttes, a Hegedős zenekar, a Rományi Rotá, az Üsztürü zenekar, a Zurgó együttes. A gyerekek sem unatkoztak. A szervezők gondoskodtak arról, hogy egész nap legyen mit csinálniuk. Dunántúli tavaszi játékokat tanulhattak, megismerkedhettek a Békés megyei nemzetiségek szokásaival, a pásztorélet hagyományaival. Német Ildikó és Szabó Szilárd a széki táncrend világába vezette be a csetlő- botló apróságokat. És ha már egyszer a negyvennyolcas szabadság- harc 150 éves évfordulóját ünnepeljük, méltó tisztelgésnek számított a Kossuth-díjas koreográfus, Foltin Jolán rendezte Gyerekhangon ’48-ról című műsor. Semmi pátosz, semmi papírízű iskolai ünnepség, csak zene és tánc. A küzdőtéren zajló tánctanítások mellett az ínyencekre is gondoltak, az edzőteremben ugyanis Galga menti, rábaközi, szilágysági, ma- gyarpalatkai, gyimesi, kalotaszegi román, magyarországi horvát, valamint görög táncokat is tanulhattak az érdeklődők. Az ünnepi gálaműsorban neves zenekarok és szólisták, hagyományőrző vendégek léptek színpadra. A gála - éppen az ünnep miatt - nagyon jó hangulatúra sikeredett. Az éjszakai táncház 14-én, este tízkor kezdődött, és kivilágos-kivirradtig tartott. A kitartóbbak még hajnali ötkor is fáradhatatlanul ropták. A népzenét, a néptáncot én rétegműfajnak hívom - mondta Berán István, a Táncház Egyesület ügyvezetője, a szervezőstáb tagja. Megtartotta értékmegőrző jellegét, ugyanakkor a tömegtájékoztatás nem foglalkozik vele eleget. Nem szentelnek neki olyan figyelmet, amilyet megérdemelne. A rádióból, a tévéből hiányoznak azok a szerkesztők és rendezők, akik felismernék ennek a jelentőségét, ezért aztán keveset hallani rólunk. Talán valahol itt keresendő az oka annak is, hogy egyesek temetik a táncházmozgalmat, azt hangoztatják, hogy mindez már a múlté, hogy nem érdekel senkit, kiment a divatból. Nem tudom, hogy ezek a kételkedők itt vannak-e ma a Budapest Sportcsarnokban, látják-e ezt a tömeget, azt a sok-sok embert, akik a küzdőtéren összekapaszkodva együtt táncolnak. Én nem látom őket a több tízezres tömegtől, de remélem, elismerik, hogy nincs igazuk. Hiszen ez a mozgalom nagyon is eleven, és ennek leglátványosabb kicsúcsosodá- sa éppen a táncháztalálkozó. Átéltünk már olyan időszakot - és most a legutóbbi tíz évre gondolok amikor a népi kultúra egyszer csak a politikai mozgalmak és pártok zászlajára került, sőt egyes politikai kalandorok jelszavakba ágyazva hivatkoztak rá. Nem volt ez más, mint hatásvadászat, és magának a folklórmozgalomnak egyáltalán nem használt. Lehet, hogy anyagi szempontból nem jártunk volna rosszul, ha kihasználjuk a kínálkozó lehetőséget, hiszen erre a két napra csak az épület bérleti díja négymillió forint. Nyilván megoldódnának a gondjaink, de csak a vak nem látja, hogy ez az út milyen ingoványos. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon nehéz időszakot élünk, mégis úgy vélem, hogy a kis közösségek, vállalkozások kezdeményezései számunkra gyümölcsözőbbek lehetnek, mint egy nagy, politikai színezetű kampány. - Utolsó pillanatait éli a még fellelhető, felgyű lhető, a falvakban még élő népi kultúra. A rendezvény egyik legfontosabb feladata tehát a hagyományőrzők bemutatása, hiszen ők már idős emberek, és, fájdalom, egyre kevesebben vannak.

Ünnep volt ez a javából, népzenei hogy a XVII. Országos Tánch és néptánchagyományaink ünne- lálkozó és Kirakodóvásár é pe. A fényét pedig csak emelte, március 15-én zajlott.

A tánc! szombat mel ner láthatót Ferenc többek 1 amely 5 ráfiáját, tatott b( kardok: biztos i ben.

Maneszes Márton magyarszováti prímás azok közül a hagyomány- őrzők közül való, akik még átadhatják tudásukat a fiatal generációnak. A táncháztalálkozó egyik

természetes feladata, hogy bemutassa azokat a falusi zenészeket, táncosokat és énekeseket, akik ma is elevenen őrzik gyökereiket, a nép ősi hagyományait.

A táncháztalálkozó sok ezer nézője és résztvevője a messzi múltba nyúló paraszti hagyományokat, a magyar, illetve más tájak, közösségek hagyományait mutatja be, eleveníti fel örömmel és lelkesen. Rendelkezésükre áll egy gazdag örökség: a dallamok, a táncok és a csodálatos visele- tek.

A széki asszonyt lén kínálták pc között nem volt 1 értéktelen giccs. seletének darab mellényeket, esi Saját kezűleg híi ik, gyönyörű á; szaik is elkeltek.