Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-25 / 12. szám
8 1998. március 25. Ripor Az unokák folytatják a hagyományt, amit valaha az ükapák kezdtek el Amíg a háziak mulatoztak, elcsenték, amit lehetett... Fodor Mónika Az idén az égiek kellemes tavaszi idővel kedveztek a farsangoló mulatozóknak. A tejfalui ala- koskodó dőrék is napsütéses időnek örülhettek. Az eredetileg húshagyókedden, az utolsó farsangi napon zajló dörej árás mára gyakorlati okokból az azt megelőző szombatra került. A farsang január hatodikán, vízkereszt napjával kezdődik, de a vége nem köthető pontos dátumhoz, a húsvét időpontjától függ. Az idén február huszonnegyedikén jártak a dőrék a Felső- Csallóközben. Már kora reggeltől gyülekeztek a helyi focipálya melletti tűzoltószertárban. Maskarába bújtak, felismerhetet- lenre sminkelték magukat, és kilenc óra tájban hangos énekszóval indultak útnak. Megállás nélkül fújták a „Lakodalom van a mi utcánkban” kezdetű, ismert lakodalmas nótát. A menet élén a csizmás, dárdás testőrök haladtak. Az ő tisztük, hogy amíg a násznép a házakban időzik, keresztbe tett dárdával védjék a kaput az idegenektől. Utánuk jött a „vőfíny”, vagyis a vőfély, aki a parasztlegények hagyományos ünneplőruháját, kalapot, csizmát, csizmanadrágot, zakót viselt. Kezében az elmaradhatatlan, szalagokkal díszített bot s egy üveg bor. Mögötte a vőlegény, karján a szende menyasszony. A maskarák csak férfiak lehetnek, így nagyon komikusán hat, hogy a menyasszonyt gyakran valamelyik nagydarab férfi alakítja. Idén a menyasszony szépen zengő, mély, férfias hangjával tűnt ki a többiek közül. A boldog ara természetesen hosz- szú fehér ruhában, fátyolban parádézott. A szűzies képet csak a karján tartott gyermeke rontotta. Őket követte a násznép: a tojásszedő „asszonyok”, a hentes és segédje, a drótos, a csökhúzó, a borbély, a medve és táncoltató- ja, s az apró vörös ördögök. A dőrék nagyszerűen elszórakoztatták a bámészkodókat. Igyekeztek bennünket bolondos, mókás csínyekkel megnevettetni. Sőt pimasz módon még az árát is elkérték! A fehér köpenyes borbély például a nézelődők háta mögé lopakodott, s pamacsával lesből támadva kente ösz- sze a kiszemelt férfi arcát. Fából készült, hatalmas borotvájával csak akkor húzta le úgy tessék-lássék módon az áldozat arcáról a habot, amikor az már bedobta a perselybe a munkadíjat. A lányok, aszonyok sem maradtak meg- tréfálatlanul. Őket a medve ragadta meg, s táncolt velük addig, amíg jól bele nem gaba- lyodtak a láncába. A hölgy, ha menekülni akart a medve tap- pancsai közül, akár puszival is kiválthatta magát. Akinek esetleg nem volt gusztusa egy medvével puszilkodni, fizetnie kellett. A szoknyás, parókás, cigányasszonynak álcázott perselye- sek még az arra merészkedő autókat sem átallották megállítani. Eltorlaszolták az utat, rámásztak a jármű elejére, szóval az illető örült, ha a perselybe dobhatta a menekvés árát. A bátyus, púpos, Szimki nevezetű figura batyujával dögönyözte a járókelőket. Az álarc mögé bújt meszelősök pedig hosszú me- szelőjükkel a közönség fejfedőjét böködték le. Az apró ördögök tetőtől talpig pirosba bújtak, az arcukat is piros álarc fedte. Korbáccsal riogatták és csapkodták a sikítva menekülő fiatalabb lányokat. A legtöbb porta előtt a háziak már tojással, szalonnával, borral, meg egy kis perselybevalóval várták a díszes menetet, no meg persze fánkkal, az elmaradhatatlan farsangi étellel, amit a Csallóközben siskának neveznek. Régebben minden háznál jó sok siskát sütöttek, hogy az egész esztendő gazdag legyen élelemben, s a szerencse is melléjük szegődjön. A sok lekváros siskával, meg csörögefánkkal most is Dunát lehetett volna re- keszteni, velem együtt mindenki degeszre tömhette magát. Néhány házigazda be is invitálta a dőréket. Megkapták a nekik járó ételt és italt, cserébe viszont ők is adtak valamit. A cigányok zenéltek, a vőlegény a menyasszonnyal ropta, a vőfély pedig megtáncoltatta a ház asz- szonyát. A többi maskara sem pihent ezalatt. Amíg a háziakat lefoglalta a mulatozás, ők becserkészték az udvart, és elcsenték, amit lehetett. A tojásszedők megdézsmálták a tojásokat, a hentesek pedig a füstölőben hagyott disznóságokból kanyarítottak le egy jókora darabot. Ezt senki sem vette zokon, ugyanis ilyenkor módjával lopni is szabad. Kevés volt az olyan ház, amelynek ajtaját a dőrék zárva találták. Ezek büntetése méltó volt a farsang szelleméhez: a drótos jól bedrótozta a kapujukat. Mire délutánra bejárták az egész falut, bizony jó alaposan elfáradtak. Láthatóan az elfogyasztott itóka is megtette a hatását. Visszatértek hát a tűzoltószertárba, hogy számba vegyék a nap eredményét. Az összegyűjtött élelmet közösen fogyasztották el, a maradékot pedig elosztották. Hosszú idő óta a helyi önkéntes tűzoltók szervezik meg a hagyományos dőrejárást. Parancsnokuk, Kovács Béla elmondta, mennyire fontosnak tartják, hogy ez a szép szokás tovább éljen, az unokák is folytassák azt, amit valamikor az ükapák kezdtek el. Saját kezűleg készítik a maskarákat, csak néhány álarcot vásárolnak a boltban. A nagyapák idején látható dő- rékből néhány még hiányzott. Ilyen például a szalmaember, amelyet majd jövőre biztosan elkészítenek. Ő azért is fontos, mert a dőrejárás befejezéseként a szalmáját meg szokták gyújtani. Ez jelképezi a rossz, a sötétség és a tél halálát. Amint azt az idősebbek elmesélték, régebben másként ért véget a mulatozás. A szalmakunyhó elégetése után az őrök jelképesen leszúrták a Szimkit, és a „tetemet” bevitték a kocsmába. A padlóra fektették, és különféle fogásokkal élesztgetni kezdték. Amikor az megunta a piszkáló- dást - a közönség nagy mulatságára -, hirtelen felugrott. Az ilyen tréfás jelenetek után kezdődött a tánc. Tánc közben az asszonyokat magasra emelték, hogy a kender jó nagyra nőjön. A mulatság kedden éjfélkor fejeződött be. A község bírája pontban tizenkettőkor figyelmeztette a mu- latozókat a böjt kezdetére. A cigányok tréfás szertartással eltemették a bőgőt, ezzel is jelezve, hogy negyven napig, vagyis a böjt idején a zajos mulatozás szünetel. A böjti csendet ma már kevesen tartják be, de a dőrejárás szép hagyománya - úgy tűnik - még sokáig fennmarad. Köszönhető ez a helyi önkéntes tűzoltóknak, s az összes lelkes falusi felnőttnek és gyereknek. Mivel a maskarák csak férfiak lehetnek, a menyasz- szonyt is egy férfi alakította. Régebben másképp ért véget a mulatozás: az őrök jelképesen leszúrták a Szimkit. A legnagyobb sikert a bájos menyasszony aratta zengő baritonjával. Az ifjú pár mögött a zenekíséretet adó négytagú cigánybanda hala szerelmi drámá dalom van a mi detű dalt elég j „Kosicén”, kassai magyarok között, 1980-ban Boross Zoltán Pásztortalan ez a nép. Lőrincz Gyulát, aki vezérnek kiáltja ki magát, a bűnök bűne terheli hallgatásáért. Sarlós volt, s most átkok átka fogja, szorítja, mert megtagadta nemzetiségi politikánkat, a nemzeti egyenjogúság gyakorlati megvalósítását. Ami van, az csak kulissza. A király- helmeci tanárnő magyaráz: Dudits Andor festménye a dóm főbejárata felett: jelkép. Rákóczi Ferenc életét mutatja be. A tabló kezdődik Kollonichcsal - a nevelővel -, aki nem tudta a hajlít- hatatlan jellemet „elnevelni”, majd folytatódik a sor a sárosi városban - Kissároson -, ahol elfogják. Bécsújhelyre hurcolják felesége és gyemekei, József és György mellől, onnét felesége Lehmann százados segítségével megszökteti, Lengyelországba távozik, „Pro Libertate” zászlója alatt kitör a felkelés, az ország fejedelmévé választják Ónodon, de Trencsénnél letörik a zászló, és jön Nagymajtény, 1711, majd az emigráció keserves kenyere Rodostóig. Felkelés és egységes ország. Nincsen még nemzetiség csak „hungarus” van, a fejedelem beszéli az ország minden nyelvét, a magyart, a ruszint, a szlovák helyett a csehet, a román helyett a franciát. Tipikus barokk nagyúr, ezt ábrázolják a szobrai is. Felesége a magyarországi Szent Erzsébet családjának utódja, Árpád-házi királyokkal is oldalági rokon. A Rákóczi-kriptában A kripta bejárata előtt fekete lobogó. 1906. október 29-én, amikor én négynapos gyermek voltam, tűzték ki a fekete zászlót annak az emlékére, hogy Rákóczi Ferenc hazaérkezett Kassára. Azóta a zászlót emberi kéz nem érintette. Most hetvennégy éves vagyok. Négy nappal fiatalabb a gyászlobogónál. A kriptában halkan sorakozunk föl királyhelmeci véreimmel. Egy kassai, történelemben jártas tanárember ismerteti a gyerekekkel az általam már oly jól ismert történetet. Középen hatalmas szarkofág, II. Rákóczi Ferencé, az apáé, aki Rodostóban lelte halálát, és fiáé, a Csernavodán elhalt Rákóczi Józsefé. Mellettük kőkoporsóban az anya, Zrínyi Ilona, I. Rákóczi Ferenc hites felesége. A harmadik koporsóban galántai és fraknói Esterházy Antal, a felkelés híres magyar tábornoka. A további koporsókban Sibrik Miklós, a fejedelem udvarmestere, Nagy Bercsényi Miklós, ahogyan az utókor dalban és szóban megörökítette, a neje, Csáky Krisztina, akik „mindhalálig” hűen kitartottak a fejedelem mellett. Heten a nagy magyarok. Száműzetésből kerültek újabb „hazai” száműzetésbe. Egyedül a koporsókra helyezett zászlók tanúskodnak arról, hogy itt halhatatlan magyarok nyugszanak. Piros-fehér-zöld kokárdák, szalagok, zászlók. A kripta felmelegszik, és az „idegenné vált városban” otthonra talál az emlékezés. Kint - a város életében - mindezek az emlékek a hóhér bástyája mögé kerülnek, az ismeredenségbe, a letagadott- ságba. Pedig a kripta a magyar, román, szláv együttélést reprezentálja, s mindegyik nemzet szívbeli joggal díszítheti a koporsókat. A kripta asztalán a misekönyv, magyar szövegezéssel. XIV. Lajostól kapta a Fejedelem. Mellette gregorián korái. A falon a Rákóczi-domínium lakosainak ezüstbe csipkézett koszorúj Mellette a negyvennyolcas védek vaskoszorúja. Az idő ga nem pusztítja el e tárgyi keket, együtt élnek az emlé sei. Ki tudja ma már, hogy Szamosújváron román par: virrasztottak a fejedelem ál lett, és hogy serege részben vákokból, részben ruszinod verbuválódott. Közös ügyü a kripta. Stószon, a Fábry-emlékház A dufartos, ismerős nagy k; renovált Fábry-kúria és a k becsempészett rendszer. A faburkolatát kicserélték, ke kák konganak lépéseink al; Már gumirádlik nem hajtat kényes, finom robogással a dufart alá, múltszomjas vándorok találkahelye a Fá
